Kelet-Magyarország, 2016. november (73. évfolyam, 257-281. szám)

2016-11-29 / 280. szám

2016. NOVEMBER 29., KEDD KELET PÁRTHÍREK: © MEGYÉNKBŐL MSZP.A múlt heti közgyűlés egyik napirendi pontja adta a szocialista párt hétfői sajtótájékoztatójának fő témáját. Nagy László frakcióvezető szerint a közokta­tást teljes mértékben államosították azzal, hogy most már az iskolák fenntar­tása is állami hatáskörbe kerül. - Azt gondoltuk, hogy az elmúlt évek negatív tapasztalatait és a szülői visszajelzéseket végre figyelembe veszi a kormány és véget vet az államosítási törekvéseknek, de ez sajnos nem így történt. Továbbra is fenntartjuk azt a sokat hangoztatott véleményünket, hogy az önkormányzat jobb gazdája az iskoláknak, mint az állam - vélekedett Nagy László, aki szerint a közgyűlésen emlegetett 55 milliárd forint nem plusz pénz, hanem csak a szakmai és dologi minimumok teljesítéséhez elegendő. Jeszenszki András önkormányzati képviselő hozzátette: az iskolák államosításával végleg súlytalanná válnak a helyhatóságok, holott a Fidesz 2010 előtt azzal kampányolt, hogy „el a kezekkel az önkormányzatoktól!". - Az oktatás helyi szinten tartása az önkormányzatiság egyik alappillére, sajnos ettől most nagyon távol állunk. Tolvaj is ott lesz a forgatagban NYÍREGYHÁZA, Az adventi for­gatagban vasárnap fél öttől Tolvai Renáta lép fel majd a városháza előtti, Kossuth téri színpadon. km Óvatosan az Aprajafalvánál! nyíregyháza. Fakivágási és faápolási munkálatokat vé­gez a NyírVV Nonprofit Kft. november 29-én, kedden 7.30-14 óráig a Fazekas János tér 13. számnál, az Aprajafal­va Bölcsőde előtt. Felhívják a közlekedők figyelmét, hogy a munkálatok a forgalmat akadályozhatják. Köszönik a városlakók türelmét és meg­értését. KM <@> Alaphangot adott Szűcs Judith lépett első­ként színpadra a Kossuth téri adventi forgatagban. FOTÓ: SIPEKI PÉTER Ifjúsági börze lesz kedden a Korzóban NYÍREGYHÁZA. Közel húsz szervezet bemutatkozásával nagyszabású Iskolai Közös­ségi Szolgálat Börzét tartanak a Korzó Bevásárlóközpont­ban. A tavalyi sikeren felbuz­dulva rendezi meg ismét a KÖZ-Pont Ifjúsági Egyesület az Iskolai Közösségi Szolgálat Börzét november 29-én, ked­den 10 órától.- A KÖZ-Pont Ifjúsági Egyesület 15 éves megala­kulása óta kiemelt figyelmet fordít a fiatalkori önkéntes­ségre, annak megismerteté­sére az ifjúsággal. Az Iskolai Közösségi Szolgálat elindulá­sa óta fogadóintézményként, koordináló szervezetként veszünk részt ebben a mun­kában, és igyekszünk a le­hető legtöbb segítséget, és lehetőséget nyújtani a fiata­loknak a szolgálat elvégzé­sében. A tájékoztatással és a programok változatosságával szeretnénk elérni, hogy a fi­atalok a teljesítés közben jól érezzék magukat, jó élmé­nyekkel gazdagodjanak ahe­lyett, hogy azt egy „kötelező eseményként” élnék meg a szolgálatot - fejtegette Gyu­lavári Attila Zsolt alelnök, a KÖZ-Pont Ifjúsági Egyesület alelnöke, a program koordi­nátora. Az Iskolai Közösségi Szol­gálat Börzét megyei szinten is meghirdették, és az előzetes regisztrációk alapján közel 10 oktatási intézmény 300 diák­ja már biztosan részt vesz a programban. km Egyirányúvá vált a közlekedés A NyírVV Nonprofit Kft. november 17-étől új forgalmi rendet vezetett be a Stadion utca lakótömböket övező belső szakaszán. A házak közötti ut­carészen a parkoló autók nagy száma miatt egyirányúvá vált a közlekedés. A lakóövezetben élőket és az itt működő intézményeket társaságunk értesítette a változásról - újságolta Szabó Edina sajtószóvivő. LAKÁSELADÁS MOTORKERÉKPÁR Budapest, garzon lakások az Orczy Fórumban. 27, 28, 32 nm, 16,5-14,9-16,2 mio Ft. Egy szoba, amerikai konyha, liftes házban. Gyermeke Pestre megy, nem kell albérletre költeni. Ha végzett a gyermek, eladja a lakást! Bővebb információ: +36 30 6469780 872157 TELEK Simson Swalbi segédmotort I keresek megvételre. Érd.: 06/20- I 450-81-85 __________872095 ÉLELMISZER, TAKARMÁNY Tritikálé eladó 5000 Ft/100 kg. Tel.: 0620/9240-356. 872223 Eladó kukorica 4500 Ft/100 kg, I tritikálé 5000 Ft/100 kg és takar- ! mány napraforgó 11000 Ft/100 kg. I Érd.:0670/466-1126, 0670/978- J 3512 ______________872203 SZOLGÁLTATÁS DUGULÁSELHÁRÍTÁS Konyhai mosogatók, fürdők, I wc padióösszefolyók gépi tisztítása. 8 20/415-8098 Műanyag és fa nyílászárók, redőny, reluxa, szalagfüggöny. I Lukács-Ablak Kft. § Nyíregyháza-Oros l frei.: 42/595-611, 06-20/9550-650 Prémiumot vittek a krakkói Prémium Napra Krakkó egyik jellegzetessége a főtéren tévő Posztócsarnok fotó: a szerző számít. A KSH adatai szerint Nyíregyháza kereskedelmi szálláshelyein szeptember 30-áig mintegy 8,45 száza­lékkal emelkedett a lengyel vendégéjszakák száma az előző év azonos időszakához képest. Konkrét csomagajánlatok- Krakkó és agglomerációja, a 3,5 millió fős lakosságszá­mával az egyik potenciális küldő területe a Nyírségnek, amely a színvonalas fürdő- és gyógyszolgáltatásai mellett sok egyéb lehetőséget is kí­nál az idelátogatóknak, ezért is kiemelt jelentőségű a mos­tani látogatás. A korábbi ta­pasztalatok azt erősítik, hogy az efféle személyes jellegű bemutatkozásnak köszönhe­tően a külföldi utazási irodák kínálatában megjelennek a konkrét csomagajánlatok, tovább erősítve a desztináci- ónk népszerűségét a lengyel piacon - tette hozzá Furkóné Szabó Marianna. A workshop-ot záró aján­déksorsoláson dr. Kovács Fe­renc személyesen nyújtotta át a szerencsés nyertesnek a Hotel Fürdőház két fő részére szóló felajánlását. LADÁNYI TÓTH LAJOS ladanyi@kelet.hu Találkozó a cégvezetőkkel Dr. Kovács Ferenc, Nyíregy­háza polgármestere, Hirling Bozena, a Magyar Turiszti­kai Ügynökség külképviselet vezetője és dr. Wisniewski Anna vezető külgazdasági szakdiplomata köszöntötte a megjelent utazási irodák ve­zetőit, a média képviselőit és a turisztikai szakembereket. Katona Ilona regionális mar­ketingigazgató prezentációja után a közel hatvan érdeklő­dő közvetlenül találkozhatott a város turisztikai cégeinek (a Nyíregyházi Turisztikai Nonprofit Kft., a Nyíregyházi Állatpark Nonprofit Kft. és a Sóstó-Gyógyfürdők Zrt.) ve­zetőivel. Nyíregyháza kereskedel­mi szálláshelyein érzé­kelhetően emelkedett a lengyelek vendégéjsza­káinak a száma. KRAKKÓ, NYÍREGYHÁZA. A tu- j risztikai termékekre fókuszá- j ló Prémium Napra a Magyar j Turisztikai Ügynökség Alföld j SPA projekt keretén belül Nyíregyházát is meghívták Krakkóba. A dr. Kovács Fe­renc polgármester vezette küldöttség először szakmai programon vett részt, mely során intenzíven érdeklődtek a térség turisztikai kínálata iránt. Akció a diákcsoportoknak- Számos kérdés merült fel a gyermektáboroztatási lehe­tőségeket és a diákcsoportok­nak nyújtott kedvezménye­ket illetően, valamint üzleti \ tárgyalások folytak a jövő évi, a lengyel tour operatorok és a nyíregyházi szakemberek kö­zötti együttműködésről - em­lítette Furkóné Szabó Marian­na, a Nyíregyházi Turisztikai Nonprofit Kft. ügyvezetője. Lengyelország immár évek óta kiemelt küldőpiacnak Üzleti tárgya­id # lások is folytak Krakkóban. i FURKÓNÉSZABÓ í MARIANNA NYÍREGYHÁZA. Az Emberi Erő­források Minisztériuma meg­bízásából az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő nyílt ösz­töndíj pályázatot hirdetett a Nemzet Fiatal Tehetségeinek támogatására. Sivák Levente még a Nyír­egyházi SzC Bánki Donát Műszaki Középiskolája tanu­lójaként nyerte el a Nemzet Fiatal Tehetsége címet, és a velejáró - a további munkáját támogató - pénzdíjat. A díjat az EMMI nagytermé­ben adták át, ahová vele tar­tott felkészítő tanára, Zsigó Zsolt is. Az emléklapot Ilyés Boglárka helyettes államtit­kár nyújtotta át. Leventének a műszaki fejlesztés területén elért eredményeit értékelték a díj odaítélésekor. km-ltl A Nemzet Fiatal Tehetsége Az EMMI nagytermében adták át az értékes elismerést. Sivák Levente és Zsigó Zsolt FOTÓ: MAGÁNARCHlVUM Főiskolai tanárok lettek NYÍREGYHÁZA. A magyar fel­sőoktatás egyik legfontosabb feladata, hogy nemzetközi­vé váljon, ezt pedig csak az oktatók segítségével érhetik el - mondta Palkovics László oktatásért felelős államtitkár a rektori, valamint az egyete­mi és főiskolai tanári kineve­zések átadásakor, a Zeneaka­démián. Az eseményen a Nyíregy­házi Egyetem két oktatója, dr. habil. Molnár Mónika Aranka, a Környezettudományi Inté­zet Biológia Intézeti Tanszék oktatója, valamint dr. habil. Szepessy Béla DLA, intéze­tigazgató, a Vizuális Kultúra Intézet intézetigazgatója ve­hetett át főiskolai tanári kine­vezést. KM CsekŐcfv Nyírbátori Csekő Cukrásztermelő cukrász munkatársakat keres Amit kínálunk:- 35 éves múlttal rendelkező családi vállalkozás- a térség legkorszerűbb cukrásztermelő üzeme- hosszú távú, biztos karrierlehetőség- kiemelt bérezés- stabil, megbízható munkakörülmények- fejlődési lehetőség Fényképpel ellátott önéletrajzokat az iroda@csekokavehaz.hu e-mail-címre várjuk. Érdeklődni lehet: 70/459-51-00 vagy személyesen a nyírbátori Csekő cukrászdában. Elvárások:- cukrász végzettség- igényes munkavégzés- pontosság ÁLLAT 100 kg körüli HÍZÓKés N többször fialt kolbásznak való KOCÁK kedvezményes _ áron eladók a készlet erejéig. Érdeklődni: 06-30/337-9896 Előhasú üszők, nagyvemhes tehe­nek valamint friss ellős és sodrott csikó eladó. 0620/284-9767. 872152 Eladó házi pecsenyekacsák 3-3,5 kg-osak, 1350 Ft/db áron. Érd.: 0630/687-4176. _______872234 Fiatal, vörös tojótyúkok, aktív tojók, ingyen házhoz szállítva, 1000 Ft/db áron. Érd.: 0630/797-6332 872116 Kukoricán nevelt hízott sertések eladók, 100-180 kg, 450 Ft/kg áron,.karácsonyig elvihetők. Érd.: 0620/232-2710, 0620/445-0048 '_________________________________872069 Vörös szabadtartásos kettős hasznú és tojó hibrid jércék rendel- hetők. Érd. 0630/394-4327. 871971 26 hetes vörös tojó jércék 1300 Ft/db szállítással. Érd.: 0630/826- 0200 _________’_____872246 3 db süldő eladó. Kisvárda, Bolgár u. 17. Érd.: 0670/543-6685. 872236 NÖVÉNY 21 db regisztrált jerke, toklyó eladó, ui. nagy bálás széna. Érd.: 0620/ 575-6620 ______,_____872182 EGYÉB ELADÁS Kalodás tűzifa akció! Tölgy, bükk 23500-25000Ft/m3. Ingyenes házhoz szállítás. 30/860-4822 872177 MUNKAHELYET KÍNÁL * A Nyírturai Ponyvaszerviz 1 fő fiata­los, dolgozni szerető alkalmazottat keres. Előny: kárpitos vagy egyéb szakmával. 20/9461-363: 872192 Azonnali kezdéssel, hosszú távra keresünk lakatosokat és CO-he- gesztőket Vas megyei munkahelyre. Szállás és étkezés^ hozzájárulás ingyen biztosított. Érd.: 06/30- 6910811, 06/30-686-8831. 871999 Az apróhirdetések folytatódnak a 15. oldalon. Sg? TfiftNSINTCRTOP Nemzetközi gépkocsivezetői keres a Transintertop Kft. Amit kínálunk: ■ 450-600 ezer forint havi jövedelem ■ rugalmasan alakítható munka- beosztás (heti öt nap vagy 2-3 hét munka egy pihenő) ■ állandó, kiszámítható fuvarok (D, NL.B, F, Cz) ■ negyedéves bónuszjuttatás (100 ezer Ft) • albérlet-támogatás ■ hosszú távú dolgozói megtakarítási program • munkáltatói kölcsön lehetőség • kiváló fuvarszervezői és műszaki háttér Amit elvárunk: • C.E.GKI vizsga (ADR előny) • egy év szakmai tapasztalat Jelentkezéseket a U i llvia.sule@transintertop.hu címen várjuk. I Telefon: 06 30/582-35-75 'Főútvonalon, a Ju-Ko Kft. mellett' 6000 m2-es, 6IP besorolású mm .. A víz, gáz, villany bevezetve. II Érdeklődni: 30/943-6845 y FÖLD, KERT Mád határában 5 ha szőlő egyben eladó, valamint a 37-es főút mellett 10 ha föld. 0620/284-9767. 872154 Nagycserkeszen, 6000 m2 szántó erdő eladó. Érd: 0620/988-9097 _________________________________________872091

Next

/
Oldalképek
Tartalom