Kelet-Magyarország, 2016. november (73. évfolyam, 257-281. szám)

2016-11-11 / 265. szám

2016. NOVEMBERIT, PÉNTEK 16 Képes krónika KELfr A világ legismertebb arca Erzsébet királynő maga leplezte le legújabb portréját. LONDON. II. Erzsébet királynő maga leplezte le kedden Lon­donban legújabb portréját, amelyet az északír művész, Colin Davidson készített az uralkodóról. A brit királynő és férje, Fülöp edinburgh-i herceg a Co-Operation Ireland nevű jótékonysági szervezet foga­dásán vett részt. Davidson már számos köz­ismert személyről, köztük politikusokról, művészek­ről, színészekről és zené­szekről készített portrét, ám saját bevallása szerint az uralkodó megfestése nagy II. Erzsébet a portréja előtt kihívás volt számára. „Itt van valaki, aki a világ talán legismertebb arca immár több mint 63 éve” - mond­ta a művész az alkotás le­FOTÓ: GETTY IMAGES leplezését megelőzően a BBC-nek, hozzátéve, hogy a festészetről való minden tudását bevetette az arckép elkészítéséhez. Davidson szerint festés közben nem tudott elvonat­koztatni „annak jelentősé­gétől és az azzal járó felelős­ségtől”, hogy egy uralkodó portréját készíti. A művész azután kapott megbízást az arckép elkészí­tésére, hogy a brit uralkodó 2012-ben Észak-írországba látogatott. Mielőtt a királynő modellt ült volna neki az idén má­jusban, a festő ellátogatott a Buckingham-palotába, hogy kiválassza a legmegfelelőbb helyet az arckép alapjainak elkészítéséhez. Davidson nagyjából húsz vázlatot és számos fényképet készített a britek uralkodójá­ról. MTI Adele a leggazdagabb 30 év alatti brit sztár A nap videója Gondoskodás A buldog úgy bánik a gyerekkel, mint a saját kölykével. O További videók vldao.szon.hu Megér egy mosolyt A riporter megkérdezi a filmcsillagot:- Hány éves?- Negyven felé közeledem.-Jó, de melyik irányból? O További viccek humor.szon.hu A mese köré épül a fesztivál Budapest. A mese a fő témája az idei sütemény- és tortafesz­tiválnak, amelyen hagyomá­nyos és új hullámos cukrásza­tok mutatják be termékeiket a hétvégén a Millenáris parkban. A Millenáris park B csarnoká­ban a cukrászatok mellett be­mutatkozási lehetőséget kap­nak a cukrászati manufaktúrák és tortakészítők is, a közön­séget pedig esküvői tortakü­lönlegességekkel, tortakészítő workshopokkal, előadásokkal J és cukorvirág-készítéssel vár- [ ják. A rendezvényen lehető­ség lesz a legismertebb blog- gerekkel is megismerkedni. ) A mese, mint fő téma az idei tortadesign-pályázat tematiká­ja is egyben, erre profi és hobbi cukrász kategóriában lehetett nevezni. mti London. Adele a leggazdagabb 30 év alatti brit sztár a Heat magazin éves listája szerint. A 28 éves énekesnő, akinek a vagyona 92 millió fontra (31,5 milliárd forintra) rúg, tavaly Adele fotó: afp még a negyedik helyen állt a harminc leggazdagabb brit sztárt felvonultató sorban. Az idei listán azonban leszorítot­ta a One Direction fiúbandát a csúcsról, ahol három évig őrizték helyüket - írta a BBC News. A magazin a második he­lyen a 27 éves Harry Pot- ter-sztárt, Dániel Radcliffe színészt nevezte meg 74 mil­lió fontos (25 milliárd forin­tos) bankbetéttel. A harma­dik helyre pedig a 25 éves Ed Sheeran került a becslések szerint 45 millió fontos (15,4 milliárd forintos) vagyonával. A One Direction volt tagja, a 23 éves Zayn Malik 38 millió fonttal a negyedik. MTI Ne legyél kishltűl Anna tarpai diáklány, aki minden nőnek a következő mottót küldi: „Ha nem értékeli a jelenléted, majd a hiányodat fogja!” FOTÓ: RACSKÓ TIBOR örökségből nyílik tárlat SOPRON. A kultúrapártoló hor- vát főnemesi család, a Pejacse- vichek művészeti örökségéből válogat a Soproni Múzeum új, időszaki kiállítása. A mától de­cember végéig látogatható tár­lat műtárgyainak a jelentős ré­sze Eszékről érkezik. Harminc olajvászonfestmény és egy márványszobor adja a kiállítás törzsanyagát. Ezek között több olyan alkotás is van, amelyek a népes család egykori soproni palotáját gazdagították. MTI m\£k dermaart / www dermdaM hu Ha bőrgyógyászat, akkor Derma-Art Klinika! • számítógépes anyajegyvizsgálat • bőrrákszűrés • anyajegyek, szemölcsök eltávolítása • benőtt köröm megoldása • allergiavizsgálatok • szépészeti kezelések • lézerkezelések • orvosi fogyókúra • kozmetika • sminktetoválás Rendek Nyíregyháza, Dózsa Gy. u. 60. Bejelentkezés: 42/506-091,30/554-0848, www.dermaart.hu Í*C0I»IHI PÍNZVÁUÓ MoneyGram Nyíregyháza, Kossuth tér 10.- Nyírség utazási iroda - Telefon: 42/386-221 Nyitva tartás: 9-17:00, szombaton 9-13:00 ’•‘t­• EURO 304,00 306,90] ^ t uSD| 277,50(280,90 I qV Az árfolyamok napközben változhatnak! J Kérje év vési akciós ajánlatunkat! *1 Minden, ami bőrápolás, bőrgyógyászati szakértelemmel! 7“" ■ » - - • - — i Ajándékcsomagok és egyedi összeállítások / nagy árkedvezménnyel! [ WliíiiíliBlilIBB ■MUTUIUKUN] W UTAZZON VELÜNK!

Next

/
Oldalképek
Tartalom