Kelet Magyarország, 2016. július (73. évfolyam, 153-178. szám)

2016-07-21 / 170. szám

2016. JÚLIUS 21.. CSÜTÖRTÖK KELET <§> Nigériai pillanatok a Csengerl Helytörténeti Múzeumban Dr. Varga Béla mátészalkai fül-orr-gégész főorvos Nigériai pillanatok című, egzotikus fényképekből álló gyűjteményéből nyílt kiállítás Csengerben, amely előreláthatóan augusztus 18-áig látogatható. fotó: kákos Dávid Már kevesebb mint egy hónap van hátra, és kezdetét veszi a ren­dezvénysorozat. SZATMÁRNÉMETI. Ahogyan ar­ról pár nappal ezelőtt már beszámoltunk, ebben az év­ben különleges fesztivállal készülnek a szervezők: a Par- tiumi Magyar Napok 15 éves történetében az idén először tíz napon át zajlanak majd a különböző rendezvények Szatmárnémeti több pontján. A már megszokott Kos- suth-kert, Tűzoltótorony és Űjközpont után az idén egy „régi-új” helyszín is csatla­kozik, a Széchenyi utca: au­gusztus 19-21. között itt kap helyet az egyik nagyszínpad, számos gyerekprogrammal és koncerttel. Ugyancsak a Széchenyi utca ad teret egy hétvége erejéig a könyvvásár­nak, bor- és pálinkakóstoló­nak, a kézművesek utcájában pedig szebbnél szebb por­tékák közül válogathatnak majd az érdeklődők. km Egy tipikus PMN-pillanat ' FOTÓ: TUDÓSÍTÓNKTÓL Felcsendülnek a katonanóták ENCSENCS. Immár az 5. Encs- encsi Katonanóta Fesztivál veszi kezdetét július 23-án, szombaton 9 órakor az általá­nos iskolában. E fesztiválon a múlt és a jelen egyenruhásai­ról, történelmünk dicső és fájó eseményeiről, a Szovjetunióba hurcolt kényszermunkások­ról, politikai foglyokról emlé­keznek meg. Az érdeklődők ll kórust és énekest hallhatnak. Fellép a nyíregyházi Pántli­kás Együttes, és a Jósa András Múzeum jóvoltából a magyar katonát bemutató emlékkiál­lítás is megtekinthető. km A Krúdy Art Mozi csütörtöki műsora 16.30: Jégkorszak 5. - A nagy bumm (6) - színes, magyarul beszélő, amerikai családi animációs film, 95 perc____________________ ___ 18.20: A hegedűtanár (16) - színes, feliratos, brazil filmdráma, 102 perc ___ 20.15: Emlékezz (16) - színes, feliratos, kanadai-német thriller, 94 perc Programajánló Július 22., péntek 16 óra: Bogáti Forgatag Nyírbogáton 17 óra: XV. Amatőr Színjátszó Taiálko­zó Mátészalkán ______________ 19 óra: 11. Városnap, Anna-bál, Király­telek Vigadó, Nyírtelek _________ 19 óra: A Bereczky Jazz Band jótékonysági koncertje a Kossuth téri református templomért, Kossuth téri református templom, Mátészalka 20.30: Grease, szabadtéri színpad, Nyíregyháza ________________ 21 óra: Tünde & Pila-koncert, Labor Gafé, Nyíregyháza 17 óra: 11. Városnap, koncertek, játszóház, ugrálóvár, városi sportcent­rum, Nyírtelek _______________ 21 óra: Mandala Nyár: Marica grófnő, Sóstói Múzeumfalu, Nyíregyháza Július 24., vasárnap 8.30: Beregsurányi falunap, Bereg­surány ___________________ 15 óra: Csillagászati est, avagy fedezzük fel mi van a fejünk feletti, művelődési ház, Gébedén _______ 18 óra: „Ha akarjátok, nem álom" - a Herzl Tivadarról szóló magyar dráma bemutatója, zsinagóga, Nyíregyháza Július 23., szombat 9 óra: II. Jándl Tlszaparty, Jánd, Tisza-part _________________ 10 óra: Sóstói Sárkányhajóverseny és „Barkács-bogrács” amatőr főzőver- seny, sóstói csónakázótó, Nyíregyháza 10 óra: Kalandozás az Árpád-korban, Sóstói Múzeumfalu____________ 10 óra: II Nagyvarsányi Vigadalom, játszótér, Nagyvarsány _________ 10 óra: Megnyílik a Téka Népművésze­ti Tábor, Nagykálló-Harangod Július 25., hétfő 11 óra: A hátország a Nagy Háborúban dmű kiállítás megnyitója, megyei levéltár, Széchenyi utca 4., Nyíregyháza Pénteken Nyíregyházán láthatta a közönség a Grease világhírű musicalt ILLUSZTRÁCIÓ: INTERNET e DUNA i""iim KLUB V G Ml 05.50 Hajnali gondolatok 06.05 Halálbiztos diagnózis - IV. évad® Amerikai krimisorozat 06.55 Kenő® 07.00 Híradó 07.25 Rondó 0755 Kvartett 06.35 Paula és a vadállatok © Német ismeretterjesztő soro­zat gyerekeknek 09.05 A hegyi doktor - V. évad @ Német családi filmsorozat 10.00 Balatoni nyár @ 12.00 Péti harangszó HD 12.00 Híradó 12.45 Kult + © 12.50 Jamie 15 perces kajái HD Angol ismeretterjesztő so­rozat 1320 Család-barát válogatás 14.15 Halálbiztos diagnózis - IV. évad® Amerikai krimisorozat 15.05 Erdészház Falkenauban ­V. évad © Német tévéfilmsorozat A miniszter félrelép® Vitt Péter miniszter az a fajta férfi, akit a nők legtöbbje kíván magá­nak - de csak addig, amíg meg nem kapja. Okos, sármos, és min­dig talpra esik mint a... 20.35 15.55 Charly, majom a családban® Német családi filmsorozat 16.45 Szerencse Híradó @ 17.05 Doc Martin - IV. évad @ Angol tévéfilmsorozat 18.00 Híradó 18.35 A hegyi doktor - V. évad @ Német családi filmsorozat 19.30 Szerelemben, háborúban ©HD Török romantikus dráma 20.35 A miniszter félrelép ® Magyar filmvigjáték 2220 Kenó® 2225 Para® Magyarfilm 00.00 Agyament karácsony ® Amerikai családi film 01.30 Magyar történelmi arckép­csarnok Magyar ismeretterjesztő so­rozat 02.00 Pannon expressz © HD Magyar magazin 02.30 Határtalanul magyar HD 02.55 Életkerék HD 08.00 JoNaLu 08.30 Eperke és barátai 08.55 Manó Benő és Lili herceg­nő apró királysága 09.20 Tabaluga- l.évad® 09.50 Kelj fel, Marcii© 10.00 Kelj fel,Marcii© 10.15 Zazie kisasszony© 10.25 Hetedhét Gyerekhiradó 10.35 Peppa malac 10.40 Peppa malac 10.50 Kukori és Kotkoda 10.55 Vlzipók-Csodapók 11.05 Süni és barátai 11.10 Stopl Közlekedj okosanl 11.25 Magyar népmesék © 11.30 Pltyke© 11.40 Kérem a következőtl © 11.55 Vakáción a Mézga család III. Sorozat© 12.25 Kicsi a bors, de erős @ 12.50 Geronimo Stilton © 13.15 Rudi és Trudi© 13.30 Az Ifjú Robin Hood kaland­jai© 14.00 Jacques Cousteau tengeri kalandjai© Bosszú® Emily mindenáron úrrá akar lenni tudatkihagyásain, miközben felfe­dezi. hogy tudtán kívül megegyezé­seket kezdett kötni mind Conraddal, mind annak... 22.40 1425 Rozsdalovag© 14.55 Csűrcsavarosdi 1520 Raju, a riksa 15.35 Claude 16.00 A kis sárkány kalandjai 16.15 Peppa malac 16.30 Mesélj nekem! 16.40 Gyerekversek 16.40 Hetedhét Gyerekhíradó 16.50 Tabaluga-l.évad© 1720 Kelj fel, Marcii© 17.45 Zazie kisasszony© 18.00 Max és Ruby 18.25 JoNaLu 18.55 Eperke és barátai 19.15 Manó Benő és Lili hercegnő apró királysága 19.40 Richard Scarry Tesz-vesz városa 20.10 Egyszer volt® 21.00 Én vagyok Itt® 22.40 Bosszú-III. évad© 23.25 Kulisszák mögött - az A3B- as hajón: Fresh Out of The Bus és Rosa Parks® 0020 Rex Rómában XVI. évad© 04.00 Fókusz® Közszolgálati magazin 04.35Story Extra® Sztármagazin 05.00 Barátok közt® Magyar filmsorozat 05.30 Top Shop 05.55 Jó reggelt, skacokl ® 0735 RTL Híradó -Reggel Az RTLII esti híradója 08.05 Fókusz® Közszolgálati magazin 08.40 Story Extra© Sztármagazin 09.20 Asztro-Show 10.15 Top Shop 12.00 Mi muzsikus lelkek Mert mindenkiben van muzsi­kus lélek! 12.35 Egy rém fura család ® Amerikai vígjátéksorozat 13.00 Gossip Girt - A pletykafé­szek® Amerikai filmsorozat 14.00 Kaméleon® Amerikai akciófilm-sorozat 15.05 Éjjel-Nappal Budapest @ CSI: A helyszínelők® Egy fiatal lány holttestére bukkan­nak a sivatagban. Az áldozatot va­lószínűleg halálra éheztették, a vállát pedig megbélyegezték. A je­lek egyértelműen arra_. 22.40 16.20 Isten áldjon, Esperanzal ® Argentin filmsorozat 1725Story Extra® Sztármagazin 18.00 RTL Hiradó - Esti kiadás 18.55 Fókusz© Közszolgálati magazin 19.35 Éjjel-Nappal Budapest ® Magyar filmsorozat 20.50 Barátok közt® Magyar filmsorozat 21.30 Keresem a családom @ Igaz történetek Liluval 22.40 CSI: A helyszínelők ® Amerikai krimisorozat 23.40 RTL Híradó Az RTLII esti híradója 00.10 Selyemút-rali - Irány Pe­kingi Összefoglaló 00.30 Gyilkos elmék® Amerikai-kanadai thriller- sorozat 01.40 A bosszú iskolája @ Amerikai vígjáték 03.30 Gálvölgyi-show @ Paródiashow 05.10 Hungerő® magyar könnyűzenei vá­logatás 06.05 Red Carpet - Sztárok test­közelben® sztármagazin 06.15 OllmpiÁSZ® életmódmagazin 0620 MOKKA® magazinműsor 0625 Benne: Tények Reggel hírműsor 06.55 MOKKA® magazinműsor 0920 Stahl konyhája© 09.30 Babapercek® 10.45 Astro-Vllág 12.00 Tények Délben hírműsor 1225 Aktiv® magazinműsor 12.55 Csapdába csalva® Német doku-reality sorozat 13.35 Knight Rider® Amerikai akciófilm-sorozat 14.40 Walker, a Texas-I kopó ® Amerikai akciófilm-sorozat Jóban Rosszban® Az aktuális rész ismertetője: Müller és Szlávik összefoglalják Sarainak a Szabina-ügyet. Péter és Alexa lelkesen készülnek az utazásra, eközben Betti... 20.40 15.45 Maria® Mexikói filmsorozat 16.50 Megtört szivek© Török filmsorozat 18.00 Tények hírműsor 19.25 ÉDES ÉLET HOLIDAY® reality sorozat 20.40 Jóban Rosszban @ Magyar filmsorozat 2125 NCIS® Amerikai krimi-sorozat 2220 NCIS® Amerikai krimi-sorozat 23.30 Red Carpet - Sztárok test­közelben® sztármagazin 23.40 A törvény embere ® Amerikai kalandfilm-sorozat 0040 Tények Este 0125 Aktiv® 01.50 Sportos 02.00 EZO.TV Jósok, Látók, Médiumok 03.00 NCIS® Amerikai krimi-sorozat 07.00 Hiradó 0735 Egy Perc Hír­adó 08.00 Híradó 0830 Egy Perc Híradó 09.00 Híradó 09.15 Kosár 0040 Egy Perc Híradó 10.00 Híradó 10.15 Unió28 1040 Egy Per: Híradó 11.00 Híradó 1130 Egy Perc Híradó 1145 Egy Perc Hiradó 12.00 Déli ha­rangszó 12.01 Hiradó 1241 Egy Perc Híradó 13.00 Híradó 13.15 Iskolapad 1340 Egy Perc Híradó 14.00 Híradó 14.15 Család és otthon /ism/1440 Egy Perc Híradó 15.00 Híradó 15.15 Életkor /ism J1540 Egy Perc Híradó 16.00 Hiradó 16.15 Unió281640 Egy Perc Híradó 17.00 Híradó 17.15 Kosár 1740 Egy Perc Híradó l&OO Hiradó 1840 Egy Perc Híradó 19.00 Hírek 19.05 Unió28 (ism.) Európai uniós ma­gazin 1930 Híradó 2045 Egy Perc Hír­adó 21.00 Híradó 2135 Egy Perc Hír­adó 2135 Világhíradó22.00HlRACtó 23.00 Híradó 2320 Angol nyelvű hí­rek 2330 Német nyelvű hírek 2340 Orosz nyelvű hírek2330 Kínai nyelvű hírek 00.00 Himnusz HD © M4 09.05 Magazin 0940 Gyulai István Memorial- Székesfehérvár1230Múlt és jelen egy időben 13.00 CfTP Bank Li­ga labdarúgó mérkőzésT4^5 Fradi Tv 1530 Magazin Pecatúra 16.00 Össze­foglaló 16.15 Vízilabda mérkőzés Női tátogatott mérkőzés: Magyarország - Ausztrália1745 Labdarúgó mérkőzés Európa-liga selejtező 20.00 Boxutca magazin Magyar Nagydij 21.00 Össze­foglaló 21.15 Magazin Skipper 2145 Összefoglaló 22.00 Labdarúgó mér­kőzés Európa-liga selejtező 23.55 Magazin Tenisz 0025 Sportpercek 0035 Tenisz Davis Kupa Magyaror­szág-Szlovákia egyes 9.00 Magyarország élőben 10.00 Híradó 11.00 Panaszkönyv 12.00 Hír­adó 12.30 Globál 13.00 Reggeli já­rat plusz 14.00 Vetítői ® 15.00 Hír­adó 1530 Alinda 16.00 Szabadfogás ® 17.00 Híradó1730 BBC Reporters 18.00 Magyarország élőben 19.00 Híradó 20.00 Csörte 21.00 Híradó 212130 Magyarország élőben plusz 22.00 Híradó 2230 Alinda 23.00 Csörte 0.00 Híradó © FILM* 0925 A tökéletlen trükk ® 11.10 A bowling-bajnok ©13.00 Családi meló ®1435 Szuperzsaru® 17.05 The Expendables- A feláldozhatok © 19.00 Keleti igazságosztó ©21.00 Droghadsereg © 2245 Átkozottak harca © 0030 Gyilkos folyó © © ST0RY4 07.25 0755 Balu kapitány kalandjai 0825 Gyilkos sorok © 0930 Gyil- [ kossorok@1035SzexésNewYork © 11.0512.05 Született feleségek @ 13.05 A farm, ahol élünk ©14.10 Álomhajó ©16.05 Bor, mámor, sze­relem ® 1725 Átomhajó ® 1925 Hegyimentők ©20.30 Szex és New York © 21.00 Rosamunde Pilcher Álom és szerelem © 23.00 Bostoni halottkémek ® 00.00 Rosamunde Pilcher Álom és szerelem ® © DISCOVERY C. 06.25 Halálos fogás 07.15 A túlélés törvényei 08.05 Raktárvadászok 0830 Licitvadászok 09.00 Angliai raktárvadászok 0930 Kanadai rak- táiárverések 10.00 Amcsi benzinfa- j lók: Shelby Mustang 11.00 Alaszka, a legvégső határ 12.00 Csupasz túl­élők 13.00 Raktárvadászok1330Li­citvadászok 14.00 Angliai raktárva­dászok 1430 Kanadai raktárárveré­sek 15.00 Autókereskedők 16.00 Ho- gyan készült? 1630 Hogyan csinál- ják? 17.00 Aranyláz Alaszkában l&OO Alaszka, a legvégső határ 19.00 Autó- kereskedők: Mini 1000 City1930 Au­tókereskedők: Mini 1000 City 20.00 Kamionosok 21.00 Ausztrál kamio- nosok22.00 Folyami gyémántvadá­szok 23.00Aranyláz a Bering-tenge- ren 00.00 Ne próbáld ki otthon! ÖATV 6.00 ATV START Benne Híradók: 6.00.7.00.8.00 830 START plusz 9.05 Fórum 1025 Titkos dosszié BO ® 1130 Lad bácsi konyhája 11.55 ATV Híradó 1225 Világhíredé 1235 ATV Híradó1250 START plusz 1345 Egyenesbeszédl550 700-as klub® 1620 Fő az egészség 16.50 Világhír­adó 17.05 Fórum 1745 ATV Híradó | 18.15 A nap híre 1840 No comment 1845 ATV Híradó 1920 Időjárás-je­lentés 1925Egyenes beszéd Kálmán Olgával 21.00 Híradó - Este 9 2140 Híresek és hatalmasok 2230 Híradó - Este 9 23.10 Hazahúzó 00.00 Vi- lághiradó____________________ ©COOL TV 09.00 Medicopter 117 - A légimentők | ©10.00 Miért éppen Alaszka?® 11.00 A mentalista ©12.00 Sliders ©1235Medicopter 117 - A légimentők ©1345Vészhelyzet©14401535 Cobra 11 ©1630CSI: New York-i hely­színelők @1725 CSI: Miami helyszíne­lők ©1820 Döglött akták @ 19.15 Gyilkos elmék ©20.15 A mentalista ©21.10 Dr.Csont@22.10 Rejtjelek© 23.05 Volt egyszer két Németország ®00.00 Gyilkos elmék ® GNYTV 0630Híradó07.00Pezsgő város ma­gazin © 07.30 Híradó OaOO Vetítő kisfilmek a múltból ©0830 Hiradó 09.00 Alkotás utca kulturális maga­zin © 09.30 Az „Árpád-kori” Nyires falu születése dokumentum film ® 10.00 Képújság 18.00 Híradó 1830 Jeles Nyíregyháziak portré magazin © 19.00 Híradó 19.30 Alkotás utca kulturális magazin © 20.00 Híradó 20.30112 - az első vonal magazin © 21.00 Híradó 2125 Vetítő kisfilmek a múltból©22.00 Híradó2220 Feke­tén Fehéren portré magazin ©2250 Híradó 23.10 Képújság PTt.ll.HV4.'« j 6.3Q Party-zóna @ 7.00 Híradó | 7.30 35 perc ©8.00 Híradó 8.30 j Aszcendens®930 Híradó930Kép­újság 1730 Party zóna - zenei össze­állítás © 18.00 Híradó 1830 Túra- bakanc, Balsa Hal-Veid Fesztivál © 19.00 Híradó 19.30 Munkakör © 20.00 Híradó 20.25 Film: Ki be­széli« szerelemről © 22.00 Híradó 2225Aszeretetereie©2255 Him­nusz 23.00 Képújság ©NAT.GEO. 07.50 Gyáróriások © 0845 A vi­lág legveszélyesebb állatai©0940 A világ legveszélyesebb állatai ® 1035 A halát torkában © 11.05 11.30 Eszementjátékok @ 12.00 A Yúkonaranyásói@13.00Tonhat-csa- ták © 14.00 A Harmadik Birodalom építményei ©15.00 Országút a po- | kolba© 16.00 Légikatasztrófák© 17.00 Gyáróriások © 18.00 Ország­út a pokolba © 19.001930 Pedig ió ötletnek tűnt © 20.00 Apokalip­szis: az első világhábofO © 21.00 Hit­ler bajnokai ©22.00 A háború játé- kai © 23.00 Pedig jó ötletnek tűnt ©2330 Pedig jó ötletnek tűnt © 00.00 Drog-nyomozók © ©CLASS FM 06.00 Morning ShowlO.OO Class KP vánságműsorAbaházi Csabával 15.00 Class Délután Vágó Pirossal 20.00 Class Night Szani Rolanddal 22.00 Class Kultúra © MR1-KOSSUTH 6.00180 perc 9.00 Hírek 930 Hí­rek 10.00 Krónika benne: Sport Idő­járás. 1030 Hírek kb.10.52 Hangtár 11.00 Hírek 11.07 A Hely 1130 Hírek 1132 Vendég a háznál Gyerekekről - felnőtteknek Szerkesztő: Keresztes Ilo­na 12.00 Déli harangszó 1201 Krónika 1223 Sportvilág1230Ütköző délben 13.00 Hírek 13.06 Rádiószínház 1330 I Tanúim lesztek! 14.00 Hírek 14.05 Arcvonások1430 Hírek1434Tér-ldő 15.00 Krónika 15.10 Szabadság népe 1535 Közelről1538Az elveszett cir­káló 153656 másodperc Szerkesztő: Hatos Gyula 16.00 Krónika1630 Hí­rek 1640 Hangtár 17.00 Hírek 17.07 | Trend-idők1730 Krónika1734Sport­világ 1756 Hősök naptára 18.00 Üt­köző estel830 Határok nélkül 19.00 Hírek 19.07 Sportvilágl925Tetten ért szavak1930Családi sáv 20.00 Kró­nika 20.11 Belépő 2033 Vers napról napra 21.00 Hírek 21.05 Sportvilág 2130 Rádiószínház 2130 Zene 22X>0 Krónika2220Sportvilág2230A nap | történetei 2236 56 másodpetc2237 Igéző 23.00 Hírek 23.05 Sport 23.11 Arcvonások Hankíss Ilona operaéne­kes Riporter Cservenka Judit MulMiiWali 6.00 Hírek. Időjárás. Közlekedés. 6.03 Talpra magyar - reggel a Pető­fi Rádióval Műsorvezető: Peiler Ma­riann és Harsányi Levente 630 Hír­percek 7.00 Hírek. Időjárás. Közlekedés 730 Hírek. Időjárás. Kűzlekedés&OO Hírek. Időjárás. Közlekedés830 Hírek. Időjárás. Közlekedés 930 Hírek. Időjá­rás. Közlekedés 10.00 Hírek. Időjárás. Közlekedés 10.03 Eszembe jutottál 11.00 Hírek. Időjárás. Közlekedésll.02 Sporthírek 12.00 Hírek. Időjárás. Közle­kedés 13.00 Hírek. Időjárás Közleke­| dés 13.03 Petőfi összes Műsorveze- tő: Majoros Rita 14.00 Hírek. Időjárás. Közlekedés 15.00 Hírek. Időjárás Köz­lekedés 15.02 Sporthírek 16.00 Hírek. Időjárás Közlekedés 16.03 Egész úton - hazafelé a Petőfi Rádióval Műsorve­zető: Szilágyi Zsolt T7.00 Hírek. Időjá­rás. KözlekedésT7X»2 Sporthírek 18XK) Hírek. Időjárás. Közlekedés 1930 Hírek. Időjárás. Közlekedés 19.02 Sporthírek 19.03 Minek nevezzelek? Műsorveze­tő: Botos Csaba20.00 Hírek. Időjárás Közlekedés 21.00 Hírek. Időjárás Köz­lekedés 21.03 Rontom Bontom 22.00 Hírek. Időjárás. Közlekedés _______ © VIASAT3 ©07.00 0725Jóbarátok ©0730 A nagy svindli 0845 Doktor House ©0940Szivek szállodája®1040 Sütimester ©11551235CSI: A hely­színelők 1355 NCIS-Tengeiészeti hely­színelők ©1430 NCIS: Los Angeles ©1530Castle @1630Castle© 1730 Sütimester © 19X)5 Egy fiú­ról - ©1935 Jim szerint a világ © 20.05 2035 Két pasi - meg egy ki­csi ©21.00 Szex és New York 2. © 00.00 Férj és férj® A műsorváltozás jogát a televízió- és rádiótársaságok fenntartják. Az esetleges eltérésekért felelősséget nem tudunk vállalni.

Next

/
Oldalképek
Tartalom