Kelet Magyarország, 2016. augusztus (73. évfolyam, 179-204. szám)

2016-08-18 / 194. szám

2016. AUGUSZTUS 18., CSÜTÖRTÖK nfelöl 11011- '}Í'\ ' ' ,' ' ' * . ' • ' ' ' 'V '< > Becsapták Becaliékat Pep-show volt a javából: Pép Guardiola, a Manchester City álomhajóját kormányozva, ötször élhette át a gólörömöt a bukaresti Nemzeti Stadion­ban. A BL-selejtezőn kedvükre cicázhattak a kutyakomé­dia helyszínén. Belefért a feledhetetlen gálába, hogy két büntetőrúgást is elbaltázzon a triplázó Sergio Agüero. Azt aligha törlik ki az emlé­kezetükből, amin ország-világ megrökönyödött. A hírhedt klubtulaj, Gigi Becali az 1986- os BEK-győzelem évforduló­ján ütős koreográfiát szeretett volna, ezért olyan profi céget bérelt fel, mely referenciaként a Borussia Dortmund 3D-s dizájnját mutatta fel, és gáláns ajánlat gyanánt az első közös munkát ingyen kínálta. Amint felcsendült a Bajno­kok Ligája himnusza, a 45 ezer szurkolóval zsúfolt lelátón hatalmas betűkkel olvasható volt, hogy: DOAR DINAMO BUCURESTI, azaz CSAK A DINAMO BUCURESTI. A Steaua-drukkerek gyanútlanul öltötték magukra a székükre helyezett piros, fehér vagy fekete pólót. Becalit becsapta a Dinamo egyik szurkolói csoportját tömörítő cég. Szombaton Steaua-Dinamo rangadó lesz. Garantált a buka­resti tűzijáték. A puskaporos hordó begördült a gyepre. ladanyi@kelet.hu Túlzónak tartják a prágai intézkedéseket PRÁGA. Bírálatokat váltott ki a cseh sajtóban az államfői hiva­tal döntése, amelynek alapján megszigorították a Prágai Vár őrzését, és a látogatókat a be­járatoknál ellenőrzésnek vetik alá. Míg az államfői hivatal az intézkedést biztonsági okok­kal magyarázza, a sajtó és az utazási irodák túlzottnak és feleslegesnek minősítik. Az in­tézkedések megszigorításáról a legutóbbi európai tenortá­madások után döntöttek, mti MSZP: „a Fidesz meg­rendelésére” a rend­őrség megszüntette a nyomozást az NVI-nél történtek ügyében. BUDAPEST. Az MSZP szerint a „Fidesz megrendelésére” a rendőrség megszüntette a nyomozást a február 23-án a Nemzeti Választási Irodánál (NVI) történtek ügyében. Az MSZP szerint A szocialista Nyakó István szerdán sajtótájékoztatón azt A Budapesti Rendőr-főkapi­tányság március 4-én közöl­te, hogy nyomozást rendeltek el a február 23-án az NVI-nél történtek miatt. Február 23-án kisebb tömeg jelent meg az NVI Alkotmány utcai épületének kapujánál, arra várva, hogy a Kúria hon­lapján megjelenjen az a vég­zés, amely megnyitja az utat Terrortámadást akadályozott meg a rendőrség BERLIN. Németországban po­kolgépes merényletet terve­zett a Berlin közelében fekvő Eisenhüttenstadtban egy 27 éves férfi, akit szerdán egy különleges rendőri egység be­vetésével őrizetbe vettek - je­lentette hírportálján a Der Ta­gesspiegel című német lap. A berlini lap szerint a muzulmán hitre áttért német férfit régóta figyelték, és szerdán kora dél­után csaptak le rá eisenhüt- tenstadti otthonában. mm mondta: „a kopaszok elleni nyomozást a Fidesz megren­delésére szabotálták hosszú hónapokon keresztül, majd a Fidesz megrendelésére szün­tették meg, a szálak ugyan-' is olyan fideszes körökhöz vezetnek, például Kubatov Gáborhoz, a Fidesz alelnöké- hez, akiket az ügyészség nem akart lebuktatni.” „Félelmetes üzenet” Úgy vélte: a nyomozás meg­szüntetése „félelmetes és gyalázatos üzenet” minden magyar ember számára, hi­egy újabb népszavazási kérdés benyújtása előtt a vasárnapi boltzár ügyében. A kérdést végül elsőként egy magánsze­mély, Erdösi Lászlóné tudta leadni, megelőzve Nyakó Ist­ván MSZP-s képviselőt; a szo­cialisták szerint mindez úgy fordulhatott elő, hogy több ko­pasz férfi akadályozta politiku­sukat. A Fidesz elhatárolódott évtizede nem mért mélypon­ton van a munkanélküliség Nagy-Britanniában, a foglal­koztatottsági ráta pedig min­den eddigi rekordot megdön­tött. A brit statisztikai hivatal (ONS) ismertetése szerint a júniussal zárult három hó­napban átlagosan 4,9 százalék volt az állástalanok aránya, ami a 2005 szeptemberével zárult háromhavi időszak át­laga óta a legalacsonyabb. szén azt jelenti, hogy az ügyészség és a rendőrség semmit nem fog tenni a jö­vőben, ha valakit „kigyúrt verőemberek” fenyegetnek és akadályoznak meg alkot­mányos jogai gyakorlásában. Nem élhet panasszal Kérdésre válaszolva elmond­ta: a rendőrség úgy döntött, hogy nem élhet panasszal a határozat ellen, mert ezt csak az ügy sértettjei tehetik meg, ő viszont nem sértett. Ugyan­akkor jelezte: nem hagyja annyiban az ügyet, ennek a történtektől, míg ellenzéki pártok szerint diktatúrákba illő bűncselekmény történt. A Nemzeti Választási Bizott­ság előbb Erdösiné népszava­zási kérdését hitelesítette és az MSZP-ét elutasította, a Kúria azonban megváltoztatta az NVB döntését és hitelesítette Nyakó István népszavazási kérdésének aláírásgyűjtő ívét. Szobrot állítana saját pártja Milosevicnek belgrád. Szobrot állítana Slo­bodan Milosevic néhai szerb és jugoszláv elnöknek az álta­la alapított Szerbiai Szocialista Párt (SPS), a mai kisebbik kor­mánypárt, ezt azonban sem a nagyobbik kormánypárt, a Szerb Haladó Párt (SNS), sem az ellenzék nem támogatja. Aleksandar Vucic miniszter- elnök ugyanakkor úgy fogal­mazott: nem foglalkozik sem Miloseviccsel, sem a múlttal, csak Szerbia jövőjével. MTI ellenére panasszal fordul az ügyészséghez. „Derüljön ki, hogy az ügyészség áll az egész ügy háta mögött az első perc­től kezdve!” - fogalmazott. Nyakó István emlékeztetett arra, hogy a Kúria korábban kimondta: „a kopaszok” aka­Slobodan Milosevic fotó: afp dályozták alkotmányos jogai gyakorlásában. Szerinte a szerdai napon az igazságszol­gáltatást megtámadta „Polt Péter ügyészsége és a Fidesz rendőrsége”, ezért az igazság és az igazságszolgáltatás „nem ér már egy fabatkát sem”. MTI Nyakó István (szemközt) az NVI-nél fotó: mszp.hu Panasszal él a döntés ellen Ez történt, ezért volt a nyomozás DK vs. Fidesz - ki és hol ünnepelje 1956-ot Egész napos sztrájkra készül az MKKSZ Budapest. A Fidesz szerint Gyurcsány Ferenc, a Demok­ratikus Koalíció (DK) elnöke, volt miniszterelnök jobban teszi, ha hallgat 1956-ról és Putyinról. A nagyobbik kor­mánypárt ezt arra reagálva közölte szerdán az MTI-vel, hogy a DK közleményében azt írta: ha Orbán Viktor nem­zetközi eseményen szeretne az ’56-os hősökre emlékezni, akkor Moszkvában a helye, miután kiderült, az Egyesült Államok nem tart konferen­ciát az 1956-os magyar forra­dalom és szabadságharc 60. évfordulóján. A Fidesz kifejtette: Gyur­csány Ferenc az 1956-os forra­dalom 50. évfordulóján ren­dőrterrort, gumilövedékeket, gumibotot, könnygázt, víz­ágyút, lovas rendőröket ve­tett be a békés tömeg ellen, és olyan házba házasodott, ahol „fasiszta csőcseléknek” tartják a forradalomban részt vevőket. Közölte továbbá: Gyurcsány Ferenc jobban teszi, ha hallgat Putyinról is, akit személyes ba­rátjaként emlegetett. mti Kérdések a referendumról BUDAPEST. A Magyar Liberális Párt (Liberálisok, MLP) azt kérdezi Orbán Viktor minisz­terelnöktől, hogy lemond-e a kormánya abban az esetben, ha érvénytelen és eredmény­telen lesz az októberi kvó­tareferendum, vagy az igen szavazatok kerülnek több­ségbe. Bősz Anett, az ellen­zéki párt ügyvivője elmond­ta, arra is választ várnak a kabinettől, milyen következ­ményeket vár egy érvényes népszavazástól. Ez a refe­rendum ugyanis csupán vé­leménynyilvánításról szól, nem lesz közjogi hatása. MTI Budapest. Újabb, ezúttal egész napos sztrájkot hirde­tett a Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Köz- szolgálati Dolgozók Szakszer­vezete (MKKSZ) szeptember 14-ére - jelentette be az ér­dekvédelmi szervezet elnöke szerdai sajtótájékoztatóján Budapesten. Boros Péterné elmondta: a szakszervezet bruttó 30 százalékos illet­ménynövelést követel az ön- kormányzati köztisztviselők számára 2016 októberétől. Június 22-én figyelmeztető sztrájkkal tiltakoztak amiatt, hogy mintegy 37 ezer önkor­mányzati köztisztviselőből több mint 24 ezer nyolc éve egyáltalán nem kapott bér­emelést. Akkor több mint ötven polgármesteri hivatal­ban tartottak kétórás mun­kabeszüntetést, a mostani tiltakozás azonban már egész napos lesz és az egész ország­ra kiterjed. Az MKKSZ elnöke eredményesnek nevezte a jú­niusi sztrájkot, azt mondta: a dolgozók 15 százaléka vett benne részt. MTI Devizaárfolyam (2016,08.17.) PÉNZNEM árfolyam változás Euró 310,41 +0.47 USA dollár 275,75 +0,44 Svájci frank 286.26 + 1,02 Angol font 358,56 + 1,68 Román lej 69,42-0,11 Ukrán hrivnya 10,99-0,02 Horvát kuna 41,43 0,00 Lengyel zloty 72,41-0,20 3) http://www.szon.hu Valutapiac. További információk. Grafika: ÉKN. Forrás: MNB <§> Készül az ünnepi tűzijáték a fővárosban Az augusztus 20-ai, budapesti tűzijáték pirotechnikai eszkö­zeit telepítik a kivitelező cég munkatársai a Dunán álló, két összekapcsolt pontonhídon, a Magyar Honvédség újpesti ha­dikikötőjében 2016. augusztus 17-én. Mintegy 7500 pirotech­nikai eszközt lőnek majd fel a budapesti tűzijátékon a katonai pontonokról. fotó: mti, kallós bea „Békés Európát, fejlett, érett Magyarországot akart” Erdő Péter: Szent Ist­ván perspektívát adott a magyar népnek. BUDAPEST. Szent István a ma­gyarság megmaradásának jel­képes alakja, aki a keresztény­ség felvételével perspektívát adott népének - mondta Erdő Péter bíboros, esztergom-bu- dapesti érsek. Hű volt a népéhez Erdő Péter kiemelte: Szent István egyszerre volt hű sa­ját népéhez, kultúrájához, és vette „érzékenyen és tapin­tatosan figyelembe a körü­löttünk élő népek valóságát”. Egy békés Európán belül akart megteremteni egy fej­lett, érett Magyarországot. Modern politikus volt, de a kereszténység számára nem csupán egy bármikor elvethe­tő taktika, hanem személyes meggyőződés volt. Öröksége kötelez A bíboros a Kossuth Rádió 18O perc című műsorában szólt arról, hogy Szent István király öröksége ma is arra kö­telez, hogy „mind egyénileg, mind közösségileg elgondol­kozzunk létünk”, a magyar nemzet létének értelméről. Ha ugyanis a „teremtő és gondviselő Isten” lehetővé tette a nemzetek kialakulá­sát, akkor szándéka is volt ezzel. „Ezt a szándékot kell keresni, és ha megtaláljuk, ez erőt és értelmet ad a jö- vőnknek” - fogalmazott Erdő Péter. Hozzátette: az egyetemes­ség és a nemzeti sajátosság a kereszténységben nem ellen­kezik, hanem összetalálkozik egymással. mti Szent István a magyarság megmaradá­sának jel­képes alakja. ERDŐ PÉTER I Szent László-év lesz 2017-ben BUDAPEST. Január elsején kez­detét veszi a 2017 végéig tartó Szent László-év - jelentette be a Miniszterelnökség állam­titkára. Potápi Árpád János elmondta: az idei Szent Már­ton- és Márton Áron-emlékév sikerén felbuzdulva, a Bátho- ry-Bem Hagyományőrző Egye­sület és az Emberi Méltóság Tanácsa kezdeményezésére hirdették meg az emlékévet a lovagkirály trónra lépésének 940., szentté avatásának 825. évfordulója alkalmából. Mivel I. (Szent) László az első olyan Árpád-házi uralkodó, aki ösz- szekapcsolja a közép-európai népeket, számítanak rá, a ma­gyarok mellett horvát, lengyel, román és szlovák civil szerve­zetek, egyházak és politikai szereplők is szerepet vállalnak az eseménysorozatban. mti

Next

/
Oldalképek
Tartalom