Kelet-Magyarország, 2016. december (73. évfolyam, 282-307. szám)
2016-12-17 / 296. szám
2 Mindenfelől 2016. DECEMBER 17., SZOMBAT KELÜ Magyarország egymagában is képes megállítani az áradatot FOTÓ: MTI/SZECSŐDI BALÁZS Orbán Viktor mondta ezt az EU-csúcs után, jelezve: a migrációs válság megoldása határok lezárásán áll vagy bukik. BRÜSSZEL. A migrációs válság megoldásának lényegét illetően minden azon áll vagy bukik, hogy zárjuk-e a határokat- jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök Brüsszelben pénteken, az európai uniós állam-, illetve kormányfők találkozója után tartott sajtó- tájékoztatóján. Közös álláspont Elmondta, hogy a csütörtöki csúcsértekezlet előtt a visegrádi országok közös álláspontban szögezték le a három legfontosabb dolgot: meg kell védeni a határokat; akik bejöttek, azokat ki kell vinni; akik pedig be akarnak jönni, azokat az EU-n kívül kell őrizni és különválogatni. Ez az a három pillér, amelyen a V4-ek álláspontja nyugszik- közölte. Orbán Viktor aláhúzta, hogy Magyarország zárja a határait, Görögország viszont erre nem képes, Olaszország pedig vagy nem tudja, vagy nem akarja zárni a határt. „Európai nézőpontból tekintve a helyzet Olaszországban drámai” - tette hozzá. A miniszterelnök rámutatott, hogy függetlenül Recep Tayyip Erdogan török államfő szándékaitól, a török- országi helyzet törékeny, és ez bizonytalansági tényezőt jelent, ezért joggal vetődik fel a kérdés, hogy nem indulhat-e el újra a jövőben a menekültáradat a nyugat-balkáni útvonalon. Mint mondta, ez nem zárható ki, Magyarország azonban egymagában is képes rá, hogy megfékezzen és megállítson bármekkora migráns- áradatot a saját határainál és megvédje Európa belsejét. Orbán Viktor arról is beszélt, hogy szerinte Brüsszelt terheli a felelősség, amiért az elutasított menedékkérők szabadon elhagyhatják nyugat felé Magyarországot. Kiemelte, Brüsszel segíthetne annak az „életszerűden” szabálynak a megváltoztatásával, hogy az elutasított, de bíróságon jogorvoslatot kérő menedékkérőket nem lehet őrizetben tartani. Hozzátette, ezt a javaslatot nem fogadták el a miniszterelnökök előző napi tanácskozásán. A kormányfő fontos eredménynek tartja, hogy a csúcs- találkozón megegyeztek arról: az uniónak olyan típusú megállapodásokat kell kötnie az afrikai országokkal, mint Törökországgal. „Megállapítható, hogy ahol ilyen megállapodásokat kötöttünk és a helyi kormányzatokkal sikerült együttműködést kialakítani, Orbán Viktor sajtótájékoztatót tart és több ilyen példa is van, ott komoly eredményeket értünk el az onnan érkezők számának csökkentésében” - mondta Orbán Viktor, külön kiemelve, elengedhetetlennek tartja, hogy Egyiptommal is migrációs egyezményt kössön majd az Európai Unió. Hangsúlyozta, mára polgárjogot nyert az a korábban „embertelennek, lehetetlennek és őrültnek minősített” magyar javaslat, amelynek értelmében az unió területén kívül kellene menekülttáborokat létrehozni és működtetni, valahol Líbia partjainál vagy Afrika más, erre alkalmas pontján. „Ma arról beszélünk már, hogy hogyan tudnánk megoldani ezt a feladatot, kivel lehetne megegyezni és hol lehetne ilyesmit létrehozni” - mutatott rá. MTI Nincsenek magukra hagyva Devizaárfolyam (2016 12.16.) PÉNZNEM árfolyam változás Euró 312,43-1,32 USA dollár 298,58-0,17 Svájci frank 290,48-1,18 Angol font 370,81-3,31 Román lej 69,11-0,32 Ukrán hrivnya 11,34-0,04 Horvát kuna 41,45-0,06 Lengyel zloty 70,57-0,01 ® http://www.szon.hu Valutapiac. További információk. Grafika: ÉKN. Forrás: MNB Kövér László: érdemes a kárpátaljai magyaroknak a szülőföldjükön tervezni jövőjüket. BUDAPEST. Nagy szükség van arra a hitre, hogy érdemes a kárpátaljai magyaroknak a szülőföldjükön tervezni jövőjüket - mondta Kövér László, az Országgyűlés elnöke pénteken a Parlamentben. A Megyei Jogú Városok Szövetsége (MJVSZ) által ösz- szegyűjtött 115 millió forint felhasználásáról tartott rendezvényen Kövér László úgy fogalmazott, a kárpátaljaiak számára nem csak forintokban, de erkölcsileg, lelkiekben is mérhető az a segítség, amit az anyaország nyújt. Az MJVSZ által a felajánlás szétosztásával megbízott két szervezet, a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat és a Kárpátalja Hitéletéért Alapítvány rendezvényén a házelnök hangsúlyozta: az, hogy ezek mellett az emberek mellett állunk, sokkalta nagyobb súllyal esik latba, mint bármekkora (pénz)összeg. Kövér László, aki a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat Magyar Egyesület elnöke is, azt mondta, a kárpátaljai magyarság nincs magára hagyva, de óriási veszélyben van ez a kis közösség, miközben az elmúlt 25 évben a legösszetartóbb, legelkötelezettebb és szülőföldjéhez leginkább ragaszkodó közösségről van szó. Hozzátette: „látva a kinti folyamatokat”, most ugyanolyan gyorsasággal tűnhet el az ott élő magyarság, ha nem figyelünk rájuk és nem találjuk meg a támogatás minden módozatát. mti Bankbetét az utazási irodában BUDAPEST. Jogosulatlan pénzügyi tevékenységre utalhat, ha a szolgáltató irreálisan magas hozamot, betéti kamatot ígér vagy nem tud felmutatni tevékenységi engedélyt - figyelmeztetett a Magyar Nemzeti Bank (MNB) felügyeleti szóvivője. Binder István elmondta: közös jellemzőik ezeknek a jogosulatlan szolgáltatóknak, hogy sem jegybanki engedéllyel, sem regisztrációval nem rendelkeznek, továbbá nagyon magas, akár évi 20 százalék fölötti vagy havi 1,5 százalékos hozamokat kínálnak. Ezek a hozamok irreálisak, nincs olyan típusú tevékenység, amely ezt hosszú távon, megbízhatóan ki tudná termelni - szögezte le. Arra is felhívta a figyelmet, a túl magas hozamígéret, a tevékenységi engedély hiánya mellett a szolgáltatás típusát is érdemes azonosítani. Konkrét példára - a Kun-Mediátor Kft. esetére - utalva megjegyezte: egy utazási irodában nem szoktak bankbetétet gyűjteni. mti ■ Előzetesben az ügyvezető Előzetes letartóztatásba helyezték a Kun-Mediátor Kft. csalás miatt keresett, Belize-ben elfogott vezetőjét pénteken Szolnokon. A bíróság döntése nem jogerős. Különösen jelentős kárt okozó csalás bűntettével és más bűncselekményekkel gyanúsítják a nőt. A büntetési tétel 5-től 10 évig terjedő szabadság- vesztés, viszont halmazati büntetésként akár 15 év szabadság- vesztésre is ítélhetik a gyanúsítottat. A cég vezetője csaknem ezer embert károsított meg több mint tízmilliárd forinttal - egyes becslések szerint húszmilliárd forinttal - piramisjátékra hasonlító módszerrel. fotó:mti/mészárosJános Nem indítanak eljárást BUDAPEST. Mivel a médiatanács csak az emberi méltóságot általánosan sértő esetekben illetékes, a testület nem indít eljárást a TV2 hírműsorában megjelent, Vona Gábort személyében érintő riport miatt - közölte a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) pénteken az MTI-vel. A közleményben az áll: a Tények című hírműsor november 14-ei adásában leadott riportban egy bejelentő szerint hamis színben mutatták be a Jobbik elnökét. A sajtó-hely- reigazítási, személyiségi jogokkal kapcsolatos ügyek azonban nem médiajogi, hanem büntető- vagy polgári peres eljárásban elbírálható jogsérelmek. A médiatanács csak olyan, emberi méltósággal kapcsolatos esetekben járhat el, amelyek túlnyúlnak egy konkrét magánérdek sérelmén, és ahol az emberi méltóság tiszteletben tartását a médiát figyelemmel kísérő közönség érdekében szükséges elvárni - közölték. MTI ■I Vendégjegyzet Gallai Judit ...Pedig a szívünkben kellene lennie... Közeleg az év vége, az ünnepek, ismét eltelt egy esztendő. A szürke hétköznapokat szép lassan felváltja az elcsende- sedés és a készülődés. Az advent időszaka lehetőséget ad mindannyiunknak, hogy kicsit befelé figyeljünk, átgondoljuk az eltelt időszak eseményeit. Az életünk örökös rohanás, mindent azonnal akarunk. Ha nincs elérhető internetkapcsolat vagy csak lassabban töltődnek az oldalak, máris idegeskedünk. Ha nincs ingyenes wifi-elérhetőség, máris leszóljuk a helyet, ahová betévedtünk. Nem érkezik a busz időben, nem halad előttünk a forgalom. Nem veszi fel a telefont az, akit keresünk. Nem a várt ajándékot kapjuk. Már a hétköznapokban is gondot okoznak ezek az egyébként teljesen lényegtelen apróságok, melyek egészen kis szegmensét alkotják életünknek. Az instant életmód olyan dolgoktól és élményektől foszt meg minket, amelyek talán soha nem térnek vissza többet. Az ünnepek előtti izgalom, a drága, teljesen értelmetlen karácsonyi ajándékok beszerzése pedig csak tetőzi a bajt. Ahelyett, hogy valóban egymásra s önmagunkra figyelnénk, tárgyakkal akarjuk erővel pótolni a szeretetet és odafigyelést. Közben pedig rohannak a napok. Rohanunk mi is. Teherként éljük meg, hogy meg kell felelnünk a másik elvárásainak, és értelmetlen költekezésben fejezzük ki a sosem volt gondoskodást. Türelmetlenségünkkel magunknak is csak bosszúságot okozunk. S így lesz az ünnep görcsös, fárasztó és stresszes. Nehéz szívvel látom, hogy a felnőttekből kivész a várakozás izgalma és öröme. Erővel versenyeznek a szülők, nagyszülők, rokonok, ki vesz drágább vagy épp nagyobb ^ ajándékot az apróságoknak. Pedig nem csak a karácsony, hanem bármely ünnep a várakozásról szól. Az öröm, az együtt töltött idő, melyre csendes délutánok lehetőséget adnak. Kevés a kivétel. Biztos vagyok abban, hogy az elmúlt tizenkét hónap mind az ötvenkét hete tartogatott számunkra valamit: jót - rosszat, édest - keserűt, vidámat - szomorút, kellemest - kellemetlent, derűt - borút, örömet - bánatot. Jóleső érzés végiggondolni azt a rengeteg eseményt, melyek most mint egy film peregnek előttünk. Ha végiggondoljuk az önfeledt pillanatokat, a megható egymásra találásokat, a fájdalmas perceket, elengedéseket, rádöbbenünk, hogy a rövidke epizódok tesznek minket mindennap mássá, s teljesítik ki az életünket. Legyünk türelmesek és kedvesek, hiszen egy mosoly többet ér minden szónál. Ez az egy mosoly ugyan nem változtatja meg a világot, de annak az egy embernek, akinek szánjuk, megszépíti a napját. Ráadásul minket is örömmel tölt el. Induljunk el időben, s rohanás és aggódás helyett egy kis szemlélődésre is hagyjunk időt! Engedjük előre a sorban azt, aki türelmetlen! Ne morogjunk vissza! Ne vegyük át más dühét! Ne csak karácsonykor, az év minden napján. Álljunk meg egy pillanatra, egy kávéra, egy jó beszélgetésre, közös étkezésekre, emlékezésre! Szabaduljunk meg a látszatkapcsolatoktól, a felszínes emberektől; ne akarjunk görcsösen megfelelni elvárásoknak! Azokkal töltsünk tartalmas időt együtt, akik közel állnak a szívünkhöz, akik önmagunkért szeretnek s elfogadnak minket! Év végén mindig tartok számvetést, s megfogalmazom, mit hagyok magam mögött, és mit viszek magammal. A sikeres év számomra azt jelenti, hogy nemcsak a jót, a kellemest veszem észre, hanem a nehéz pillanatokban, az embert próbáló feladatokban is meglátom a fejlődés lehetőségét. Figyelek, tanulok, szeretek, elengedek. Ezek az események tesznek engem azzá, aki vagyok, fekszem le nyugodt szívvel esténként, s vágok bele minden új napba teljes nyitottsággal. Emlékezzünk arra, nem egy dátum dönti el, mikor ér véget valami a szívünkben, s mikor kezdődik valami új. Az ünnep ne a pénzről és a rohanásról szóljon, hanem rólunk és az együtt töltött tartalmas percekről! Legyünk bátrak, s a fa alá szeretetet adjunk! Időt. Ölelést. Egy történetet. Az együttlét örömét. ÉÍményt. Kívánom, az év utolsó napjai teljenek szeretetben és csöndességben. Szerzőnk életmód-tanácsadó, coach eszerk@eszak.hu Nehéz szívvel látom, hogy a felnőttekből kivesz a várakozás izgalma és öröme.