Kelet-Magyarország, 2016. december (73. évfolyam, 282-307. szám)
2016-12-22 / 300. szám
2016. DECEMBER 22., CSÜTÖRTÖK REUT ■ Korszerűsítés a gyártelepen A nyírbogdányi Gyártelep utcán az E.ON szakemberei a régi villanyoszlopokat újakra cserélték ki, valamint új lámpatesteket szereltek fel. fotó: önkormányzat Nem vágyott hírnévre, csupán csak adni akart Számvevőszéki ellenőrzés A társaság 2014-ben 54 település nyolcvankilencezer-ötszáz ingatlanánál látott el hulladékgyűjtési feladatot ILLUSZTRÁCIÓ: KM-ARCHlV NYÍREGYHÁZA. A karácsony közeledtével egy kicsit jobban odafigyelünk egymásra. Sokan megtehetjük, hogy ajándékokkal halmozzuk el szeretteinket, boldogan üljük körbe az ünnepi asztalt. Mások, csak álmodni tudnak minderről. A Nyíregyházi Ridens Szakgimnázium, Szakközépiskola, Szakiskola, Készségfejlesztő Iskola és Kollégium 15 tanulója 1 N Szeretettel emlékeznek az adományozóra FOTÓ: MAGÁNARCHÍVUM és családjuk egy nemes adományozó jóvoltából kellemes meglepetésben részesülhettek. A szociálisan rászorult családok mintegy 33 ezer forint értékben tartós élelmiszercsomagot vihettek haza. Az adomány egy teli bevásárlókocsi árut tett ki, aminek nagyon örültek a családok. Volt olyan tanuló, aki rászorultsági alapon ruhát, cipőt kapott, valamint egy kisdiák gyógyszemüvege is elkészülhetett. A személyes ajándékot az osztályfőnökök és néhány önkéntes kolléga segítségével választották ki, és vásárolták meg a gyerekek. Mosoly az arcokon, megilletődés, felemelő érzés volt az adományokat egyaránt adni és kapni. Az adományozó nem vágyott sem hírnévre, sem köszönetre, csupán adni akart, jót tenni. Sikerült, mert családok, gyerekek emlékeznek rá meleg szeretettel - tájékoztatta lapunkat Dankó Zsoltné önkéntes. KM A társaság a tulajdonában lévő vagyonnal összességében szabályszerűen gazdálkodott. NYÍREGYHÁZA. Az Állami Számvevőszék (ÁSZ) befejezte a nyíregyházi Térségi Hulladék-Gazdálkodási Kft. (THG) 2011 és 2014 közötti időszakra kiterjedő megfelelőségi ellenőrzését. Az ÁSZ megállapította, hogy Nyíregyháza önkormányzata a hulladékgazdálkodás közfeladat ellátását szabályszerűen szervezte meg, a tulajdonosi joggyakorlása megfelelő, a társaság vagyongazdálkodása összességében szabályszerű volt. Az ellátott közfeladat bevételeinek, ráfordításainak és az értékcsökkenés elszámolása megfelelt az előírásoknak. Témacsoportos ellenőrzés Az Állami Számvevőszék úgynevezett témacsoportos ellenőrzések révén vizsgálják az önkormányzatok többségi tulajdonában lévő gazdálkodó szervezeteket; ennek keretében végezték el a Térségi Hulladék-Gazdálkodási Kft. ellenőrzését is. A társaság az önkormányzat illetékességi területén a hulladékgazdálkodás közfeladatát 2012. december 31-éig közszolgáltatóként, azt követően alvállalkozóként véAz árképzés megfelelt a jogszabályi előírásoknak. HORVÁTH BÁLINT gezte. A társaság 2014-ben .54 település nyolcvankilencezer-ötszáz ingatlanánál látott el hulladékgyűjtési feladatot. A Térségi Hulladék-Gazdálkodási Kft. az ellenőrzött időszak minden évét nyereséggel zárta - olvasható a jelentésben. A számvevőszék megállapította, hogy az önkormányzat a közszolgáltatási szerződéseket a társasággal a jogszabályi előírásnak megfelelően megkötötte, rendeletalkotási kötelezettségének eleget tett. Az önkormányzat a közfeladat-ellátás felügyelete és a tulajdonosi jogok gyakorlása során a törvény betűje szerint járt el. Az ÁSZ beszámolója kitért arra: a társaság a tulajdonában lévő vagyonnal ösz- szességében szabályszerűen gazdálkodott. A beszámolók mérlegét alátámasztó leltárt elkészítették, egyes tárgyi eszközök esetében azonban a jogszabály szerinti háromévente esedékes mennyiségi leltározás elmaradt. Nem volt összhangban 7 A számviteli szabályzatok előírásainak jogszabályi megfelelése, illetve egymás közötti összhangja nem volt teljes körűen biztosított. A pénzügyi kötelezettségek A társaság az előírt beszámolási és közzétételi kötelezettségét hiányosan teljesítette. A 2011 és 2014 közötti beszámolók kiegészítő mellékletei nem tartalmazták teljes körűen a jogszabályban meghatározott tartalmat. A társaság honlapján nem szerepeltek teljes körűen az előírt, kötelező elektronikus közzététel alá tek, ezeket a társaság összességében határidőn belül teljesítette. Az önköltségszámítás társaság által kialakított rendje és gyakorlata, valamint az árképzés megfelelt a jogszabályi előírásoknak - tájékoztatta a Kelet-Magyarországot Horváth Bálint, az Állami Számvevőszék kommunikációs és kapcsolattartási osztályának osztályvezető főtanácsosa. KM eső adatok. Az ÁSZ az ellenőrzés megállapításai alapján javaslatokat fogalmazott meg a Térségi Hulladék-Gazdálkodási Kft. ügyvezetőjének, amelyekre 30 napon belül intézkedési tervet kell készítenie. Lapunk megkereste a THG-t, de a társaság nem kívánta kommentálni az ÁSZ jelentését. 2011 es 2014 között növekedNem kommentálták HIRDETÉS A Szabolcs-Szatmác-Bereg Meggei Kereskedelmi és Iparkamara Kellemes Karácsonyi Ünnepeket és Boldog Új Évet kíván! ÉS^ A kegytemplomba is ellátogatott a Mikulás Az énekkar gyönyörű dallamokkal kísérte az előadásokat. máriapócs. Évtizedes hagyomány, hogy a máriapócsi iskolások a bazilikában várják a Mikulás érkezését. Ez az idei tanévben is így történt, s talán még nagyobb izgalom előzte meg, mint korábban, hiszen a nemzeti kegyhelyen szeptember i-jétől az óvodai és az általános iskolai nevelés feladatai a Nyíregyházi Egyházmegye irányítása alá kerültek. A Dudás Miklós Görögkatolikus Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola diákjai közül a Mikulást váró műsort a jótékony püspök történetével a' színjáték tanszakos gyermekek indították, akiket Vona Éva színész-drámatanár készített fel. Ezután megható volt látni a legkisebbeket, ugyanis minden esztendőben az első osztályosok, most az 1. a osztályosok, Buzga László- né Katika tanító néni vezetésével készültek üdvözléssel. Az énekkar, gyönyörű dallamokkal kísérte az előadásokat Kapin Aliz tanárnő vezetésével. Volt közös éneklés is. A Mikulás és segítői, a 8. a osztályos diákok örömmel ajándékoztak meg minden fiatalt. Ezen a különleges délutánon is Mosolygó Tamás, az intézmény lelki igazgatója tartotta a szertartást, s a rendezvényt megtisztelte jelenlétével Orosz István kegyhelyigazgató, máriapócsi parókus is - tájékoztatta lapunkat Palóczy Tímea. KM A Mikulás segítői a nyolcadikos diákok voltak fotó: májer Zsuzsanna Január elsejéig nem kelt pénzt dobnunk az automatába ILLUSZTRÁCIÓ: KM Nem kell fizetni a parkolásért nyíregyháza. A NyírVV Nonprofit Kft. tájékoztatja a gép- járművezetőket, hogy az üzemeltetésében lévő parkolókban 2016. december 22. és 2017. január 1. között ingyenes lesz a várakozás. Január 2-ától ismét fizetni kell a megállásért. A parkolási ügyfél- szolgálat 2016. december 23. és 2017. január 1. között zárva tart, január 2-ától a megszokott nyitvatartási renddel várják az ügyfeleket. km Magyar-moldáv együttműködés encsencs. Encsencs és a moldáviai Sestaci önkormányzata ■ települési megállapodást írt alá szerdán. Ennek előzménye, hogy az encsencsiek másfél évtizede látogatják az 1944 őszén málenkij robotra elhurcoltjaik emlékművét Moldáviában. A két önkormányzat reméli, hogy a történelemből fakadó fájó emlékek átváltoznak a két település gyümölcsöző kapcsolatává. KM