Kelet-Magyarország, 2016. december (73. évfolyam, 282-307. szám)
2016-12-03 / 284. szám
10 Sport KEUET 2016. DECEMBER 3.. SZOMBAT Nem lat rá okot, hogy I ne folytathatnák m ' labdarúgás. Egy csipetnyi tavasz a készülődő télből: már a második körös, tehát elvileg a tavaszi szezonban esedékes mérkőzéseket játsszák a hétvégén az NB Ill-ban. Az idei utolsó fellépésén a Tisza- újváros lesz a Nyírbátori FC szombati (kezdés 13 órakor) ellenfele, amelytől az augusztusi nyitányon i-o-ás vereséget szenvedett.- Az utolsó idei mérkőzésünk következik, a magam részéről sajnálom, hogy véget ér az idény, mert jó formába lendültünk - mondta a második játékos-edzői korszakában a csapattal győzelemből, döntetlenből és vereségből is hármat számláló Ambrusz Árpád, akinek csapata az utóbbi öt fordulóban veretlen. - Nem látom okát annak, hogy a megkezdett jó sorozatunk ne folytatódjon, bizakodva tekintünk a mérkőzés elé. A sok ismerőssel, mások mellett a korábbi bátori játékosokkal, Dajka Lászlóval, Lakatos László lendülete még kitarthatna fotó: sipeki Péter Fabu Mártonnal és Kristófi Sándorral (no meg Gerliczki Máté edzővel) érkező újvárosiak jól kezdték a bajnokságot, de a legutóbbi hat meccsükből csak egyet nyertek meg, igaz, azt éppen a Rákosmente KSK otthonában. Nyírbátorban nem bánnák, ha a felek szombaton is ellentétes úton haladnának tovább. km-bt NB III. Keleti csoport: 18. forduló Szombat •'' Nyírbátori FC-FC Ttoaujváros ____Nyírbátor, 13 V.: Mencsik (Szarvas L, Nagy P.) Rákosmente KSK-BKV Előre, Kazincbarcika-Salgótarján, REÁC-Jászberény, Tállya-Putnok (valamennyire) Vasárnap Diósgyőr ll-Monor (11), Hatvan-Újpest II, MTK ll-ESMTK, Hajdúböszörmény-DVSC-DEAC (mindhárom 13) Megmérkőzhet az Amatőr-kupáért a szabolcsi csapat - derült ki a pénteki nyolcaddön- tős sorsoláson. labdarúgás. Úgy kezdődött a pénteki kupasorsolás, hogy bejelentették: a Baktalóránt- háza VSE döntőt játszhat az Amatőr-kupában! A legjobban szereplő megyei csapatok sorsa ugyanis végül nem a legyőzőik kezébe került, hanem az döntött az egyaránt a legjobb 32 közé jutott négy alakulat között, hogy melyikük győzött le magasabb osztályút a menetelésük során. Sokat érő Cigánd-búcsúztatás A baktaiak voltak a nyerők azzal, hogy búcsúztatták az NB Il-es Cigándot is, a Ménfő- csanak pedig a szintén Soroksár elleni továbbjutással lett a döntő másik résztvevője. Érdekes, hogy a Győr-Mo- son-Sopron megyei I. osztályban szereplő legénység a pályán l-O-ra kikapott a 32 közé jutásért vívott meccsen az NB II. jelenlegi listavezetőjétől, de mivel a soroksáriak egyik játékosukat jogosulatlanul szerepeltették, a csanakiak jutottak tovább. Van minek örülni Baktalórántházán, a figyelem középpontjába kerülhet a csapat fotó: pusztai Sándor Az Amatőr- (korábbi Szabad Föld-) kupa döntőjét évtizedekig a mindenkori Magyar Kupa-finálé előmérkőzése- ként rendezték, ám a tavalyi kiírásban változott a helyzet, és a Géderlak-Internationale CDFSE (2-1) meccset nem a Ferencváros-Újpest MK-dön- tő (1-0) előtt" játszották le az Üllői úti stadionban, hanem tíz nappal később, Szolnokon. A pénteki sorsoláson azt is bejelentették, hogy ezúttal is hasonló a helyzet, tehát a Baktalórántháza-Ménfő- csanak mérkőzést később meghatározott időpontban és helyszínen rendezik meg. Ám a lényeg: 1992 után ismét eljutott a sorozat döntőjébe a baktai csapat! A sorsolás alapján a Magyar Kupa oda-visszavágós nyol- caddöntőjének slágere egyértelműen a Ferencváros-Bp. Honvéd párharc lesz, és úgy hozta a párosítás, hogy a nyolc közé biztosan bejut majd legalább három, nem NB I-es csapat. A Baktalórántházát kiejtő Szolnok lehet az egyik, hiszen az NB Il-es csapat NB III-es ellenfelet kapott. KM-BT Magyar Kupa A nyolcaddöntő (február 11. és március 1.) sorsolása A párosítás: Cegléd-Diósgyőr, Zalaeger- szeg-Újpest, Dorog-Vasas, Szent- lőrinc-Szolnok, Csákvár-Soproni VSE, Ferencváros-Bp. Honvéd, Érd-Budafok, Mezőkövesd-Gyirmót Döntőt játszhat a Bakta! Dominik és Gréta hibátlanul lovassport. Több mint négyszáz startot regisztráltak nemrégiben Hortobágyon, a régió első fedett pályás országos minősítőversenyén. A felújított lovardában rendezett háromnapos seregszemlén ott voltak a dögéi Ameko Lovas SE fiataljai is. Bertók Viktor tanítványai közül Gulyás Dominik mindennap első és második helyen zárt a kezdő lovasok stílusversenyében Ameko Finess és Ameko Cupido nyergében. A nyitott versenyszámokban is hibátlanul lovagolt, és több értékes helyezést ért el. Lakatos Gréta Öcsi nevű lovával kétszer végzett az élen, egyszer pedig a negyedik helyen gyors és hibátlan produkciókkal. km Gulyás Dominik Ameko Finess nyergében is remekelt FOTÓ: AMEKO LSE Egy kör futás a Mikulással szabadidősport. A hagyomány folytatódik, hiszen szombaton 10 órától a Városi Stadionban ismét megrendezik a nyíregyházi - az OTP Bank nevét is viselő - Mikulás-futást. A táv ezúttal minden korosztály számára 400 méter, vagyis egy rekortánkör lesz, talán azért is, hogy több idő maradjon a betétprogramokra (Mikulás-exp- ressz, Mikulás-szépségverseny). Motivációnak megteszi, hogy valamennyi résztvevő ajándékot kap. km Tapasztalat és tudás: mind mellettük szól Jöjjön, aminek jönnie kell: megtizedelve is bizakodva u Mezei Lajos számára is jelentős próbatétel lesz a soros meccs FOTÓ: PUSZTAI SÁNDOR Teher nélkül játszhat hazai pályán a Tisza- vasvári az esélyesebb Békés ellen a férfi kézilabda NB I. B-ben. KÉZILABDA. A Tiszavasvári NB I. B-s férfi kézilabda-együttese két hete megvillantotta, mire képes, ha minden klappol a háza táján. A Kecskeméti TE legyűrése derekas munka volt, szombaton (kezdés: 18 óra) viszont alighanem még nagyobb alakításra lesz szükség. A Türk-legénység azt a Békést fogadja, amelyet az élcsapatok szűk táborába sorolnak, nyilván nem véletlenül áll a másodosztály negyedik helyén. Nehezebb a helyzetük- Ismét erős ellenfél érkezik, ráadásul kicsit nehezebb a helyzetünk, mint eddig, ugyanis sorozatos betegségek tizedelték a társaságot, kevesen tudtak edzeni a héten - jelezte Türk Ferenc, a Tiszavasvári játékos-edzője, hogy nem éppen ideális volt a felkészülés.- Ettől függetlenül nyilván nem fogjuk feladni a mécsesét, hazai pályán vagyunk, nekiugrunk a Békésnek. Annál is inkább, mivel gyakorlatilag mindenféle teher nélkül játszhatunk, elvégre nem mi vagyunk az esélyesek. Jöjjön, aminek jönnie kell! Egyúttal bízom abban, hogy felszabadult játékkal rukkolunk majd elő. KM-KT KOSÁRLABDA. Élen állni jó, és miután a Nyíregyházi Kosársuli legutóbbi két meccsén előbb a Szegedet, majd a Vasas Akadémia Il-t is megfosztotta veretlenségétől, át is vette a vezetést az amatőr női NB I. Keleti csoportjában. Így aztán a vasárnapi, kecskeméti összecsapásnak most először vághat neki aktuális éllovasként a Kosársuli. Az ellenfél nem tartozik a közvetlen élcsoporthoz, négy-négy győzelmével és vereségével az ötödik helyen állomásozik.- Ezt a mérkőzést nekünk idegenben is hoznunk kell - adta ki a jelszót Farkasinszki Gyuláné, az NYKS edzője, akinek csapata abból is profitálhat, hogy a közeli fordulókban a közvetlen riválisok, tehát a Szeged, a Vasas II és a Debrecen egymás ellen játszanak majd. - A Kecskemét legyőzése a korábbi években akkor sem okozott gondot, amikor rutinosabb kosarasok is szerepeltek a csapatában, most pedig elsősorban juniorok és még fiatalabbak viszik a prímet. Tapasztalatunknál h \ Farkasinszki Orsolya sem arra vár, hogy az ölébe hulljon a lehetőség FOTÓ: PUSZTAI SÁNDOR » és tudásunknál fogva is meg kell nyernünk ezt a mérkőzést, persze cseppet sem vagyunk elbizakodottak, és a kisméretű kecskeméti terem is okozhat majd nekünk nehézséget. Közben eldőlt, hogy a Hepp-kupában december igén a Diósgyőr U23-as csapatának vendége lesz az NYKS, a tét a négyesdöntőbe jutás lesz. KM-BT Megjött az étvágy és nincs többé krétázás TEKE. Végleg vége azoknak az időknek, amikor a Városi Stadion tekepályáján nem éppen a XXI. század vívmányaihoz igazodva, az iskolákból ismert táblára krétával vezették, a szuperligás, tehát élvonalbeli bajnokik eredményeit, és közben Pataki Ferenc fejszámolóművész képességeit kellett bevetni ahhoz, hogy az aktuális állásról értesüljünk. A Nyíregyházi TK élvonalbeli férficsapatának szombati (kezdés 14 órakor), Győr-Szol TC elleni mérkőzésén már készenlétben áll az új, számítógép-vezérelt elektronika, amely eredményjelző segítségével mutatja majd az aktuális állást, ehhez némi átalakításra is szükség volt a pályán. A jeles alkalomhoz győzelem dukálna - csakhogy az ellenfél játékereje komoly, még ha a többszörös világbajnok Kakuk Levente - akivel a soraiban januárban legyőzte a győrieket az NYTK - már nem is tagja az ellenfél csapatának. Helyette két válogatott játékos érkezett, akikkel talán még erősebb is a Győr, mint eddig volt. No, de az elmúlt két mécsesén aratott győzelmet követően megjött a nyíregyháziak étvágya, teljes a csapat, a kiesőhelyekről elmozdulva pedig teher nélkül játszhat a hazai fél. Az idén utoljára, hiszen ezzel a mérkőzéssel zárul az őszi szezon. km-bt Mindenkinek lehet rossz napja Az egyre nehezebb helyzetbe kerülő Nyírbátor ezúttal hazai pályán próbál végre pontot szerezni. kézilabda. Az őszi szezonban három fellépése maradt a Nyírbátor NB I. B-s férficsapatának, hogy megszerezze első pontját, szerencsés esetben mindjárt kettőt. A példa mindenesetre adott A sereghajtó együttes számára a szombati (kezdés: 18 óra), Mizse KC elleni hazai összecsapás kínál esélyt, hogy ez mennyire valós remény, a pályán kiderül. Mindenesetre a vendégek alulról súrolják az élmezőnyt, a hatodik helyen tanyázva tűnnek éppen könnyű falatnak.- Dolgozunk, edzünk, ezzel együtt egyre nehezebb a helyzetünk - fejtegette Szilágyi Attila, a VKK Nyírbátor szakvezetője.- Természetesen ismét megteszünk mindent a siker érdekében, meglátjuk, mire lesz elég az erőfeszítésünk. Most mit mondjak? A lajosmizseiek jó csapatot alkotnak, de éppen a Tiszavasvári példája mutatja, amely legyőzte a szintén az élcsoporthoz tartozó Kecskemétet, hogy olykor bármi megtörténhet. Egyszer mindenkinek lehet rossz napja, nekünk pedig jó, talán ebben bízhatunk... KM-KT Kovács László a pontszerzést célozza a Mizse ellen FOTÓ:PUSZTAI SÁNDOR