Kelet Magyarország, 2016. augusztus (73. évfolyam, 179-204. szám)
2016-08-01 / 179. szám
2016. AUGUSZTUSI., HÉTFŐ KELET Az öregasszony és a hűséges vadgalamb tollpróba. Búsan búgott a vadgalamb a temető egyik akácfáján. Nyár volt, az égen egy felhő sem úszott, a nap vakítóan sütött. A temető kihalt volt, csak egy öreg néni rendezgette a virágokat egy friss sír mellett. Görnyedve járta körül a sírt és mélyeket sóhajtott. Hangtalanul mozgott a szája, talán imádkozott, talán beszélt... Megállt a kőkereszt előtt és elgondolkodva nézte. Szeméből lassan elindultak a könnycseppek, melyek patakokban folytak végig ráncos arcán, hogy már alig látta szeretett férje hantját. Az akácfán ülő galamb egyszer csak leszállt a keresztre, és nyakát nyújtogatva figyelte a nénikét. Néha-néha búgott egy keveset. Az asz- szony felnézett, megtörölte fáradt, könnyes szemét, és egy halvány mosollyal beszélni kezdett a vendégéhez.- Kedves kis vadgalamb, rajtam kívül más nem jár drága férjem sírjához. Kérlek téged, ha nem vagyok itt, látogasd meg helyettem is! Fájnak a lábaim, nehezen tudok ilyen hosszú utat megtenni. A galamb most nem búgott, némán ült meg a kőkereszt tetején. A néni lassan összeszedte dolgait és hazaindult. Teltek a napok, hetek és hónapok. Az özvegyasszony nem jött, de a vadgalamb mindennap ott ült a kereszten és várta. Egy szomorú, őszi napon aztán koporsót hoztak a kőkeresztes sírhoz. A néni meghalt. A galamb ugyanott ült most is. Ahogy az emberek közeledtek, nem repült el, csak búgott, mintha mondani akarna valamit. Csodálkozva nézték a hűséges vadgalambot a fejfán. Tiszteletük jeléül az emberek azóta megformázzák kőből, és a síremlékek tetejére helyezik - őrködni. életfa Galamb a síremléken Én, a dezodor-dezertőr Tisztaság és szerelem, a jó erkölcs mindenekfölött! illusztrációk: thinkstock „Elhatározom, csatlakozom egy antihigiéni- kus rezsimhez.” tollpróba. Alighogy kama- szodni kezdtem, engem is elvittek a népegészségügyi koncentrációs táborba, hogy megtanítsanak csókolózni és a nemzeti higiéniára. Itt korszerű eljárásokkal hatalmas dezodorokká és szőrös hónaljakká operálták a gyermekek fejét, akik aztán állónap dörgölték egymáshoz meggyötört arcukat Erósz és az izzadtsággátlás nevében. A fiúk pofacsontját meg- buherált sajtológépek hor- pasztották be - ezekbe a pattanásos kamaszüregekbe kerültek aztán a mentolillatú, nedvedző dezodorgömbök. A lányok arcát gyalugépek egyengették simává - s kitépett légylábakat ültettek be a fiatal arcpórusaikba, hogy ezzel is imitálják a pelyhedző siheder hónaljak vadregényes tájait. Duzzadó dezodorgolyómmal én is gyakran beszöktem aztán a tábor északi részén működő légylábgyárba, hogy meglessem a hónaljfejű lányokat, amint az apró bögölyféléket kopasztják. Serényen gyártották a hónaljszőrt a még műtétre váró kislányoknak - ebédszünetben pedig a petekeltető mögött csókolóz- tak velem, és kíváncsi ujjaik a mentolzselét kapargatták forgolódó arcgolyóbisomról. Ez hát a misztikus férfiváladék, amiről édesanyjuk mesélt nekik!- Tisztaság és szerelem, a jó erkölcs mindenekfölött! - zengi a doktorkápó az infúziós menzán, és a tábort betölti az antarktiszi gleccserek friss illata: álmainkban Isten félénk hajol, és mosolyogva letüdőzi kordában tartott kamaszmirigyeink egészséges kipárolgását. Az ízeltláb-válogató Sárikával már a házasságról pusmogunk a futószalagok között - de aztán életre kelnek az arcpórusaiba ültetett légylábak, és ettől ő lesz a legnépszerűbb menyecske a táborban. Minden nap új udvarlóval kapom rajta, arcdezo- dorgolyóikat csiklandozzák a kapirgáló bögölylábak, a sok fiúzselé száradó csiganyálkát hagy rovarborostás hónaljpofiján, megbélyegzik, mint a tábor ringyóját. Úgy döntök, én leszek a legmerészebb, és ezzel örökre magamhoz láncolom Sárikát. Kiszökünk éjszaka a légyko- pasztó mögé, ahol vad dezo- dorálás közben óvatosan, úgy, hogy szinte észre sem veszi, lecsúsztatom a hálóbugyiját. Majd riadtan hőkölök hátra, amikor látom, hogy friss varratok keretezik szeméremdombját - középen pedig egy rózsaszín sarokreszelő habkőcsík mered rám, készen rá, hogy lehámozza rólam a sejteket. Rohanni kezdek, és meg sem állok a tábort határoló, fogkefékből szőtt kerítésig. Megigéznek a rácson túlról érkező vad illatok - elhatározom, csatlakozom egy antihigiénikus rezsimhez. Miközben mentol- zselékönnyeimet potyogtatva mászom egyre magasabbra és magasabbra, és a szúrós fog- kefesörték felkarcolják puha bőrömet, azt képzelem, valójában szerelmes légylábak ka- pirgálnak, azt, hogy egy lány csókolgatja véresre serdülő testem. KOMOR ZOLTÁN Az álmok és a lehetőségek vonata- Beszállás! - kiáltotta valaki az épp előttem megálló vonat mellett. tollpróba. Óvatosan odaléptem az illető mellé, s megkérdeztem: - Elnézést, de milyen vonat ez?- Ez? - kérdezte az ismeretlen. - Ez, uram, a lehetőségek • vonata. Vagy ha úgy tetszik, az álmoké. - Értem. És kinek az álmát váltja valóra? - Bárkiét. - Aha. És milyen lehetőségeket kínál?- Uram! A lehetőségek tárháza végtelen, csak nyitott szemmel kell járnunk a világban. Ez az a vonat, amely ritkán jön, de most itt van. Mindenki maga dönti el, hogy felszáll-e rá vagy sem. Ne vacakoljon olyan soká, szálljon fel, ha úgy gondolja, és utazzon egy jót!- Én mennék, de a döntés oly nehéz... - mondtam halkan. - Nem tudni, mi jön ezután.- Ezt egyik utas sem tudja, uram. De a bátrak felszállnak, s ki tudja, talán övék lesz a szerencse.- És mi van, ha nem?- Ez is benne van a pakliban, de nagyobb az esélye nyerni a lottón, ha a szelvényt is kitölti. Egy ismeretlen út nem minden esetben jár veszély- lyel. Tapasztalatokat adhat.- És csalódást - mondtam pesszimistán. - Hm... Mikor jár erre legközelebb?- A menetrendemet, uram, a sors írja. Talán holnap, talán soha.- Úgy érzem, fel kellene szállnom, mert vágyom már az új ismeretek után. Egykor járt erre egy hasonló szerelvény, tele lehetőséggel, mint ez. Tele reményekkel. De... - De? Az a vonat már elment, nem igaz? - mondta az idegen.- Igaz. Elment - válaszoltam hűvösen, majd felnéztem erre a vagonra, nagy levegőt vettem és felkapaszkodtam. Úgy éreztem, mintha egy hegyre kapaszkodnék. Egy magas csúcsra, melyet megmászni nehéz, de ha felérek a tetejére, talán siker koronáz majd, amire világéletemben vágytam.- Tudom, hogy nehéz a döntés, de aki bátor, előbbre lép - mondta az ismeretlen, majd intett, s a vonat elindult. Robogott, suhant, repült velem egy új világba, új célok, régi álmok felé... fecske László Borbás Krisztián versei Arcod Időmnek arca lett Hiába küzdők egyre én, Akár korával éltevén, Emészt, s legyőz az érzelem: Beléd öregszeméletem... Rajongja szédült szívem őt, Mint újszülött a lét előtt: Csodálom édes hangjait, S ezernyi színe andalít. Imádja lenge lelkem őt, Mint férfiú egy szende nőt: E múlhatatlan szenvedély, Mitől lefoszlik száz erély. Tiszteli elmém, s félti őt, Mint tört idős a múlt időt: A fénye szívbe írt elit, S örökre őrzöm könnyeit. Akár korával élte vén, Hiába küzdők egyre én, A kor körül egy kvarc-balett: Arcod időmnek arca lett! Zsáner vers Kínban kopog a tornác, percenként hull rádió. A lég verte lámpásban kínban köhög a korom. S mert mulató muzsikát őklendez a rádió, A bogárkar ropni hív, nem érdekli a korom... A távolban felhorkan kvarcosan egy lom harang, Szél bökdösi bús székem, ríva recseg a karja, Óra-kórban kattogni az éj felét: lomha rang... Mord Moiráknak tercettje a sorsomat akarja... Facsarják szív-szivacsomat, tört könnyeket hullatok, Alácsorgó álmomnak a padló a hulla-tok. Mint kópén dísz, leng a lét fejemen: e taréj jel. Ezt borzongja szüntelen fülembe a tar éjjel. S hiába is küzdők mint részeg huszár a karddal, Zúg bennem a szerelem, ez a sose akard dal... Vannak bűnök, melyeket nehezen lehet megbocsátani „Hogy nagyobb hangsúlyt adjon mondanivalójának, még egy utolsót belerúgott...” TOLLPRÓBA. A mentőautó épphogy lefékezett, már vágódott is ki az ajtaja. A mentősök kiugrottak, kihúzták a hord- ágyat, hadarták a beteg állapotára vonatkozó adatokat. Dr. Reymond gyorsan bemosakodott, s felkészült a műtétre. Negyvenkét éves férfi feküdt az asztalon törött bordákkal, beszakadt tüdővel, megrepedt léppel, kifordult bokával, törött vállal, zúzó- dásokkal. Festés közben lezuhant a negyedik emeletről.- Csoda, hogy ennyivel megúszta! - szólt a beteghez. - Mi a neve? - Martin. Martin Sleeter - nyögte. Dr. Reymond ekkor nézett először a férfi szemébe. Ismerősen csengett neki a név. Hát persze! A szemét is felismerte, hiába telt el annyi év. Eszébe jutott a nap, mikor először találkozott vele. Ő alig volt tíz, Martin pedig már a tizennegyedik évében járt, és akkor is, mint mindig, nagyfiús hangulatban volt barátai körében. Gyanútlanul fordult be egy utcába, s már nem is volt ideje kihátrálni: rajtakapta őket, amint épp egy nyolc év körüli srácot forgattak ki mindenéből. Látta, tehát tanú. Indulatos szavakkal feléje közeledtek; futnia kellett, de mint sejtette, nem menekülhetett. Egy ideig hallotta a közeledő lábak dobogását, majd csend lett, s amikor már majdnem fellélegzett, hogy sikerült meglépnie, egy kavics húzott el mellette a combját súrolva. Megbotlott, elesett, s néhány bukfenc utáp elterült. A fiúk gunyo- ros vigyorral jöttek. Féltérdre emelkedett. Égett a combja, vérzett és félt. Nagy nehezen felállt, hátát a tűzfalnak támasztva nézte a közeledőket. Nem akarta magát könnyen megadni. Levette hátáról az iskolatáskát, és igyekezett nem feltűnően kihúzni belőle a T végű vonalzót. A három kis gengszter körbeállta. Martin vele szemben.- Ugye nem láttál semmit? - kérdezte fölényesen. - Mit kellett volna látnom? - kérdezett vissza, miközben az esélyeit latolgatta. - Mi a neved? - szólt újra Martin. - Jeff- rye Reymond. Martin nagyot röhögött. - Jeffrye? Talán inkább Jerry! A remegő Jerry!- Jeffrye Reymond a nevem!- szólt nyomatékosan Martin szemébe nézve. A másik hirtelen abbahagyta a röhögést és vészjósló komolysággal nézett a feszengő, vérző fiúra.- Rendben Jerry. Tudod, hogy én ki vagyok? - Igen. - Akkor azt is tudod, hogy velem nem jó ujjat húzni. Azt pedig végképp nem szeretem, ha megzavarnak a munkámban.- Gyerekek kizsebelése neked munka? Talán inkább szórakozás. Alighogy befejezte a mondatot, megkapta az első pofont. Könny gyűlt a szemébe. A fiúk vihogtak, lökdösték és gúnyolták. Martin - miután kimulatta magát - csendet intett.- Félsz? - kérdezte tőle Martin. Nem válaszolt, nem is volt rá ideje. Kapott egy rúgást vérző combjába, egyet a gyomrába, és már a földön volt. A vonalzót csak két ütés erejéig tudta használni, azután kicsavarták a kezéből, s azzal is ütötték. Mikor végre úgy gondolták, hogy eleget kapott, Martin felrántotta a fejét, és beleköpött az arcába.- Remélem, ebből tanultál. Ha mégis eljárna a szád, ne felejts el elbúcsúzni mindenkitől. Hogy nagyobb hangsúlyt adjon mondanivalójának, még egy utolsót belerúgott, és otthagyták. Két nap múlva tért magához a kórházban. A történtekről hiába kérdezték, azt mondta, hogy nem emlékszik semmire. Fél évet töltött a kórházban, közben tanulmányozta a doktorok, ápolók munkáját. Határozott: ha felnő, orvos lesz. Az is lett. Kitűnő sebész vált belőle.- Jerry! - hallotta a gúnynevet .gondolataiból visszatérve. Martin nézett rá, de szeméből eltűnt a gőg, a döly- fösség. Arcára tették a maszkot, és kinyitották az altatógáz szelepét. Reymond egész közel hajolt Martin füléhez:- Félsz? - kérdezte. Martin félt, de nem tudott mit tenni. A következő pillanatban elaludt. Nem tudta, felébred-e még valaha. Dr. Reymond újabb sikeres műtétet tudhatott a háta mögött. Martin öt óra múlva tért magához, s első dolgai közt volt, hogy bocsánatot kérjen tőle a suhanckori viselkedéséért. Reymond elgondolkodott. Vajon hány embertől kellene bocsánatot kérnie kegyetlenségei miatt? TÖRÖKIPAPP ERZSÉBET Alighogy befejezte a mondatot, megkapta az első pofont
