Kelet Magyarország, 2016. július (73. évfolyam, 153-178. szám)

2016-07-22 / 171. szám

2016. JÚNIUS 22., PÉNTEK KELET PARTHIREK: © MEGYÉNKBŐL MSZP.Halmi József szerint címkézett társadalomban élünk, ahogyan az a dikta­túrákban megszokott. - Vannak pozitívan és negatívan felcímkézett társadalmi csoportok - fejtegette csütörtöki sajtótájékoztatóján a szocialisták megyei alelnöke. - A negatívak közé tartoznak például a mezőgazdaságból élők. A magukra hagyott meggytermesztők után a gabonások a következő kárvallottak, akik haszon nélkül kénytelenek leadni a terményüket, de hosszan folytatható a sor az oktatási és egészségügyi dolgozók, az ellenzéki vezetésű önkormányza­tok, a szociális szféra, a kis- és rokkantnyugdíjasok mind negatív címkét kaptak. Ezzel szemben a Fidesz-klientúra, a haverok pozitívat kapnak, az ő érdekükben semmi se drága; elég csak a felcsúti pénzekre, a stadionépítésekre gondolni. Az egyházak is ebbe a körbe tartoznak: átjátsszék a kezükre a szociális bentlakásos intézményeket, amelyekből pénzt lehet kivenni. Ma Magyarországon címkézett rendszer működik, amelyen legközelebb 2018-ban lehet változtatni - summá­zott az MSZP politikusa. Jobbik.- Nekem minden demecseri lakos fontos, pártszimpátiától függetlenül. Ha július 31-én megnyerem az időközi polgármester-választást, korábbi politikai vetélytársaimmal együttműködést keresve szeretnék dolgozni Demecser szebb jövőjéért - fogalmazott programismertető sajtótájékoztatóján Balogh Róbert, aki a Jobbik színeiben szállt rlngbe a településvezetői székért. - Szeretném továbbvinni az előző vezetés jó gyakorlatait, és süllyesztőbe dobni a rosszakat. Gátat kell szabni az indokolatlan költekezéseknek, ugyanakkor forrást kell te­remteni hasznos célokra. A rend és tisztesség jegyében nem „haverokat", hanem megbízható, alkalmas embereket, cégeket fogok munkalehetőségekhez juttatni. Minél több hasznos, értékteremtő feladattal kell megtölteni a közmunkaprogra­mot, és nyitottnak kell lenni a munkahelyteremtő beruházásokra. A fejlesztések mellett legalább ilyen fontos a közbiztonság javítása, a szociális intézmények ha­tékonyabb működtetése - taglalta Balogh Róbert, hozzátéve: a Jobbik országos pártszervezetéhez hasonlóan ő is a tiszta, etikus kampány és politizálás híve. A díjátadás utáni pillanat FOTÓ: MAGÁNARCHÍVUM Méltó módon köszönték meg az éves munkát Jól vették a ar humort Sok fotó készült róluk: Thuróczy Szabolcs Fekete Ádám mögött (Jobbról az ötödik) radt. Annak különösen örül­FOTÓ: INTERNET Mátészalka. A szokásokhoz híven ismét a St. Jonathan Rendezvényház adott ott­hont július 8-án a megyei kormányhivatal Mátészalkai Járási Hivatala rendezte köz- szolgálati tisztviselők napjá­nak. A rendezvényen jelen volt Kozma Péter kormány- megbízott, az esemény fő­védnöke, valamint dr. Danku Csaba, a Miniszterelnökség jogi ügyekért felelős helyettes államtitkára. nyíregyháza. Virágágyásokat rongáltak meg a Hősök terén, a Kálvin, az Október 23. téren és a Korzó sétányon. A kár ugyan eszmei értékű, de a vi­A közösségépítés jegyében rendezett program jó hangu­latáról a Szatmár Táncegyüt­tes, az Iringó Hagyományőrző Csoport, a Habiba Hastánc Csoport, valamint a HB&Band zenekar gondoskodott. Kiemelkedő és példamuta­tó munkájáért Dr. Komoróczy Iván Elismerő Oklevélben ré­szesült a Mátészalkai Járási Hivatal három állami tiszt­viselője: Tóth Béláné, Király Andrea és Emi Judit. KM rágokat sajnos „cserélni” nem lehet. A megmaradt gyökérze- tű növényeket a NYÍRW Non­profit Kft. munkatársai vissza­vágják az ép részekig. KM A cseh fesztiválközön­ség nagyon szerette Till Attila akcióvígjátékát. Budapest. Nemrég két magyar film is versenybe szállhatott Európa egyik legnépszerűbb A-kategóriás filmfesztiválján a cseh fürdővárosban, Karlo­vy Varyban. A mintegy 150 filmalkotást felvonultató se­regszemlén Hajdú Szabolcs családtörténete volt az egyik, amely elindult magyarként a Kristály Glóbuszért, az „East of the West” elnevezésű ver­senyprogramot pedig Till At­tila Tiszta szívvel című akció- vígjátéka nyitotta meg. Nagyon szerették a filmet Az utóbbi filmet a stáb több tagja elkísérte, és a rende­zőn, a produceren, a vágón, az operatőrön és a zeneszer­zőn kívül természetesen jelen voltak a főszereplők, Thuró­czy Szabolcs, Fenyvesi Zoltán és Fekete Ádám is. Lapunk­nak a nyíregyházi születésű művész, Thuróczy Szabolcs adott exkluzív beszámolót a fesztiválélményeiről.- Nem sokat tartózkodtam a fesztiválvárosban, talán ha bő egy napot, de az a kevés idő is nagy élmény volt. A stáb többi tagja egy nappal tovább ma­Örültünk ww neki, hogy a közönség nagyokat derült a poénokon. THURÓCZY SZABOLCS Nagy kárt okozó csalás kísérletével vádolják a vonat alá fekvő férfit. NYlRKÁTA. A 49 éves vádlott 2013 novembere és 2014 feb­ruárja között összesen 14 biztosítótársasággal kötött élet- és balesetbiztosítási szerződést azzal a szándék­kal, hogy önmagának szándé­kosan sérülést okoz és ezáltal a biztosítási összegeket jogo­sulatlanul felveszi - közölte a Fővárosi Főügyészség. A vádlott 2014. július 30- án a nyírcsászári vasútállo­tem, hogy a cseh nézők értet­ték a film humorát, amiről azt hihetnénk, csak ebben a na­gyon közép-európai, magyar miliőben működik. Karlovy Vary emberközpontú város, a korabeli, monarchikus miliője pedig egészen elbűvölő. Az ott élők kedvesek, és az egésznek nagyon jó hangulata volt.- Két vetítést tartottunk, amiből az egyikre be is ültünk, s hála istennek, a közönség nagyokat derült a poénokon, ami igazán kellemes megle­petést szerzett. Az ilyenkor szokásos fotózások szintén remek hangulatban teltek. Nem számítottam többre- Tavaly ugyancsak az „East of the West” szekcióban ver­senyeztünk a „Szerdai gye­rek-kel, nyertünk is, éppen ezért nem nagyon számítot­tam az idén többre. A 150 alkotás között sokéiig ver­máson bemászott egy éppen elinduló vonatszerelvény utolsó vagonja elé, s az in­duló vonat kerekei mindkét lábán átmentek. A baleset következtében a férfi lábai olyan súlyosan roncsolódtak, hogy amputálni kellett őket. A feleség gyanútlan volt A megrendezett balesetet - mint biztosítási eseményt - a férje nevében és megbízá­sából - de a szerződésekkel összefüggő csalási szándék­ról mit sem tudva - 2014. augusztus l-jén a vádlott fe­lesége bejelentette az egyes senyben voltunk a „legjobb közönségfilm” címért, végül a Tiszta szívvel az ötödik lett, ami így is szép eredmény. Örültünk Hajdú Szabolcs sike­rének, és majd máshol talán ez a mi mozink is magasabb­ra tud törni. Arra pedig ez a fesztivál rendkívül jó alkalom volt, hogy bemutatkozzunk a nemzetközi közönség előtt.- Egyébként épp most, az Európai Filmek Nemzetkö­zi Fesztiválján, a vajdasági- Mostantol a maga útját járja a film, úgy tudom, rengeteg helyre meghívták, és augusz­tus-szeptembertől kerül ki a nemzetközi porondra - árul­ta el Thuróczy Szabolcs. (A Filmalap nemrég eladta fran­ciaországi forgalmazásra, és ősztől a francia mozikban lesz látható. - a szerk.) biztosítótársaságok felé. A magas összegű biztosítási dí­jak azonban a súlyosan sérült férfi nem tudta volna fizetni, s tulajdonképpen nem is állt szándékában. A vádirat sze­Vajon milyen ember képes ilyesmi­re? ILLUSZTRÁCIÓ: INTERNET Szabadka melletti Palicson is versenyben van a film, a töb­bi meghívásról pedig egyelőre nem nyilatkozhatom - mondta el lapunknak Thuróczy Sza­bolcs, aki augusztus közepéig még az Aranyélet című televí­ziós sorozat 2. évadját forgatja. Azért az utolsó munkanapok közé egy kis szántódi pihenés, s némi szurkolás az olimpiko­noknak is befér majd a család­dal közösen - tudtuk meg lezá­rásképpen a művésztől, km-mj- Kíváncsiak vagyunk, hogyan szerepel majd külföldön, ahol másféle kultúra a mértékadó. Egyébként elképzelni se tu­dom, hogyan fogadnák a né­zők mondjuk Amerikában, ott, ahol egy akció-vígjáték egé­szen mást jelent - játszott el a gondolattal a kerekesszékes bérgyilkost alakító művész. rint a szerződéseket a vádlott kizárólag azért kötötte, hogy a megrendezett balesetnek köszönhetően jogosulatlanul hozzájuthasson a biztosítási összegekhez, ami - mint ve­szélyeztetett érték - összesen csaknem egymilliárd forintra rúgott. A kerületi ügyészség a vádlottat különösen nagy kárt okozó, üzletszerűen el­követett csalás bűntettének kísérletével és más bűncse­lekményekkel vádolja, amiért a törvény szerint - a bűnhal­mazat miatt - öt évtől tizenöt évig terjedő szabadságvesz­tésre ítélhető. km Virágok meggyalázói... Vádat emeltek a szándékosságért... Nemzetközi porondra lép ‘ 'rvári diadal és a déli harangszó Ennek a világraszóló diadalnak az emlékére kondulnak meg a ha­rangok minden délben. nyíregyháza. Ötszázhatvan éve, 1456 júliusának végén a magyar történelem egyik leg­kitűnőbb hadvezére, Hunyadi János világraszóló győzelmet aratott az Európát elfoglalni akaró Török Birodalom ellen Nándorfehérvár falai alatt, s e győzelemnek köszönhetően a török hatvanöt évig nem tá­madta meg hazánkat. A XV. század közepén a hó­dító törökök figyelme ismét a Balkán felé fordult. Az új szultán, II. Mehmed először a Magyarország kulcsának te­kintett Nándorfehérvár (Belg­rádi elfoglalására készült. Terve azonban nem maradt titokban, s ez nyugtalanságot keltett az öreg kontinensen. Látszólag megmozdult min­den állam, pénzt és segítséget ígérve, azokból azonban nem sok minden valósult meg. Itt­Wagner Sándor: Dugovics Titusz önfeláldozása illusztrációk: múzeum hon sem volt jobb a helyzet, s a bárók, főpapok és nemesek személyes zöme távol maradt a honvédő harcoktól. Egye­dül Hunyadi János országos főkapitány és temesi ispán vette komolyan kötelességét, és 1456 januárjában előbb 7000, majd 10 000 jól felsze­relt lovas kiállítását vállalta. A szultán hadaival 1456. má­jus elején indult meg. Seregét az egykorú krónikások - erős túlzással - százezer főre be­csülték, de a reálisnak tekint­hető 60-70 ezres létszám is hatalmasnak tekinthető. Porig rombolták volna a várat A törökök július elején értek a vár alá, az ostrom július 4-én kezdődött. II. Mehmed a védőket kiéheztetéssel - az utánpótlás bejuttatását meg­akadályozó teljes ostromzár­ral - kívánta gyengíteni, más­részt tüzérségével a falakat próbálta annyira lerombolni, hogy az utolsó roham már szinte nyílt terepen folyhas­son. Szilágyi Mihály, Hunyadi sógora, 5000 magyar és szerb katonájával hősiesen védte a várat, Hunyadi pedig 12 ezer vitézzel és Kapisztrán János ferences szerzetes 25-30 ez­res, a török elleni harcra to­borzott keresztes seregével július 14-ére ért a vár köze­lébe. A magyarok szétszag­gatták és lángba borították a vasláncokkal összekapcsolt török hajókat, ám a szultán se csüggedt, egyheti ágyúzás után elérkezettnek látta az időt a döntő rohamra. A túlerőben lévő ostromlók éjfél után betörtek a várba, amelynek falain akkor már öt török zászló lobogott. A szultán pasaságot és jutalmat ígért harcosainak a lobogó kitűzéséért. Dugovics Titusz, Hunyadi veterán harcosa ekkor vitte végbe hőstettét, mellyel az önfeláldozó kato­na jelképévé vált. (Vélhetően több harcos testesül meg a fiktív Dugovics alakjában.) A végső győzelemig Miután a törököt kiszorítot­ták a falak közül, a várból kitörő keresztes sereg - meg­szerezve a szabadon hagyott oszmán ágyúállásokat - teljes győzelmet aratott az ellensé­gen, megsebesítve a mene­külő szultánt is. Ám a győztes hadvezér nem sokáig örülhe­tett a sikernek, a pestis őt is elérte, s néhány napos szén­üzenete védés után, 1456. augusztus 11-én elhunyt. Harcostársa, Kapisztrán János, csak két hó­nappal élte túl, október 23-án ő is eltávozott az élők sorából. A világraszóló diadal emlé­kére rendelte el III. Callixtus pápa, hogy azontúl minden délben, minden templomban konduljanak meg a harangok! BENE JÁNOS Hunyadi János

Next

/
Oldalképek
Tartalom