Kelet-Magyarország, 2016. november (73. évfolyam, 257-281. szám)

2016-11-18 / 271. szám

2016. NOVEMBER 18., PÉNTEK Munkáról esett a legtöbb szó A mezőgazdasági mintaprogramok sok közfoglalkoztatottnak adnak munkát a megyében FOTÓ: KM-ARCHlV Hasulyó Antal (hátul) Kisvárdáról érkezett a közmeghallgatásra FOTÓK: SIPEKI PÉTER Jogi ügyeket vetettek fel nyíregyháza. Tiszadadai, nyíregyházi, kisvárdai felszó­lalója is volt a megyei köz­gyűlésen megtartott közmeg­hallgatásnak. Szinte kivétel nélkül mindannyian magánjo­gi ügyekben kértek segítséget. A közgyűlés elnöke, Seszták Oszkár azt ígérte, bár ezek nem a hivatal hatáskörébe tar­tozó esetek, írásban válaszol­va próbálnak olyan tanácsokat adni, amelyek elvezethetnek a megoldáshoz. km <§> Szabadegyetem „A reformáció Németország­ban” cfmmel Bálint György tartott előadást a Bibliai Szabadegyetem rendezvé­nyén a megyei könyvtárban. Tizenegy napirendi pontot tárgyaltak meg a képviselők a megyei közgyűlés csütörtöki ülésén. nyíregyháza. Ahogy arra számítani lehetett, a megye munkaerőpiaci helyzetéről és a közfoglalkoztatásról szó­ló tájékoztató sok képviselőt késztetett megszólalásra, ész­revételek megfogalmazására. A téma fontosságát is jelzi: a politikai hovatartozáson túllépve mindenki arra töre­kedett, hogy látva a hiányos­ságokat, naponta felmerülő gondokat együtt gondolkod­va keressék a megoldási lehe­tőségeket. Sajátos életpályamo- dell lett a közfoglalkoztatás - fogalmazott Lipők Sándor (Fidesz-KDNP). S ugyaner­ről beszélt Filep Sándor (Fidesz-KDNP), amikor azt mondta: a gyerekek azt látják, hogy a szülő reggel elmegy dolgozni, s ez jó, az viszont aggasztó, amikor célként az lebeg a szemük előtt, hogy ők is közmunkások lesznek, mi­közben van a megyében mun­kaerőhiány, és arra is példa, hogy egy meghirdetett állásra a munkáltató a jelentkező 28 emberből 4-et tud felvenni, de másnap már csak ketten mennek be a munkahelyükre. Még tovább árnyalta a képet Seszták Oszkár (Fidesz-KD­NP), a megyei közgyűlés el­nöke, amikor arról beszélt, a munkanélküliség sokkal ösz- szetettebb helyzet, és nem­csak a munkahely hiányát, hanem az egyéni ambíciók hiányát is jelenti. - Megdöb­bentő, amikor 25 éven aluliak vesznek részt a közfoglalkoz­tatásban. Nem szabad, hogy erre szocializálódjanak. Tu­dásra és jövőképre van szük­ségük, ha nincs más, ki kell „kényszeríteni”, hogy mobi­lak, agilisek legyenek. Ezen a Foglalkoztatási adatok Az év első nyolc hónapjában 7 ezerrel több, azaz 129,5 ezer embert alkal- maztak a 4 fő feletti munkáltatók. Január és augusztus között a foglal­koztatottak havi bruttó átlagkeresete 6,9 ezerrel, 175144 forintra emelkedett. Az év második negyedévében 9,1 ezer­rel, 227,6 ezer főre nőtt a foglalkozta­tottak száma ajnegyében^ _____ A munkanélküliek száma 32,4 ezer főre csökkent, ami 12,5 százalékos munkanélküliségi rátát eredménye­zett _____________________ A legfeljebb általános iskolát végzettek 17,2 ezres átlaglétszáma az álláskeresők felét jelentette. __ Januártól szeptemberig 71,7 ezer munkahelyet jelentettek be a mun­káltatók. területen is sokat remélnek a megyei önkormányzat foglal­koztatási programjától. Decemberi képzések Rezsőfi István, a megyei kor­mányhivatal foglalkoztatási főosztályának vezetője el­mondta, 17 ezer 25 éven aluli fiatal van az álláskeresők kö­zött, jelenleg 42 ezren vesz­nek részt közfoglalkoztatási programokban, közülük hét­ezren még nem töltötték be a 25. életévüket. - Csak indo­kolt esetben engedélyezett számukra a közfoglalkoztatás, azonban vannak olyan élet­helyzetek, amikor ez szüksé­ges, akár a szociális helyzet miatt, vagy azért, mert nincs elsődleges munkaerőpiac - említette a főosztályvezető. Adorján Béla (Jobbik) és dr. Veres János (MSZP) is azt emelte ki, addig, amíg a köz­foglalkoztatási bér és a ver­senyszférában fizetett mun­kabér között nem lesz jelentős különbség, nem lehet az em­bereket motiválni, és belesüp­pednek a közmunkába. Tovább súlyosbítja a hely­zetet, hogy a munkanélküliek 60 százaléka szakképzetlen. Ebben kaphatnak fontos sze­A megyei közgyűlés több tag­ja egyben polgármester is, így pontosan látják, mennyire rugalmatlan a szabályozás, mennyire nem enged moz­gásteret a helyi önkormány­zatoknak. Ilyen többek között az eszközbeszerzés, hiszen a jogszabály - említette Gömze Sándor - akkor is hat fűkasza megvásárlását írja elő, ha elég lenne kettő, a fennmaradó pénzből pedig lehetne egy ki­sebb gépet vásárolni, amivel az úthibákat helyben javít­hatnák. repet a (szak)képzések, ám Gömze Sándor (Fidesz-KD­NP) képviselő szerint ezek sokszor rosszul időzítettek, és a minőségük is hagy kíván­nivalót maga után. Erre reagálva Rezsőfi István azt válaszolta, hiányszakmák­ban és a munkaerőpiaci, fog­lalkoztatói igényeket felmérve indulnak a képzések, most decemberben 4300 embert vonnak be a képzési progra­mokba. Stratégiai célnak ne­vezte, hogy még jobban növe­kedjen a közmunkaprogramos és munkabér közötti különb­ség, de megemlítette, hogy a szabályozás módosítására is szükség van, a szabályozó, ösztönző és kényszerítő esz­közöket jól kell összehangol­ni. A jó embereket ki kell en­gedni az elsődleges piacra, a többieket pedig fel kell készí­teni arra, hogy visszatérjenek a munka világába, s ennek első lépése lehet a közmunka, ami a képviselők szerint is a szükséges rossz. km-bm Arra sincs mód, hogy az önkormányzat közfoglalkoz­tatottakat csoportosítson át más feladatra, mert a program kötött. Fülöp Erika (Jobbik) szerint kényszerhelyzetben vannak a polgármesterek, mert a közmunkára szükség és igény van, néhol 7-8 prog­ramot próbálnak egyszerre megvalósítani, s egyre inkább úgy tűnik, csökken az állami és nem önkormányzati társa­ságok (MÁV, erdő- vízgazdál­kodás) szerepvállalása a köz­foglalkoztatásban. Kőbe vésett szabályok VW Polo Classic 2001-es évjáratú, 1,6 benzin, 208.000 km-rel eladó. Érd.: 20/3806-404. 870899 ÉLELMISZER, TAKARMÁNY Akác csemete kiszedés előtt igényelhető, ár: 8-14 Ft/db. Érd.: 0630/386-0507 ___________870968 Dióbelet, mogyorót veszek , házhoz megyek 800-1200Ft /kg, héjas dió 150-250 Ft/kg Tel:06205861594 __________________________________870020 Olaszliszkán furmint bor 300 Ft/I áron, csak egyeztetett időpontban eladó. Érd.: 0620/9238-265. ___________________________870814 Sütőtök nagydobosi, Baby eladó. Ár: 40 Ft/kg. Érd.: 0620/2979- 229. _______________________870387 Szemes kukorica, gabona 4000R/ ÍOO kg-tól eladó Nyíregyházán. 20/376-4184. ________________870904 Tritikálé eladó, 5 E Ft/100 kg. Érd.: 0620/5445-372 870964 ÁLLAT Elajándékozzuk aranyos kölyök kutyáinkét szerető gazdinak Nyíregy­háza. Tel.: 20/228-4566. 870967 Fiatal hússertés (120-180 kg) Nyírbátorban eladó. Ha kell, szállítással! Érd.: 0630/3715325 ___________________________870833 Kuvasz kiskutyák eladók, féreg- telenítve, oltva, kis könyvvel. Érd.: 70/3829-711.______________870703 Malacok, süldők, hízók eladók. Durok mangalica keverék. Takar­mány csere lehet. 30/958-6757. ___________________________870960 Négysonkás hízó ELADÓ, 100-220 Kg-ig. Érdeklődni:06/70-630-4974. ___________________________870346 Perzselt bőrű hasított fél sertés eladó, 620 Ft/ kg. Kiszállítás és darabolás megoldható. Érd.: 30/ 2190-220. 870936 Választási malacok, süldők, mangalica hízók és fehér anyakocák eladók. Hibro pulykák, 15-25 kg-ig, Red Master jércék és kakasok eladók. Érd.: 0620/536-8611, 0620/218-0521. ___________870951 2 db magyar tarka fejős tehén felszámolás miatt eladó, ui. 1 db hízó. Érd.: 0630/680-8995 870927 200 200 db nagyrészt fiatal anyajuh januári elléssel eladó. Érd.: 0630/ 2333-632. 870382 IIASZNÁUI^IJT^ADÁS-VETEL-CSERE FÖLD, KERT Szántóföldet vennék vagy bérelnék Tiszabercel, Paszab, Búj, Ibrány, Nagyhalász, Tiszatelek és Tiszarád környékén. Érd.: 30/9122-553. _________________________________________870886 5,8ha szántó eladó a Kisvadason! Érd. :06-30-315-3755 870841 TANYA Tranzit-Ker zRt. min. 4 ha nagyságú állattartó telep minősítésű telepet keres megvételre. Ajánlatokat az ingatlan bemutatásával a tranzitkerzrt@gmail.com címre várjuk. _______________870505 GÉP, SZERSZÁM Eladó: traktorra szerelhető emelővilla, gázüzemű villástargonca, 6 hengeres Ford típusú rako­dógépbe való dízelmotor (targonca, autó és eszterga csere érdekel). Érd.: 0630/9837-076 870942 T 088-as szervestrágya-szóró 4,5 év műszakival eladó. Érd.: 0670/ 2301-634__________________870971 TZ4K 14B kistraktor eladó. Érd.: 70/615-8634. 870805 3-s IH eke és kukorica tároló kas eladó. Érd. 0670/387-6260. 870710 4 fejes félig függesztett eke eladó. Érd.: 0620/3806-404 _______870897 5 mázsás tolósúlyos mérleg újszerű állapotban, ugyanitt szép idared alma nagytételben eladó. 20/9436- 466. 870676 JÁRMŰALKATRÉSZ suzuki swift téligumi felnivel eladó. 4db lemezfelni 5db 155/70 rl3 as téligumival 2db barum 90%-os 3db bf gudrich 80%-os tel:06304476757 870642 AUTÓ Készpénzes autófelvásárlás napi legmagasabb áron, akár hitellel ter­helt autóra, kishaszonjárműre is. Tel: 20/9729-112, 20/938-3151. 853703 25 hetes vörös tojójércék 1300 Ft/db, szállítással. Érd.: 0630/422- 3863. 870978 8 hetes magyar tarka üsző borjú eladó, és ui. 4 hónapos magyar tarka előhasú üsző. Érd.: 0630/ 528-4941 870659 NÖVÉNY JÁVOR BAROMFIBOLT AJÁNLATA Piaccsarnok főbejáratától jobbra BAROMFIVÁSÁR Akác csemete származási bizonylattal, 10 Ft/db áron eladó Encsencsen. Érd.: 06308472079 _________________________________________870229 Faiskolámban gyümölcsfa oltványok (őszibarack, körte, alma, birsalma, stb., valamint MM-106-os vírus­mentes alma alany) eladók. Nyitva hétvégén is. Papp István Nagykálló, Damjanich u. 18. 42/263-782, 30/627-5076. 868925 Gyümölcsfa oltványok vírusmentes faiskolából termelői áron eladó, megrendelhető. Uitt étkezési alma kis és nagytételben. Lőrinczy István Nagykálló 30/406-7099. 865416 Takarmány burgonya és sütőtök eladó. Érd.: 0620/2291-185 870912 [ Csirkehát+mellcsont 125Ft/kg Kacsanyak 299Ft/kg]jj Csirke faros comb 399Ft/kg Kacsaszámytö 599Ft/kg 1 Csirkemáj 499Ft/kg Kacsaháj 699Ft/kg | Csirkemellfiié U99Ft/kg Kacsazúza 1100Ft/kg Sertéslapocka 999Ft/kg Füstölt pulykatermékek. j SZOLGÁLTATÁSKÍNÁLAT Konyhai mosogatók, fürdők, | wo padlóösszefolyók gépi tisztítása. a B 20/41 5-8098 ER-ZSO Bt. Redőny, reluxa, sza­lagfüggöny, harmonikaajtó, heve­derzár, szúnyogháló, roletta. Küszöbborítás. Műa.nyílászárók, párkányok forgalmazás, szerelés. Gurtnicsere. Autóüveg fóliázás. ALKATRÉSZBOLT: Nyíregyháza, Káliói út 26. DRISZKU ZSOLT. 42/492-090, 30/522-2170. 870658 EGYÉB ELADÁS Fabrikett akciós áron eladó (akác, tölgy, vegyesen) 40 Ft/kg. Kiszállí­tás megoldható. 06-30/2190-220. _________________________________________870705 Kalodás tűzifa akció! Ömlesztve is. Tölgy, bükk. 23500-25000 Ft/m3. Szállítva! 30/860-4822. 870925 Tűzifa lmxlm kalodában kemény fa eladó 13500Ft/m3, akác 14500Ft/m3. 70/272-9033 870766 EGYÉB KERESÉS Ha belefáradt a könyvelő irodája minden napos teendőibe, akkor ADJA EL. Ügyfélkörrel rendel­kező,működő könyvelő irodát vásárolnék. ____________ 870837 Szarvasagancs felvásárlás a napi legmagasabb áron minden fajta gím, dám agancsot megvásárlók hivatalos mérleggel mérem helyszínes készpénzzel fizetek egy munkanapon belül helyszínen vagyok. Ár:5500-15000 Ft/ kg-ig. Érd. 0630/297-6588. 870909 Műanyag és fa | nyílászárók, redőny, 1 reluxa, szalagfüggöny.í Lukács-Ablak Kft. Nyíregyháza-Oros , Tel.: 42/595-611, 06-20/9550-650l ER-ZSO Bt. Redőny, reluxa, sza­lagfüggöny, harmonikaajtó, heve­derzár, szúnyogháló, roletta. Küszöbborítás. Műa.nyílászárók, párkányok forgalmazás, szerelés. Gurtnicsere. Autóüveg fóliázás. ALKATRÉSZBOLT: Nyíregyháza, Káliói út 26. DRISZKU ZSOLT. 42/492-090, 30/522-2170. 870158 Redőny-reluxa, szalagfüggöny, har­monikaajtó, küszöbök, szúnyoghá­lók, AKCIÓS ÁRON. Gurtnicsere. Műanyag és fa nyílászárók. Ten- kéné, 42/431-262, 30/9437-543. _________________________________________869626 Redőny-szúnyogháló akció, javítás, gurtnicsere azonnal. Pokrovenszki 42/433-537, 30/9284-066 870577 SZOLGÁLTATÁS KERESÉS Tranzit-Ker zRt. vállalkozót keres liba kacsa rakodási munkák végzésére. Árajánlatokat a tranzitkerzrt@gmail.com címre vagy postai úton a 4028, Debrecen, Simonyi út 23. számra várjuk. _______________870514 MUNKAHELYET KÍNÁL j Korai munkakezdéssel. hírlapkézbesítőket keresünk Kisvárda területére. Csak helyi lakosok jelentkezését várjuk. Érdeklődni 9-17 óráig: | +36-20/958-9919 A ClearWater Kft. nyíregyházi köz­pontú értékesítéssel teljes munka­időben területi képviselőt keres (ballonos víz, kávé, kézműves sör). Elvárás: kf. végzettség 1 év értéke­sítési tapasztalat. Cím: hr@clearwa- ter.hu Részletek: www. clearwater.hu 870901 GÉPLAKATOS-GÉPSZERELŐ-t keresünk munkagépek javításá­hoz. Tel: 0630/925-1564 Az apróhirdetések folytatódnak a 15. oldalon. A IKInoirni tftlrnr KELET X ijg l&ggiJlla WL III

Next

/
Oldalképek
Tartalom