Kelet-Magyarország, 2016. december (73. évfolyam, 282-307. szám)
2016-12-23 / 301. szám
2016. DECEMBER 23., PÉNTEK KELET Interjú 5 Interjú: Kövér Lászlóval, az Országgyűlés elnökével Nemzeti sorskérdésekről Kövér Lászlóval Rendhagyó interjút adott lapunknak Kövér László, a parlament elnöke. BUDAPEST. Az ünnepek előtt nem az időszerű belpolitikai vagy parlamenti történésekről beszélgettünk, hanem azokról a sorskérdésekről, amelyek mindannyiunk életét meghatározhatják itt a Kárpát-medencében. Elvándortás: vannak, akik természetes folyamatnak fogják fel, mondván, jó, hogy a magyarok külföldön is dolgoznak, mások komoly veszélynek. Ön hogyan látja? KÖVÉR LÁSZLÓ: Mind a két megközelítésben sok igazság van. Hiszen gondoljunk arra, a múltban csak álmodtunk arról, hogy szabadon mozoghassunk egész Európában. Jó most megélni ezt a szabadságot. A fiatal képzett emberek elvándorlása azonban valóban súlyos gond, nagy veszteség - akkor is az, ha ezzel a jelenséggel nem állunk egyedül Európában. A volt szocialista országok közül még nálunk a legkisebb a gond, Litvániából 1990 óta 825 ezer ember vándorolt ki, ami a lakosság egyharmada. A bolgár népességből két és fél millió ember dolgozik külföldön, míg otthon ennél kevesebb munkavállaló van, kétmillió-kétszázezer. A fejlett Európában pedig tervezett és szervezett agy- és munkáskézelszívás zajlik a gyengébbek kárára, tőlük pedig az USA viszi el az embereket. Mindennek a gazdasági következményei már most is érzékelhetőek mindenütt, nálunk is, nyugatabbra is. Nem véletlen a német nyitottság sem a beáramló migránsok felé. Ez a kérdés az Európa jövőjét érintő egyik legfontosabb kihívás, mégsem érte el a brüsszeli birodalmi helytartóság ingerküszöbét. Ameddig ez így marad, addig persze a saját eszközeinkkel kell megpróbálni változtatni a folyamatokon: a családtámogatási rendszeren keresztül ösztönözni a gyermekvállalást, a versenyképesség jelentette korlátokig ösztönözni a jövedelmek növekedését és minden eszközzel erősíteni a fiatal generációkban a haza, a nemzet és a saját szüleik iránti felelősségvállalás képességét. Kár, hogy az ellenzék nem látja be, hogy az általuk használt katasztrófaretorika csak ront a helyzeten. Migráció: hogyan látja a mai migrációs helyzetet? Mi lesz öt év múlva? Mi a legvalószínűbb forgatókönyv magyar szemmel? kövér LÁSZLÓ: Ma van némi esélye annak - és vannak erre utaló jelek is -, hogy fordulat álljon be Németország és az unió migrációs politikájában. Talán kis késéssel az unió hivatalos álláspontjává lehet az, amit a miniszterelnök úr egy éve javasolt, jelesül a külső határok védelmének és a migráció uniós határokon kívül történő megállításának elsődlegessége. Sajnos azonban a migrációs hullám külső fonásai kiapadhatatlanoknak tűnnek. Még ha viszonylag gyors ütemben rendeződne is a közel-keleti válság, ott van Afrika a maga óriási népesség- robbanásával és a klimatikus kilátásaival. A helyzet tartósan rosszabbodni fog, s Európa, ha azt folytatja, amit eddig tett, a katasztrófába rohan. Az Amerikai Egyesült Államok vezetésének élén történt változás azonban szintén biztató jel, mert eddig, a demokrata kormányzás idején Washington mintha abban lett volna érdekelt, hogy a migrációs krízis súlyosbodjon Európában. A mi álláspontunk elég világos: Európa az európaiaké, Magyarország a magyar embereké kell hogy maradjon. Európa egyetlen problémájára sem az idegen népesség töme- ( ges betelepítése a válasz. Akik ezt akarják, azok az európaiak ellenségei. Család, demográfia: kis nemzetnek a fogyás igen veszélyes. Tehetünk-e valamit az Európa modem társadalmaiban általában jellemző népesedési tendenciákkal szemben? kövér LÁSZLÓ: Nem csak tehetünk, teszünk is. A jelenlegi kormány hat éve radikálisan forditott a családpolitika irányán, megpróbálja az erőforrásait koncentrálni a népesedéspolitikára, akár adókedvezmények, akár támogatások vagy munkaerőpiaci könnyítések formájában. Hangsúlyozom, nem általában a gyermekvállalást kívánjuk ösztönözni, hanem azon családokat szeretnénk jobban támogatni, ahol a gyermekek felnevelésének minden szellemi és anyagi feltétele megvan, illetve segíteni azoknak, akiknél ez még nincs meg, de készek ezt felépíteni. A polgári kormányok mindig erre törekedtek, a baloldal mindig ellene lépett. Nem egyszerű azonban itt eredményeket elérni, hiszen mindez nemcsak az anyagiakon múlik. A szemléletmód változása is kell hozzá, ezt bizonyítják a történelmi tapasztalatok. Sok mindenkinek szerepet kell vállalni ebben, az iskoláktól kezdve a médiumokon át az egyházakig és az egyéni példamutatásig. Egyikünket sem az őserdő farkasai neveltek fel, mint Mauglit. Azért vagyunk, hogy az ajándékba kapott életet továbbadjuk, s törekedjünk rá, hogy gyermekeink által a világot jobbá tegyük. Tartozunk ezzel a közösségünknek! Trump Amerikában, Putyin Oroszországban, mi itt, Európa keleti felén: hol a mi valódi helyünk a világpolitika térképén most? kövér László: Egyszerű a válasz, a bonyolódó helyzetben is elég, ha a történelmünkre visszatekintünk. Ötszáz, de ezer éve is egyértelműen arról szólt, hogy a nyugati keresztény civilizációhoz tartozunk, amit mostanában Európának szokás nevezni. Azért küzdöttünk a keletről jövő hódításokkal szemben, hogy ezt a helyzetünket megőrizzük, s közben az a meggyőződés erősítette elszántságunkat, hogy nemcsak önmagunkért, hanem az egész nyugati keresztény világért küzdünk, remélve egyúttal, hogy ezért némi méltánylást, segítséget is kapunk. A folytatás -1920, 1945,1956 - ismert. Mindezt összevetve a mostani migrációs helyzettel nagyon komoly analógiák vethetők fel. A valós helyzet az, hogy minket nem azért vettek fel az unióba, mert a nyugat, amely lelkiismeret-furdalás nélkül dobott oda bennünket - lengyeleket, cseheket, horvátokat, románokat, magyarokat és másokat - Sztálin karmaiba, valamiféle igazságot akart volna szolgálKövér László tatni, hanem mert ez volt a gazdasági-stratégiai érdeke a bent lévőknek. Erőforrásokat is azért kapunk - s ezt uniós vizsgálatok is kimutatják -, mert annak jelentős része piacot és visszafordítható hasznot teremt számukra. Az unió valójában az érdekérvényesítés terepe, ahol demokratikus keretek között, de meg kell küzdenünk az érdekeinkért. Itt a helyünk, és meg kell próbálnunk tartós szövetségesekre találnunk azokban a közép-európai sorstársainkban, akik közül többen sokszor még ma is a legfőbb riválist látják bennünk. Moralitás, példamutatás: mondjuk, értékvesztése s, morálisan zavaros korban élünk. Vagy mindig is jelen volt, csak most nyíltabban beszélünk róla? Mi lehet a kiút? KÖVÉR LÁSZLÓ: A helyzet rosszabbodott az elmúlt húsz-huszonöt évben, ezért kell beszélni róla. Ma kita- pinthatóan másként gondolkodunk arról a közösségről, ami körbevesz minket. Erőteljesen meggyengült a társadalom kötelességérzete, felelősségtudata. Azonban ez sem csak hazai tendencia. Egy világszerte zajló tudatos bomlasztási folyamat eredménye is, ami óriási károkat okoz a nemzetállamokban és azok kultúrájában. A társadalmi felelősség, a közösségi kötelékek erősítésében a személyes példák mellett legalább olyan fontos a média szerepe. Sajnálatos módon ezt előbb ismerték fel azok, akik a sajtószabadságra hivatkozva kiszervezték a tudatformálás szinte teljes eszközrendszerét a társadalmak közösségi ellenőrzése alól. Pedig - mint tudjuk - „a szó veszélyes fegyver”. Vállás: a legtöbb nagy egyház küzd a hívek számának fogyásával Ennek ellenére az emberek például az egyházi iskolákat erőteljesen favorizálják. Hol a vallás helye a mai életünkben? KÖVÉR LÁSZLÓ: Vannak, akik aktív módon vallásosak, és életüket is megpróbálják a hitelvek alapján berendezni, és van egy tágabb réteg, amelyik nem így él, de civilizációs értékként tekint a kereszténységre, annak morális elveire, és elismeri az egyházak teljesítményét, jelentőségét. Sokan bízzák gyermekük neveltetését egyházi intézményekre pusztán azért, mert úgy gondolják, nem tesznek a tanításaik rosszat senkinek. Az a pusztítás, amit a huszadik század végzett az európai kultúra keresztény alapjaiban, a kommunizmus, a liberalizmus dúlása olyan mértékű, hogy mindent visszaépítem már nem lehetséges. A politika nem is kényszeríthet, a legtöbb, amit elérhet, hogy egy vallásos ember - de akár egy nagycsaládos is - ne egy szánandó, megmosolyogtató csodabogár legyen a közvélekedés szemében, hanem pozitív példa. Azt gondolom, ebben értünk már el eredményeket. Oktatás: sokan kongatják a vészharangot, hogy lemaradunk, avítt rendszereket és tudást erőltetünk. Ön hogyan látja? KÖVÉR LÁSZLÓ: Nem szakmám az oktatásügy, viszont van három gyerekem, akik elhagyták már a közoktatást, így van tapasztalatom bőségesen, nem beszélve a saját élményeimről a régebbi múltból. Gondban vagyunk, mert a hetvenes évektől kezdve erőltetett reformok és a kilencvenes évek utáni „dobjuk a gyeplőt a lovak közé” jegyében bevezetett liberális oktatáspolitika FOTÓ: KERÉNYI LÁSZLÓ egymásra rétegződő következményei ütköznek most a megváltozott világ új kihívásaival. A mostani vitákban részletkérdésekről folyik a diskurzus: a pedagógusok kötelező óraszámáról, a diákok vélt vagy valós leterheltségéről, az „okostáblák” előnyeiről, a természettudományos és a humán tárgyak közötti arányokról, a tankötelezettség korhatáráról és így tovább. Közben az alapvető kérdés, amire választ kell találnunk, s amiből minden más következik, az az, hogy mire való az oktatás, mit akarunk elérni az oktatáson keresztül. Amikor a kérdésben a többesszám első személyt használom, akkor arra is utalni szeretnék, hogy az oktatás problémáit nem csupán a tanár-diák-szülő háromszögön belül kell értelmezni, mert van egy negyedik legitim szereplő is: a magát a társadalmat, nemzetet mint közösséget képviselő állam, amelyiknek az intézmény- fenntartói kötelezettségén túl azt is meg kell tudni határoznia, hogy az egyén és a közösség boldogulásának szempontjai miként hangolhatok össze. Elvégre - ahogyan a „közoktatás” szóban is kifejeződik - az oktatás nem magánügy, hanem személyes közügy. Határon túliak: ma nincs annyira a napi politika centrumában ez, mint nem is olyan rég. Minek a jele ez? Rendeződött sok minden, vagy változott a stratégia? KÖVÉR LÁSZLÓ: Is-is. Ha például Szerbiára tekintünk, akkor a korábban reálisnak gondolt reményeinknél is sokkal jobban alakul a helyzet. Horvátországot és Szlovéniát leszámítva egyedül itt van valamiféle autonómiánk. Ez sem probléma nélküli, de a tendencia alapvetően jó. Eljutottunk a bizalomépítésben odáig, hogy a délvidéki magyarok szülőföldjükön való boldogulását segítő ötvenmilliárdos gazdaságfejlesztési csomagot a szerb fél is elfogadja mint közös érdekeken alapuló kezdeményezést, és nem valamiféle diverziónak nézi. Mindezt alapvetően az tette lehetővé, hogy a két köztársasági elnök tárgyalásai nyomán közös főhajtással meg tudtunk békülni a történelmünk tragikus eseményeivel. Valami hasonló van kibontakozóban Kárpátalja és Ukrajna tekintetében is. A különbség az, hogy Ukrajna egy furcsa háborús helyzettel küzd, és az állam működtetése is komoly gondokat okoz. Ha nem segítenénk az ottani magyaroknak, tragikusra fordulna a helyzet. De azért egyes nacionalista politikusok most is próbálják csorbítani az anyanyelvi oktatáshoz fűződő jogokat. Bár tudjuk, nem mi vagyunk az elsődleges célpont, hanem az orosz kisebbség, ez ellen tiltakoznunk kell, főleg annak fényében, hogy Ukrajnát az uniós vízummentesség ügyében támogatjuk. Szlovákiával rég voltak ilyen jók a kormányközi kapcsolataink, főleg a visegrádi négyek közös munkálkodásának köszönhetően. Itt más a stratégiánk, kevesebb a nyilvános vita, inkább a bizalomépítés zajlik az ottani magyar közösség érdekében, anélkül, hogy megfeledkeznénk azokról a problémákról, amelyekkel ezen közösség tagjainak nap mint nap szembesülniük kell. Romániával most a legproblematikusabb a viszony - volt már sokkal jobb is ennél -, mert 2012 óta felerősödtek a magyaréllenes hangok. A kisebbségi jogok korlátozása egyre erőteljesebben érvényesül, és az állami politika rangjára emelkedett, ideértve az igazságszolgáltatást is. De minden választás egy új remény. Az RMDSZ és az MPP összefogásával elért választási siker lehetőséget teremt az erdélyi magyar közösség érdekérvényesítésére a bukaresti parlamentben. Összegezve mindezt, azt tudnám mondani, hogy a világban formálódó új kihívások egyértelművé teszik: egymásra vagyunk utalva szomszédainkkal, és ezen felismerés fényében előbb-utóbb az utódállamok minden politikusának be kell látnia, hogy őrültség a nemzeti önazonosságukhoz ragaszkodó, de a szülőföldjük fölött impériumot gyakorló államhoz lojális magyarokat nemzetbiztonsági fenyegetésnek tekinteni. Hogyan tölti elnök úr a karácsonyt? KÖVÉR LÁSZLÓ: Felnőtt - és részben már házas - gyermekeink és édesanyám társaságában, majd az ünnep második felét és az azt követő napokat Zalában, feleségem szüleinél - békében, szeretetben, bejglievéssel és borozgatással, azt kívánva, hogy adassék ez meg mindenkinek. KISS LÁSZLÓ laszlo.klss@eszak.hu Névjegy Kövér László Született: Pápa, 1959 Magyar politikus. 1988-ban a Fidesz alapító tagja. 1990-től országgyűlési képviselő, 2010-től az Országgyűlés elnöke, 2012-ben rövid ideig ügyvezető államfőként látta el a köztársasági elnöki teendőket.
