Kelet-Magyarország, 2016. november (73. évfolyam, 257-281. szám)

2016-11-29 / 280. szám

2016. NOVEMBER 29., KEDD 8 Hazai tálakon KEI,ET Röviden KONCERT. A Szent Efrém Férfi­kar ad karácsonyi koncertet december 3-án, szombaton 17 órakor a napkori görögkato­likus templomban a Napkor Nagyközség Német Nemzeti­ségi Önkormányzata szerve­zésében. A belépés díjtalan. Szorosabbra fonta a köteléket a két község NYÍRTÉT. A „Magyarnak lenni határon innen és határon túl” pályázat keretében, a Beth­len Gábor Alapkezelő Zrt. tá­mogatásával számos közös programot rendezett meg a közelmúltban a kárpátaljai Mezőgecse és Nyírtét telepü­lések önkormányzata határon innen és túl. Valamennyi ren­dezvény a testvértelepülési kapcsolatok ápolását és erősí­tését szolgálta. Közösen tartották Nyírté­ten a Szent István ünnepsé­get, amelynek keretében fo­gathajtó versenyt rendeztek, valamint bemutatkoztak a nyírtéti és a mezőgecsei ha­gyományőrző egyesületek is. Aközösprogramotakéttele- pülésről szóló projektoros ve­títés, valamint tűzijáték zárta. Kulturális vetélkedőt szer­veztek a „Szeretlek Mezőge­cse” és a „Szeretlek Nyírtét” címmel. Rendeztek továbbá Nyírtéten helytörténeti vetél­kedőt is, a részvevő csapatok között indultak a történelmi egyházak és az önkormányza­ti intézmények munkatársai is. A vetélkedő kiváló alkal­mat adott arra, hogy bemutat­kozzanak a Nyírtéten műkö­dő közoktatási intézmények. Mezőgecsén a nyírtéti delegá­ció tagjai egy játszótér építé­séhez szükséges területet és eszközöket készítettek elő. A játszótér megépítését 2017 ta­vaszára tervezi a mezőgecsei önkormányzat. A községek vezetői úgy ér­tékelték az együttműködést, hogy sikerült a pályázatban megjelölt célokat megvalósí­tani, szorosabb viszony ala­kult ki a települések lakosai között, erősödött a testvérte­lepülési kapcsolat, s mindez lehetőséget teremt a további közös célok megvalósítására. KM Nyírtéti szakemberek is segítettek a mezőgecsei játszótér babaházának elkészítésében fotó: önkormányzat Versenyzőként, bíróként képviselték hazánkat MÁRIAPÓCS, FRANKFURT. Uj sportegyesülettel gazdago­dott Máriapócs 2014-ben. A fiatal szervezet, a Rebrei Gym thai-boksz egyesület eddig is jelentős eredményeket mondhatott magáénak, a kö­zelmúltban pedig újabb szép sikert ért el. A klub magyar válogatott versenyzője, Holp Márkó ugyanis az AFSO szervezet világbajnokságán Németor­szágban, Frankfurtban, muay thai-ban az 54 kg-os súlycso­portban ezüstérmet szerzett. Rebrei Jocó, az egyesület elnöke nemcsak edzőként volt jelen, hanem bíróként is képviselte Magyarországot. Számos meccs közül két vi­lágbajnoki döntőt is vezetett, valamint pontozóbíróként is közreműködött. Munkája elismeréseként emlékplaket­tet kapott - tájékoztatta szer­kesztőségünket Palóczy Tí­mea. , KM Holp Márkó és Rebrei Jocó FOTÓ: MAGÁNARCHlVUM Zenei utazása hangversenyen nyíregyháza. Folytatódik ma a középiskolások számára a zenei utazás a Filharmónia Magyarország szervezésé­ben. A Szabolcsi Szimfonikus Zenekar műsorát a széche- nyisek 8 órától, a zrínyisek 10.10-től, a kölcseysek 11.40- től láthatják, míg a krúdysok a Kodály-iskolában tekinthe­tik meg a koncertet 13.30-tól. ■ Táncészene Színvonalas és látványos adventi koncertnek adott otthont vasárnap Ibrányban az Ibrányl László Művelődési Központ, Könyvtár és Sportcentrum. fotó: bakti László Szociális farm autistáknak A kongresszus alap­elve: nem betegség, hanem az emberi válto­zatosság természetes megnyilvánulása. NYÍREGYHÁZA, EDINBURGH. Na­gyon sokan akkor szembesül­tek először az autizmussal ha­zánkban, amikor megnézték az Esőember című amerikai filmet, amely 1989-ben Os- car-díjat is nyert. Eltérő módon beszélnek Az autizmus rendkívül sok­színű és változatos formában megjelenő állapot, a teljes személyiséget átható fejlő­dési zavar. Pontos okai nap­jainkban is tisztázatlanok. A szakemberek akkor beszélnek autizmusról, ha a kommuni­káció, a társas kapcsolatok és a rugalmas viselkedésszerve­zés terén a normál fejlődéstől [ eltérő mintákat találnak. A gyermekeknél például nem alakul ki a funkcionális j beszédhasználat, a szokásos­tól eltérő módon beszélnek, a kortársaikkal nem játszanak. Mindehhez járulhat még eltérő érzékelés is, ami az érzékszervek alul vágy túl­működését jelenti. Az autista Az autizmus problémája nem új keletű, 70 éve isme­rik a szakemberek. Az elmúlt években hatalmas tudás halmozódott fel ebben a té­mában mind a felismerés és diagnosztika, mind pedig a széleskörű ellátás területén. Ma már egyértelmű, hogy az autizmus korántsem olyan ritka állapot, mint azt évtize­dekkel ezelőtt gondolták, az autizmussal élő gyermekek, felnőttek és családjaik itt van­emberek bizonyos területe­ken jól vagy akár kimagaslóan teljesítenek, míg más terüle­teken nem érik el a koruknak megfelelő fejlettséget. A közelmúltban rendezték meg a XI. Nemzetközi Au­tizmus Konferenciát a skó­ciai Edinburgh-ban, ahová magyar szakemberek is el­nak körülöttünk, mindennap­jainkban. Az előfordulási gya­koriság megközelíti az 1%-ot, tehát minden századik ember ennek a tünetegyüttesnek va­lamely formájával él. Mai tudásunk szerint nem gyógyítható, egy életen át - tehát felnőttkorban is - be­folyásolja a személy életét, környezetéhez történő illesz­kedését. Számukra az íratlan szabályokat is egyértelművé kell tenni. utaztak az Autisták Országos Szövetsége és az Emberi Erő­források Minisztériumának támogatásával. A megyénkből egyedüli szakemberként Törökné Ba­jusz Gyöngyike gyógypedagó­gus, autizmus szaktanácsadó vett részt a rendezvényen. Munkahelye Nyíregyházán a Gyermekek Háza Déli Óvo­da, ahol 16 éve autizmus spektrum zavarral együtt élő kisgyermekekkel foglalkozik. Az Autisták Országos Szövet­ségében animátorként tevé­kenykedik, vagyis a „Lehet-e autista a padtársam?” című szemléletformáló program keretében tart érzékenyítő előadásokat.- A kongresszus alapvető gondolata az volt, hogy az au­tizmus nem betegség, hanem az emberi változatosság ter­mészetes megnyilvánulása. Mottójául a „Boldog, egész­séges és jogosult!” jelmonda­tot választották - tájékoztat­ta lapunkat Törökné Bajusz Gyöngyike. - A boldog szó az életminőségük javításá­ra, a szorongásmentes miliő mindennapi megteremtésére utal, az egészséges kifejezés a fizikai egészség és mentális egészség fontosságát emeli ki, míg a jogosult szó azt je­lenti, hogy felkészült szakem­berek sokat dolgoznak azért, hogy jó gyakorlatokat, kor­szerű technikai eljárásokat alkalmazzanak az autizmus­sal együtt élők kommuniká­ciójának támogatására, hogy ezáltal az autisták maguk dönthessenek jogi és politikai kérdésekben. Családtagok és szakmabeliek Külön élményt jelentett a nyíregyházi szakember szá­mára a kongresszus családi vonatkozása, ugyanis talál­kozhatott Skóciában Dániel nevű fiával is. Dani már négy éve dolgozik az országban szakmai segítőként egy olyan szociális farmon, ahol sérült felnőtteket, köztük autizmus spektrum zavarral együtt élő fiatalokat gondoznak.- A szakmai előadások után lehetőségünk nyílt városné­zésre is, Edinburgh valóban egy csodaváros. A vár, a kated- rálisok, a gyönyörű parkok, tengerpart látványa mellett hihetetlen kulturális kaval- kád és olvasztótégely egyben. Talán ettől annyira toleránsak és befogadóak ott az emberek - tette hozzá Törökné Bajusz Gyöngyike. km-mml A szervezők a „Boldog, egészséges és jogo­sult!" jelmondatot választották. TÖRÖKNÉ BAJUSZ GYÖNGYIKE. Minden századik ember Újravarrják a régi falvédők motívumát Tíz eve alakult meg a Női Kézimunka Szakkör Tiszadadán. TISZADADA. A nyári szünet után, valamint az őszi mun­kálatok befejezését követően a napokban tartotta első fog­lalkozását a tíz éve alakult ! Női Kézimunka Szakkör Ti­szadadán. Hagyományos és modern A szakkör tagjai heti egy estés J összejöveteleiken hagyomá­nyos és modern technikával egyaránt készítenek textil­munkákat, amelyeket az éves kiállításukon mutatnak be a nagyközönségnek. Az elmúlt években már gobelin, ke­resztszemes és hímzett terítő kiállítást is számos alkalom­mal rendeztek. Van miből válogatni Ebben az évben eldöntötték, hogy felkutatják és megmen­tik, azaz újravarrják az elmúlt száz év tiszadadai konyhai falvédőinek gazdag motí­vumvilágát. Van miből válo­gatni, hiszen nem csak a szak­kör tagjainak otthonaiban lelhetők még fel a nagyma­máktól örökölt, megbecsült hímzések, de a tiszadadai tájház néprajzi gyűjteményé­nek anyaga is bőségesen őriz megmentett hímzett falvédő­Kezimunkázas közben a szakkör tagjai FOTÓ: TUDÓSÍTÓNKTÓL két, népi textíliákat különbö­ző korokból és stílusokból. A motívumkincs felkutatása, összegyűjtése és kivarrása után az elkészült falvédőkből kiállítás nyílik majd Dadán. S hogy mennyire a közjót szolgálja ez a tevékenység, az abban is megnyilvánul majd, hogy számos, korabeli minta alapján készült, újravarrott falvédő a helyi hagyományőr­ző és oktatássegítő tájház népi konyhájában lel majd örök otthonra - tájékoztatta lapunkat iíj. Kovács Géza ok­leveles közművelődés szer­vező. Családi találkozás Skóciában: Törökné Bajusz Gyöngyike a fiával, Dániel­lel FOTÓ: MAGÁNARCHlVUM fTÁP-TAKARMÁNY] Állateledel bolt T &mo Kábái A V WÁi&TW&sTS&l Sámsoni) Nyitási AKCIÓ ^ajándékolAa!!^ » Nyíregyháza, Tokaji út 3. \ » 06-30/352-6006 J HIRDETÉS $

Next

/
Oldalképek
Tartalom