Kelet-Magyarország, 2016. december (73. évfolyam, 282-307. szám)
2016-12-12 / 291. szám
2016. DECEMBER 12., HÉTFŐ JÉ Ä11 f i&W' KELET Borbás Krisztián Cseppből a tengerbe Parányi csepp, nem volt az más, Egy álmodó lét dobbanás; A szív kövült hegyén fakadt S törékenyen tova szaladt. Nem nézve rá küzdöttem én, De az a nap, s a hó erén Minduntalan duzzadva nőtt, S tükör mesén ragyogta őt. így lett a csepp egy nagy folyó, A test ezer zugán folyó, Igaz vizű, vad szerelem: Nem értettem, mi lett velem... A józan ész emelte gát Időnk inán repedve át, A múltba hullt a súly alatt; A van megszűnt, s csak ő maradt: Nem hallok mást, csak egy nevet, A víg kacajt, ha rám nevet, S a búba bújt kis könnyeit: Egésze lét, és szende hit. Bár mindenem már tudja jól: A létezés nem róla szól; Ha nélkülem, ha én velem: Ő lett maga az életem! Segély kiáltás Sebeim őrültként nevetem... Oly öreg otthon már e verem... Siralom átkod sújt szerelem... Pagonyi Szabó János Jössz már, Apó?! Hahó! Hahó! Jössz már, Apó?! Lábad alatt roppan a hó. Ó! Ha jönnél. Ó! Hajönnél, Óhajommal beköszönnél... Figyelem ám a sapkádat, Piros ruhád, nagy szakállad. Hátadon a teli zsákod, A rénszarvas húzta szánod. Hohó! Hohó! Rád kiáltok: Húzd a gyeplőt, fogd a szánod! Vártalak már, ne menj tovább! Ablakomba tedd a csodát! Ne sajnáld! Jó gyermek voltam! Iskolában jól tanultam. Szót fogadtam, segítettem, Anyám, s Apám is szerettem. Ne hagyd ki a testvérkémet! Ő is várta érkezésed. Kicsike még csizmácskája, Neki is volt kívánsága. Szüléimét se hagyd, kérlek! Örömükben ölelnének. Ha kiürült már a zsákod, Az enyémet nekik számold! Majd jövőre, ha megérjük... Mikulás-napjához érünk: Megtalállak levelemmel, S várlak tiszta szeretettel! Karácsonyi és szilveszteri pályázataink olvasóinknak szólnak Megható és vidám történeteket várunk SZABOLCS-SZATMÁR-BEREG, Közeleg a karácsony, amikor néhány napot családunk, barátaink körében tölthetünk. Ezek azok a pillanatok, melyek később emlékké válnak - vagy azért, mert megismételhetetlenül szépek, vagy mert történik valami, ami miatt felejthetetlenek lesznek az átéltek. Ha már van ilyen történet a tarsolyukban, és megosztanák másokkal, ragadjanak klaviatúrát, és küldjék el december 20-án délig az ale- xandra.csaki@kelet.hu e-ma- il-címre. írják meg nevüket és telefonos elérhetőségüket is, hogy mihamarabb értesíteni tudjuk önöket. A verseny első három helyezettje ajándék- csomaggal, a győztes pedig plusz meglepetéssel térhet haza a december 23-ai eredményhirdetésről. Az idén úgy döntöttünk, korábban hirdetjük meg szilveszteri Csattanó pályázatunkat, hogy a nevezőknek több idejük legyen feleleveníteni életük vidám, csattanóval záruló sztorijait. A humoros történeteket szintén elektronikus úton várjuk. Az első három helyezett öt, három, illetve egy üveg pezsgőt vihet haza, amit szilveszter előtt szerkesztőségünkben személyesen vehetnek át. A beküldési határidő december 28-a dél. Mind a karácsonyi, mind a szilveszteri történetekből kiválasztjuk a legjobbakat, melyeket nemcsak lapunk hasábjain, hanem a www.kelet . hu oldalon is közzéteszünk. 6> http://www.szon.hu Hírek. A régió ás a világ hírei. Földes! Sándor: Macskakövek ...zenélő lópatkók hörögnek a makadám utcán pörögnek elegáns konflisok kalandok sorát kínálják szomorúfűz-ostorok kocsis dolmányok fényes pitykéi a zongorák békebeli idők szimfóniáit vissza sírják... ...nyirkos büszke veszekedős urak morgolódó kérges tenyerű tótok megrágott szavak bukdácsolnak fekete vikszos csizmák talpa alatt bokrokból kirajzó lószerszámok fekete fejkendővel vigasztalódó csaló - közben takarékoskodó izzadság szőtte gazdák számukra a sarki kocsmák az erősítőt kínálják jövet-menet a földekre vagy attól is messzebbre... ...a költő is szerette az árnyas lombos macskaköves utakat a sós tópart illatát a kis mozdony nyögdécselő sóhaját várta őt a Tisza-parti agyagos hát a villamos utat vág a konflisok során együtt díszelegnek kényes utasokra csiga türelemmel lesnek és imádják az illatos hölgyeket a sétapálcás helyi vigéceket és cilinderes urakat na meg a kellemes tükrös kirakatokat a vetélkedő templomokat... ...hogy miért macskakő a beceneve ezeknek az emlékeket rejtő, enyves patkónyikorogtató kovaköveknek, ez az esőben igen csúszós tejút eretnek sem emlékszik őseire honnan ered a neve dicső múltja bányász népeivel feledésben kopogtat kifelé az ég felé hátha meghallja a felcseperedő értelem a bokorban született szorgalom felé az örökváltság örökösei büszkék e a mesélő macskakövekre... Egy önzetlen kívánság Aki nem hisz, annak be sem kell lépnie a kis házikóba, hagyja meg azoknak, akikben még el a jóság! j tollpróba, Gyermeki izgalommal közeledtek a város főterén felállított faház felé. Lágy pelyhekben esett a hó. Amikor odaértek, már az ablakon keresztül látták hívogató integetését. Gyorsan leseperték ruhájukat, s igyekeztek minél kisebb ajtóval bemenni, nehogy kiszökjön a kellemes meleg. Illendőn köszöntek, hisz a megszokott, csillogó szempár tekintett rájuk, a fehér szakáll mögött megbúvó mosoly régi ismerősként fogadta őket. Elinor gyorsan lehúzta a kicsiről a kabátot, sapkát, majd a nagyobbik fiúét is átvette, míg ők egymás kezét fogva elénekelték a Télapónak a dalt. Az idősebb gyermek átadta az ajándékot, melyet gondos munkával, több estén keresztül készített nagy gonddal, szeretettel annak az embernek, mely az egész Földön magát a szeretetet jelképezi. A Mikulás széles, nagy foteljában ülve meghallgatta az éneket, majd megkínálta őket szaloncukorral, mit a gyerekek helyben el is fogyasztottak. Nem sietve, szép lassan, közben szétnéztek a kis lakban, megcsodálták a karácsonyfát, a játékokat, a rajzokat, képeslapokat, s a nagyobbik fiú egyiket-másikat fel is olvasta halkan az becsének. Érezni lehetett, ahogy átjárta a házat a szeretet.- És milyenek a gyerekek? Mármint a városban - érdeklődött Elinor. - Biztos sokan bejönnek. „Legyél boldog, Télapó! Segítek...” A Télapó elkomolyodott.- Rosszak - felelte tömören. Elinor szívében a boldog érzést, mint kés a papírt, vágta e szó apró darabokra. Hiszen a fehér szakállú ül vele szemben, hogy lehet ilyen lesújtó? Döbbent tekintetét látva az öreg tovább folytatta.- Ma már nem tisztelnek a gyermekek senkit. Se szülőt, se tanítót. Hangoskodnak, fegyelmezetlenek, nem tudnak viselkedni. A minap nagyobbak is bejöttek, elmondtak egy rövid verset és elvitték a fél tál szaloncukrot. Majd, mielőtt kimentek az ajtón, az egyik még visszalépett, hogy megtépje a szakállamat. Egyre kevésbé hálás feladat a város Télapójának lenni! - mondta oly szomorún, hogy Elinornak könnyek gyűltek a szemébe. A fiúkra nézett, de azok még el voltak foglalva a különböző rajzokkal. Leguggolt, s megfogta a Télapó fehér kesztyűs kezét.- Azért ugye van még remény? Hisz ez a hely a szeretet, a hit, a boldogság háza. Az nem lehet, hogy így elsorvadjon az ifjúság! Kell, hogy legyenek jó gyerekek is! Én hiszem, hinni akarom, hogy pár neveletlen suhancnál ők többen vannak, s jönnek még ide is, nem csak a cukorért: a Mikulásért. A fehér kesztyűs ujjak megszorították Elinor kezét.- Remélem - sóhajtotta. Az asszony felállt, feladta a gyerekekre a kabátokat, majd lassan búcsút vettek a Télapótól. Elinor most az egyszer nem volt boldog. Szé- gyellte, hogy egy ilyen kedves emberrel ebben a meseházikóban szomorú dolgok is történhetnek. Aki nem hisz, annak be sem kell lépnie a kis házikóba, hagyja meg azoknak, akikben még el a jóság! Azoknak a gyerekeknek, akik még csillogó szemekkel, szerényen, illemtudón lépik át a küszöböt, ILLUSZTRÁCIÓK: THINKST0CK hogy szeretetet adjanak és kapjanak mindenki Télapójától.- És a kívánság? - szólt utánuk az öreg mosolyogva. - Nincsen?- De van! - mondták egyszerre a fiúk és visszafordultak.- Egy golyópályát szeretnék - kezdte gyorsan a kicsi. - Legyen benne kanyar is!- Látom, te már kész tervvel jöttél - simította meg kis piros orcáját.- És te mit szeretnél? - nézett a nagyobbikra, aki óvatosan a térdére ült és halkan a fülébe súgta:- Legyél boldog, Télapó! Segítek - azzal szorosan megölelte, hogy az érezze szíve minden szeretetét. Becsukták az ajtót maguk mögött, bent hagyva a meleget, reményt, kívánságot, s örömkönnyes szemekkel széles, nagy foteljában ülve mindenki Télapóját. TÖRÖKIPAPP ERZSÉBET Megjelent Sepsi Sándor legújabb verseskötete A vágyak fogságában címmel. FOTÓ: MAGÁNARCHÍVUM Kokas Bálint Vérvörös: író a múzsa ellen Gyűlöllek. Nem tudom, ki vagy! Minden betű rólad mérgezés. Ha csontom lennél egy erős testben, Lassan, kínlódva elsorvadnék. Sorvadnék téged elátkozva, Hogy maradj egyedül, ó, lelketlen! Hercegnő, kívül cukormáz... De legbelül semmi édes nem terem. Szeretlek! Jól tudom, ki vagy. Minden betű rólad áldás. Ha csontom lennél egy erős testben, Talán más lenne nekem a járás... S élnék téged éltetve, Hogy mindörökké boldogan élj. Vérvörös: - bűbáj és mennyei tűz...- Lelkem egy része az övé. Miért létezel!? - Létezz! Tűnjél el már! Maradj! Ne higgy soraimnak. Soha...- Látni se bírlak...- Kérlek, kérlek! A múzsám vagy! ...És az is maradsz! Elveszett, értéktelen szerelem „Felnőtt egy olyan generáció, aki gúnyosan nevet az előzékenységen, a bájon, a kedvességen.” TOLLPRÓBA. Mintha a világból megszöktek volna a tündérek és hercegnők. Egyre több banya szaladgál mindenhol, és mintha a hercegek is kihalófélben lennének. Divat lett a követelőzés és a bunkóság. Nem tudom, mi volt előbb, de mindenki mar mindenkit, aki meg csendesen félrehúzódik, az mindig egyedül marad. A vitatkozásban, az egymás hibáztatásában az a legmeg- tévesztőbb, hogy azt hiszik, kikerülhet belőle bárki is tisztán. Pedig a sárdobálás közben mindenki mocskos lesz. Csak a kezeket érdemes nézni, mert már mindenki sáros, de ahhoz, hogy megdobjunk valakit, bele kell markolni a mocsokba. Akit megdobnak, nem menekül... Mocskos lesz. De a tisztalelkű ember keze mindig tiszta marad. Az nem áll be a sárdo- bálók közé, csak csendesen félrehúzódik. így az utcán lassan-lassan mindenki koszos ruhában sétál, és már képtelenség megkülönböztetni a hazugot, a kevélyt, a rosszindulatút, a csalót az értékes emberektől. És az értékek is devalválódnak mára. Minden kellene egyszerre, és semmi se. Mint Mátyás király meséjében: legyen is valaki, meg nem is. Szeressen is, meg nem is. Mindenki csak elvár, de adni senki nem akar, csak ultimátumot. Szeretlek, ha... Veled élek, ha... Gyereket szülök neked, ha... Elveszlek feleségül, ha... Sorolhatnám a sok feltételt, amit az emberek úgy hisznek, ha azok beteljesednek, akkor megtalálják az örök boldogságot. Mindeközben a sok megfelelni akarás maga alá 2 • -y „Mindenki mar mindenkit...' gyűri a szerelmet, és elvész a varázslat. Felnőtt egy olyan generáció, aki gúnyosan nevet az előzékenységen, a bájon, a kedvességen. Mára az őszinteség egyenlő lett az ostobasággal. Mindenki manipulálni akar, de azért kellene valaki, akivel lehet szexeim is. Már nem szerelmeskednek az emberek, már nem cirógatnak, már csak szexeinek. Nem csókolnak kezet, de már szájat sem. A férfiak már nem néznek mélyen egy nő szemébe, és nem simítanak ki kósza hajtincseket az arcok ívéből, és már a nők sem pirulnak el. Ha akad egy-egy pirulós, szé- gyelli magát. Már mindenki szerepet játszik, és már senki nem tudja, hogy mikor kerül egy olyan tündérrel, herceggel szembe, aki az őszinte szerelemre vágyik. így otrombán egymásra rontva űzik magukat egymástól egyre távolabb. Nincs kegyelem, nincs megállás. Mára a szerelem nem érték. Nem érték, mert nem kerül semmibe. Egy drága autó, telefon, táska, kabát, ékszer... ma ez az érték, mert ez látható, nyilvánvaló. Egyre mélyebbre süllyedünk önmagunk mocsarában. Lassan mindenki megteremti magának a pénzzel mérhető értékeket, de amikor belép a lakásába, egyedül van. Nem siet elé senki boldog mosollyal az arcán, nem kérdezi senki, hogy ettél-e már, milyen napod volt. Csak a csend van, vagy a tévé állandó, szüntelen zúgása... A szerelem elveszett. VASKÓ ILONA
