Kelet Magyarország, 2016. szeptember (73. évfolyam, 205-230. szám)

2016-09-29 / 229. szám

2016. SZEPTEMBER 29., CSÜTÖRTÖK 2 Mindenfelől KEHI jtm mmmmrnm mmwxx Jegyzet Bodnár Tibor Riadó! Most, hogy a még mindig aktív római ikon, Alessandro Totti is betöltötte a negyve­nedik életévét, talán nem ide kívánkoznak ezek a sorok, de nehezen tudok mit kezdeni Gera Zoltán bejelentésével, hogy meg sem fordult a fejében visszavonulni a válo­gatottságtól. Semmi bajom a Ferencváros labdarúgójával, a magam módján kedvelem is a játékát, még mindig előt­tem van, amikor fiatalon, a szünetben csereként beáll­va három gólt szerzett San Marino ellen, ami után csak úgy hányta a kézen átfordu­lásokat. Gera Zoltán 37 éves, és a gond azzal van, hogy hiá­nyában a válogatott feröeri mérkőzésén kiderült, még mindig nélkülözhetetlen. Ha most nem vonult vissza a nemzeti csapattól, az azt je­lenti, hogy a remélt világbaj­noki szereplésig tervez, tehát 39 éves koráig aligha lesz, aki itthon levegye róla a mezt. A különbség Totti és Gera között az, hogy az olasz sztár esetében már szóba sem jön a válogatottság. Ellenben a német Dortmund színeiben kedden, a Real Madrid elleni Bajnokok Ligája-mérkőzésen mutatkozott be egy alig 18 éves horvát származású srác, bizonyos Christian Pulisic. Úgyhogy riadóztatnám a honi akadémiákat, hogy kezdjenek el kinevelni lega­lább egy Gera-pótlót. tibor.bodnar@kelet.hu Belga katonákat gyilkoltatna az Iszlám Állam Brüsszel. Belga katonák meggyilkolására szólított fel az Iszlám Állam nevű terror­szervezet 300 Belgiumban élő követőjének küldött üzeneté­ben - írta a La Libre Belgique napilap. Az Iszlám Állam fran­cia propagandájáért felelős Rachid Kassim állította össze a listát belga katonák neveivel, amelyet a szélsőségesek köré­ben népszerű, Telegram nevű üzenetküldő szolgáltatáson keresztül továbbított. MTI A bombázás felelősei Isten előtt felelnek VATIKÁNVÁROS. A Szíriái bom­bázásokért felelős emberek­hez intézett felhívást Ferenc pápa a római Szent Péter té­ren tartott szerdai, általános audiencián, kijelentve, hogy ezen tetteikért Isten előtt fognak felelni. A katolikus egyházfő a „szeretett és már­tírsorsú” Szíriáról szólva ez alkalommal megújította ko­rábbi felhívását, hogy a felek minden erejüket a civil lakos­ság védelmére fordítsák, mti Simon Peresz fotó: afp Elhunyt a Nobel-békedíjas Simon Peresz Jeruzsálem. Pénteken teme­tik Simon Pereszt, a kilenc- venhárom éves, korában el­hunyt Nobel-békedíjas volt izraeli államelnököt. Az elsők közt politikai ellenfele, Ben­jámin Netanjahu miniszter- elnök nyilvánított részvétet Simon Peresz családjának. A helyi médiában a politikai ol­daltól függetlenül méltatják „Izrael utolsó alapító atyjá­nak” életművét a politikusok és más közéleti szereplők, mti Oroszbarát területről lőtték ki a rakétát BRÜSSZEL. A nyomozók meg­állapítása szerint az oroszba­rát szakadárok ellenőrzése alatt álló kelet-ukrajnai terü­letről lőtték ki azt a rakétát, amely 2014 nyarán megsem­misítette a maláj légitársaság Amszterdamból Kuala Lum­purba tartó repülőgépét - kö­zölte az egyik áldozat hoz­zátartozója. Mint ismert: a támadásban megsemmisített repülőgép fedélzetén tartóz­kodó 298 ember meghalt, mti Terroristák átutazóban Az archív képen: menekültek Budapesten (illusztráció) fotó: afp A tavalyi menekült­hullámmal érkeztek a párizsi és brüsszeli merénylők. Budapest. Jövő hétfőre hív­ta össze az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottsá­gát a testület elnöke, Molnár Zsolt, hogy tájékozódjanak az aktuális nemzetbiztonsági ügyekben, köztük a párizsi és brüsszeli terrormerényletek magyarországi vonatkozásai­ról. Ugyanerről a hírek szerint csütörtökön tárgyal a parla­ment honvédelmi és rendé­szeti bizottsága. Lapértesülés szerint Keddi számában a Magyar Idők írt arról, hogy a tavaly november 13-ai párizsi és a 2016. március 22-ei brüsszeli merényleteket elkövető ter­roristasejt több tagja tartóz­kodott hosszabb-rövidebb ideig Magyarországon. A Fidesz-frakció szóvivője szerint beigazolódott, hogy az Európát és Magyarorszá­got sújtó bevándorlás to­vábbra is rengeteg biztonsági kockázatot rejt magában, a terroristák, köztük a párizsi tömeggyilkosok is, az illegális migránsokkal együtt érkez­tek. Halász János a Keleti pá­lyaudvar előtt tartott szerdai sajtótájékoztatóján utalt arra, hogy a Magyar Idők szerdai számában - rendvédelmi forrásokra hivatkozva - arról számolt be: az Iszlám Állam irányította a Magyarországon átutazó terroristákat, akik Pá­rizsban több mint száz embert megöltek. Salah Abdeslam, a párizsi terrortámadások „lo­gisztikai kivitelezője” először 2015. augusztus 30-án járt Magyarországon, Kiskőrös­ről szállított el két terroristát, akik később a Stade de France stadionnál és párizsi kávé­zóknál követtek el merényle­teket - írta az újság. Ők ketten is illegális beván­dorlókként, a migránsok kö­zött elvegyülve érkeztek Ma­gyarországra 2015. augusztus 25-én, „a terroristák tehát itt, köztünk jártak” - mondta a Fidesz-frakció szóvivője. A Magyar Liberális Párt a Terrorelhárítási Központ (TEK) és a szakszolgálatok ku­darcának tartja, hogy a 2015. november 13-ai párizsi és a 2016. március 22-ei brüsszeli merényletek elkövetői közül tavaly többen is Magyaror­szágon tartózkodhattak. Bod­nár Zoltán a hír időzítéséről azt mondta, úgy látszik, hogy a Fidesz minden rendelkezé­sére álló eszközt bevet, hogy kellően „magasra tekerje a félelemérzetet”, ugyanis ezeknek az információknak a kiszivárogtatása pontosan illeszkedik ebbe a sorba, mti Népszavazás 2016 Brüsszel. A kötelező betelepí­tési kvótákról kiírt magyaror­szági népszavazás az Európai Bizottság értelmezése szerint csak a jövőbeli döntésekre vonatkozhat, a már elfoga­dott határozatok továbbra is érvényesek - hangsúlyozta Dimitrisz Avramopulosz mig­rációs ügyekért felelős uniós biztos. FIDESZ. Brüsszel továbbra is a kötelező betelepítési kvótá­kat erőlteti - reagált Gulyás Gergely, a Fidesz frakcióve­zető-helyettese Dimitrisz Av­ramopulosz uniós biztos kije­lentésére. ELLENZÉK. Az MSZP, a Demok­ratikus Koalíció (DK), vala­mint a PM és a Szolidaritás fővárosi képviselői közös sajtótájékoztatón kérték a választókat arra, hogy marad­janak távol a vasárnapi kvóta­referendumtól. LMP, Az LMP figyelemeltere­lésnek tartja az október 2-ai népszavazást, amely az ellen­zéki párt szerint nem old meg semmit, csak egy hatalom­technikai játszma a kormány részéről. Hibáztak, egy gyerek éhen halt EGER. Az ombudsman vizs­gálata szerint sorozatos jelzőrendszeri hibák, mulasz­tások és az együttműködés hiánya vezetett oda, hogy május 12-én éhen halt egy gyöngyösi gyermek; a védő­nő azonban nem hibázott. Az Alapvető Jogok Bizto­sának Hivatala szerdai, az MTI-nek eljuttatott közlemé­nyében kiemelte: a házi gyer­mekorvos, a gyermekjóléti központ és a gyámhatóság so­rozatos mulasztásai, szakma­ilag érthetetlen lépései miatt nem sikerült megakadályozni azt, hogy a szülők hosszú ide­ig megvonják a gyermeküktől a táplálékot. A jelzőrendszeri tagok hibái így közvetve szerepet játszot­tak a gyöngyösi kisgyermek halálában. MTI Teréz körúti robbantás: jelentkezzenek a szemtanúk, kéri az ügyben nyomozó hatóság Javul a bombatáma­dásban megsérült rendőrök állapota. BUDAPEST. Mindkét, a Teréz körúti robbantásban megsé­rült rendőr állapota folyama­tosanjavul, szerdán a rendőr­nő is elhagyhatta az intenzív osztályt - közölte szerdán az MTI érdeklődésére az Orszá­gos Rendőr-főkapitányság. Elsiető nőt keresnek Mint az ismert: a főváros VI. kerületében, a Teréz körúton, a Király utcai keresztező­désben lévő egyik földszinti üzlethelyiségnél múlt szom­bat éjjel történt robbantás, amelyben két rendőr megsé­rült. A rendőrség közölte: a fel­tételezett tettes körülbelül 170 centiméter magas, 20-25 év körüli, az elkövetéskor vi­lágos horgászkalapot, sötét vászondzsekit, kék farmer- nadrágot és fehér sportcipőt viselt. Papp Károly országos rendőrfőkapitány 10 millió forintos nyomravezetői díjat tűzött ki. Az ügyben a Központi Nyo­mozó Főügyészség nyomoz, Keresztes Imre főügyész szerdán felhívásban kérte azoknak a jelentkezését, akik felismerik magukat a szom­baton 22 óra 36 perckor tör­tént robbantásról készült, a rendőrség honlapján is hétfőn közzétett videofelvételen, és még nem hallgatták őket ki tanúként. Kérte azt is, hogy akinek vannak Budapest köz- igazgatási területén rögzített videokamera felvételei, ame­lyek szeptember 24-én és 25- én készültek, őrizze meg őket. A jelentkezéseket a nap 24 órájában ingyenesen hívha­tó 06-80-620-107-es számon vagy a „Telefontanú” 06-80- 555-lll-es zöldszámán vár­ják. Kiemelten kérik annak a nőnek a jelentkezését, aki a robbantás előtt pár másod­perccel elsétált a rendőrjárőr mellett. MTI Fokozták a biztonsági intézkedéseket a Liszt Ferenc-repülőtéren fotó: mti <§> Ne legyen olimpia Budapestem Horváth Csaba és Szaniszló Sándor, szocialista képviselők. Az MSZP a 2024-es olimpiai rendezéstől történő elállást kéri a kormányoldaltól, mivel szerintük az esemény csak a főváros és az ország tönkretételével lenne lebonyolítható Budapesten. fotó: máthé zoltAn. mti Például a rinocérosz IQ-ja Vitanapot kezdemé­nyezni provokáció Tarlós István szerint. BUDAPEST. Tarlós István fő­polgármester provokációnak minősítette azt a szocialista kezdeményezést, amelyben egy közgyűlési vitanap lebo­nyolítását kérték az elmúlt tíz év visszásságainak kibeszélé- sére. Főpolgármesteri hasonlatok A szocialista Horváth Csaba napirend előtti kezdeménye­zésére reagálva Tarlós István a Fővárosi Közgyűlés szerdai ülésén kijelentette: szemé­lyes véleménye szerint Hor­váth Csaba a politikusoknak ahhoz a szűk rétegéhez tarto­zik, akik azt gondolják, hogy az ellenzék egyetlen dolga az „ostoba cirkuszok” tartása. Ne akarjon olyan vitanapot rendezni, ahol megpróbálják összemosni „a maguk disz- nóságait” az utóbbi hat év­ben történtekkel - mondta Horváth Csabának a főpolgár­mester. Tarlós István úgy fogalma­zott, hogy a szocialista poli­tikus össze-vissza hazudozik, csúsztat, nevetségessé teszi magát, és megítélése szerint Horváth Csaba „intelligencia- kvóciense nagyjából egyenér­tékű egy rinocéroszéval”. Például, régebben A főpolgármester szólt arról, például a 2010 előtti városve­zetés hat különböző dátumot jelzett előre a 4-es metró át­adására, és a 4-es metróval, valamint a központi szenny­víztisztító teleppel kapcsolat­ban több tízmilliárdra büntet­ték a fővárost. MTI Devizaárfolyam (2016.09.28.) PÉNZNEM árfolyam változás Euró 307,75 +0,93 USA dollár 274,41 + 1,46 Svájci frank 282,49 + 1,04 Angol font 356,54 +2,58 Román lej 69,18 +0,23 Ukrán hrivnya 10,62 +0,04 Horvát kuna 40,95 +0,06 Lengyel zloty 71,72 +0,32 3> http://www.szon.hu Valutapiac. További információk. Grafika: ÉKN. Forrás: MNB *i *

Next

/
Oldalképek
Tartalom