Kelet Magyarország, 2016. október (73. évfolyam, 231-256. szám)
2016-10-17 / 244. szám
2016. OKTÓBER 17., HÉTFŐ KELET Háttér 3 wmmmm „Filléres” szállodai emlékeink A legtöbb hotelben a vendég az első, még akkor is, ha néha elcsomagol ezt-azt. NYÍREGYHÁZA. A statisztikák szerint minden ötödik szálló- vendég hazavisz magával valami kis emléket onnan, ahol megszállt. Többségük csupán egy szappant vagy egy törölközőt, de elvétve néhány nagyobb érték - festmény, bronzszobor - is az enyves kezekhez tapad. Amerikában már a technikát hívják segítségül, s mosható chipeket helyeznek még a törölközőbe is. Megpróbáltunk utánajárni, hogy is van mindez erre mifelénk. A vidéki hotelek úgy döntöttek, megtartják maguknak a titkaikat, de a megyeszékely néhány szállodája nem félt bevallani: néhány vendég nem a szupershopból szerzi be a szuvenírt. A locsolótömlőt is vitték A belvárosi 60 szobás Európa Szállóban természetesen szintén a törölköző a „slágertermék”, tudtuk meg egy neve elhallgatását kérő alkalmazottól. Rejtély, mit talál vonzónak benne a vendég, mivel semmilyen mutatós lógó vagy felirat sincs belehímezve. Talán a sajátjukkal keverik össze.- Különösen bosszantó, amikor a televízió távirányítója tűnik el, mert a következő lakó azonnal reklamál - tért rá az izgalmasabb esetekre informátorunk. - Nem tudom, mit kezdenek velük, mivel csak a nálunk lévő márkának az adott típusához használhatók. De a legmeglepőbb az volt, amikor egy tűzoltótömEgy szállodásnak a végtelenségig toleránsnak kell lennie. GAJDOS LÁSZLÓ Soha nem tudni, ml távozik a vendéggel együtt fotó: stockfoto löt csomagoltak el, ami egy buli végterméke lehetett. Mire felfedeztük, már esélyünk se volt rá, hogy megfejtsük, ki lehetett az „elkövető”.- Éttermi evőeszközök érdekes módon soha nem tűnnek el, mint ahogyan a szobákba tett Bibliák se kellettek még senkinek. Egyszer viszont szándékos károkozás is előfordult. Egy tévékészülék repült ki az egyik tetőtéri ablakon. Sajnos, vitte magával az ablakot is. Feljelentést tettünk, de hiába jártunk a bíróságra, nem térült meg a kár.- A vendég egyébként a foglalási rendszereken keresztül minősíteni is tud bennünket, s ha nem akarunk negatív reklámot, számon sem kérhetünk senkit. Mivel nagy dolgoknak alapvetően soha nem kél lába, azon se rágódunk, ha a szobakulcs valakinek a zsebében marad - sorolta a szálloda alkalmazottja, aki végül egy érdekes fordított történettel is megajándékozott. Egyszer ugyanis az egyik szobában ottfelejtettek egy táskát, s annyira büdös volt, hogy a dolgozók, attól rettegtek, nehogy hulla legyen benne. Még a bombaszakértőket is kihívták, de csak egy 47-es cúgos cipő rontotta a levegőt. Szilágyi Istvánná, a 35 szobával, 75 férőhellyel rendelkező Korona Hotel étterem- és szálloda vezetője örömmel újságolta, hogy az elmúlt egy évben még nem vittek el semmit, korábban viszont gyakori volt, hogy az autóval érkezők a kispárnákra utaztak.- Nyilván a gyerekek feje alá is jó volt. A szappant, sampont senki nem tartja számon, de sajnos az értékes memóriahabos félpárnáinkból is Arról viszont már Gajdos László, a Nyíregyházi Állatpark igazgatója beszélt lapunknak, hogy a Hotel Dzsungelbe is betérnek néha játékos kedvű látogatók, s elég sok hajszárítótól „szabadították” meg őket. Nem a vendég, az ágy a hibás- Ma már úgy próbáltunk megálljt parancsolni ennek, hogy a portán kell az eszközt felvenni. Apró tárgyak eltűnése - mint például egy-egy hiányzó izzó az éjjeli lámpából - már szóra sem érdemes. Vandalizmussal, direkt károkozással se találkozunk, bár volt már, hogy leszakadt egy- egy ágy. Alighanem a fekvőalkalmatosság volt a hibás.- Hangsúlyozom, nem tömeges esetről beszélek! Egy szállodásnak a végtelenségig toleránsnak kell lennie, és egyébként is: a vendégnek mindig igaza van. Szeretnek is hozzánk jönni, mert különlegesek vagyunk. A hozzánk betérő vendég folyamatosan az állatkertben érezheti magát, hallja az állatok hangjait hajnalban, késő este, napközben, akár majomcirkuszra is ébredhet. Ráadásul belépőt sem kell váltania, s ez a kiváltság az Ózoon Hotelünk lakóit is megilleti - egészítette ki a mondandóját Gajdos László. matyasovszkTjózsef iOKef.matyasovszkl@kelet.hu vittek már el, ami azért nagyobb veszteség. Ha külföldi vendég veszi magához, bottal üthetjük a nyomát. Régebben tűnt már el poroltókészülék, s amikor újdonság volt az energiatakarékos izzó, még a közös helyiségekben is kicserélgették. Évekkel ezelőtt nagy érvágás volt a szállodának, amikor egy elektromos cipőtisztítót lovasítottak meg a folyosóról. Éppen befért egy sporttáskába. Polgári védelmi múzeummal bővültek Az egykori óvóhelyen többek között tanácsterem, rádiószoba és katonai rejtjelező is volt. KEMECSE-HAASTANYA. Az 1962- es kubai rakétaválság és az atomháború félelme miatt a hazai politikai és katonai vezetők eldöntötték, hogy minden megyében építenek egy-egy atom- és vegyi támadás elleni biztos bunkert, úgynevezett „megyei vezetési pontot”. A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság vezetése most elérkezettnek látták az időt arra, hogy a Kemecséhez tartozó Haastanyán megépített bunkerben kialakítsák a polgári védelem múzeumát. Pénteken már fel is avatták, s itt többek között a levegőzsilipes rendszert, a szak- és védőfelszereléseket, valamint a megye polgári védelmi múltját ismerhetik meg a látogatók. Rebák Tibor, a Sza- bolcs-Szatmár-Bereg Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság technikai főelőadója vezette végig a vendégeket a kiállított anyagok között. A létesítmény előzetes egyeztetés után látogatható a nagyközönség számára - tájékoztatott Dóka Imre szóvivő. Varga Béla tűzoltó ezredes és Fekete Béla fotó: sipeki Péter Nézőpont Kiss László A kukákat etetjük Imádom a Konyhafőnök című műsort, mert szeretek főzni. De sűrűn eszembe jut egy teljesen másféle koncepció is, amiben azt a lécet kellene megugraniuk a versenyzőknek, amit régi barátom mamája mindennap tudott. A léc anyagi jellegű volt, kevésbé elegánsan fogalmazva nem volt egy vasuk se, mai fogalmaink szerint nyomorogtak. Ennek ellenére a mama mindennap ízletes, változatos ebédeket, vacsorákat rittyentett, és még nekem is jutott belőle mint ott oldalgó vendéggyereknek. Fogalmam sincs, pontosan hogy csinálta, de úgy vélem a mai konyhamalac eszemmel, egyszerűen: értett hozzá. Rendelkezett egy tudással, amellyel pontosan kihasználta minden létező alapanyag lehetőségeit, úgy építette fel a menüit, hogy ott minden felhasználódott. Tudta, hogy az egyik fogás készítésének feleslege hogy lesz a másik fogás motorja. Hagymaszár, tojásfehérje, pecsenyezsír, megaludt tej, száradó kenyér, szalonnabőr - ezek nem a kukában lanés dalolva, amit a doltak,hanem alapját, részét evártf)V pc 1/prpcVp- képezték újabb fogásoknak. &y ai cotKC Azért jutott mindez eszembe, mert olvasom, hogy hihetetlen mennyiségű élelmiszer megy a szemétbe, pocsékba az egész fejlett világon, de nálunk is. Borzasztó pénzeket fizetünk ki emellett különféle - hát, jóindulattal nevezzük gyorskajáknak - típusú étkekért. A baj valahol az elvesztett tudásban gyökerezik. Mert idő azért lenne nagyon sokaknál, hiszen a munkanélküli, a nyugdíjas, azaz az „inaktív” emberek évszázadát éljük. És a barátom mamája se időmilliomos háztartásbeli volt, hanem dolgozó, aki egyedül tartotta el a gyerekét. Inkább a tudás a gond. Nézem, ahogy a fiam első dolga megnézni a határidőt a csomagoláson, és ha már aznap van a lejárat, ki is dobja. Mondom neki: ezt ügyvédek írják rá, ettől még ehető. Jó - válaszol -, akkor kóstold meg, szerinted jó-e még. Fogalma sincs arról, hogy egy ennivalóról miként lehet megítélni, jó-e vagy sem. Hogy a tejtermék savanykás- sága még nem baj - csak valami mást kell belőle csinálni. Ezzel az abszolút primitív tudással, hogy csak leemelni tudunk dobozokat, zacskókat a polcról és olvasgatni, ami rá van írva, bele van kódolva a létünkbe ez az eszméletlen pazarlás. Mert azt tesszük önként és dalolva, amit a gyártók, kereskedők akarnak - mert erre vagyunk képesek, végrehajtjuk saját pénzünkön más akaratát. Rengeteg dolgot tanulunk életünk során, de ez a fajta tudás sajnos nem fér fel már a palettára se. Édesanyám bizonyítványában volt egy ilyen tantárgy is, hogy háztartási ismeretek. Lányoknak - hűha, diszkrimináció!!! - tanították a kor akkori szintjén, hogy is kell pénzt beosztani, ésszel vásárolni, főzni. Ma nyilván egészen másképp kellene, de hogy érne annyit ez a tudás, mint például az Antigoné beható ismerete, egészen biztos. laszlo.kiss@eszak.hu dők akarnak - végrehajtjuk saját pénzünkön más akaratát. ..azt tesszük önként Ami kimaradt a könyveinkből NYÍREGYHÁZA. Magyarok a Gulag és a Gupvi lágereiben címmel tart előadást Molnár D. Erzsébet október 20-án 17 órától a megyei könyvtárban. Az előadáson az elhallgatott történelem tárul fel. km Kelet kvíz Hol született (1836-ban) Várady Gusztáv jeles költő, színész és színműíró. a) Ibrányban b) Nagyecseden c) Jándon d) Gulácson A helyes választ lapunk mai számában rejtettük el ■* Napsütés, majd eső A Pagony Hotel pályáján rendezték meg a hétvégén 31 fogat részvételével a II. Electrolux-Timpex díjugrató verseny megyei döntőjét, melyet az eső ellenére még vasárnap is nagy érdeklődés kísért. fotó: sipeki Péter Megkérdeztük Ön elítéli azokat, akik titokban elhoznak valamit a hotelekből? Bialkó László ritkán vesz igénybe szállodai szolgáltatást, s olyankor eszébe nem jut elhozni valamit. - Ahhoz tartottam magam, hogy ami nem az enyém, ahhoz nem nyúlok - jelentette ki. Fehér Luca gyakran megfordult külföldön, s egy-egy szappant időnként elhozott a szállodából. - A festményt a falról nyilván nem akasztanám le, de az apróságok szerintem nem fognak senkinek hiányozni - nyilatkozta. Kovács Eszter legutóbb lengyel hoteleket ismert meg a barátnőjével. - Jelentéktelen apróság - toll, levélpapír - belefér, egyébként pedig nem csavarhúzóval járok, hogy leszereljek valami* - mondta nevetve. Fábián Erika a családjával évente egyszer eljut egy wellnessszállodába. - Nem tartom tisztességesnek, hogy akár egy törölköző is eltűnjön, de amit amúgy is felhasználunk, aligha hiányozhat- vélekedett. Fabu Richárd legutóbb Perugiában szállt meg a futballcsapatával hotelben.- Hoztak el néhányan tusfürdőt, de nem hiszem, hogy ezzel kifosztottuk volna a hotelt- adta tudtuk Gincsai Miklós több külföldi szállodát megismert egykor. - Párizsban a WC vízben úszott, s fűtés se volt, de kevesebbe került, mint a gödöllői hotel. De még onnan se hoztam volna el egy árva hajszálat - mesélte. km-mj BIALKÓ LÁSZLÓ: Ami KOVÁCS ESZTER: Jelen- FEHÉR LUCA: Egy-egy nem az enyém, ahhoz téktelen apróság-toll, szappant néha én is soha nem nyúlok. levélpapír - belefér. elhoztam. FÁBIÁN ERIKA: Amit FABU RICHÁRD: Ácsa- GINCSAI MIKLÓS: Se- amúgy is elhasználunk, pattársaim is hoztak el honnan nem hoztam el aligha hiányozhat. néhány tusfürdőt. egy árva hajszálat sem.