Kelet Magyarország, 2016. szeptember (73. évfolyam, 205-230. szám)

2016-09-13 / 215. szám

2016. SZEPTEMBER 13., KEDD KELET ■I | <§> Nyírbátor évszázadai A Magyar Nemzeti Múzeum Báthori István Múzeumában állandó kiállítás mutatja be Nyírbátor gazdasági, társadalmi, néprajzi fejlődését a XVI. és a XX. század között. fotó: sipeki Péter Nyílt napra várják a tanulókat és szüleiket Szélesre tárulnak az Arany-kapuk az ér­deklődők előtt szerda délelőtt. nyíregyháza. Nyílt napra várja az érdeklődő tanulókat és a szülőket a Nyíregyházi Arany János Gimnázium, Ál­talános Iskola és Kollégium (Ungvár sétány 22.) szeptem­ber 14-én, szerdán 7.45-től 12 óráig. A gimnáziumban indítan­dó osztályok: 5. évfolyamon nyolcosztályos gimnázium, 9. évfolyamon Magyar Olimpiai Bizottság támogatta testne­velés és emelt óraszámú an­gol nyelvi osztály (16-16 fő). Mindkét tagozaton tanulható nyelvek: angol, német, fran­cia, olasz. A nyílt nap regisztrációval kezdődik, majd tájékozta­tóval folytatódik az iskola szerkezetéről, eredményei­ről, a testnevelés, a sport és a nyelvoktatás szerepéről, to­vábbá az indítandó osztályok sajátosságairól. Ezt követően az érdeklődők részt vehetnek a tanítási órákon. A nap zárásaként 17 órától pályaválasztási szülői érte­kezletet tartanak. Bővebb in­formáció a www.nyharany.hu weboldalon elérhető. km O http://www.szon.hu Hírek. A régió és a világ hírei. Programajánló Szeptember 14., szerda 15 óra: Könyvtári csevegések - Kis- várdáról a parlamentbe és a főispáni székbe (portré dr. Erdőhegyi Lajosról), Várday István Városi Könyvtár, Kisvárda 16 óra: Csoportos kiálíításmegnyitó: a bodrogkeresztúri fotográfusok, Móricz Zsigmond Megyei és Városi Könyvtár III, emeleti társalgója, Nyíregyháza _ 18 óra: Régi magyar filmslágerek- Csernák Mónika és Csernák Tibor műsora, Bencs-villa, Nyíregyháza 18 óra: Feladataink itthon - Megol­dásaink az Európai Unió problémáira- Senki nem győzhet, ha nem küzdött (Szent Ágoston), a Keresztény Értelmi­ségiek Szövetségének országjáró fóru- ma, megyeháza díszterme, Nyíregyháza 19 óra: Hangok és harangok - Mága Zoltán hegedűművész és vendégei jó­tékonysági koncertje, római katolikus templom, Nyíregyháza __________ Szeptember 15., csütörtök 13 óra: XV. Almafesztivál, Makovecz Imre Általános Iskola, Csenger 14 óra: Négy év vérben és vasban- kiállításmegnyitó, MNM Báthori István Múzeuma, Nyírbátor _______ 16 óra: In memóriám Esterházy Péter- emlékezés a közelmúltban elhunyt íróra művei tükrében, Móricz Zsigmond könyvtár kamaraterme, Nyíregyháza Szeptember 16., péntek 8 óra: XV. Almafesztivál, Makovecz Imre Általános Iskola, Csenger _____ 16 óra: Értékes esték - a „Sóstógyógy­fürdő mint gyógyhely” elnevezésű nemzeti értékünk bemutatása, Aqua- rius Élményfürdő, Sóstógyógyfürdő 16 óra: Muzsikáló Múzeum - rend­hagyó tárlatvezetés, 17 órától Kazár Ticiána és Tamás Attila koncertje, Jósa András Múzeum, Nyíregyháza ______ Szeptember 17., szombat 9 óra: XV. Almafesztivál, Makovecz Imre Általános Iskola, Csenger _____ 9 óra: Városnap, főtér, Nylrmada 10 óra: Nyitott városháza, várostörté­neti kiállítás, Nyíregyháza ________ 10 óra: III. Pendelyben-gatyá- ban-szoknyában-Szatmárbanl, művelődési ház, Gébedén ________ Szeptember 18., vasárnap 9 óra: Motoros véradás az Esély Centrumban, Nyíregyháza ________ 11 óra: A kultúra rejtett arcai - hang­verseny a református templomban, Baktalórántháza ______________ 18 óra: Zenés áhítat az evangélikus templomban A makktól a székig A gyerekek megismer­hetik az erdészek mun­káját a makkvetéstől egészen a fa felhaszná­lásáig. nyíregyháza. A XX. Erdők hete keretében a Nyírerdő Zrt. Pál Miklós Erdészeti Erdei Is­kolája bemutatja az erdészek munkáját a makkvetéstől a fa felhasználásáig. A programra óvodás és is­kolás csoportok jelentkezését A tavalyi rendezvényen FOTÓ: KM-ARCHÍV Tudnivalók Jelentkezés: előzetes regisztrációval a 42/478-001, telefonszámokon, vagy a marczi. eniko@nyirerdo.hu címen, szeptember 29-én 16 óráig. Időpont: október 4., 9-15 óra. Helyszín: Sóstói-erdő, erdei tornapálya. egyaránt várják. A „Fedezd fel az erdőt az erdészekkel!” elnevezésű ingyenes rendez­vényen a gyerekek látványos, tanösvényjellegű sétát tesz­nek a Sóstói erdőben, közben pedig kedhetnek az erdőben zajló munkákkal is. Hallanak majd a kivágandó fák kiválasztásáról, a favágás menetéről éppúgy, mint a felhasználásról, illetve az új erdő létrehozásának mi- is. KM Vigyázz rám is! Vigyázzunk a gyerekekre! Moziműsor A Krúdy Art Mozi keddi műsora 18.00: Mondd ki, hogy uborka! (16)- színes, feliratos, francia-belga vígjáték, 101 perc (Philippe Mars mindenkinek meg akar felelni, élete azonban letér a pályáról. Pszichésen instabil kollégája, Jerome egyszer csak megjelenik Philippe lakásán egy nővel, aki nemrég szabadult az elmegyógyin- tézetből, és elharapózik a káosz...) 19.50: Palackposta (16) - színes, magyarul beszélő, dán-német-svéd krimi-dráma, 112 perc (Skóciában egy palackba zárt üzenetet sodor partra a tenger. A foszladozó papíron már alig olvashatók a vérrel írt sorok, amelyben egy testvérpár kér segítséget. A rendőrök kiderítik, hogy a palackot Dániában dobták vízbe, 1996-ban. így kerül az ügy a koppenhágai rendőrség döglött aktákkal foglalkozó Q-ügyosz- tályára, ahol gyorsan rájönnek, hogy a levelet egy bizonyos Poul Holt írta, akit öccsével együtt raboltak el tizenhárom évvel ezelőtt, ám az eltűnésüket an­nak idején nem jelentették. De élnek, élhetnek-e még, s ha igen, vajon hol?) o 05.50 Hajnali gondolatok 05.55 Kult+© 06.05 Halálbiztos diagnózis - VI. évad® Amerikai krimisorozat 06.55 Kenó® 07.00 Híradó 07.25 SrpskiEkran Szerb nyelvű nemzetisé­gi magazin 07.55 Unser Bildschirm Német nyelvű nemzetisé­gi magazin 0825 Jövő-Időben HP 08.30 Ybl 200 HD Magyar dokumentumfilm 08.40 Váratlan utazás © Kanadai tévéfilmsorozat 09.35 Elf eledett szerelem ® Mexikói telenovella 10.20 Család-barát 12.00 Déli harangszó HD 12.00 Híradó 12.45 Kult+© 12.55 ízőrzők Magyar ismeretterjesztő so­rozat 05.10 Az élet megy tovább ® 08.05 JoNaLu 08.30 Eperke és barátai 08.55 Alvin és a mókusok © 09.10 Alvin és a mókusok © 0925 Tabaluga - 2. évad © 09.50 Dávid, a törpe© 10.15 Zazie kisasszony © 1025 Hetedhét Gyerekhíradó 10.35 Peppa malac 10.40 Peppa malac 10.45 Magyar népmesék 10.55 Mlrr-Murr kandúr kalandjai 11.00 A nagy ho-ho-ho horgász 11.10 A legkisebb Ugrifüles 1120 Magyar népmesék © 11.35 Kérem a követ kezőtl © 11.50 Vakáción a Mézga család ® 1220 Nálatok Jaknak állatok? ­Lévád© 12.50 Geronimo Stilton © 13.10 Tatonka történetei © 13.25 Animália© 13.55 Kaja-kalandok© 14.20 Rozsdalovag© 14.50 Csűrcsavarosdi 15.15 Raju, a riksa nsxs KLUB 04.30 Story Extra® Sztármagazin 05.00 Barátok közt® Magyar filmsorozat 05.30 Top Shop 05.55 Jó reggelt, skacokl 07.35 RTL Híradó- Reggel Az RTLII esti híradója 08.05 Fókusz® Közszolgálati magazin 08.35 Magyarul Balóval Közéleti háttérműsor 09.10 Asztro-Show 10.10 Top Shop 11.50 Portré® Riportmagazin 1225 Story Extra® Sztármagazin 12.50 Nyugi, Charliel® Amerikai vígjátéksorozat 13.20 Éljel-Nappal Budapest @ Magyar filmsorozat 14.35 Nyerő Páros® Mit bír el a szerelem 15.50 Isten áldjon, Esperanza! © Argentin filmsorozat 16.55 Story Extra® 05.15 Hungerő® magyar könnyűzenei vá­logatás 06.10 Red Carpet - Sztárok test­közelben® sztármagazin 06.20 MOKKA® magazinműsor 0625 Benne: Tények Reggel hírműsor 06.55 MOKKA® magazinműsor 0920 Stahl konyhája® 09.30 Babapercek® 10.45 Astro-VIlág 12.00 Tények Délben hírműsor 12 30 Aktív® magazinműsor 13.00 Csapdába csalva ® Német doku-reality sorozat 13.35 Knight Rider® Amerikai akció-sorozat 14.40 Walker, a Texas-i kopó © Amerikai akciófilm-sorozat 15.45 Maria© Mexikói filmsorozat Gran Hotel® A „Grand Hotel" című sorozat, melyet Spanyolországban „Gran HoteT-nek hívnak, 1905-ben ját­szódik. A film bővelkedik a látvá­nyos helyszínekben és az... 22.35 13.35 Halálbiztos diagnózis - VI. évad® Amerikai krimisorozat 1425 A palota ékköve @ Dél-koreai tévéfilmsoiDzat 15.30 Elfeledett szerelem ® Mexikói telenovella 16.15 Charly, majom a családban ­VII. évad® Német családi filmsorozat 17.10 Ridiköl® NőitalkshowaDunán 18.00 Híradó 18.35 Don Matteo - X. évad @ Olasz tévéfilmsorozat 19.40 Maradj talpon!® 20.40 Önök kérték 21.40 Velvet Divatház @ Spanyol tévéfilmsorozat 22.30 Kenó® 22.35Gran Hotel III.évad® Spanyol bűnügyi tévéfilm­sorozat 23.30 Kékfény® 0025 Hawaii Flve-O® Amerikai krimisorozat 01.15 No Limit 1. sorozat® Joe édesanyja. Gloria váratlanul betoppan, hogy segítsen az eskü­vői előkészületekben, csak az a baj, hogy mindenről más az elképzelé­se, mint Melnek. 22.35 15.30 Buckó 15.55 Traktor Tom 16.05 Peppa malac 1620 Mesélj nekem! 16.30 Gyerekversek 16.35 Hetedhét Gyerekhlradó 16.45 Tabaluga - 2. évad © 17.15 Dávid, atörpe© 17.40 Zazie kisasszony © 17.50 Connie, a boci 18.15 JoNaLu 18.45 Eperke és barátai 19.10 Alvin és a mókusok © 19.40 Ági Bagi 19.50 Ági Bagi 20.05 Az élet megy tovább ® 21.00 Én vagyok itt® 22.35 Melissa és Joey® 23.30 Kulisszák mögött - az A38- as hajón: Fran Palermo le­mezbemutató koncert ® 00.25 Az élet sava-borsa © 01.10 Én vagyok itt® 02.40 Melissa és Joey® 03.05 Melissa és Joey® 0325 Az A38 Hajó színpadán: Little G Weevil® Castle® Megölnek egy titokzatos biliárd bajnokot, ám sehol semmi nyomot nem találnak, és nagyon úgy tűnik, hogy a fért ivat vagy az ördög, vagy a láthatatlan ember.. 22.00 1725 Fókusz® Közszolgálati magazin 18.00 RTL Híradó-Esti kiadás 18.55 Nyerő Páros® Mit bír el a szerelem 20.00 Éjjel-Nappal Budapest® Magyar filmsorozat 21.20 Barátok közt© Magyar filmsorozat 22.00 Castle® Amerikai krimisorozat 22.55 RTL Híradó - Késő esti ki­adás Az RTLII esti híradója 2325 XXI. század - a legendák velünk élnek® Kedd esténként az RTL Klub műsorán! 00.00 Magyarul Balóval Közéleti háttérműsor 00.35 Döglött akták® Amerikai krimisorozat 01.40 Ml muzsikus lelkek Mert mindenkiben van muzsi­kus lélek! 02.10 Kaméleon® Amerikai akciófilm-sorozat ©Ml 06.00 07.00 oaoo 09.00 Híradó 09.15 Tessék! 10.00 Híradó 10.15 Élő egyház 11.00 Híradó 12.00 Déli harangszó 12.0113.00 Híradó 13.15 Kék bolygó 14.00 Híradó 14.15 Esély 15.00 Híradó 15.15 Magyar gaz­da 16.00 Híradó 16.15 Élő egyház 17.00 Híradó 17.15Tessék! 18.00 Hír­adó 19.00 Hírek 19.05 Mindentudás 1930 21.00 Híradó 2135 Világhír- adó 22.00 23.00 Hradó 2320 Angol nyelvű hírek2330 Német nyelvű hírek 23.40 Orosz nyelvű hírek 2330 Kínai nyelvű hírek 00.00 Himnusz A szultána® Ahmet, apja hirtelen halála után nagyon fiatalon kerül az Oszmán Birodalom élére. A hagyományok és az ország fennmaradása érde­kében meghozott... 21.50 16.50 Megtört szivek© 18.00 Tények hírműsor 1925 Ezek megőrültek! © szórakoztató műsor 20.40 Star Academy Összefog­laló® zenei tehetségkutató reality 21.50Aszultána® Török történelmi sorozat 2320 Sherlock és Watson ® Amerikai krimi-sorozat 00.30 Red Carpet - Sztárok test­közelben® sztármagazin 00X0 Doktor Rush® Kanadai akció-drámasorozat 0U5 Tények Este hírműsor 0225 Sportos sportműsor 02.30 EZO.TV Jósok. Látók, Médiumok 03.30 Akti»® 03.50 Kaland® Magyar romantikus filmdráma © M4 08.00 Kézilabda NB I. Férfi bajnokság 0930 Magazin 10.00 Sportpercek 10.15 OTP Bank Liga labdarúgó mér­kőzésfelvételről 12.00 Magazin 1215 Sportpercek 1230 Múlt és jelen egy időben 13.00 OTP Bank Liga labda­rúgó mérkőzés felvételről 14X5 Sport­percek 15.00 Magazin Hajime 1530 Magazin öttusa 16.00 Összefoglaló 16.15 Magazin Hungaroring 16X5 Ösz- szefoglaló 17.00 Kézilabda NB I. mér­kőzés (élő)1930FradiTv20G0 UEFA Bajnokok Ligája labdarúgó mérkőzés (étő)23.00UEFA Bajnokok ligája ösz- szefoglaló 00.00 Sportpercek 5.00 Alinda 530 Reggeli járat 9.00 Magyarország élőben 10.00 Hír­adó 11.00 Civil kaszinó 12.00 Hír­adó 1230 Hírvilág 13.00 Reggeli já­rat plusz 14.00 Vetítő: Csillagháló­ban ® 15.00 Híradó 1530 Lapzár­ta 16.00 Főszerkesztők klubja 17.00 Híradó1730 Ázsia 18.00 Magyaror­szág élőben 19.00 Híradó 20.00 Ri­asztás® 21.00 Híradó 212130 Ma­gyarország élőben plusz 22.00 Hír- j adó 22.30 Lapzárta 23.00 Alinda 0.00 Híradó ©FILM+ 09.00 A titkok könyvtára - A Szent Lándzsa küldetés ® 1030 80 nap alatt a Föld körül © 13.15 Fél lábbal a paradicsomban ©15.10 Alkonyat: Hajnathasadás - 2. rész ® T720 Vé­res igazság ©1920 A rend őrzője © 21.00 Sebhelyek®23.00Kiképzőtá­bor® 0035 A Lyon-i banda ® © ST0RY4 06.15 Rózsaszín párduc 06X5 Minden kutya a mennybe jut © 07.10 lassie ©07X0 Gyilkos sorok@1035Afény hercegnője © 12^5 Született felesé­gek © Vk25 Heartland <2> 16^5 B- veszett levelek © T730 A fény her­cegnője © 19.00 Az utolsó zsaru © 20.00 Esküdt ellenségek ©21.00 Szerencse dolga © 2330 Esküdt el­lenségek: Bűnös szándék ©0030 Bostoni hatottkémek ® 01.30 Sze- rencse dolga® _______________ © DISCOVERY C. 0625 Halálos fogás 07.15 A túlélés törvényei 08.05 Raktárvadászok 0830 Licitvadászok 09.00 Az al­kukirály 0930 Kanadai raktárárve­rések 10.00 Amcsi benzinfalók 11.00 Klasszikus autók nyomában 1200 Mérnöki műtárgyak 13.00 Csomag- csaták 1330 Licitvadászok1400 Az alkukirály1430 Kanadai raktárárve­rések 15.00 Amcsi benzinfalók 16.00 Hogyan készült? 1630 Hogyan csi­nálják? 17.00 Ausztrál kamionosok 18.00 Aszfaltcowboyok 19.00 Au­tókereskedők 20.00 Egy megareptér élete 21.00 Mérnöki műtárgyak2200 Állitólag... 23.00 Hogyan csinálják? 00.00 Bakik a Föld körül 01.00 Am­csi benzinfalók © ATV 5.05 Műsorajánló 5.10 Hazahú­zó 6.00 ATV START Benne Híradók: 6.00,7.00, aoo 830 START plusz 9.05 Fóruml025Csatt 1130 Lad bá­csi konyhája 1135 ATV Híradó 1225 Világhíradó 1235 ATV Híradó A nap legfontosabb hírei 1235 START plusz 13X5 Egyenes beszéd 1530 700-as klub © 1620 Global 30001630 Világhíradó 17.05 Fórum T7X5 ATV Híradó 18.15 A nap híre 18X0 No comment 18X5 ATV Híradó 1920 Időjárás-jelentés1925Egyenes beszéd Kálmán Olgával 21.00 Híradó - Este9 21X0 Nők napja2230 Híradó - Este 923.10 Hazahúzó00.00Világhíradó 0.10 Vidám vasárnap0235 Egyenes beszéd 0410 A nap híre ©COOL TV 09.00 Medicopter 117 - A légimentők © 10.00 A mentalista @ 11.00 Vészhelyzet © 12.00 Sliders © dfilmsorozat 12.55 Medicopter 117 - A légimentők © Német-osztiák ak- ciófilnvsorozat 13X5 Cobra 11 © Né­met akciófilm-sorozat 14X0 Cobra 11 ©Német akciófilm-sorozat1535Cl: New Ybrk-i helyszínelők © Amerikai­kanadai krimisorozat 1630 Cl: New Vbrk-ihetyszináök©AmerikaFkana- dai krimisorozat1725Gyilkos ügyek© Amerikai krimisorozat1820 Cl: Mia­mi helyszínelők © Amerikai krimiso­rozat 19.15 A mentalista © Amerikai krimisorozat 20.15 21.10 Dr. Csont© Amerikai krimisorozat 22.10 Gyilkos et- mék©Ametikai-kanadai krimisorozat 23.05 Vámpímaplók © 00.05 CSI: Miami helyszínelők © 01.00 0200 Dr. Csont© ©NYTV 0630 Híradó 07.00 Vizit egészség- ügyi magazin®0730 Híradó 08.00 Vetítő kisfilmek a múltból ®0830 Híradó 09.00 Lelátó magazin © 10.30 Képújág íaOO Híradó 1830 Hlregybáza közéleti magazin ©19.00 Híradó1930Vizit egészségügyi maga­zin © 20.00 Híradó 2030 Közgyű­lés után közéleti magazin © 21.00 Híradó 2130 Vetítő kisfilmek a múlt­ból ©22.00 Híradó2220 Híregyhá­za közéleti magazin ©2230 Híradó ©23.10 Képújság MM.HWÁM 630Party-zóna®7.00 Híradó730 35 perc © 8.00 Híradó 830 Minta­gazda @ 9.00 Híradó 930 Képúj­ság 1730 Party zóna - zenei összeál­lítás © íaOO Híradó 18.30 Megye­járó: Kántorjánosi @ 18X5 Honvéd 7 © - katonai magazin 19.00 Hír- adól930 Életvitel © - ism. 20.00 Híradó - Szabotos-Szatmár-Beieg me­gye történéseivel, eseményeivel2025 Túrabakancs, Somfésztiváí©-turiszti­kai magazin 20X0 Film: Megáll az idő ©2215 Híradó2240 Hitvallás- ism. 23X0 Himnusz 23X5 Képújság © N AT. GEO. 08.00 Gazdálkodj koszosán! © 09.00 Tökéletes ragadozók © 10.00 Amerika nemzeti parkjai © 11.00 Eszement játékok © 12.00 Gyáróriások ©1200 Tonhal-csaták ©1400A Harmadik Birodalom titkai ®iaOOAYukonaranyásói®iaOO Légikatasztrofák © 17.00 Garázs va­rázs © 18.00 A Vükön aranyásói ® 19.00 Pedig jó ötletnek tűnt ©20.00 A Harmadik Birodalom titkai @21.00 Sztálingrád ©22.00 A Harmadik BF rodalom építményei ©23.00Pedig jó ötletnek tűnt@00.00 Drog-nyomo­zók ©01.00 Sztálingrád© OCLASSFM 06.00 Morning Showl0.00Class Kí­vánságműsor Abaházi Csabával 15.00 Class Délután Vágó Pirossal 20.00 Class Night Szani Rolanddal 22.00 Class Kultúra ©MR1-KOSSUTH 6.00180 perc 9.00 Hírek930 Hírek 10.00 Krónika benne: Sport. Időjárás. 10.30 Hírek kb.1032 Hangtár 0.00 Hírek 11.07 A Hely 1130 Hírek 1132 Vfendég a háznál1200Déli harangszó 1201 Krónika 1223 Sportvilág 1230 ütköző délben 1200Hlreka04 Be­jegyzések azifjú Széchenyi idővonalán 13.19 Rádiószfnház Petőfi Sándor Ab­lakodból hogyha...1330Tanúim lesz­tek! 1400 Hírek 1405 Arcvonások Lubics Szilvia hosszútávfutó 1430 Hí­rek 1434 Tér-Idő 15.00 Krónika 15.10 XX. századi történelem 15.35 Közel­ről 1536 56 másodperc 16.00 KrónF ka 1630 Hírek 16X0 Hangtár 17.00 Hírek 17.07 Trend-idők 1730 Krónika 1734 Sportvilág 1736 Hősök naptá­ra íaOO Ütköző este 1830 Határok nélkül 19.00 Hírek 19.07 Sportvilág 1925Tetten ért szavak 19.30 Családi sáv20.00Krónika 20.11 Belépő2033 Vers napról napra 21.00 Hírek 21.05 Sportvilág 2130Rádiószínház2200 Krónika2220 Sportvilág22.30 A nap történetei223656másodpere 2237 Igéző 23.00 Hírek 23.05 Sport 23.11 Arcvonások Lubics Szilvia hosszútáv- futó 2336 Tér-Idő 6.00 Hírek. Időjárás. Közlekedés. 6.03 Talpra magyar - reggel a Pető­fi Rádióval Műsorvezető: Peller Ma­riann és Harsányi Levente 630 Hír­percek 7.00 730 8.00 Hírek. Időjá­rás. Közlekedés 830 Hírek. Időjárás. Közlekedés 9.00 Hírek. Időjárás. Kűz- lekedéslO.OO Hírek. Időjárás. Közleke- dés 10.03 Eszembe jutottál Műsorve­zető: lller Bálint TI.00 Hírek. Időjárás. Közlekedés H.02Sporthírek1200 Hí­rek. Időjárás. Közlekedés 1100 Hírek. Időjárás. Közlekedés Ü03 Petőfi Ösz- szes Műsorvezető: Majoros RKa 1400 Hírek. Időjárás. Köztekedésl5.00 Hírek. Időjárás. Közlekedés 15.02 Sporthí­rek 16.00 Hírek. Időjárás. Közlekedés 16.03 Egész úton - hazafáé a Pető­fi Rádióval 17.00 Hírek. Időjárás. Köz­lekedésig Sporthírek íaOO Hírek. Időjárás. Közlekedés19.00 Hírek. Időjá­rás. Közlekedésl9.02 Sporth(rekl9.03 Minek nevezzelek? Műsorvezető: Boros Csaba20.00 Hírek. Időjárás. Közleke­dés 21.00 Hírek. Időjárás. Közlekedés 21.03 Rontom Bontom Műsorvezető: Meggyesi Gábor és Peter Sharp2200 Hírek. Időjárás. Közlekedés © VIASAT3 06.55 0720 Will és Grace © 07X5 08.10 Jóbarátok © 08.35 0930 Született detektívek ©1025 Szívek szállodája © 1120 Amerikai mes­terszakács © 12.1513.10 Chuck © 141015.10 NCIS: Los Angeles®iai0 17.05 Castle© ia05 Amerikai mes­terszakács © 19.051935 Jim sze­rint a világ © 20.05 2035 Két pasi - meg egy kicsi® 21.00 Supergirl® 2200 Supergirl ® 23.00 00.00 A SHIELD. ügynöká®0055Két pa­si -meg egy kicsi© A műsorváltozás jogát a televízió- és rádiótársaságok fenntartják. Az esetleges eltérésekért felelősséget nem tudunk vállalni.

Next

/
Oldalképek
Tartalom