Kelet Magyarország, 2016. október (73. évfolyam, 231-256. szám)

2016-10-13 / 241. szám

2016. OKTÓBER 13-, CSÜTÖRTÖK Mindenfelől l™ Öltönybe, férfiak! Szerencsére ez a tizenhar- madika nem péntek, ám különleges, az bizonyos. Amennyiben elegánsan felöl­tözött férfiakkal futunk össze bárhol, ne gondoljuk, hogy ő csak bankár, menedzser, vagy más „munkaruhás” öltönyös lehet. Lehet, hogy csak híve az öltöny és elegancia világ­napjának, merthogy október tizenharmadik napja erről is szól. Aki nem tudta, annak elárulom, hogy mindez az így jártam anyátokkal című amerikai tévésorozatnak köszönhető. „Öltözz ki! Hordj öltönyt!” - erre szólította fel Ted Mosbyt Barney Stinson, és ezzel a mondattal világ­szerte elindult az egy napra szóló kiöltözési hullám. A világhálón az is kiderült, hogy az ünnep lényege: aki csatlakozik a kezdeménye­zéshez, ezen a napon bárhova is menjen és bármit csináljon, azt öltönyben tegye. Minderről egy jó néhány évvel ezelőtti és nem októ­beri élmény jutott eszembe. Ferrarában járva feltűnt, hogy egy bocsaklubban a versengő derék tálján nyugdíjasok ad­tak a módinak. A vasalt pan­tallót és inget elegáns mel­lénnyel, színes sállal, vagy éppen mutatós kalappal dob- ! ták fel. Szemmel láthatóan jól érezték magukat a bőrükben és a ruhájukban egyaránt. Bizonyára gondjaik nekik is voltak, ám ilyen aprósággal is tettek azért, hogy feldobják saját napjukat, és akár máso­két is. Ezt talán mi is átvehet­nénk, és nem csak az október tizenharmadikákon. laszlo.man@kelet.hu Az adóhatóság feketelistája BUDAPEST. Több mint 16 milli­árd forint be nem vallott járu­lékot tárt fel az első fél évben az adóhatóság, míg tavaly egész évben volt 20 müliárd forint a feltárt járulékkülönbö­zet, így várható, hogy az idei összeg a tavalyit is meghaladja - tájékoztatott a feketelista.hu gazdasági adatbázis szerdán a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) adataira hivatkozva. A | közlemény szerint az idén el- J lenőrzésenként átlagosan 823 ezer forint adókülönbözetet állapítottak meg, kétszer ak­korát, mint a múlt év azonos időszakában. mti Pályázatok hétmilliárd forintértékben BUDAPEST. Ápolótanulók részére pályaválasztást tá­mogató ösztöndíjprogram, valamint egy új pszichiátriai épület megépítését szolgáló pályázat kiírását jelentette be az egészségügyért felelős államtitkár. Ónodi-Szűcs Zol­tán elmondta, az ápolói ösz­töndíjprogramra 4,4 milliárd, az új pszichiátriai épületre 2,7 milliárd forint az Emberi Erőforrás Fejlesztési Operatív Program forrása. mti sági termelői árak 2,6 száza­lékkal csökkentek az előző év azonos időszakához képest, ami a növényi termékek árá­nak 5,5 százalékos csökkené­séből, illetve az élő állatok és állati termékek 2,5 százalékos árnövekedéséből tevődött össze - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal. Az átlagár 11 havi emelkedés után fordult negatívba a beta­karítás után. mti k .m A gép előtt FOTÓ: AFP Egyre többen használják a közösségi médiát Budapest. A Kutatópont leg­frissebb felmérése szerint a magyarok körében egyre töb­ben rendelkeznek felhasználói profillal közösségi médiafelü­leten, és az online hírfogyasz­tás is növekvő tendenciát mutat. A felmérés szerint a fel­nőttek 65 százaléka használja az internetet, a közösségi mé­diaprofilok aránya 67 százalék. A közösségi oldalon regisztrá­cióval rendelkezők 74 százalé­ka olvas híreket. mti Öngondoskodás: a mai fiatalok korábban kezdik Budapest. A18-59 éves lakos­ság körében készült felmérés szerint a fiatalok csak a 30. életévük környékén terve­zik a családalapítást, míg az előző generációnál ez a 20-as éveik elején történt. Fordított a helyzet a pénzügyi takaré­koskodással: a 18-29 évesek 8-10 évvel korábban kezde­nek el pénzügyi tartalékot képezni, derült ki egy, a Grou­pama Biztosító megbízásából készített kutatásából. MTI Alaptörvény-módosítás: jövő héten tárgyalják A keddi egyeztetésen: a baloldali pártok nem voltak ott fotó: mti Hétfőn egy teljes napon át folyik majd a törvénymódosítás általános vitája. Budapest. Az Alaptörvény hetedik módosításának ál­talános vitáját folytatja le jövő heti egynapos ülésén az Országgyűlés hétfőn. A Ház honlapjára szerdán felkerült napirendi javaslat értelmében a képviselők tíz órán át tár­gyalnak az előterjesztésről. Mi van benne? A változtatás értelmében be­kerül a jogszabályba, hogy Magyarországra idegen né­pesség nem telepíthető be. Idegen állampolgár - amelybe az Európai Gazdasági Térség polgárai nem tartoznak bele - Magyarország területén az Or­szággyűlés által megalkotott törvény szerinti eljárásban, a magyar hatóságok által egye­dileg elbírált kérelme alapján élhet. A változtatás módosítja a többi közt a nemzeti hitval­lást, kimondva: „valljuk, hogy a történeti alkotmányban gyökerező alkotmányos ön­azonosságunk védelmezése az állam alapvető kötelessé­ge”. Orbán Viktor miniszter­elnök hétfőn terjesztette be az Országgyűlésnek az Alap­törvény módosítását kezde­ményező javaslatát, amely tiltaná idegen népesség Ma­gyarországra telepítését. Szerdán Orbán Viktor és Semjén Zsolt, a Keresztény- demokrata Néppárt elnöke tartott megbeszélést: a tár­gyaláson a KDNP vezetője jelezte: pártja egyetért az alkotmánymódosító javas­lattal, a parlamenti szavazás során a módosítást támogat­ni fogják. Ki hogy látja? Kosa Lajos, a Fidesz frakció- vezetője szerint össze lehet hozni egy olyan kompromisz- szumot, amellyel meglehet az elfogadásához szükséges par­lamenti többség. Az LMP még nem döntött, megszavazza-e az alaptör­vény-módosítást, a párt sze­rint annak normaszövege nem tartalmaz új elemeket, és továbbra sem tesz különb­séget a menekültek és a gaz­dasági bevándorlók között - mondta Schmuck Erzsébet, az LMP frakcióvezetője. A baloldali pártok nem vet­tek részt az alaptörvény-mó­dosítással kapcsolatos keddi egyeztetésen. mti Röviden [ LMP. Az ellenzéki párt azt kö­veteli a kormánytól: számol­jon el a sportra költött száz- milliárdokkal. A párt szerint a kabinet ezt a területet is csupán propagandacélokra használja ellenőrizetlenül, és a sportpolitikája megbukott. RDESL A gyermekvédelmi tör­vények módosítását kezdemé­nyezi a Fidesz, hogy az intéz­ményrendszer szabályainak szigorításával megelőzhetők legyenek az előző napok gyer­mekhalálaihoz vezető esetek, I mondta Selmeczi Gabriella, a kormánypárt emberi erőforrá­sok kabinetjének vezetője. MSZP. Szakács László, az MSZP frakcióvezető-helyet­tese közölte, pártja több mint 30 írásbeli kérdéssel fordul a MNB elnökéhez, például: igaz-e, hogy Matolcsy György a Bankszövetség elnökének, az UniCredit Bank vezérigaz­gatójának a lakását használja. jobbik. Az ellenzéki párt mó­dosítaná a vagyonnyilatko- zat-tételi eljárást, elektroni­kusan kitöltött, kereshető bevallásokat javasol az Or­szággyűlésnek. Megbízott vezérigazgató a Mediaworks élén A Népszabadságot tulajdonló cég korábbi vezetője hétfőn távo­zott. BUDAPEST. A Mediaworks Hungary Zrt. Door Tamást, a társaság értékesítési és mar­ketingigazgatóját megbízta, hogy jelenlegi feladatai mel­lett töltse be a kiadócsoport megbízott vezérigazgatói po­zícióját - közölte a társaság szerdán az MTI-vel. Közleményükben olvasha­tó az is, hogy szerdától Káz- mér Juditot a Pannon Lapok Társaságában (PLT) elfoglalt igazgatósági tagsága mellett a Mediaworks igazgatóságának tagjává választották. A Me­diaworks szombat reggel tájé­koztatott arról, hogy a kiadó szombattól felfüggesztette a Népszabadság kiadását mind nyomtatott és internetes for­mában a lap új koncepciójának kialakításáig. A kiadó döntését közleményében azzal indokol­ta, hogy a lap példányszáma az elmúlt tíz évben 74 száza­lékkal, azaz 100 ezer példányt meghaladó mértékben csök­kent, így 2007 óta több mint 5 milliárd forint veszteséget ter­melt, és idén is jelentős vesz­teséget halmozott fel. A döntés nagy politikai és társadalmi visszhangot gene­rált: az ellenzéki lap felfüg­gesztését a sajtószabadság megsértésének vélik. A hétvégén jelentették be A kiadó hétfőn, az esti órák­ban azt is közölte az MTI- vel, hogy egészségügyi okok miatt távozik a társaságtól Katona Viktor, a Mediaworks Zrt. pénzügyi és operatív igazgatója, akinek megbízott vezérigazgatói kinevezését a hétvégén jelentette be a tár­saság. Közlésük szerint a me­nedzser hétfőn kérte mun­kaviszonya megszüntetését, valamint lemondott igazgató- sági tagságáról is. mti, ékn <§> Jövőre Magyarország rendezi A16. Exportfejlesztési Világfórumon tartózkodott tegnap Szijjártó Péter (balra) külügyminiszter Srí Lankán, ahonnan jelentette, Magyarország rendezi jövőre a fórumot. A képen Srí Lankai kollégájával látható. fotó: mti ■ i ■ jp Ader János a konferencián FOTÓ: MTI Hillary Clinton növeli támogatóinak táborát Globális vízválság jöhet LONDON. Alig néhány évtized maradt a világot fenyegető víz­válság megelőzésére - mondta szerdán Londonban Áder Já­nos. A köztársasági elnök a Financial Times című londoni gazdasági napilap szervezte nemzetközi vízügyi konferen­cián, a szakértőkből és iparági képviselőkből álló közönsége előtt elmondott megnyitóbe­szédében a Világbank és a Víz Világtanács becsléseit idézve kijelentette: legfeljebb 20 év van a globális vízválság meg­előzésére, és ehhez évi 600 milliárd dollárnyi befektetésre lenne szükség. mti •Washington. Hillary Clinton amerikai demokratapárti el­nökjelölt folyamatosan növe­li támogatottságát: az Ipsos közvélemény-kutató és a Re­uters hírügynökség felméré­sének eredménye szerint im­már 45:37 százalék arányban vezet Donald Trump előtt. A felmérés szerint minden ötödik republikánus szavazó azt állítja: a nőkre tett trágár megjegyzéseivel Trump al­kalmatlanná tette magát arra, hogy az Egyesült Államok el­nöke legyen. Ezzel szemben Trump Twitter-bejegyzésben tu­datta, hogy a saját pártjából ellene indított támadások „megszabadították” őt a pártkötöttségektől, és immár nem a Republikánus Párt je­löltjének tartja magát. Ennek megfelelően éles kirohanáso­kat intézett a republikánusok azon vezető politikusai ellen, akik az elnökjelöltségről való lemondásra és visszalépésre szólították őt fel, derült ki az amerikai sajtóhírekből szer­dán. MTI Devizaárfolyam (2016.10.12) PÉNZNEM árfolyam változás Euró 305,19 +0,87 USA dollár 276,84 +3,00 Svájci frank 279,64 +2,00 Angol font 339,359 +2,91 Román lej 67,89 +0,08 Ukrán hrivnya 10,72 +0,13 Horvát kuna + 40,62 +0,07 Lengyel zloty 71,25 +0,09 http://www.szon.hu Valutapiac. További információk. Grafika: ÉKN. Forrás: MNB

Next

/
Oldalképek
Tartalom