Kelet Magyarország, 2016. augusztus (73. évfolyam, 179-204. szám)

2016-08-22 / 196. szám

2016. AUGUSZTUS 22., HÉTFŐ 8 Hazai tájakon KELEr Filmvetítés szívjóságból A kerekes székesek mindennapos problémáját is bemutató akció-vígjáték egy jelenete fotó: internet A megye kerekes szé­keseinek egy külön időpontban is levetítik a Tiszta szívvel című filmet. nyíregyháza. Egy összefogás­nak köszönhetően olyan új programmal gazdagodott az augusztus utolsó péntekén kezdődő VIDOR Fesztivál, amelynek a mozgáskorláto­zottak örülhetnek elsősorban. Balogh Zoltánná Estók Adéltól, az Esély Centrum egyesületi elnökétől kaptuk az információt, hogy a most 35 esztendős Mozgáskorlátozot­tak Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Egyesülete egy rend­kívüli filmvetítéssel ünnepli meg fennállásának jubileumát augusztus 26-án 15 órától, be­mutatva az érdeklődőknek Till Attila Tiszta Szívvel című legújabb akció-vígjátékát. Egy abszolút alkalmas helyen Az ötlet eredendően a film egyik főszereplője, a nyíregy­házi származású Thuróczy Szabolcs édesanyjának a fe­jéből pattant ki, akinek régi vágya volt, hogy minél több kerekes székeshez eljusson a film. Keresni kezdték a lehet­séges megoldást, és ekkor jött a hír, hogy az opust a VIDOR Fesztivál is beválogatta a sza­badtéri programjába. Megindult tehát a szervez­kedés, ugyanis nyilvánvaló volt, hogy a késői vetítési időpont miatt a mozgásukban korlátozottak aligha tudnak a Kossuth téri programba be­kapcsolódni. így találtak egy­másra a nyíregyházi székhe­lyű Esély Centrummal. Az egészségkárosodottak népszerű központja azért is a lehető legalkalmasabb hely­színe egy ilyen programnak, mert európai színvonalon kialakított akadálymentes környezettel és 100-120 főt befogadni képes nagyterem­mel rendelkezik. Itt akár a színpadra is fel tud menni egy rámpán a kerekes székes, a csökkentlátókat felvezetőcsí­kok segítik, s a mellékhelyi­ségek is ugyanilyen könnyen megközelíthetők. Lesz közönségtalálkozó is A feltételek megteremtéséhez többen is segítségül siettek, sokat köszönhetnek dr. Kása Brigitta aljegyző-osztályve­zetőnek, valamint Kiiják Ró- bertnek, a Móricz Zsigmond Színház ügyvezető igazgató­jának. Az utóbbi nem csupán a filmet adta „kölcsön”, de a technikai feltételeket is meg­teremtette a vetítéshez. Most már csak a mozgás- korlátozottakon és a kerekes székeseken a sor, hogy meg­jelenésükkel megköszön­jék a különleges ajándékot. Az Esély Centrum a megyei csoportvezetőin keresztül is igyekszik mozgósítani a tábo­rát, továbbá buszt is biztosíta­nak a távolabbról érkezőknek. S a végére hagytuk a meglepe­tést, ugyanis a film levetítése után a közönség a rendezővel, Till Attilával és a főszereplő­vel, Thuróczy Szabolccsal sze­mélyesen is találkozhat, km-mj Nyomott időben jobban támadnak a szagok... AZ ELŐFIZETŐ KÉRDEZ A KELET VÁLASZOL nyíregyháza. Nemrég azzal kereste meg lapunkat egy Rigó utcai lakos, hogy lehetetlen ablakot nyitniuk, olyan bűz terjeng a környéken. Az olva­sónk szerint az orrfacsaró szag alighanem a Westsik Vilmos utcai szennyvíztisztító telep­ről jött, ráadásul már máskor is előfordult ilyesmi. Mivel a Nyírségvíz Zrt. a legutóbbi panaszbejelentéskor műszaki hibára hivatkozott, kíváncsiak voltunk, mi lehet a mostani ál­lapot előidézője. Aránytalanul nagy költség Megkerestük az illetékese­ket, s Tóth Györgytől, a nyír­egyházi szennyvízüzem ve­zetőjétől azt a tájékoztatást kaptuk, hogy valóban előfor­dulhat kellemetlen szaghatás az érintett utcában, de meg­ítélésük szerint csak nagyon ritkán. Többnyire a kedvezőt­len időjárási viszonyok - mint például a lefelé préselődő lég­nyomás - okozhat ilyen kelle­metlenséget. Az üzemvezető elmondta, hogy az 1967-től üzemelő I. számú szennyvíz­tisztító telepet az elmúlt kö­zel ötven év alatt többször is fejlesztették és korszerűsítet­ték, de mindig szigorú ható­sági engedélyeztetés mellett. Utoljára 2014-ben nyílt mód ilyenre európai uniós támo­gatási keretből.- A fejlesztés során egy szag­talanító biofiltert építettünk, amely a mechanikai tisztítás egy részének a szagtalanításá­ra, konkrétan a telepre érkező szennyvízből kiáradó szagok visszatartására szolgál a foga­dóaknánál és a rácsszűrés mű­tárgyainál. A berendezés 2014 októbere óta folyamatosan, s az elvártnak megfelelő módon üzemel. A mechanikai tisztí­tás egyéb részeinél, vagyis a homokfogónál és az előüle­pítő műtárgyaknál viszont - ahol a szaghatás ténylegesen jelentkezhet - már nincs szag­talanítás. Itt a műtárgyak tel­jes lefedésével válna orvosol- hatóvá a probléma, de ennek a költsége aránytalanul nagy.- Mivel társaságunk üze­meltetési és karbantartási szerződés alapján működ­teti a szennyvízrendszert, a Nyíregyháza részéről átadott művek fejlesztésére nincs lehetőségünk - avatott be a részletekbe a szakember, km — ■BhAhhhbi 0TAKAREK Mind e n kinek vannak Tj^aTél<»Személvil^ólcsóimnKI<eÍ| mos.tevalQraayál Igényeljen most akciós személyi kölcsönt 600 000-5 millió Ft összegben szeptember 3Ó-áig! 600 000 Forintot meghaladó hitelösszeg és az akciós feltételek* teljesülése esetén a kamat mértéke 3 havi BUBOR** + 8,48% Reprezentatív példa: 1000 ezer Ft kölcsönösszeg. 72 hónapos futamidő esetén éves változó kamat 9.49%. THM: 10.92%. Havi törtesztőrészlet: 18.523 Ft. Teljes fizetendő összeg: 1.333.665 Ft. A hitel dija: 333.665 Ft. Számlavezetési díj 207 Ft/hó. A referenciakamathoz kötött kamat mértéke kamatperióduson belül (naptári negyedévente) állandó. Kamatperiódusonként a referencia-kamatláb válto­zásából eredően, azzal azonos mértékben módosulhat. • Az akciós induló kamatra vonatkozó ajánlat 2016. szeptember 30-áig befogadott legalább 600e Ft hitelösszeg igénylése esetén érvényes, ha legalább 200e Ft havi igazolt nettó jövedelem a Hitelintézetnél vezetett pénzforgalmi számlára érkezik. **A kamat meghatározása 2016. július 1-jétől alkalmazott 3 havi BUBOR értékfigyelembevételével, a THM meghatározása az aktuális feltételek figyelem- bevételével történt. A kölcsön felvétel részletes felvételei megtalálhatók a Szabolcs Takarék vonatkozó Üzletszabályzatában, az Általános Szerződési Sza­bályzatban, Illetve az aktuális Hirdetményben, melyek az ügyfelek részére elérhetők a Takarékszövetkezet ügyfélfogadásra szolgáló helyiségeiben, illetve honlapián. A tájékoztatás nem teljes körű, nem nem minősül ajánlattételnek. A Takarékszövetkezet a hitelbírálat jogát fenntartja. THM mértéke: 10,69%-11.59%, nem akciós személyi kölcsön esetén 14J%-T7,6%. Központ: 4400 Nyíregyháza, Országzászló tér 4 Tel.: 42/ 597-540 Fax: 42/597-541,42/597-560 Régióközpontok: 4700 Mátészalka. Bajcsy-Zsilinzky E. u. 30. Tel 44-500-278 4600 Kisvárda. Szent László u. 68. Tel. 45/415- 113 www.szabolcstakarek.hu TÖBB MINT BANK Köszöntse szeretteit a Kelet oldalain! • La Részletek a www.kelet.hu oldalon. Jalta $31UPSSB napi menüajánlata: Sárgaborsóleves, rakott húsos metélt Rendezvények, | esküvők I lebonyolítását, 1 hidegtálak f készítését $ vállaljuk. Napi rendelést reggel 9 óráig fogadunk et! Napi levesajánlatunk mellé és külön Is rendelhetők frlssensült ételek kedvező áronl ® 20/571-1373 A menü ára egyszeri rendelés esetén: 650 Ft. kiszállítással: 750 Ft. Heti előfizetéssel: 600 Ft, szállítással: 650 Ft. Nyíregyháza, Tünde u. 10/A 411-433^118 www.startrehab.hu 8 N '\/v In II ii II iiii íi n n tin ii II ii Ti I Av 2016. augusztus 22., hétfő Gyümölcsleves A: Budapest sertésszelet, főtt burgonya B: Rakott karfiol 4400 Nyíregyháza, Bujtos u. 32. A hirdetés a legjobb befektetés Nyíregyházi Papi Szociális Otthon Otthonunk több mint hu­szonöt éve működik, a város központjához közel találha­tó, környezete parkosított, szép, ápolt virágos kerttel rendelkezik, épületében az akadálymentes közlekedés kiépített. Az intézmény évtizedek óta vállalja az idős lelkipásztorok, idős hölgyek, urak és házaspárok bentlakásos elhelyezését, teljes ellátását. Az elhelyezés a fenn­járó, részben önellátó idősek számára önálló fürdőszobával rendelkező kétágyas, illetve egy­ágyas lakosztályban történik. A Papi Otthonba való bejutás feltételei ugyanazok, mint az álta­lános idősek otthonába, azaz nincs egyszeri belépődíj a kétágyas lak­osztályokban. Aki azonban egye­dül szeretne elhelyezést nyerni, az egyágyas lakosztályokban a belé­pődíj 1.000.000 forint. Az ellátá­sért térítési díjként a jövedelem 80%-át kell befizetni havonta. Jól szervetett gondozással, ápo­lással és jól képzett szakemberekkel igyekszünk minden segítséget meg­adni ahhoz, hogy az otthonunkban lakók családias, szeretetteljes lég­körben éljenek életük végéig. Érdeklődésüket szívesen fo­gadja munkanapokon július 25. és augusztus 5. között, valamint augusztus 22-étől folyamatosan 9-15 óra között: Gulácsi Margit, igazgató Telefon: 06/20/461-9271 HIRDETÉSÉT FELADHATJA A www.kelet.hu OLDALUNKON KERESZTÜL | 'j : | ^ — DIESEL SZERVIZ VltffóZÍNVONALÚ^VIZSGÁLÓPADDAL Tehergépjármű, haszongépjármű, mezőgazdasági és építőipari munkagép-adagolók, befecskendezők, elektromos vezérlésű injektorok javítása á» -^911 »Triiiuyu <h> bösch DENSO rJT Vállaljuk dieselmotorok javítását, felújítását, ki-be szereléssel, anyagellátással, komplett gépi munkával, teljes körű garanciavállalássál. JÓL KÉPZETT SZAKEMBEREINKKEL VÁRJUK TISZTELT ÜGYFELEINK MEGRENDELÉSÉT! Bővebb információ: wivw.nehezgep.hu Nyírség Nehézgép 93’Bt. Nyíregyháza, Bokréta u. 23. Tel.: 06-42/462-388,06-42/314-916, 30/9251-564,30/236-5758, E-mait: szervlz@nehezgep.hu, www.nehezgep.hu JNJEKTORBEVIZSGÁLÁS-JAVÍTÁS Oros napraforgóbetét o co 29.900 Ft + ÁFA /db verhetetlen áron, 12 hónap garanciával, akár az egész ország területén házhoz szállítva! Határidő: szeptember 15. Megrendelheted telefonon: +36 30 777 7783 vagy interneten a webshop.keletagro.hu címen! HIRDETÉSEK

Next

/
Oldalképek
Tartalom