Kelet Magyarország, 2016. július (73. évfolyam, 153-178. szám)
2016-07-18 / 167. szám
2016. JÚLIUS 18., HÉTFŐ KELET ffliPJFÍ* # Emlékeznek, emlékeztetnek Sokáig viselték terhét Pócspetr! lakosai egy 1948-as baleset következményeinek. Az Időközben napvilágra került igazságot kiállítási anyag formájában bárki megtekintheti a település kultúrházában. fotó: sipeki Péter <§> Különös házasság Énekkel, tánccal és egy ízig-vérig tirpák házasságkötési paródiával kedveskedett vendégeinek szombaton a Bokortanyák Lakosságáért Egyesület. A tirpák aratóbálon Tódik Gábor húzta a talpalávalót. FOTÓ: PALICZ ISTVÁN Véradóarany Nyíregyházának Velence. - Véget ért a Magyar Vöröskereszt 10. Felsőoktatási Véradóversenye, amely filmes kampánnyal népszerűsítette a véradást a fiatalok körében. Az elmúlt öt tanévben már több mint 66 ezren adtak vért a legnagyobb hazai karitatív szervezet kezdeményezésére. A 2015/16-os tanévben a 266 véradóeseményen ösz- szesen n 370-en jelentek meg, közülük 2 891 hallgató új véradóként. Három kategóriában zajlott a verseny, a 10 ezer feletti hallgatószámú intézmények közül a Pécsi Tudományegyetem, az 1000 és 10 ezer közöttiben a Nyíregyházi Egyetem, az 1000 fő alatti nappalis hallgatóval rendelkező iskolák között pedig a Pécsi Püspöki Hittudományi Főiskola szerezte meg az első helyet. KM MOZI Nyíregyháza: Krúdy Gyula Art Mozi (Országzászló tér 8. IV. emelet) Jégkorszak 5. - A nagy bumm, Magyarul beszélő amerikai családi animációs film csütörtök-szerda 16.30, szombat-vasárnap 14.40:16.30,42/506-342 Nyíregyháza: Krúdy Gyula Art Mozi (Országzászló tér 8. IV. emelet) A hegedűtanár, Brazil filmdráma 18.20, 42/506-342 _______________ Nyíregyháza: Krúdy Gyula Art Mozi (Országzászló tér 8. IV. emelet) Emlékezz!, Kanadai-német thriller 20.15, 42/506-342 http://mozi.szon.hu MOZIMŰSOR. A részletes műsort a Szabolcs Onllne-on Is olvashatja. KIÁLLÍTÁS Baktalórántháza: Oégenfeld Kastélymúzeum (Köztársaság tér 8.) Erdészeti és vadászati Időszaki kiállítás 9.00- 17.00. _______________ Csenger: Helytörténeti Múzeum (Hősök tere 3.) Csenger Iskoláinak története, Csenger története az őskortól az 1950-es évekig, régészeti kiállítás, Az állattartás és a földművelés eszközei, Berendezett parasztház, Mezőgazdaság! eszközök, gépek - Állandó kiállítások 9.00- 17.0044/715-209,0620/560-5027 ______________ Dombrád: Ady Endre Művelődési Ház (Kölcsey u. 10.) Vasúti Jármű Kiállítás, Helytörténeti Kiállítás Munkanapokon 08.00-16.00 óráig, Szombaton 13.00- 17.00, Vasárnap 14.00-17.00 45/465-032 ________________ Jákmajtis: Művelődési Ház (Kossuth u. 10.) Végh Antal emlékszoba 7.30-12.00 ________________ Kátlósemjén: Kállay Kúria (Kossuth út 94.) A Kállay család története, Játékszoba, Kávéház, Bálterem, Cselédszoba kiállítások9.00-17.00. (42) 255-423 Márlapócs: Márlapócs Város önkor- mányzata Kiállítóterme (Kossuth tér 1.) Komiszár János festőművész állandó kiállítása 8.00-16.00 Nyitva hétfőcsütörtök. Pénteken 8.00-tól 13.00-lg. Szombat, vasárnap zárva. ___________ Márlapócs: Márlapócsi Családvár (Kossuth Lajos tér 17.) Jézus kínszenvedésétől a feltámadásig címmel rendeznek tárlatot, mely a Maria de Faykod Ke- resztút stációit bemutató fotókiállítás. 10.00- 18.00,+36-30/732-4438 Mátészalka: Szatmári Múzeum (Kossuth L. u. 5.) Szekerek, szánok, gazdasági eszközök, Szatmár-beregi fafaragások, Néprajzi fatárgyak, lábbelikészítés Szatmárban, Kocsi- és hlntógyű|temény, Kertész Klára kerámiái, válogatás Mátészalka sajtótermékeiből, Zlelinszki Szilárd életét bemutató kiállítás (Állandó kiállítás). Csató Tamás festőművész kiállítása. Filep Gergő fotókiállítása 9.00- 17.00.44/502-646 ______ Mátészalka: Mátészalkai Szentpétery Zslgmond Kulturális Központ és Színház, Dienes Galéria (Kölcsey u. 2.) Visszatérés a szülőföldemre - Tarr János festőművész kiállítása 9.00-17.00. _______ Nyírbátor: Báthorl István Múzeum (Károlyi u. 21.) „Nyírbátor évszázadai", „Határvédelem - határőrizet" a nyírbátori Határőr Igazgatóság Csapatmúzeumának anyaga Állandó kiállítások 9.00- 17.00(42)281-760 ______ Nyíregyháza: Nyíregyházi Városi Galéria (Selyem u. 12. sz.) Soltész Albert festőművész születésének 90. évfordulója alkalmából emlékkiállítás 9.00-17.00. 42/408-720________________ Nyíregyháza: Váci Mihály Kulturális Központ 1. emeleti galéria (Szabadság tér 9.) Önmagunkba zárva, fotó- és grafikai kiállítás 09.00-18.00, ' 42/411-822 ________________ Nyíregyháza: Bencs-villa (Sóstól u. 54.) Nyíregyháza anno..., Orémusz József állandó kiállítása 09.00-17.00 0630/252-0666 __________ Nyíregyháza: Bencs-villa (Sóstól út 54.) Türk Marianna (Nyíregyháza) festményei és Tasnádi Éva (Debrecen) tűzzománc alkotása!, kiállítás | 08.00-17.00,42/402-004 ______ Nyíregyháza: Vád Mihály Kulturális Központ I. emeleti galéria (Szabadság tér 9.) Tehetségek 3. A Nyíregyházi Művészeti Szakközépiskola képző- és Ipaművészeti tagozatos diákok munkál- ból kiállítás 9.00-18.00.42/411-822 Nyíregyháza: Jósa András Múzeum (Benczúr tér 21.) „Ahol a géppisztoly a vitapartner,, A 100 éves géppisztoly történetét mutat|a be a kiállítás 08.00-17.00(42)315-722 ______ Nyíregyháza: Jósa András Múzeum (Benczúr tér 21.) „A szépség és a reklám” - a női Ideál, „Fekete-fehér kocka világ”-a LEGO, „1956-2016 Emlékezzünk a Hősökre!” 9.00-17.00. (42)315-722 _______________ Nyíregyháza: Mustárház IITI - Ifjúsági Információs és Tanácsadó Iroda (Szent István utca 20.) „A valóság, ahogy látom” dmű fotókiállítás, Gyuka Ferenc amatőr fotós munkáiból. 9.00-18.00. i. 42/400-344 _______________ Nyíregyháza: Kállay Gyűjtemény (Széchenyi u. 1.11/7). A Kállay család emlékfala, llosvay Ferenc-emlékklálll- tás, Máltai Lovagrend-emlékkiállítás, Faterisztikai (emlékérmek, rendjelek, kitüntetések) kiállítás 9.00-15.00 42/310-566 Pénteken 14 óráig tart nyitva. Szombat, vasárnap zárva. Nyíregyháza: Szent Atanáz Görögkatolikus Hittudományi Főiskola (Bethlen Gábor u. 13.) Ikonkiállítás 9.00-17.00. +36(30)361-8671 _________ Nyíregyháza: Jósa András Múzeum (Benczúr tér 21.) A cifra pitvartól a cifraszűrig. Ízelítő Szabolcs-Szatmár-Be- reg megye népművészetéből 9.0017.00, hétfőn zárva (42)315-722 Nyíregyháza: Jósa András Múzeum (Benczúr Gy. tér 21.) Állandó kiállítások: Benczúr Gyula Emlékkiállítás, „Én elmentem a vásárba" - néprajzi kiállítás, „Ősi mesterségek nyomában" - régészeti kiállítás, Válogatás Gencsy Tibor huszárfőhadnagy trófeáiból, Jósa András Emlékkiállítás, „Sárga ördög” - a Jósa András Múzeum aranyai, Nyíregyháza katonasága (1869-1944), Péchy-Ko- vács Gyűjtemény. 9.00-17.00, hétfőn zárva (42)315-722____________ Nyíregyháza: Antenna Hungária Rádióállomás (Lászlócsere dűlő 15. sz.) Rádió-, televlziótörténetl gyűjtemény. Előzetes bejelentkezés alapján +3630/239-4899. ______________ Nyíregyháza: Nyíregyházi Egyetem (Sóstói u. 31/B.) Málenklj robot, a kárpátaljai magyarok 1944-es deportálásának emlékére dmű kiállítás 08.00- 16.00,42/599-400 2193 mell. ___________________ Nyíregyháza: Felső-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság (Móricz Zslgmond u. 48.) Felső-Tisza-vidéki Vízügyi Történeti Gyűjtemény. Állandó kiállítás: A Felső-Tiszavldék vízügy története. Hétfő-csütörtök, 8.00-16.00, péntek 08.00- 14.00 (42)502-200 Lehetőség van eltérő időpontban, esetleg hétvégi szervezett látogatásra előzetesen egyeztetett Időpontban. _________ Nyfrmlhálydi: Magtár Múzeum (Rákóczi u. 15.). Gazdálkodás, Helytörténet, Nyírségi Népélet, Egyházi kiállítások, Faiparral és ácsszakmával összefüggő szerszámok kiállítása. Az állandó kiállítás ingyenesen tekinthető meg. 8.00- 17.00.06-70/223-2105. __ Ópátyl: Falusi Múzeum és Falusi Galéria (Árpád utca 1.) Helytörténeti gyűjtemény a paraszti háztartások és gazdálkodás eszközeiből. Fényképkiállítás Ópályl életéből. A Szamos-Krasz- na-közl víztározó bemutatóterme. Munkanapokon 08.00-16.00 óráig 06-44/407-5 51,06-44/407-121 Hétvégén előzetes telefonegyeztetés alapián: 06-30/229-3341. _______ Szatmárcseke: Kölcsey Emlékszoba (Kölcsey u. 46.) Kölcsey élete és munkássága 8.00-17.00___________ Tlszavasvárl: Vasvári Pál Múzeum (Kálvin u. 7.) A Nyíri Mezőség története az őskortól a középkorig, Szabolcs-Szat- már-Bereg megye orvos- és gyógyszerészet története, A büdl szoba. Állandó kiállítások. 8.00-16.00 (42)504-647 Tlszavasvárl: Vasvári Pál Múzeum (Kálvin utca 7.) Tlszabüdl Tiszta szoba, Régészet, MESTERKEZEK, Szentmlhályl Konyha, Vasvári Pál Emlékkiállítás 09.00- 17.00,42/911-013. Hétfőn zárva. ____________________ Tuzsér: Lónyay-kastély (Ady Endre u. 2. sz.) „Tuzsér és a Lónyalak” helytörténeti kiállítás. Előzetes bejelentéssel látogatható, 06-45/ 441-001; 06-45/ 441-048 __________________ Űjfehértó: Közösségi - szolgáltató Ház (Rákóczi u. 2.) A sabbattól Auschwltz- ig - töredékek a zsidók életéből dmű kiállítás 8.00-18.00,42/290-000. I Szombat, vasárnap zárva. ___________ Újfehértó: Városi Múzeum (Egészségház u. 2.) A földművelés és az állattenyésztés, Klsparasztház belső az 192 0-as évekből, Újfehértó helytörté- nete 9.00-15.00 (42)290-600 Vaja: Magyar Nemzeti Múzeum Vay Ádám Muzeális Gyűjteménye (Damjanich u. 75.) Felső-Tiszavldék szerepe a Rákóczl-szabadságharcban, A Rákóczi korszak államigazgatása, A Vay család története, XVIII-XIX. századi bútorok. Állandó kiállítások. 10.00-18.00 (44)385-297 lnfo@ivalavar.hu. ____ Vásárosnamény: Beregi Múzeum (Szabadság tér 26.) Bereg kincsei: Bereg és környéke régészeti emlékei, A beregi falvak patrónusai, A Tomcsány! kastély lakói (Lónyay-Tomcsányl emlékszoba), Szerelem a Tlszaháton (A beregi vászon készítése, A szemtakarótól a szemfedőig) az ünnepek és hétköznapok Állandó kiállítások. 8.30-16.30 (42)570-146, 570-147 _____________■ Vásárosnamény: Vitka: Kölcsey ÁMK (Damjanich u. 2.) Balázs József-em- lékszoba, Beregi Fafaragó Galéria 8.00- 16.00 (45)478-622 Bejelentkezés alapján hétvégén Is látogatható. 2016. július 18„, hétfő 00 05.50 Hajnali gondolatok 06.05 Halálbiztos diagnózis - IV. évad® Amerikai krimisorozat 06.55 Kenó® 07.00 Híradó 07.25 Roma Magazin 07.55 Domovina Szlovák nyelvű nemzetiségi magazin 08.35 Paula és a vadállatok® Német ismeretterjesztő sorozat gyerekeknek 09.05 A hegyi doktor - V. évad ® Német családi filmsorozat 10.00 Balatoni nyár® 12.00 Déli harangszó HD 12.00 Híradó 12.45 Kult+@ 12.55 Jamie 15 perces kajái HD Angol ismeretterjesztő sorozat 13.25 Család-barát válogatás HD 14.25 Halálbiztos diagnózis - IV. évad® <J> 08.00 JoNaLu 08.30 Eperke és barátai 08.55 Manó Benő és Lili hercegnő apró királysága 09.20 Tabaluga© 09.50 Kell fel, Marcii© 10.15 Zazie kisasszony © 10.25 Hetedhét Gyerekhfradó 10.35 Peppa malac 10.50 KukorlésKotkoda 10.55 Vízipók-Csodapók 11.05 Süni és barátai 11.10 Stopl Közlekedj okosanl 11.25 Magyar népmesék© 11.30 Pltyke© 11.40 Kérem a következőt! @ 11.55 Vakáción a Mézga család ® 12.25 Kicsi a bors, de erős © 13.10. A kalóz 12.50 Geronimo Stilton© 13.15 Rudi és Trudi© 13.30 Az Iflú Robin Hood kalandjai© 14.00 Jacques Cousteau tengeri kalandjai© 14.25 Pin kód© 14.40 Rozsdalovag © U1..M ^ KLUB 04.00 Fókusz® Közszolgálati magazin 04.35 Story Extra® Sztármagazin 05.00 Barátok közt® Magyar filmsorozat 05.30 Top Shop 05.55 Jó reggelt, skacokl @ 07.35 RTL Híradó-Reggel 08.05 Fókusz® Közszolgálati magazin 08.40 Story Extra® Sztármagazin 09.20 Asztro-Show 10.15 Top Shop 12.00 Street Kitchen © Gasztroshow Fördős Zével és Havas Dórával 12.35 Egy rém fura család © Amerikai vfgjátéksorozat 13.00 Gossip Girt - A pletykafészek® Amerikai filmsorozat 14.00 Kaméleon® Amerikai akciófilm-sorozat 15.05 Éjjel-Nappal Budapest © Magyar filmsorozat 06.05 Red Carpet - Sztárok testközelben® sztármagazin 06.15 OllmplÁSZ® életmódmagazin 0620 MOKKA® magazinműsor 0625 Benne: Tények Reggel hírműsor 06.55 MOKKA® magazinműsor 0920 Stahl konyhája® 09.30 Babapercek® 10.45 Astro-VIlág 12.00 Tények Délben hírműsor 1225 Aktív® magazinműsor 12.55 Csapdába csalva ® Német doku-ieality sorozat 13.35 Knight Rider® Amerikai akciófilm-sorozat 14.40 Walker, a Texas-I kopó ® Amerikai akciófilm-sorozat 15.45 Maria® 16.50 Megtört szivek® Tőrök filmsorozat Hawaii Five-O® A csapat rájön, hogy egy halott roncsmentő búvár nem csupán elsüllyedt kincset keresett Chin Ho felfedezi, hogy Kono hozzáfért rendőrségi fiókjához. 2125 Szeretem és vérbosszú ® Alberto és Marco azon dolgozik, hogy Bermannt lebuktassák. Ehhez Gabrietát és Massimilianót akarják felhasználni, és a nővel nem is lesz nehéz dolguk, hiszen... 22.40 Dr. Csont® Egy elszenesedett kocsiban megtalálják az Estrellas Locos nevű utcai banda egyik tagját, Jaime Delcampót. Booth és Sweets kimennek a bandatag... 21.30 Közellenségek® John Diliinger minden idők egyik legismertebb gengsztere. Vakmerő szökései, huszáros bankrablásai és nem utolsósorban a lefegyverző bája népszerűvé... 1725 15.15 Erdészház Fatkenauban - V. évad ® Német tévéfilmsorozat 16.10 Charly, majom a családban IV. évad® Német családi filmsorozat 17.05 Doc Martin - IV. évad ® Angol tévéfilmsorozat 18.00 Híradó 18.35 A hegyi doktor - V. évad @ Német családi filmsorozat 19.30 Szerelemben, háborúban ©HD Török romantikus diáma 20.25 Kékfény® 21.25 Hawaii Five-0-II.évad© Amerikai krimisorozat 22.10 Kenó® 22.15 On The Spot: 9 hónap alatt a Főid körül© 23.15 Magyar Krónika® HD 23.45 Egy év a felhők között ® Tajvani dokumentumfilm 01.15 Lamerica© Olasz-francia filmdráma 03.05 Jabberwocky© Angol film 14.55 Csűrcsavarosdi 15.20 Raju, a riksa 15.35 Claude 16.00 A kis sárkány kalandjai 16.15 Peppa malac 16.30 Mesélj nekem! 16.40 Gyerekversek 16.40 Hetedhét 16.50 Tabaluga -1. évad © 17.20 Kelj fel, Mard!© 17.45 Zazie kisasszony © 18.00 Max és Ruby! 18.25 JoNaLu 18.55 Eperke és barátai 19.15 Manó Benő és Lili hercegnő apró királysága 19.40 Richard Scarry Tesz-vesz városa 20.10 Egyszer volt, hol nem volt - III. évad© 21.00 Én vagyok Itt® 22.40 Szerelem és vérbosszú ® 23.40 Az A3B Hajó színpadán: Erik Truffaz Quartet lemezbemutató koncert @ 00.40 Rex Rómában @ 01.30 Én vagyok Itt® 16.20 Isten áldjon, Esperanzal @ Argentin filmsorozat 1725 Story Extra® Sztármagazin 18.00 RTL Híradó Esti kiadás 18.55 Fókusz® Közszolgálati magazin 19.35 Éjjel-Nappal Budapest © Magyar filmsorozat 20.50 Barátok közt® Magyar filmsorozat 21.30 Dr. Csont® Amerikai krimisorozat 2325 RTL Híradó - Késő esti kiadás Az RTLII esti híradója 23.55 Selyemút-rall - Irány Peking! Összefoglaló 0020 Nyomtalanul® Amerikai krimisorozat 01.25 Sztár Gokart® Gokart-show 01.55 A zöld íjász® Amerikai akciófilm-sorozat 02.45 A Grace klinika© 18.00 Tények hírműsor 19.25 ÉDES ÉLET HOLIDAY© reality sorozat 20.40 Jóban Rosszban ® Magyar filmsorozat 21.25 Közellenségek® Amerikai krimi Bryan Burrough regénye alapján! John Diliinger minden idők egyik legismertebb gengsztere volt. Vakmerő szökései, huszáros bankrablásai és nem utolsósorban a lefegyverző bája népszerűvé tette az egyszerű emberek és a barátnője, Billie Frechette szemében. Ám nem mindenki örült ténykedésének. 0025 Red Carpet - Sztárok testközelben® sztármagazin 00.35 Bukott angyalok ® Amerikai akció sci-fi- sorozat 01,30 Tények Este 02.10 Aktív© G Ml 08.00 Híradó 08.30 Egy Perc Híradó 09.00 Híradó 09.15 Magyar gazda agrármagazin 09.40 Egy Perc Híradó 10.00 Híradó 10.15 Kék bolygó 10.40 Egy Perc Híradó 0.00 Híradó 1130 Egy Perc Híradó 11.45 Egy Perc Híradó 12.00 Déli harangszó 12.01 Híradó 12.41 Egy Perc Híradó 13.00 Híradó 13.15 Életkor /ism/1340 Egy Perc Híradó 14.00 Hiradól415 Itthon vagy! 1435 Egy Perc Híradó 15.00 Híradó 15.15Minden tudás /ism/1540 Egy Perc Híradó 16.00 Híradó 16.15 Kék bolygó /ism J 16.40 Egy Perc Híradó 17.00 Híradó 17.15 Magyar gazda 17.40 Egy Perc Híradó 18.00 Híradó 1840 Egy Perc Híradó 19.00 Hírek 19.05 Világ /ism/1930 Híradó 2045 Egy Perc Híradó 21.00 Híradó 2125 Egy Per: Híradó 2135 Világhlr- adó 22.00 HÍRADÓ 23.00 Híradó 2320 Angol nyávű hírek 2330 Német nyelvű hitek 2340 Orosz nyelvű hírek 23.50 Kínai nyelvű hírek 5.00 00.00 Himnusz HD ©M4 08.15Magazin0830Vizilabda mérkőzés BENU-kupaférfitomal0.15Ma- gazin1035GÓÓÓL!1240Sportpercek 13.00 OTP Bank Liga labdarúgó mérkőzés Felvételről 14.55 Magazin Út Rióba, a Paralimpiára 1530 Magazin Út Rióba16.001645Gyulai István Memorial - Székesfehérvár 20.10 összefoglaló 2020 Sport7fő Hétről hétre sport 2140 Összefoglaló 2150 Magazin Útariói olimpiáig2220OTP Bank Liga labdarúgó mérkőzés Felvételről 0020Strandkézilabda Világbajnokság-Budapest 9.00 Civil kaszinó 10.00 Híradó 11.00 Lelkünk rajta ©1130 Európai Híradó 12.00 Híradó 1230 Látótér 13.00 Reggeli járat plusz 14.00 Vetítő: Kivonulás a Paradicsomba ® Rendező: Szekeres Csaba 15.00 Híradó 1530 Alinda 16.00 Panaszkönyv 17.00 Híradó 1730 Hírvilág 18.00 Magyarország élőben 19.00 Híradó 20.00 Főszerkesztők klubja 21.00 Híradó 212130 Magyarország élőben plusz 2250 Hlradó2230Alinda23.00 Fő- szerkesztők klubja 0.00 Híradó © FILM+ 09.00Testőrbőrben® 11.10 Mr. Milli- árd@13.00 Az őserdő hőse®1445 Támadás a Fehér Ház ellen ® 1650 Red ® 19.00 Elárulva © 21.00 Or- szágútidiszkó©23.15Street Fighter Chun-Lilegendája® Ol.lOHirokin® 03.15 Testőrbőrben© © ST0RY4 0625Anne 0655 Rózsaszín párduc 0725 0755 Balu kapitány kalandjai 08250930 Gyilkos sotok@1035 Szex és New Vbrk ®11.0512.05 Született feleségek © 13.05 A farm, ahol élünk®1410Álomhajó@1505Bor, mámor, szerelem ® 1725 Álomhajó ®1925 Hegyimentők ©2030 Szex és New York ® 21.00 Elveszett leve- lek@22.05 Kisvárosi gyilkosságok © 00.10 Bostoni halottkémek © 01.10 Kisvárosi gyilkosságok ® ________ © DISCOVERY C. 07.15 A túlélés törvényei 08.05 Raktárvadászok 08.30 Licitvadászok 09.00Angliai raktárvadászok0930 Kanadai raktárárwések 10.00 Amcsi benzinfalók: Szépségem, Bet-Air 11.00 Alaszka, a legvégső határ 12.00 Csupasz túlélők 13.00 Raktárvadászok 1330 Licrtvadászok 14.00 Angliai raktárvadászok 1430 Kanadai raktárárverések 1500 Autókereskedők 16.00 Hogyan készült?1630Hogyan csinálják? 17.00 Aranyláz Alaszkában 18.00 Alaszka, a legvégső határ 19.00 Autókereskedők: Bogárhátú VW1930Autókereskedők: Bogárhátú VW 20.00 Fiúból férfivá 21.00 Bear Gcytls 22„00 Életveszélyes állásinterjúk 23.00 Az alaszkai vadon gyermekei 00.00 Ne próbáld ki otthon! © ATV 6.00 ATV START Benne Híradók: 500.7.00,500 830 START plusz 9.05 Fórum közönségvlta a politikáról 1025KIRAKIRA1130 Laci bácsi konyhája 1155 ATV Híadó1225Világhíradó 12.35 ATV Híradó 1250 START plusz1345Columbo: Matt két lépésben © 15.50 700-as klub © 1620 Kőbánya Híradó 1650 Világhíradó 17.05 Fórum 1745 ATV Híradó 18.15 A nap híre1840 No comment 1845 ATV Híradó 1920 Időjárás-jelentés 1925 Egyenes beszéd Kálmán Olgával 21.00 Híradó - Este 9 2140 Titkos dosszié © 2230 Híradó - Este 9 23.10 Hazahúzó 00.00 Világhlradó 00.10 Egyenes beszéd ©COOL TV 09.00 Medicopter 117 - A légimentők © 10.00 Miért éppen Alaszka? © 11.00 A mentallsta © 12.00 Sliders ©1255Medicopter 117 - A légimentők ©1345Vészhelyzet@1440Cobra 11 ©1535Cobra 11 ©1630CSt New York-i helyszínelők © 1725 CSI: Miami helyszínelők®1820Döglött akták ©19.15 Rosewood©2515Amenta- lista© 21.10 Kéjlak 23.10 Revolution 00.10 Rosewood® © NYTV 0630 Lelátó sport magazin 0830 Jeles Nyíregyháziak portré magazin® 09.00 Alkotás utca kulturális magazin © 09.30 Lelátó Extra sport ma- gazin@10.00 Képújságl500Híradó 1830112 - az első vonal magazin © 19.00 Híradó1930Vetítő kisfilmeka múltból©2000Híradó2030Feketén Fehéren portrémagazin®21.00 Híradó 2130 Lelátó Extra sport magazin ©22.00 Híradó2220 Közgyűlés után közéleti magazin©2250 Híradó 23.10 Képújság 630Hitvallás©730 Sportszelet© &00 Kölcsey Krónika830Kifőzte© 845Honvéd7®9.00Álla«®930 Képújság 1730 Party zóna ©1500 Híradó - Szabdcs-Szatmár-Bereg megye történéseivel, eseményeivel 1825 35 perc - közéleti magazinműsor© 19.00 Híradó - Szabolcs-Szatmár- Bereg megye történéseivel, eseményeivel 1930Munkakör®-szakmá- kat bemutató magazin ism 20.00 Híradó 202535 perc - közéleti magazin- műsor ©21.00 Rím: Akii Miklós © 2230 Híradó225535 perc- közéleti magazinműsor ®2330 lolépésben © - sakk magazin, ism. 00.00 Himnusz 00.05 Képújság ©NAT.GEO. 08450940Ragadozók titkos élete® 1035 A halál torkában ©11.05 11.30 Eszementjátékok © 12.00 A Yukon aranyásói©13.00Tonhaksa- ták ® 14.00 A Harmadik Birodalom építményei © 15.00 Országút a pokolba © l&OO Légikatasztrófák ® 17.00 Gyáróriások ©1500 Országút a pokolba © 19.001930 Pedig jó ötletnek tűnt © 20.00 Apokalipszis: az első világháború ® 21.00 Kokainreptér Kolumbia © 22.00 A Yukon aranyásói © 23.00 Pedig jó ötletnek tűnt © 2330 Pedig jó ötletnek tűnt © 00.00 Az antik világ építészeti remekei© ©CLASSFM 0500Morning Show1500Class Kívánságműsor Abaházi Csabával 15.00 Class Délután Vágó Pirossal 20.00 Class Night Szani Rolanddal 22.00 Class Kultúra ©MR1-KOSSUTH 6.001B0 perc 9.00 Hírek930 Hírek 10.00 Krónika benne: Sport. Időjárás. 1030 Hírek kb.1052 Hangtár 11.00 Hírek 1157 A Hely Szerkesztő: Schwerer Rita 1130 Hírek 1132 Vendég a háznál 12.00 Déli harangszó 12.01 KrónP ka1223 Sportvilág1230 Ütköződéiben 13.00 Hírek 13.06 Rádiószlnház 1330 Krisztus közöttünk 14.00 Hírek 1405Arcvonások1430 Hírek 1434 Tér-Idő 15.00 Krónika 15.10 Rendszerváltók -1989. Szerkesztő: Mucsányi Marianna1535 Közetről1556 56 másodperc 1500 Krónika 1630 Hírek 1640 Hangtár 17.00 Hírek 17.07 Trend-idők1730Krónika1754Sport- világ 1756 Hősök naptára 1500 Üt- köző este1530Határok nélkül 19.00 Hlrekl937Sportvilág 1925Tettenért szava1930 Családi sáv 20.00 Króni- ka 20.11 Belépő2047-205D100 éve történt 2053Vers napról napra 2150 Hírek 21.05 Sportvilág 2130Rádió- szinház 2148 Zene 22.00 Krónika 2220 Sportvilág 2230 A riap történetei 2256 56 másodperc 2257 Igéző 23.00Híiek23.05Sport 23.11 Arcvonások2336 Tér-Idő M 500Hitek. Időjárás. Közlekedés 503 Talpra magyar - reggel a Petőfi Rádióval 630Hirpercek 7.00 Hírek. Időjárás. Közlekedés730 Hírek Időjárás Közlekedés 500 Hírek. Időjárás Közlekedés 830 Hírek Időjárás Közlekedés 9.00 Hírek Időjárás Közlekedés 1030 Hírek Időjárás Közlekedés 10.03 Eszembe jutottál 11.00 Hírek Időjárás Közlekedés 11.02 Sporthírek 12.00 Hírek Időjárás Közlekedés 1100 Hírek Időjárás. Kűzlekedésl3.03Retőfi összes 1400 Hírek Időjárás Köziekedésl530Hírek Időjárás. Közlekedés 15.02 Sporthírek 1500 Hírek. Időjárás. Közlekedés 1503 Egész úton - hazafelé áfetőfi Rádióval1730 Hírek Időjárás Közlekedés 17.02 Sporthírek1500 Hírek Időjárás Közlekedés 19.00 Hírek Időjárás Kozlekedésl932Sporthírek1933 MF nek nevezzelek?20.00 Hírek Időjárás Közlekedés 21.00 Hírek Időjárás Közlekedés 2133 Rontom Bontom 22.00 Hírek Időjárás. Közlekedés © VI AS AT 3 07.00 0725 Jóbaiátok © 0750 A nagy svindli 0845 Doktor House © 0940 Szívek szállodája © 1040 Sütimester © 11.55 CSI: A helyszínelők 1255CSI: A helyszínelők 1355 NCIS - Tengerészeti helyszínelők © 14.50 NCIS: Los Angeles ® 15.50 16.50 Castle © 1750 Sütimester - brit ® 19.05 Egy fiúról © 1935 Jim szerint a világ ©20352035 Két pasi - meg egy kicsi 21.00 Lucifer @2155 Next - A holnap a múlté©2355Két pasi - meg egy kicsi - amerikai vfgláték- sorozat © 0025 A nagy svindli A műsorváltozás jogát a televfzió- és rádiótársaságok fenntartják. Az esetleges eltérésekért felelősséget nem tudunk vállalni.