Kelet Magyarország, 2016. szeptember (73. évfolyam, 205-230. szám)
2016-09-15 / 217. szám
861873 16 Képes krónika 2016. SZEPTEMBER 15., CSÜTÖRTÖK Kiss Tibor FOTÓ: MTI Quimby 25 - Arénakoncert és két új lemez Budapest. A Quimby Micsodaország című, november 26-ai jubileumi koncertjén az Arénában visszatekint 25 évére, de előre is néz, és két lemezt jelentet meg: egy angol nyelvű gyűjteményt, valamint egy vadonatúj stúdióalbumot.- A koncerten megmutatjuk a zenekar zord rock ’n’ roll énjét, de lesz halk, színházba kívánkozó rész is, folyamatos meséléssel. A látvánnyal, a fénnyel, a vetítéssel mesevilágot próbálunk teremteni - mondta Varga Livius, a Quimby ütőhangszerese, énekese. A frontember Kiss Tibor szerint az együttes valahol ott van a nagymama és a házi kedvencek között. Az énekes, gitáros, dalszerző jó érzésnek nevezte, hogy rajongóik egy része évi 30-40 alkalommal is megnézi őket koncerten, ami nem adatik meg a világban turnézó világsztároknak. A 2,5-3 órásra tervezett Aréna-koncert dallistáját a hat zenekari tag mellett az interneten a közönség is befolyásolhatta szavazatával, de mint megjegyezték, ezen a renden a Micsodaország dramaturgiája még változtathat. Lesz néhány zenész és táncos is, a produkcióba illő közreműködő. Az új stúdióalbum a november 26-ai koncert napján jelenik meg, ezt még szeptemberben megelőzi egy angol nyelvű válogatás, az English Breakfast. mti 15 ezer dominó Egy művész lenyűgöző dominóspirált készített, az elemeket pedig 25 óra alatt pakolgatta, nyolc napon keresztül. O További videókvideaszon.hu Chicagóban a Moholy-kiállítás BUDAPEST. A New York-i Guggenheim Múzeumban a napokban befejeződött Mo- holy-Nagy László-kiállításnak május vége óta több mint 400 ezer látogatója volt. A tárlatot szeptember végétől egy chicagói, majd jövő tavasszal egy Los Angeles-i múzeumban is megrendezik. A Future Present című Moholy-Nagy László-kiállításon a művész több mint háromszáz alkotásán keresztül mutatták be a munkásságát. mti I Vigyázz rám is! Kálmánczhey Réka 0 KELET Vigyázzunk a gyerekekre! A nap videója Megér egy mosolyt Az útépítésen a főnök odamegy a munkásokhoz:- Fiúk, nem érkeztek meg a lapátok.- Sebaj, majd egymásra támaszkodunk______________________ O További viccek humor.szon.hu KELET Natalie Portman újra az Oscar-díj közelében A Jackie és a Norman sztárjai a díjszezon esélyesei között. Toronto. Az idei díjszezon esélyesei között szerepelnek a torontói filmfesztiválon nagy visszhangot kapott Jackie, a Norman és a Bleed Natalie Portman fotó: afp for This sztárjai: Natalie Portman, Richard Gere és Miles Teller is. A velencei filmfesztiválról a legjobb forgatókönyv díjával távozó, Jackie Kennedyről szóló életrajzi dráma forgal- ( mazási jogát a Fox Searchlight vásárolta meg. A stúdió a jelek szerint már az Oscar-ver- senyre gondol, a Jackie tipikus fesztiválfilm, amelynek | sztárja, Natalie Portman ismét könnyen bekerülhet a színésznők Oscar-mezőnyébe. Richard Gere alakítása a Norman: The Moderate Rise and Tragic Fall of a New York Fixer című életrajzi drámában szintén Oscar-jelölést érhet. Miles Teller pedig a Bleed for This című bokszolófilmmel került Oscar-közelbe. MTI Az egyenlőtlenség „epicentruma” WASHINGTON. Hollywood a kulturális egyenlőtlenség epicentruma egy új tanulmány szerint: nők, kisebbségek, az LMBT-csoport tagjai (leszbikusok, melegek, biszexuálisok és transzneműek) még kevésbé jelennek meg a filmipar fellegvárának termékeiben, mint az előző, 2007-es felmérés idején. A Dél-kaliforniai Egyetem tanulmánya szerint 2015 száz legfontosabb filmjében a szöveges szerepeknek csak 31,4 százalékát játszották nők, 2008-ban még 32,8 százalékát. Leszbikusok, melegek és transznemű karakterek az ilyen szerepeknek csak kevesebb mint egy százalékát kapták. A 2007-es és a 2015-ös tanulmány között nem figyelhető meg változás a fekete (12 százalék), latin (5 százalék) és ázsiai (3,9 százalék) karakterek arányában.- Akár a nemet, a fajt, az etnikumot, az LMBT-embe- reket vagy fogyatékkal élőket vizsgáljuk, minden esetben megfigyelhető, hogy alig jelenik meg valaki, aki nem heteroszexuális, egészséges, fehér férfi - mondta Stacy Smith, a tanulmány szerzője. MTI ■ Sportos Bogi nyíregyházi diáklány, aki a tanulás mellett nagy hangsúlyt fektet az egészséges életmódra, tudatosan étkezik és versenyszerűen kézilabdázik. fotó: janics attii.a Most még csak füstölög FOTÓ: AFP Nagy kitörésre készül Japán egyik legaktívabb tűzhányója. TOKIÓ. Nagy kitörésre készül Japán egyik legaktívabb tűzhányója 30 éven belül - állapították meg brit kutatók, akik a vulkáni magma felhalmozódását tanulmányozták. A Bristoli Egyetem tudósai szerint a Kjúsú szigeten magasodó Szakuradzsima tűzhányó egyre nagyobb veszélyt jelent. A szendai atomerőműtől 49 kilométerre álló vulkán közelében terül el a 600 ezres lakosú Kagosima város. A Szakuradzsima utolsó nagy kitörése 1914-ben volt, A Szakuradzsima tűzhányó akkor 58-án haltak meg. A Japán-szigetek az úgynevezett csendes-óceáni tűzkörön fekszik, több mint 100 vulkánja van. A Szakuradzsima rendszeresen lövell magából hamut, és minden évben több kisebb robbanást is hallani a kráteréből. Utoljára februárban tört ki. A japán hatóságok folyamatosan ellenőrzik a tűzhányót, amely a japán vulkáni figyelmeztető rendszerben a 3-as fokozatot k ap- ta. Öt fokozat létezik, a 3-a: 5ba két tűzhányót sorolnak. Ez a fokozat azt jelenti, hogy a vulkánt nem tanácsos megközelíteni. A kutatók megállapított ák, hogy évente 14 millió köbméter magma gyűlik össze a v ul- kánban, ez 3,5-ször töltené meg a Wembley stadiont. Hozzátették, hogy a magma felhalmozódásának üteme gyorsabb annál, hogy1 a rendszeres, kisebb erupciók- kal kilövellhetné a vulkán, ennek alapján arra következtettek, hogy valószínűleg 30 éven belül várható egy újabb pusztító kitörés. mti KELET-TAXI MAGYARORSZÁG UTAZZON VELÜNK! CORNER PÉNZVÁLTÓ ^MoneyGrom. saPgxaasagiaamcaa«" p&ukams Nyíregyháza, Kossuth tér 10.- Nyírség utazási iroda - Telefon: 42/386-221 Nyitva tartás: 9-17:00, szombaton 9-13:00 EURO és USD alapú bankkártyával is válthat forintot! !• EUROÍ308,75 311,49 USD 275,00277,99 A változás jogát fenntartjuk! HIRDETI: 5EK