Kelet Magyarország, 2016. szeptember (73. évfolyam, 205-230. szám)

2016-09-05 / 208. szám

2016. SZEPTEMBER 5., HÉTFŐ 2 Mm - felöl KELET Jegyzet Mán László Szokatlan volt a csend A szerkesztői munka az el­múlt héten szinte egész nap a szerkesztőségbe kötött. így aztán az első emeletről volt rálátásom a VIDOR Feszti­válra. Délutánként a bezárt, vagy gyakorta kinyitott abla­kon beszűrődtek a koncertek hangjai. Pezsgett a Korzó, délután már benépesült a Kossuth tér és környéke. Magányosok, párok és családok, legények és fruskák sétáltak, fagyiz­tak, lángosoztak, vagy egy asztalnál hűsítő italokat kortyoltak. No meg nézték a látványosságokat, sokan átvéve a színpadról áradó ritmust. Régen látott have­rokkal, rokonokkal futhatott össze az ember, az aprósá­gok ugrabugrálva örültek a lefekvés idejének kitolásával. Mindenki igyekezett átlépni a napi gondokon és örülni a jó időnek, a nyüzsgésnek, a találkozásoknak. A fesztivál programjai iránt valóban érdeklődök mellett olyanok is voltak, akik csak azért sétáltak fel a központ­ba, mert ilyenkor nekik is pezsegniük kell. Nincs ezzel gond, de ugyanezt meg lehetne tenni jó időben bár­melyik este. Csak sétafikálni, a pénztárcának megfelelően vacsorázni, vagy csak egy fagyit nyalni. Hát igen... Vasárnap délután és este már nem is lüktetett a Korzó. Sajnos... laszlo.man@kelet.hu Öngyilkossági szándékkal tért vissza BUKAREST. Állítása szerint ön­gyilkossági szándékkal tért vissza Romániába D. S., a nyíregyházi halálos kimene­telű lövöldözés gyanúsítottja, mivel nem akarta, hogy ma­gyar földbe temessék - kö­zölte szombaton internetes kiadásában az Evenimentul Zilei című bukaresti lap. A gyanúsított elismerte tettét. A kolozsvári ítélőtábla pénte­ken elfogadta a magyar ható­ságok kiadatási kérelmét, mti BÉCS Az osztrákok többsége támogatja a burka betiltását egy friss felmérés szerint. A hétszáz megkérdezett 66 szá­zaléka nem engedélyezné a burkát, vagyis a szem kivéte­lével az egész arcot és a testet elfedő muszlim női viseletét. Az ellenzők 41 százaléka „fel­tétlenül”, 25 százaléka „in­kább” az elfátyolozás ellen foglalt állást Peter Hajek köz­vélemény-kutató intézetének felmérésében. mti Teréz anya fotó:afp Szentté avatták Teréz anyát a Vatikánban VATiKÁNVáROS. Több tízezer hívő előtt I. Ferenc pápa, a katolikus egyház vezetője szentté avatta Teréz anyát a vatikáni Szent Péter téren vasárnap délelőtt. Több nem­zetközi vezető is tiszteletét tette az eseményen - írja a BBC nyomán az index.hu. A szentmisén Angelo Amato ér­sek először röviden felolvasta Teréz anya életrajzát, majd kérte a pápát, hogy kanoni­zálja a szentek között. ékn Nehéz időszakokra is számít London. Theresa May brit mi­niszterelnök szerint „lesznek nehéz időszakok” abban a folyamatban, amely elvezet majd Nagy-Britannia kiválá­sához az Európai Unióból, de ő derűlátóan ítéli meg a hosz- szabb távú kilátásokat. May a BBC televízió vasárnapi politikai magazinműsorának adott interjút, és részletesen kitért a Nagy-Britanniában élő külföldi EU-állampolgá- rok helyzetére is. MTI Négy hét múlva szavazás a kvótareferendumról A magyarországi lakó­hellyel nem rendelkező magyar állampolgárok is voksolhatnak. Budapest. Négy hét múlva, október 2-án lesz a kötelező betelepítésről szóló országos népszavazás, a voksolásra jo­gosult több mint nyolcmillió választópolgár 3177 település 10 331 szavazókörében, illetve 105 külképviseleten szemé­lyesen szavazhat. Azok a vá­lasztópolgárok, akiknek nincs magyarországi lakcímük, le­vélben adhatják le voksukat. Az Országgyűlés május 10-én rendelte el a kötelező betele­pítési kvótáról szóló, a kor­mány által kezdeményezett népszavazást, amelyet Áder János köztársasági elnök ok­tóber 2-ára írt ki. Akarja-e? i A kérdés úgy szól: „Akarja-e, hogy az Európai Unió az Or­Szavazásra biztat a kormány szággyűlés hozzájárulása nél­kül is előírhassa nem magyar állampolgárok Magyarország­ra történő kötelező betelepíté­sét?” Az országos népszavazás akkor érvényes, ha az összes választópolgár több mint fele érvényesen szavazott, és eredményes, ha az érvénye­sen szavazó választópolgárok több mint fele a megfogalma­zott kérdésre azonos választ adott. Az érvényes és eredmé­nyes népszavazáson hozott döntés az Országgyűlésre kö­telező. Az októberi népszava­zás újdonsága, hogy ez az első országos népszavazás, ahol a magyarországi lakóhellyel nem rendelkező magyar ál­lampolgárok is voksolhatnak. Azok, akik élni szeretnének szavazati jogukkal, akkor szavazhatnak, ha szeptem­ber 17-én 16 óráig felvetették magukat a levélben szavazók névjegyzékébe. A vasárnap reggeli adatok szerint 265 179 külhoni magyart vettek fel a központi névjegyzékbe, mti Lapszemle A Die Welt című német konzervatív lap interjút közölt szombati számában Szijjártó Péter külgazdasági és külügy­miniszterrel Az EU-s rendszer szétesett és nem hatékony címmel. Történelmi­leg egyedülálló a válságok sűrűsö­dése, amellyel Európa szembesül: a menekültválság, az ukrajnai háború, a terrorfenyegetettség, általában a migráció olyan kihívások, amelyek egymagukban is megterhelnék az európai válságkezelést - mondta. Arra a felvetésre, hogy Thomas de Maiziere német belügyminiszter szerint a határkerítés megépítéséről szóló bejelentés jelentősen több menekültet vonzott, mint a kancellár 2015. szeptember 4-ei döntése a határok megnyitásáról, azt mondta, hogy Magyarország nem épített volna határkerítést, ha lett volna közös európai válasz. A határkerítés felépítése a schengeni övezetről szóló megállapodás végre­hajtása volt, „nem több és nem keve­sebb", és a magyar lépés megmutatta, hogy lehet ellenőrizni a határokat és fel lehet tartóztatni az áradatot - jelentette ki Szijjártó Péter. A magyar-német kapcsolatokról szólva kiemelte, hogy az együttműkö­dés jó és bizalommal teljes, mindkét országban egymáshoz közel álló pártok vannak hatalmon, és a német kancellár „nagyon jó viszonyban van miniszterelnökünkkel”. A gazdaság­ban is szoros az együttműködés, és „Németország számunkra egyfajta iránytű, különösen külpolitikai kérdé­sekben” - mondta Szijjártó Péter. „Fontos, nemzetbiztonsági érdek a török stabilitás” Együtt: nem menekült-, hanem kerítésellenes Vigyázz rám is! Vigyázzunk a gyerekekre! Törökország desta- bilizációja az európai biztonságot veszélyez­tetné. Pozsony. Magyarország nem­zetbiztonsági érdeke, hogy Törökországban ne legyen újabb államcsíny, mivel az ország destabilizálódása a tavalyinál is komolyabb be­vándorlási hullámhoz vezet­het - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és kül­ügyminiszter szombaton Po­zsonyban, az Európai Unió külügyminiszterei informá­lis találkozójának második, befejező napján a magyar közmédiának nyilatkozva. A magyar diplomácia vezető­je erről az uniós tagországok külügyminisztereinek Török­ország küldöttségével folyta­tott tárgyalása után beszélt. Elmondta: a találkozón részt vevő uniós külügyminiszte­rek egy része aggályokat ve­tett fel az államcsínyt követő elszámoltatás miatt. Kiállunk A magyar kormány álláspont­ja ezzel kapcsolatban az, hogy az államcsíny komoly dolog, és nem meglepő, ha arra a tö­rök vezetés komoly választ ad - fogalmazott. „Mi mindenben kiállunk a demokratikusan megválasz­tott török elnök és kormány mellett” - hangsúlyozta Szij­jártó Péter, hozzátéve: a ma­gyar kormány támogatja azo­kat a lépéseket, amelyek egy esetleges újabb államcsíny elkerülését szolgálják, mivel Törökország destabilizációja az európai biztonságot veszé­lyeztetné, újabb bevándorlási hullámot indíthatna el. Kér­désre válaszolva a magyar külügyminiszter elmondta: továbbra is két álláspont van, a bevándorlás megállítása mellett kiálló országok „józan hangja” egyre erősebb, de a másik, a bevándorlók szét­osztását erőltető vélemény is nagyon erősen jelen van. mti 8U0APEST. Az Együtt nem me­nekültellenes, nem kvótael­lenes, hanem kerítésellenes - mondta Szigetvári Viktor, a párt elnöke az Együtt or­szágos politikai tanácsának ülésén szombaton, megerő­sítve, hogy a népszavazásról távolmaradást támogatják. Kampányukat Szigetvári Viktor azzal indokolta, hogy erkölcsi kötelességüknek tartják szembeszállni a „Fi­desz néphülyítésével és de­magógiájával”. Kijelentette: egy Európa-ellenes népsza­vazásról van szó, „a magyar gyarapodás és polgárosodás garanciáját jelentő tágabb kö­zösségünk, az Európai Unió elfogadottságát próbálják ez­zel szétverni”. Hangsúlyozta, hogy pártja nem fogadna be mindenkit és mindenhonnan ellenőrzés nélkül, hanem biztonságot és nyugalmat teremtene azok­nak, akik velünk együtt akar­nak élni. Nem szétvernék Eu­rópa terroréllenes küzdelmét, hanem az együttműködés ré­vén megerősítenék közös ha­tárőrizettel, közös kiutasítási politikával, közös menekült­elosztási kvótákkal és közös segélyezési politikával. Elő­ítéletek helyett szabályokra, plakátok helyett menedékre, indulatok helyett józan meg­oldásra van szükség - mondta. „Csak jobb és tisztessége­sebb alternatívája van annak, amit most a Fidesz tesz a ha­zánkkal” - fogalmazott, mti <§> Demonstráció Résztvevők a terrorcselekményért elítélt Budaházy György melletti, a Nem vagyunk terroristák! Szabadságot a politikai elítélteknek című demonstráción Budapesten, a Legfőbb Ügyészség épülete előtt. fotó: mti, balogh Zoltán Súlyos kockázat a csomagban BUDAPEST. A brüsszeli kvótacso­mag súlyos gazdasági, kulturá­lis és biztonsági kockázatokkal jár - hangsúlyozta szombaton sajtótájékoztatón a Miniszter- elnöki Kabinetiroda parlamen­ti államtitkára. Dömötör Csaba úgy fogalmazott: nem várható el a magyar emberektől, hogy ezt a kockázatot vállalják. Ez akkor is igaz, ha tudjuk: a be­vándorlók túlnyomó többsége áldozata „saját kormányának, az embercsempészeknek, a terroristáknak, de leginkább a betarthatatlan ígéreteket tevő brüsszeli politikának” - fogal­mazott. MTI Fidesz kontra MSZP a népszavazás ügyéről BUDAPEST. A Fidesz szerint az MSZP úgy papol demokráciá­ról, sikerről és munkáról, hogy közben támadja a demokrácia legfontosabb intézményét, a népszavazást. A kormánypárt arra reagálva közölte, hogy Molnár Gyula, az MSZP elnöke szombaton sajtótájékoztatón azt mondta, a Fidesz országa a látszatok országa, a siker, a munka, a fejlődés látszatáé. A kormány csak elvenni tudott az emberektől: vitte a demokráci­át, a pénzüket és viszi a jövő­jüket is. A Fidesz reagálásában közölte, az MSZP tönkretette és eladósította az országot, devizahitel-csapdába „kerget­ték” az embereket, megdup­lázták a munkanélküliséget és nem támogatták a családokat. Molnár Gyula arról is beszélt, hogy az MSZP 2015 májusa óta nem támogatja a betelepítési kvótát, de tiltakozik a gyűlö­letkeltő népszavazás ellen, és távolmaradásra szólít fel. A na­gyobbik kormánypárt arra kéri az MSZP-t, hogy válaszoljon: miként szavaz a kvótanépsza­vazáson. MTI Devizaárfolyam (2016.09.02.) PÉNZNEM árfolyam változás Euró 310,28 +0,11 USA dollár 277,46-0,69 Svájci frank 282,92 +0,91 Angol font 368,11-0,58 Román tej 69,66 +0,05 Ukrán hrivnya 10,41-0,03 Horvát kuna 41,48 +0,02 Lengyel zloty 70,85-0,26 O http://www.boon.hu Valutapiac. További információk. Grafika: ÉKN. Forrás: MNB

Next

/
Oldalképek
Tartalom