Kelet-Magyarország, 2016. december (73. évfolyam, 282-307. szám)

2016-12-08 / 288. szám

KELET 2016. DECEMBER 8., CSÜTÖRTÖK 2 Mini «ule fii Egyházi útmutatás a választásra Bukarest. A vasárnapi romá­niai parlamenti választáso­kon történő részvételre kéri a keresztény híveket Jakubinyi György, erdélyi római katoli­kus érsek és Adorjáni Dezső Zoltán, a romániai evangéli­kus-lutheránus egyház püs­pöke. Jakubinyi György ké­rése: lelkiismeretük szerint olyan jelöltekre adják voksu- kat, akikről tudják, hogy az egyház és a nép érdekeit vé­dik, az egységet ápolják, mti A baloldal jelöltjei esélytelenek PÁRIZS. Sem Manuel Valis volt miniszterelnök, sem a többi baloldali jelölt nem jutna be a francia elnökválasztás má­sodik fordulójába, ha most tartanák - derül ki a BVA köz­vélemény-kutatóintézet szer­dán közzétett felméréséből. A tanulmány szerint Francois Fiiion konzervatív jelölt és a tőle jobbra álló Marine Le Pen, a Nemzeti Front vezetője és elnökjelöltje között dőlhet el az államfői szék sorsa, mti ***« 4 S lESIi Az olasz államfő a halogatás pártján áll RÓMA. Sergio Mattarella ál­lamfő szerint az olasz vá­lasztási törvény félbemaradt reformjának befejezése nél­kül lehetetlenség parlamenti választásokat tartani, ezért igyekszik visszafogni a kor­mány és az ellenzék törekvé­sét, hogy mielőbb ki kelljen írni az előrehozott választá­sokat - írta a La Repubblica. A balközép napilap úgy tudja, az államfő kizárja, hogy 2017 ele­jén választást tartsanak, mti Vlagyimir Putyin fotó: afp Visszavesz Moszkva az olajtermelésből MOSZKVA. Vlagyimir Putyin el­nök döntött az orosz olajkiter melés csökkentéséről az olaj- vállalatok vezetőivel kialakull konszenzus alapján - mondtc Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvi­vője. Szerinte nem folynak tár­gyalások, hogy a társaságokai a kitermelés visszafogásáért kompenzálnák. Hozzátette „az olajár minden 5 dolláros növekedése pótlólagos jöve­delmet jelent a költségveté­sünknek és a cégeknek is.” mti Röviden JOBBIK. A mentők alacsony bérszínvonalára és a tabi mentőállomás rossz állapo­tára hívta fel a döntéshozók figyelmét a Jobbik elnöke, Vona Gábor a somogyi tele­pülésen. ok. A Demokratikus Koalíció szerint a kormány már ott tart Magyarország „kifosz­tásában”, hogy a látszatra sem ad, ezért lépett ki a Nyílt Kormányzati Együttműködés (OGP) nevű nemzetközi kor­rupcióellenes együttműkö­désből. MSZP. Az MSZP szerint a nyug­díjak emeléséről, az oktatás helyzetéről és a korrupció­ról kellene egyeztetniük a kormánytagoknak kétnapos kihelyezett ülésükön Sopron- bánfalván. FIDESZ. Több iskolaszövetke- zetes visszaélés is köthető Czeglédy Csaba szombathelyi MSZP-s politikus nevéhez, aki a baloldal közös képviselője­löltje lehet a vasi megyeszék­helyen 2018-ban a parlamenti választáson - erről beszélt Németh Szilárd, a Fidesz frak­cióvezető-helyettese. © A Jobbik szerint a kormányfő a bohóc A Jobbik szerdai közleményében üdvözölte a Civil Össze­fogás Fórum (CÖF) plakátját, amelyen Vona Gábor Job­bik-elnök és Gyurcsány Ferenc DK-elnök között szerintük bohócként Orbán Viktor kormányfő szerepel. Hozzátették, kiváncsiak, mennyibe került a CÖF plakátkampánya, mennyi közpénzt emésztett föl. Csizmadia László, a CÖF alapítója (ő beszél a képen) előzőleg sajtótájékoztatón jelentette be, a szervezet plakátkampányt indított Vona Gábor és Gyurcsány Ferenc „egymásra találásáról”. fotó: mti/marjai János Ez siker-mondja az államtitkár BUDAPEST. Meghozta az ered­ményét a kormány arra irá­nyuló politikája, amely a szegénységet a középosztály megerősítésével szeretné visszaszorítani - mondta az Emberi Erőforrások Miniszté­riumának (Emmi) parlamenti államtitkára. Rétvári Bence a Központi Statisztikai Hiva­tal (KSH) legfrissebb kutatása kapcsán tartott háttérbeszél­getésen úgy fogalmazott, a munkahelyteremtésre és adó- csökkentésre épülő gazdaság- politika visszaigazolást nyert a számokban. Az eredmények szerint a társadalom minden rétegének emelkedett a jöve­delme 2015-ben, de a legna­gyobb növekedés az „alsó négy jövedelmi tizedben”, tehát a legkevésbé jól keresők körében történt. mti megalapozatlan vádemelések születnek. JOBBIK. Gyüre Csaba, a Jobbik vezérszónoka azt mondta, a legfőbb ügyész beszámolójá­ból fontos tényeket ismertek meg, miközben abból fontos megállapítások ki is marad­tak. A stagnáló számú költ­ségvetési csalásokra áttérve hangsúlyozta, hogy azok el­követési értéke általában ki­ugróan magas, gyakori a mil­liárdos nagyságrend is. I.MP. Hadházy Ákos, az LMP vezérszónoka arról beszélt, a rendszerváltás óta csak egyetlen politikust ítéltek el korrupció miatt, egy „lúzert”, Zuschlag Jánost. Ezt a számot „ordítónak” nevezte, ami „negligálja” a legfőbb ügyész által ismertetett adatokat. Fidesz. Vitányi István, a Fi­desz vezérszónoka úgy össze­gezte az ügyészség munkáját, hogy az megfelelt a kihívá­soknak, ezek közül kiemelte a migrációval kapcsolatos és nemzetközi tevékenységet. A képviselő pozitívumként hozta fel, hogy évek óta csök­kenő tendenciát mutat a re­gisztrált bűncselekmények száma. MSZP. Bárándy Gergely szerint az ügyészség működésében semmi nem változott, egy XXI. századi diktatúra nem is kiszolgálója, hanem pillére, alapvető építőeleme az intéz­mény. A képviselő szerint az ügyészség az ellenzéki politi­kusokkal szemben koncepci­ós eljárásokat folytat, de már a bíróságok is sorra hozzák a felmentő ítéleteket, másrészt Röviden: vita a legfőbb ügyész beszámolójáról „Nincs generális metróügy” BUDAPEST. Tarlós István szerint nincs generális metróügy Bu­dapesten, ellenzéki politiku­sok a 3-as metró problémáját próbálják meg összemosni a többi metróvonalon történt esetekkel, amelyek között semmiféle összefüggés nincs. A főpolgármester a Főváro­si Közgyűlés szerdai ülésén, a napirend előtti vita során azt mondta, hogy van három metró három különböző prob­lémával, amelyek közül kettő nem súlyos, a harmadik pedig nagyon súlyos. Ne beszéljünk tqmeges balesetekről, egy bal­eset történt hétfőn a 2-es met­róvonalon - hangsúlyozta. A Fővárosi Közgyűlés elutasítot­ta az ellenzéki előterjesztése­ket, amelyek metróügyekben vizsgáló bizottság felállítására vonatkoztak. mti © Tavasszal nyit a harmadik IKEA Háromszáz új dolgozót vesz fel az IKEA a jövő tavasszal megnyíló új soroksári áruházába, a munkaerő toborzása ok­tóber óta tart - mondta Szabó Ágnes áruházvezető szerdán az épülő áruház bemutatóján. A mintegy 16,8 milliárd forin­tos beruházással megépülő áruház, az IKEA harmadik üzlete lesz Magyarország legnagyobb áruháza, fotó: mti/illyés tibor Jelentősen nő az uniós támogatás BUDAPEST. Magyarországon nő a környezetvédelemre fordítható uniós támogatás, mintegy félezer milliárd fo­rinttal több forrás jut erre a te­rületre a mostani uniós költ­ségvetési ciklusban - mondta a Földművelésügyi Miniszté­rium (FM) államtitkára sajtó- tájékoztatón. V. Németh Zsolt elmondta: míg 2007-2013 kö­zött 2300 milliárd forint állt rendelkezésre környezet- és természetvédelemre, addig a mostani, 2014-2020-as uniós költségvetési ciklusban 2700- 2800 milliárd forint költhető erre a célra. mti Azt remélik, hogy Juncker elgondolkodik Budapest. A polgármeste­rek csaknem 80 százaléka, mintegy háromnegyede állt ki eddig az uniós kötelező betelepítési kvóta ellen - kö­zölte a Megyei Jogú Városok Szövetségének (MJVSZ) el­nöke szerdai budapesti sajtó- tájékoztatóján. Szita Károly (Fidesz-KDNP), aki Kaposvár polgármestere is, azt mondta: 2460 polgármester támogatta aláírásával azt a levelet, ame­lyet Jean-Claude Junckernek, az Európai Bizottság elnöké­nek címzett és amelyben a kötelező betelepítési kvótá­ról szóló határozat visszavo­nását kéri. Az MJVSZ elnöke hangsúlyozta, nem volt még olyan Magyarországon, hogy a polgármesterek ilyen nagy arányban álltak volna ki va­lamiért, és reményét fejezte ki, hogy ez elgondolkodtatja az Európai Bizottság elnökét. Úgy fogalmazott: választott tisztségviselőként neki sem lehet más a dolga, mint hogy az európai polgárok, köztük a magyar állampolgárok akara­tát képviselje. mti Devizaárfolyam (2016.12:07.) PÉNZNEM árfolyam változás Euró 312,71 -1,52 USA dollár 291,71 -0,14 Svájci frank 288,82 -1,09 Angol font 367,29 -4,64 Román lej 69,49 -0,32 Ukrán hrivnya 11,22 +0,03 Horvátkuna 41,48 -0,20 Lengyel zloty 70,67 +0,89 Valutapiac. További információk. Grafika: ÉKN. Forrás: MNB Kifinomultabb módszerek, határokon átnyúló bűnözés A legfőbb ügyész beszámolója: csökkent a bűncselekmények száma. Budapest. Az előző évek mű­ködésének sikerességét is jel­zi Polt Péter legfőbb ügyész szerint az, hogy 2015-ben csökkent a regisztrált bűncse­lekmények száma. Ez össze­függ az ügyészség büntetőjo­gi tevékenységével - mondta Polt Péter a Legfőbb Ügyész­ség 2015-ös tevékenységéről szóló beszámoló parlamenti tárgyalásának nyitányaként. Csökkent, nőtt A csökkenés valamennyi fon­tos bűncselekményi kategó­riát érintett: a lopásokat, az emberöléseket, az okirattal vagy szerzői jogokkal kap­csolatos bűncselekményeket. Vannak azonban olyan kate­góriák is, amelyekben növe­kedést tapasztaltak: az em­bercsempészés terén például, ami tavaly mintegy duplájára emelkedett, 662 regisztrált esettel - ismertette. A gazdasági bűncselekmé­nyek száma is magasabb lett, több, akár milliárdos nagy­ságrendű értékben is tapasz­talt ilyet az ügyészség, ahogy azt is, hogy a módszerek kifi­nomultabbá váltak, a felderí­tési nehézségek növekedtek. E bűncselekmények felderí­tését a határon átnyúló bűnö­zés is nehezíti - tette hozzá a legfőbb ügyész, aki ezért fon­tosnak nevezte a közös nyo­mozócsoportok felállítását, amelyek megítélése szerint sikeresen működnek. A Központi Nyomozó Fő­ügyészséghez és regionális szerveihez 25 százalékkal kevesebb feljelentés érkezett tavaly a megelőző évhez ké­pest, a nyomozás elrendelé­sének száma azonban csak 10 százalékkal csökkent a bűn- cselekmények bonyolultabbá válása miatt. Ugyanakkor az ügyészség áltál alkalmazott fokozott felügyelet számában jóval kisebb arányú csökke­nést tapasztaltak. Polt Péter elmondta, a leg­súlyosabb kényszerintézke­désre, az előzetes letartózta­tásra vonatkozó indítványaik 88 százalékát a bíróság meg­alapozottnak találta, ami a gyanú megalapozottságára is utal. MTI Polt Péter az Országgyűlésben fotó: mti/máthé Zoltán Minek jönnének? Megszellőztették, hogy a Deezeren (ami egy 40 millió dalt tartalmazó adatbázis) kik vitték a prímet ebben az év­ben Magyarországon. Vagyis, kik voltak a legnépszerűbb, leghallgatottabb előadók a honi berkeken belül. Bombameglepetés még csak véletlenül sincs. Illetve annyiban mégis, hogy az albumok listáját „leigázták” a hazai pop pacsirták. Az első tízbe egyes-egyedül Justin Bieber tudott beférkőzni, de a top 20-ban is csupán négy külföldi zenész, illetve együttes harcolt ki helyet magának. Egyébként semmi extra, a rádiókban agyon­játszott sztárok és titánok egymás sarkát tapossák a rangsor elején. Naná, hogy itthon a Halott Pénz az atyaúristen ebben a szakmá­ban, a nyolcadik pozícióban Nótár Mary, a tizenharma­dikban Kis Grófo tündököl. Na és tizenötödikként azért a Wellhello is befigyel. Nincs ezzel semmi baj, csak éppen egy ilyen lista után senki ne csodálkozzon, ha a tőlünk pi­civel nyugatabbra az igényes zenével stadionokat meg­töltő zenészek hébe-hóba vetődnek kis hazánkba. Mert lehet vágyakozni rájuk, de némelyikük itthon még egy nyamvadt klubot sem töltene meg... Akkor meg ugyebár minek erőlködjenek? tibor.koncz@keiet.hu

Next

/
Oldalképek
Tartalom