Kelet Magyarország, 2016. augusztus (73. évfolyam, 179-204. szám)

2016-08-01 / 179. szám

2016. AUGUSZTUS 1., HÉTFŐ KELET Az új bajnokságban sem adná lejjebb az Ecsed Megint elődöntő és megint Marcsenko Miként egy héttel korábban, Fucsovics Márton (jobbra) megint gratulálni kényszerült az őt legyőző llija Mar- csenkónak fotó: teniselespinar.com labdarúgás. A Nagyecsed szekere nagyon meglódult: a makulátlan mérleggel kihar­colt feljutást követően újonc­ként mindjárt a második helyre rakétázott a megyei első osztályú futballcsapat. Az elmúlt idényben már kevés lehetőséget kapó Vá­mosi Csaba Füzesabonyba igazolt, miközben a jelentős élvonalbeli tapasztalattal bíró rutinos védő a mezőkövesdi utánpótlásban vállalt felada­tot, míg Gyöngy Tamás a Sza­koly kötelékében szerepel a jövőben. A harmadik búcsúzó Ladányi Dávid, ő a Nagyha­lászhoz szegődött. Ugyanakkor a tiszakanyári hátvéd, Pócsi Balázs, és a Má­tészalkai MTK védekező kö­zéppályása, Sarkadi Gergő az ecsediekhez kötötte további sorsát...- Nem lehet más célunk, szeretnénk ismét az élcso­portban zárni - adott hangot Edzőmeccs Nyírbátori FC-Nagyecsed 3-2 (2-0) Gól: Reznek, Illés Gy„ Hornyák, illetve Ascsillán, Bulyáki K. Pócsi Balázs nagyecsediként foly­tatja FOTÓ: PUSZTAI SÁNDOR vágyának Ádámszki Róbert játékos-edző. - Nehéz ilyen­kor még bármi okosat mon­dani, a csapatok többsége ugyanis jelentősen átalakult, néhány bajnoki fordulónak el kell telnie ahhoz, hogy fel­mérjük, miként változtak az erőviszonyok. Azért remé­lem, mi a jobbak közé tarto­zunk majd... KM-KT Nagy baj nem történik, ha Fucsovics Márton minden versenyén eljut ebbe a fázisba. tenisz. Sziesztázós nép a spa­nyol, vagyis a nyári forró déli órákat inkább munka nélkül, a hűvösben töltik. Ehhez ké­pest a segoviai ATP-challenger torna (kemény pálya, 64 ezer euró összdíjazás) első elő­döntőjét délre írták ki, ekkor játszott a nyolcadik helyen ki­emelt Fucsovics Márton (167.) a viadalon harmadikként jegyzett ukrán llija Marcsen- kóval (72.). Mondhatni, hogy a meleg mindkettőjüknek me­leg, csakhogy Marci pénteken estébe nyúló, két és fél órás meccset nyert meg a negyed­döntőben, az előtte fellépő Marcsenko így pihentebben játszhatott - és ugyanez volt a helyzet egy héttel korábban az olaszországi Recanatiban, ahol ugyancsak fináléba ke­rülésért kerültek egymással szemben. Akkor 6:3,6:2-re nyert Mar­csenko, most 6:3, 6:4-re. Az eredmény arra utal, hogy szo­rosabb volt a parti, a mérkő­zés képe pedig főleg. Az első szett azért ment el, mert Mar­ci az elején a helyét kereste, a megszerzett brékelőny révén az ukrán el is vitte a játszmát. Kár a végéért A nyíregyházi teniszező tel­jesítménye azonban javulni kezdett, jöttek az első szervák és az ászok, a második játszma elején ő irányított. Egészen 2:2-ig, amikor elvesztette ado­gatójátékát, igaz, első bréklab- dáját kihasználva nyomban egyenlített, majd vezetett is 4:3-ra. Aztán 4:4-nél megint brékelt Marcsenko, aki a mécs­esért adogatott, de Marcinak ekkor négy bréklabdája is volt. Ám sem 15:40-ről, sem pedig a megszerzett előnyök után nem tudta megnyerni a kö­vetkező labdamenetet az első szerváját 200 km/órás sebes­ség felett beütő Marcsenkóval szemben, aki az első meccs­labdáját értékesítette. így aztán Fucsovics Márton számára megint Marcsenko és megint az elődöntő jelen­tette a végállomást, de ahogy legutóbb is írtuk: ha egy ver­senyen mindig eljut a hétvé­gi meccsekig, akkor nagy baj nem lehet. A hétfői világrang­listán a 159. helyre várható az első számú magyar játékos. KM-BT Interjú: Szabó Ildikóval, a negyven évvel ezelőtti montreali olimpia ötödik helyezett távoliigrőjával eredményt. Ez sikerült, bár a selejtezőben csak a har­madik, utolsó ugrásommal tudtam kiharcolni a finálé­ba jutást. Akkor még más rendszerű volt a kvalifikáció és a selejtező is, annyian voltunk, hogy a selejtező reggel kilenctől délig tartott, egyetlen pályán. Gyakorlati­lag óránként ugrottam egyet. És még a tizenkettes döntőt is megrendezték aznap. Meséljen a döntőről! SZABÓ ILDIKÓ: A selejtező után visszamentem a szál­lásra, és mivel egész délelőtt étlen-szomjan versenyeztem, megettem egy csirkecombot és ittam egy jéghideg ásvány­vizet. Aztán vissza a pályára, ahol négy órakor kezdődött a finálé. Jól ment a versenyzés, 659 centit értem el, éppen annyit, mint a negyedik helyezett, aki a jobb második kísérletével előzött meg. A harmadik szovjet versenyző 660-t ért el, vagyis egy cen­tivel maradtam le a dobogó­ról, héttel az ezüstéremtől, a győzelemhez pedig 672 centi kellett. Mi történt az utolsó sorozat­ban? SZABÓ ILDIKÓ: Ugrottam egy hatalmasat, de elvették. Legalábbis így utólag azt mondom, hogy jogtalanul vették el. Hét méter feletti ugrás volt, világcsúcs, az első jegyzett hét méter feletti női ugrás lehetett volna (a világrekordot 699-cel a keletnémet Sigrun Siegl tar­totta akkor - a szerző), amivel megnyertem volna az olim­piát. Öreg bácsikák voltak a versenybírók, akik legalább egy percen keresztül nézték a gyurmát, hogy van-e rajta nyom. Odahívták a főbírót, majd addig-addig nézegették, míg végül felemelték a piros zászlót. Nagyon ki volt élezve a lécfogásom, de akkoriban még nem lézerrel figyelték, hogy beléptél-e vagy nem. Ugyanakkor ha belépek, az egyértelmű nyomott hagyott volna a gyurmán, mert én voltam az egyedüli a me­letve Milánóban. Két egymást követő magyar bajnokságon is mesterhármast értem el a száz és a kétszáz méter, valamint a távolugrás megnyerésével. Aztán 1978-ban egy éven belül háromszor műtötték meg az elszakadt Achilles-inamat, az első kettő nem sikerült, végül Gyulai István intézte el, hogy a harmadik beavatkozásra Helsinkiben kerüljön sor. Sike­rült formába lendülnöm, de a moszkvai olimpia előtti utolsó edzőtáborban, Mátraházán egy hosszú futás alkalmával gödörbe léptem, kifordult a bokám, és emiatt búcsút int­hettem az olimpiának. Aztán a helyi vezetők erőltették a versenyzést, mert kellettek az egyesületi pontok, de már nem tudtam olyan szinten teljesíteni, mint korábban. Fegyelmit kaptam, és végül 1981-ben Miskolcra igazoltam, majd Kazincbarcikán fejeztem be a pályafutásomat, utána ugyanott edzősködtem egy ideig. A hazatérés Nyíregy­házára már civilként történt meg. Onnantól kezdve tudatosan maradt távol az atlétikától? SZABÓ ILDIKÓ: Igen. Nem gazsuláltam senkinek, hogy itt vagyok némi tudással és tapasztalattalfelvértezve, engem pedig nem kerestek. Sokáig hiányzott, aztán bele­törődtem. Most, hogy nyug­díjas vagyok, hívtak verseny­bírónak az egyik diákolimpiái versenyre, ennyi a közöm az atlétikához, amit élőben és te­levízióban is szívesen nézek. BODNÁR TIBOR tibor.bodnar@kelet.hu Névjegy Szabó Ildikó Született: Nyíregyháza, 1955,július 19, Egyesületei: NYVSSC (1971-1981), Diósgyőri VTK (1981-1982), Kazincbarcika (1982) ___ Legjobb eredményei: olimpiai 5. (távol- ugrás, 1976 - Montreal), kétszeres fedett pályás Európa-bajnoki 2. (távolugrás, 1977 - San Sebastian, 1978 - Milánó), Ifjúsági Európa-bajnoki 2. (200 méter, 1973-Duisburg) ___________________________ Egyéni legjobbjai: 100 m: 11.5 (kézi mérés, elektronikusan: 11.68), 200 m: 23.62, távolugrás: 676 _____________________ Gyermekei: Marianna - 33 éves, Ádám - 27 éves Negyven éve annak, hogy ötödik lett a montreali olimpián a nyíregyházi távolugró. atlétika. Most őszintén! Mennyi esélye van manapság annak, hogy távolugrásban ötödik legyen az olimpián egy magyar versenyző? Gyakorla­tilag semmi. A nyíregyházi Szabó Ildikó véghezvitte ezt a bravúrt - éppen negyven év­vel ezelőtt, 1976-ban, Montre­alban. És még nagyobb lehe­tett volna a szenzáció! A huszonegyedik születésnapja után néhány nappal a huszon­egyedik olimpián lett ötödik. Eszébe jutott ezekben a napok­ban, hogy mi történt negyven évvel ezelőtt? SZABÓ ILDIKÓ: Már csak azért is, mert közeledik a mostani olimpia, és ilyenkor fokozot­tan figyelem a sport világát. Az jutott eszembe, hogy jó lenne most is ott lenni, olyan fiatalnak lenni, mint Mont­realban. Az első tengerentúli utam volt, amely nagyon szép emlékekkel zárult. Az olimpiát megelőző évben 666 centiméterrel vezette a világranglistát. Ez az esélyesek közé emelte? SZABÓ ILDIKÓ: Abszolút az esélytelenek nyugalmával utaztam az olimpiára. Az volt az elvárás velem szemben, hogy kerüljek be a tizenket­tes döntőbe, és ott érjem el a tőlem telhető legjobb Remek sportoló volt, ráadásul szép is, Így gyakran került az újságok címoldalára fotó: km-reprodukció V. Helyezések, centik 1976, montreali olimpia, női távolugrás Az élcsoport végeredménye: 1. Angela Voigt (NDK) 672,2. Kathy McMillan (Egyesült Álla­mok) 666,3. Lidija Alfejeva (Szovjetunió) 660,4. Sigrun Siegl (NDK) 659,5. Szabó Ildikó (Magyarország) 659,6. Jarmila Nygrynova (Csehszlovákia) 654,7. Heidemarie Wycisk (NDK) 639,8. Elena Vintila (Románia) 638. ? N ■ A és amerikai versenyzőkre viszont elég volt ránézni, és rögtön tudta az ember, hogy mitől olyan jók. Számomra a becsület és az egészség fontosabb volt ettől. Kétszáz méteren is szerepelt Montrealban. Az a versenyszám hogyan sikerült? szabó Ildikó: Ekkor lett jelentősége annak, hogy megittam a jéghideg vizet a távolugrás selejtezője után. Másnapra ugyanis begyulladt a torkom, és az azt követő napon a kétszáz méter előfu­tamában már lázasan álltam rajthoz, és ki is estem. Milyen üzenete van annak, hogy Nyíregy­házáról indulva csak­nem az olimpiai dobogó tetejéig ugrott? SZABÓ ILDIKÓ: Az, hogy fana­tizmussal sok minden elérhe­tő. Örökmozgó gyerek voltam, akinek min­dene volt a sport. Egy mezei futóversenyen fedezett fel Seregi Ervin, elkezdtem járni edzésre, sok versenyszámban ügyesnek számítottam, végül a sprinterek és ugrók felké­szítéséért felelős Molnár Pista bácsihoz kerültem. Hogy is mondjam, a stadionban nem voltak éppen ideálisak a körülmények, salakos volt a pálya, végül az én kedve­mért Ózd mellől, a bányából hoztak egy gumicsíkot az ugrógödör elé, aztán lett egy rekortáncsíkunk is. Abban a pályafutásban két-há- rom olimpia még bőven benne lett volna. Miért nem jött ki belőle ez lehetőség? SZABÓ ILDIKÓ: Az olimpiát követő évben 676 centivel magyar rekordot értem el, ezüstérmes voltam a het- venhetes és a hetvennyolcas fedett pályás Európa-bajnok- ságon is San Sebastianban, il­zőnyben, aki nem speciális távolugrőcipőben verseny­zett, hanem tapadókorongos sprintercipőben. Nagyon csalódott volt? SZABÓ ILDIKÓ: Érdekes, akkor nem annyira. Úgy voltam vele, tőlem a döntőt várták, azt teljesítettem. Aztán később magam alá kerültem, mert tudatosult bennem, hogy micsoda esélyt vettek el tőlem, és az olimpiai arany birtokában most aligha egy negyedik emeleti önkor­mányzati bérlakásban be­szélgetnénk... De hát NDK-s, amerikai és szovjet verseny­zők is végeztek előttem, politika és sportdiplomácia is lehetett abban, hogy nem engedték megelőzni őket. Meg talán más is... SZABÓ ILDIKÓ: Nagyon sajná­lom, hogy az akkori dopping­mintákat már nem tudják elővenni. Én sosem nyúltam tiltott szerhez, és bár egyszer Tatán a kezembe nyomtak egy tasak furcsa „vitamint”, de az végül a kukában lan­dolt. A keletnémet, szovjet A ma már nyugdíjas Szabó Ildikó a Montrealban viselt ragszá­mával FOTÓ:RACSKÓ TIBOR Hét méter fölé, ma W maga alá került

Next

/
Oldalképek
Tartalom