Kelet Magyarország, 2016. október (73. évfolyam, 231-256. szám)

2016-10-22 / 249. szám

2016. OKTÓBER 22- SZOMBAT 4 Emlékezünk 1956-ra Véres vasárnap Záhonyban Visszapillantó Fekete október - lapunk a forradalom idején „Hátranyúltam a csípőmhöz, s csupa vér volt a kezem és a nad­rágom.” Záhony. Berencsi Sándor a záhonyi tüzérlaktanya pa­rancsnokának gépkocsiveze- tőjeként szolgált 1956-ban, s nem csupán szemtanúja, de sebesültje is volt a november 4-én történteknek, amikor a megszálló orosz katonák szét­lőtték a Győröcske és Záhony között álló laktanyát.- November 3-án a kisvárdai vasöntödések fegyvert köve­teltek a laktanyából, s a pa­rancsnokom, Dudics százados lépett közbe. Lebeszélte őket a tervükről, s mindenki békében hazament. A záhonyi vasútál­lomás melletti irodából a lak- tanyakommendáns, Kalapos százados délelőtt 10 órakor felhívta a parancsnokot, mert előző nap fosztogatni kezd­ték a vagonokat. Szekérszám­ra vitték a kerékpárt, cukrot, aszúbort, amit csak találtak. - Aznap barátságos futballmér­kőzést szerveztek az oroszok­kal. Berencsi Sándort küldték ki a legelőre, hogy vegyen egy borjút a csordástól a vacso­rához. Egy sofőr ilyenkor is szolgálatban van, s a bulizókat időnként haza kellett szállíta­ni. Hideg volt az éjszaka, ezért Berencsi felvett egy pufajkát, Elborzadva # * láttam, hogy rogynak össze a tiszti lakások. BERENCSI SÁNDOR rá egy szerelőkabátot. Amikor egy orosz tiszt meglátta, hogy fázik, még egy usankát is a fe­jébe nyomott. Később ez men­tette meg az életét. Reggel Kalapos százados ugrasztottá őket, hogy baj van Záhonyban a vasútállomásnál. Azonnal odahajtottak Dudics- csal, s látták, rengetegen ácso- rognak ott. Mire az irodához értek, kilépett az épületből két orosz, s a tiszt hátába nyom­ták a gépfegyvert. Odabenn már mindenkit falhoz állítot­tak. A százados még kiszólt Berencsinek, hogy menekül­jön, tudva, hogy a sapka miatt orosznak nézik. - Tóth Simon főhadnagy azt hitte, részeg vagyok, amikor elmondtam neki, mi történt. Amikor elza­vart, mentem panaszkodni a műhelyparancsnoknak. Nem sokkal később nagy dübörgés­re lettem figyelmes. Több mint 10 tank tartott a laktanya irá­nyába, s percek múlva L-alak- ban be is kerítették. Délelőtt 10 óra 10 perckor dördült az első lövés. Elborzadva láttam, hogy rogynak össze a tiszti la­kások - mesélte. Öt ember halt meg az ágyú- és géppisztolytűzben, 21 ka­tona sebesült meg. Berencsi Sándor a focipálya felé próbált menekülni, s a pálya köze­péhez érve érte a csípőjénél két lövés. Nem rogyott ösz­- Később tudtam meg, hogy akiket falhoz állítottak, azo­kat Csapra vitték, de két nap múlva hazaengedték őket. Mire visszamentem a szétlőtt laktanyába, már a megmaradt sze, átbújt egy kerítésrésen, s menekült tovább. A laktanyát körbevevő orosz katonák ész­revették, de ismét orosznak nézték, s nem lőtték agyon. A közeli műút melletti árok­ban egy barátja - látva, hogy erősen vérzik - menekítette tovább Tuzsérig, s bevitte egy házba. Orvoshoz akarták vin­ni, de nem engedte, haza akart jutni. Szerencsére ráismert egy barátja, s biciklivázon vitte Dombrádig, ott látták el a már ájult katona sebét. km-mj értékeket is széthordták. A gépkocsikat is szétlőtték, az öreg Skodámat se találtam meg - adta közre a 60 évvel ezelőtt történteket Berencsi Sándor. Lapunk hozzáállása, címe és kiadója is válto­zott 1956 ó'szén. NYÍREGYHÁZA. Lapunk 1956- ban Szabolcs-Szatmári Nép­lap címen jelent meg, alatta az volt olvasható: „Az MDP megyei bizottsága és a me­gyei tanács lapja”. A forradalmi eseményekről október 24-én „A budapesti fiatalok hatalmas felvonulá­sa kedden délután” címmel hosszú tudósítás jelent meg; ebből megyénk lakossága is megtudhatta, hogy a Magyar Rádió székházának környé­kén a karhatalmi alakulatok szorongatott helyzetükben fegyvert használtak, és az összecsapásnak sebesültjei, áldozatai is voltak. Egy nappal később az egész címoldalt az „ellenforrada­lommal” kapcsolatos beszé­dek és felhívások töltötték meg, a későbbi számokban vi­szont már a szovjet csapatok azonnali kivonását, a sajtó- szabadságot, a politikamen­tes oktatást célzó követelések is megjelenhettek. Október 30-ától Sza- bolcs-Szatmár Népe címmel jelent meg a lap, az alcím ez­után gyakran változott: előbb „A Megyei Nemzeti Bizottság és a Városi Munkástanács lapja”, majd „A Megyei Párt­elnökség és a Megyei Forra­dalmi Munkás és Paraszt Ta­nács lapja”, végül pedig „Az MSZMP megyei intéző bizott­sága és a megyei tanács lapja” lett. KM ■ A hozzátartozók koszorúztak A nyíregyházi bv-intézet falán elhelyezett emléktáblát a mártírhalált halt Szilágyi László és Tomasovszky András hozzátartozói is megkoszorúzták pénteken, fotó: racskó tibor Az autót sem találta meg Halálhírét keltették, de már Melbourne-ben volt, az olimpián A legendás futó, Ko­vács József forradalmi hangulatban edzett, testvére emlékezett azokra az időkre. NYÍREGYHÁZA. Az 1956-os for­radalom sportos vonatkozá­sa, hogy abban az évben no­vember 22-én Melbourne-ben megkezdődött a XVI. nyári olimpia. Vagyis, a játékokra induló magyar sportolók há­borús körülmények között készültek a versenyekre. Az ausztrál városban ezüst­érmet szerzett a nyíregyházi származású Kovács József. A Budapesten Bütyökként, Nyíregyházán inkább Kuszi- ként ismert sportember négy­gyermekes családban nőtt fel, Zoltán és Mihály után ő volt a Kerekes-házban dolgozó úri­szabó harmadik gyermeke. Ma már egyedül a legkisebb testvére, Tibor él, aki mesélt nekünk azokról az időkről. Ne fuss arra, nincs ott semmi- Mind a négyen sportoltunk, a bátyáim atletizáltak, én futballoztam, de ezek mel­lett persze „mindenevők” voltunk, együtt úsztunk a Bujtoson Balczó Andrással és Csehszlováki- ww án keresztül már Mel- bourne-be utaztak. KOVÁCS TIBOR Hegedűs Istvánnal is - mond­ta a 86 éves Kovács Tibi bá­csi. - A legtehetségesebb talán a középtávfutó Mihály volt, a legszorgalmasabb viszont kétségkívül Jóska. Csúfolták amiatt, hogy nem tud egy egyenesei a labdába rúgni, de ő rendületlenül tréningezett. A Vasút-pályán edzett, az ott gyakorló futballisták sokszor utánakiabálták, hogy „ne fuss arra, nincs ott semmi”. Ő azon­ban futott, majd később csak mosolygott: lám, a futballisták maximum Budapestig jutot­tak, ő pedig bejárta a világot. Igaz, hiszen a 90 évvel ez­előtt született Kovács József három olimpián, a melbour- ne-i mellett a helsinkin és a rómain, és ki tudja még hány országban járt. 1950-től élt Bu­dapesten, a forradalom idején is az MTK, illetve akkoriban Budapesti Vörös Lobogó at­létája volt. Mit lehetett tudni róla, amikor a fővárosban már Kovács József a forradalom alatt készült a melbourne-i olimpiára FOTÓ: MAGÁNARCHÍVUM dúltak a harcok? - Gyakorlati­lag semmit, a feleségével, Ró­zsikéval sem tudtuk tartani a kapcsolatot - így Kovács Tibor, aki a „Kefébe” járt, rendőrnyo­mozó lett, és alezredesként, a bűnügyi vizsgálati osztály alosztályvezetőjeként ment nyugdíjba.- A forradalom rádiója egy­szer bemondta, hogy a bari­kádokon meghalt, de kiderült, hogy nem volt igaz, hiszen Csehszlovákián keresztül már Melbourne-be utaztak. A kinti jó eredményéről a rádióból ér­tesültünk, beszélni nem tud­tunk vele. Ugyan több magyar sportoló is kint maradt akkor vagy Amerikába disszidált, de Jóskának ilyesmi meg sem fordult a fejében. Várta itthon a felesége és gyermeke, Péter, meg az MTK sportolójaként, hogy úgy mondjam, ki kellett szolgálniuk azt a rendszert. Tibor bácsi láthatta báty­ja talán leginkább elhíresült futását, amikor 1953-ben, a telt házas Népstadionban le­győzte a szovjet Vlagyimir Kucot. Beszélgetésünk során is megkönnyezte, amikor arra emlékezett, hogy a közönség miként hajszolta bele a győ­zelembe a bátyját. „Kuszi” (merthogy a testvér nem sze­reti, ha a jobban ismert nevén, „Bütyökként” emlegetik) a vi­lágon először győzte le a cseh Emil Zátopeket, akivel amúgy kiváló viszonyt ápolt. Erre a futásra 1954-ben került sor. Az egykori remek sportoló 61 évesen, 1987-ben halt meg, Budapesten temették el. KM-BT A Kelet arcképcsarnoka: dr. Fazekas Árpád ny. főorvos, orvostörténész Gyógyított és az igazságért is küzdött Szívügye az 1956-os megyei események feltárása. nyíregyháza. Bevallom, za­varban vagyok, miközben egy olyan ember portréját igyek­szem megrajzolni, aki nem­csak nekem régi ismerősöm, de e lap olvasóinak is. Hiszen rendszeresen jelentek meg írá­sai a Keletben, miközben házi-, később gyermekorvosként, majd vezető főorvosként gyó­gyított, könyveket írt és részt vett a közélet eseményeiben. Dr. Fazekas Árpádnak máig szívügye a malenkíj robot­ra elhurcoltak történetének és az ötvenhatos forradalom eseményeinek feltárása - a Jósa Ándrás Múzeumban most látható kiállításon ol­vashatók a megyei áldozatok nevei - ez az összesítés is neki köszönhető. „Embermentő” lett Csengerben született, ott járt középiskolába, majd Munkács­ra, később Kassára helyezték a családfőt, Fazekas Árpád ez utóbbi városban érettségizett. Elsőre felvették a Debreceni Egyetem Orvosi Karára, de egy évet a fővárosi Pázmány Péter egyetemen is tanult.- Volt egy kedves évfolyam- társam, a zsidó származású Róna György. Amikor kezdték összeszedni a zsidókat, sike­rült egy fényképes magyar igazolványt szereznem neki, ami megmentette az interná­lástól, a biztos haláltól. Ké­sőbb Montrealban lett orvos. Ezért a tettemért lettem én „Embermentő”.- Dr. Fazekas Árpád 1945- ben a társaival a fasizmus el­len küzdő Budai Önkéntes Ezred segélyhelyét vezette, részese volt a haladó diák- szervezetnek. Summa cum laude kitüntetéssel avatták orvossá 1947-ben. Négy évig a debreceni gyermekklinikán gyarapította ismereteit, kitün­tetéssel szakvizsgázott csecse­mő- és gyermekgyógyászat­ból, s került Berettyóújfaluba. Elismerték és megszerették, ezért 1956-ban a kórházi Mun­kástanács elnökévé választot­ták. Emiatt a megtorlás nap­jaiban nemcsak a kórházból, de a városból is kitiltották, hét hónapig munkanélküli volt. Ezután Kislétán körzet­hez jutott. - Minden rosszban van valami jó: Kislétán fel­keresett dr. Rajkovics Pál gö­rög katolikus esperes, aki el­mondta: a templomban van dr. Jósa István elveszettnek hitt, 1839-ben keltezett egyik emléklapja - ott kezdődött or­vostörténeti kutatómunkám. Később bekerültem a Jósa András megyei kórházba, ahol 20 éven át, nyugdíjazásomig dolgoztam a gyermekosz­tályon, vezetésem alatt sike­rült létrehozni a megyei több­irányú gyermekgondozó in­tézetet. Családot alapítottam, sajnos a lányom és a feleségem már eltávoztak az élők sorá­ból, nyugdíjas fiammal élek. Kezemben a Hungarian Life, az ausztráliai magyarság heti­lapja, melyben Szmolnik Lajos írt recenziót dr. Fazekas Ár­pád „Mozaikok az életemből” című könyvéről, méltatván a doktor munkásságát Azt, hogy az elhurcolt 1173 ember nevét ösz- szegyűjtve láthatjuk az Északi temetőben márványba vésve, hogy 1956-ról közel kétszáz írása jelent meg. Pub­likált kórházi emlék­könyvekbe, megírta a tirpákok életét, a fel­vidéki magyarok vészkorsza­kát, a gyászos lakosságcserét. Mindezeket ismerte el Nyíregyháza, amikor a díszpolgárok sorá­ba emelte a most 92 éves dr. Fazekas Ár­pádot, aki nemcsak a testet gyógyí­totta, hanem a történelmi igazságért is küzdött sok évti­zeden át. ANGYAL SÁNDOR Dr. Fazekas Árpád FOTÓ: RACSKÓ TIBOR

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom