Kelet Magyarország, 2016. augusztus (73. évfolyam, 179-204. szám)
2016-08-18 / 194. szám
2016. AUGUSZTUS 18., CSÜTÖRTÖK 8 Horgász, vadász Kím ■ Verbatanya Gergely Gábor nyírbátori lakos a közelmúltban Verba tanyán fogta ezt pontyot. fotó: lukács Barnabás A halak kapására senki sem panaszkodhatott rakamaz. A Cormoran Sporthorgász és Természetvédő Egyesület az elmúlt szombaton tartotta meg éves házi horgászversenyét a Nagy-Mo- rotván. A versenyre 66 felnőtt és 9 gyermek nevezett be. A felnőtteknél a nyugdíjasok külön kategóriában indulhattak, a vezetőség pedig a meghívott vendégekkel a délutáni órákban versenyzett.- Az időjárás nagyon kegyes volt hozzánk, és a halak kapási kedvére sem lehetett panasz. Sajnos, az előző nap telepített pontyok itt még nem kerültek terítékre. A gyermekek 3 óra alatt több mint 200 snecit fogtak, amellyel darabszámban megelőzték a teljes felnőttmezőnyt. A felnőttek inkább nagyobb halakra horgásztak, és fogtak is 4-6 kg-os pontyokat - tájékoztatta lapunkat Biri Imre, az egyesület alelnöke.- A verseny üde színfoltja volt a Marcsek házaspár családi versenye, ahol a férj éppenhogy meg tudta előzni hitvesét. A gyermekek között kiemelkedett a 9 éves Bence, aki szinte már sorozatban nyeri az egyesület, az iskola és a Horgász-suli versenyeit. A pici Balogh Zsófi első horgászversenyén utasította maga mögé a versenyzők többségét.- A verseny végén az egyesület vezetősége egy igazán ízletes csülkös pacalpörköltre is meghívta a tagjait. Sokan délutánra is maradtak horgászni, hiszen az idő gyönyörű volt, és az előző napon telepített pontyok még mind a vízben úszkáltak - tette hozzá az egyesület alelnöke. km A végeredmény Felnőttek: 1. Kóka Károly (6210 g), 2. Ling Tibor (4230 g), 3. Csáki Sándor (960 g). Nyugdíjasok: 1. Stomp Károly (4740 g), 2. Marcsek András (1450 g), 3. Marcsek Andrásné (1060 g) Gyermekek: 1. Dankó Bence (58 db), 2. Balogh Zsófia Viktória (29 db), 3. Erdős Szabolcs ás Petrikovics Henrik (28-28 db). A legnagyobb halat Kóka Károly fogta fotó: biri imre Az egyesületek vezetői is bizonyítják tudásukat NYÍRBÁTOR, NYÍREGYHÁZA. A Sporthorgász Egyesületek Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Szövetsége augusztus 2i-én (vasárnap) rendezi meg a nyírbátori Szénaréti-hor- gásztavon az egyesületi tisztségviselők csapatversenyét. A versenyen háromfős csapatok indulhatnak, és azok tagjai csak olyan horgászok lehetnek, akiket az egyesület közgyűlése választotta meg a tisztségére, s akik nem vettek részt se a megyei csapat-, se az egyéni bajnokságon. km Versennyel búcsúznak a nyártól a horgászok máriapócs. A Nyárzáró Horgász Kupát augusztus 20-án rendezi meg a megalakulásának tizedik évfordulóját ünneplő Máriapócsi Horgász Egyesület. A gyülekező és a nevezés 6 órától lesz, a verseny 7 órától 10 óráig tart. A szervezők 10.30-kor ismertetik az eredményt a résztvevőkkel, de az ünnepélyes díjátadás a város főterén lesz 15 órától. A nevezési díjas versenyen más egyesületek tagjai is indulhatnak felnőtt és utánpótlás kategóriában. A verseny helyszíne a csónakázótó, nagy érdeklődés esetén pedig még a Kis tó is. A felnőttek egy bottal, maximum két horoggal és maximum 2 kg etetőanyag felhasználásával horgászhatnak, míg az utánpótláskorú versenyzők egy bottal, úszós készséggel, egy horoggal várhatják a nemes vagy egyéb halak kapását. KM Halastó lett az erdő helyén Varjú Róbert és az Espántai-tó fotó: racskó tibor Őshonos halak a vízben, őshonos növények az ökogazdálkodási területen. nagyar. Az elmúlt év tavaszától új horgászvíz nevével ismerkedhetnek a Szatmárban élők, ugyanis Nagyarban 2015 márciusában nyitották meg az Espántai-tavat. Egykoron grófok és ispánok halásztak azon a vidéken, onnan kapta a tó is a nevét. A Nagyar Települési Értéktár Bizottság települési értékké nyilvánította a tavat és területét, s ez bizony nem lehet véletlen. Nem is, hiszen nem egy átlagos horgásztóról van szó, hanem ökogazdálkodási területről. Juhok helyett halak- Erdőművelési területté volt korábban nyilvánítva az a határrész, és több év is eltelt, mire megkaptam a tó kialakítására az engedélyt - mondta el érdeklődésünkre Varjú Róbert tulajdonos, aki már gyermekkorában elkötelezte magát a természettel, illetve a horgászattal, hiszen anyai ágon halászok, apai ágon vadászok voltak a családban. Szívesen emlékszik vissza azokra az ifjúkori évekre, amikor a Szamosban halászott, a Tiszában és a környező halastavakban pedig horgászott. Aztán az élet úgy hozta, hogy dolgozott Ausztriában és NéA haltenyésztés nagyon érdekel. VARJÚ RÓBERT metországban tapétázóként és festőként, majd amikor végleg hazajött, juhtenyésztéssel is foglalkozott. A juhok helyett azonban jobban érdekelte a vizek világa, a haltenyésztés, így belevágott a már említett tó és ökogazdálkodási terület kialakításába. Élőhelyek az állatoknak- Most végre abból élek, amit szeretek csinálni. A haltenyésztés nagyon érdekel. Sok tanulmányt olvastam a halbiológiával kapcsolatban, ebbe a tóba is telepítettem saját tenyésztésű halakat - magyarázta a 32 esztendős fiatalember. - Őshonos halak vannak a tóban, például ponty, csuka, széles kárász. Compó is található benne, de egyelőre még védett halfaj itt nálunk, nem szabad elvinni. Az Espantái-tó és környékének teljes területe 8,5 hektár, maga a vízfelület 5,6 hektár, a többi rész pedig ökogazdálkodási területhez tartozik.- Nem lehet mindenhol horgászni az ökogazdálkodási terület miatt, csak a tó nyugati és észak-nyugati részén - magyarázta Varjú Róbert. - Az ökogazdálkodásnak kijelölt részen nem szabad- Sajnos, a korábbi évtizedekben a tóhoz tartozó területen az őshonos fákat kivágták. Azokat pótolnunk kell, illetve gondozzuk a sarjakat. Csak mellékesen jegyzem meg, amikor a területet rendeztük, rengeteg szemetet kellett elhordanunk. Egyébként semmilyen emberi tevékenységet sem végezni. A tó túlsó oldalán kialakítottunk egy nádast, a tó körüli füvet pedig csak úgy szabad kézzel lekaszálni, hogy 15 centiméter magas maradjon. Mindez azt a célt szolgálja, hogy a madarak, a vízi madarak, a rágcsálók - például a hidrák és vízi- pockok- megfelelő élőhelyre találjanak. km-mml úgy alakítottunk ki mindent, hogy ne csak természetesnek hasson, hanem természetes is legyen. A horgászturizmus fejlesztése érdekében szeretnék majd faházakat is építeni, ezért figyelem a pályázati lehetőségeket - tette hozzá befejezésül a tó gazdája. Faházakat is szeretne Segít a vadászatban a sólyom, az agár A korábbi évek vadásznapjaihoz hasonlóan most is sok érdekesség várja a vendégeket archív fotó: sipeki Péter A megyei vadásznapon kicsik és nagyok számára is lesznek programok. nábrád. Sok érdekesség várja mindazokat, akik ellátogatnak szeptember 3-án Náb- rádra a már hagyományos megyei vadásznapra. Az érdeklődők megismerkedhetnek többek között régi idők vadászati módjaival, így például a solymászattal, az agarászattal, az íjászattal, valamint az elöltöltős fegyverekkel. A vadászok mellett a „civileket” is várják a szervezők - a nábrádi önkormányzat, a helyi Petőfi Vadásztársaság, a megyei vadászkamara és a megyei vadászszövetség-, s éppen ezért olyan programokkal készülnek, hogy az ifjabb és idősebb érdeklődők egyaránt megtalálják a maguk számára megfelelő kikapcsolódást, időtöltést. A vadásztársaságok főzőversenyen bizonyíthatják, hogy nemcsak a lőfegyverek, hanem a fakanalak forgatásához is jól értenek. A szervezők ígérik, hogy senki sem marad éhen, hiszen a főzőverseny résztvevői mellett a szervezők is gondoskodnak finom falatokról. km Programajánló 8.45: Gyülezésre hivó kürtszó, 9: Megnyitó kürtszó, 9.05: Vadászhimnusz, 9.10: Köszöntés, 9.15: Hajnali hallali, 9.20: Megnyitó, 9.30: Vadászok kitüntetése, 9.50: Kiállítások megnyitása, 10: Hivatásos vadászok továbbképzése, 10: Versenyek kezdete: főzőverseny a főtéren, pátinkaverseny a kamarai sátornál, horgászverseny a nábrádi halastavon, 14: Versenyek eredmény- hirdetése, a rendezvény zárása 19 óra: Utcabál. Megemlékeztek a névadóról is A „start” után mára tizedik percben megfogták az első halat. FEHÉRGYARMAT, papos. Immáron ötödik alkalommal rendezte meg horgászversenyét egy héttel ezelőtt Fehérgyarmaton a Balla-horgásztónál a paposi önkormányzat és a Reformátusok Szatmárért Közhasznú Egyesület. A borongós, esős napkezdet egy horgász számára nem akadály, sőt, inkább kihívás, mert ilyen nehéz körülmények között még nagyobb örömmel tölti el, ha sikerül horogra csalnia egy-egy szép halat. Tizenöt csapat vett részt a küzdelemben, és a „start” után már a tizedik percben megfogták az első halat, ami egy 6,75 kg-os tükörponty volt. A „legnagyobb hal” díját azonban egy 7,75 kg-os pikkelyes nyerte meg. A legjobban szereplő csapat 11 ponty kifogásával, 56,45 kg összsúllyal győzött, de nem sokkal maradt le mögötte a második és harmadik csapat sem. Díjat kapott még a legfiatalabb versenyző is. A kikapcsolódás és a közösség összekovácsolódása mellett az is cél volt, hogy a résztvevők megemlékezzenek a verseny névadójáról, néhai id. Illés Béláról, aki az elmúlt Illés Béla, Papos polgármestere sem áztatta feleslegesen a damilt FOTÓ: MAGÁNARCHiVUM évek horgászversenyeit a szívügyének tekintette. Bár ő is nagy horgász volt, mégis az elmúlt négy évben a versenyek napján félretette a botjait, mert csak arra szeretett koncentrálni versenybíróként, hogy minden rendben menjen, és a versenyzők egy szép emlékkel legyenek gazdagabbak. A szervezők bíznak abban, hogy id. Illés Béla nyomdokain tovább haladva az együtt eltöltött idő ismét felejthetetlen élményekkel gazdagította a résztvevőket, annak ellenére, hogy valaki sajnos nagyon hiányzott... km