Kelet Magyarország, 2016. július (73. évfolyam, 153-178. szám)

2016-07-18 / 167. szám

2016. JÚLIUS 18., HÉTFŐ Megyei tükör 11 KEDET ■■■1 ■■■■■■I ■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■Hl A folyó nem csak elválaszt Nem kizsigerelni és szennyzeni, hanem óvni, védeni kell folyó- inkat! tiszakóród. Magyarország és Ukrajna határvízi víz­gazdálkodási kérdésekkel foglalkozó kormánymegha- talmazott-helyetteseinek tavalyi ülésszakán született meg a döntés, hogy közösen szervezik meg 2016-ban a nemzetközi Duna-napot. A rendezvényt június 28-án tar­tották Tiszakóród és Halábor (Kárpátalja) településeknél, a folyó két partján. A két part között egész nap járt a komp­hajó, akinek kedve szottyant, átruccanhatott a másik partra ahányszor csak akart. Persze útlevél még szükséges volt a „szomszédoláshoz”. A rendezvény vízre szál­lással kezdődött. A Fetivízig Csele komphajója lehorgo­nyozott a Tisza közepén, s itt hangzottak el a nyitóbeszé­dek. Mind Somlyódy Balázs, az OVF főigazgatója, mind Irina Ovcsarenko, Ukrajna Állami Vízgazdálkodási Ügy­nöksége megbízott elnöke hangsúlyozta: közös a víz­gyűjtő területünk, ezért csak együtt lehetünk sikeresek az árvízi védekezésben. Magyar- ország és Ukrajna szakmai Tizennégy ország A Nemzetközi Duna Védelmi Egyezményhez, amit 1994. június 29-én írták alá, 14 ország csatlakozott, köztük Magyarország is. Ehhez kapcsolódva az első nemzetközi Duna-na- pot 2004-ben rendezték meg azért, hogy felhívják a figyelmet a folyó természeti értékeire, azok megóvásának fontosságára. együttműködése pedig évti­zedek óta példaértékű. A magyar oldali helyszínen szakmai előadásokat tartot­tak, míg a sátrak körül már rotyogott a bográcsokban a halászlé, vagy éppen a ká­posztás paszuly. Szélsőséges időjárás Láng István, az OVF műszaki főigazgató-helyettese az idő­járási szélsőségekről beszélt, mely a Felső-Tiszánál hatvá­nyozottabban jelentkezik. Miközben Tiszabecsnél 2 mé­terrel emelkedett az árcsúcs, az aszály is egyre súlyosabb gond a térségben. A problé­mák kezelésére alkották meg a Kvassay-tervet, mely magá­ban foglalja a töltésfejlesztést, a tározók építését és a folyó­medrek rendezését. 2020-ig magyar oldalon még egy vész­Az árvízi vé­dekezésben csak együtt lehetünk sikeresek. SOMLYÓDY BALÁZS tározó épül Tiszakóród és Ti- szabecs között, míg az ukrán oldalon Tiszaújlaknál és Me­zővárinál. Tovább erősítik a jobb parton, azaz a túloldalon is a töltéseket. Továbbra is komoly prob­lémát okoz a tivadari szű­Az OVF és az ország 12 vízügyi igazgatósága halspecialitások elkészítésében mérte össze a tudását. kület, melyet részben az üdülőövezet rendezésével, illetve új híd építésével le­hetne orvosolni. Az aszály kezelésére monitoringrend­szert építenek ki talajvízmé­réssel, s növelni akarják a hálózatot, bevezetik az aszály­indexet. (Az aszály mintegy 400 milliárd forintos kárt oko­zott tavaly.) Vjacseszlav Roz- gon ukrán határvízi kormány- meghatalmazott-helyettes megköszönte Magyarország segítségét a Kárpátalján kiépí­tett árvízi előrejelző-rendszer kivitelezésében. km-gyl Mindenki nyertes volt, de hát eredményt mégiscsak hir­detni kellett: végül a győriek vitték el a pálmát. Halspecialitások viadala Tehetséggondozás felsőfokon A felsőoktatás arany­bánya, ahol megnyílik az út a diákok előtt. nyíregyháza. A felsőoktatásra gondolva a legtöbbünknek a diploma jut az eszébe először, melynek birtokában könnyebb elhelyezkedni és jobban lehet keresni, mint nélküle. A fel­sőoktatás azonban jóval több annál, hogy diplomát szerez­Érzékenyftő előadáson a kar halla- gatói FOTÓ: DE-EK zünk. Ásványkincsekben sze­gény hazánk igazi aranybá­nyája ez az oktatási szint, ahol kreatív gondolkodással, kellő motivációval átlagon felüli teljesítményt lehet nyújtani, ahol a diákok előtt megnyílik a tudomány és a közélet igazi magaslataira vezető út is. Szellemi viadalok- A Debreceni Egyetem nyír­egyházi Egészségügyi Kara a kezdetektől kiemelt hangsúlyt fektet a tehetséggondozásra. A diákok karrierjét támogató erőfeszítések legújabb formá­ja a szakkollégiumi rendszer, amely elsősorban nem a lakha­tás biztosításáról szól, hanem arról, hogy a szakkollégium diákjai megfelelő környezetet kaphassanak az élvonalbeli teljesítmények eléréséhez. A Verzár Frigyes Szakkol­légium ebben a tanévben a Nemzeti Tehetségprogram sikeres pályázatán elnyert 1,2 millió forinttal bővítette a di­ákok lehetőségét arra, hogy a tudományos-szakmai tehet­ség fejlesztése mellett más képességek - a teammunka, a menedzsment, a kooperációs készségek stb. - fejlesztésében is nagyot ugorhassanak előre - tájékoztatta lapunkat Hüse Lajos, a kar főiskolai docense. Az Emberi Erőforrások Mi­nisztériuma támogatásával megvalósuló programsorozat révén a kar diákjai elsajátí­tották a brit parlamenti vita­módszert - melyen minden évben nagy közönséget vonzó szellemi viadalok zajlanak a leghíresebb angol egyetemek között -, majd frissen szerzett tudásukat ki is próbálhatták a meghívott neves előadókkal szemben. Tudományos tevé­kenységük eredményeképpen nemrég látott napvilágot a Di­áktudomány című kötet, ame­lyet fellapozva az utókor talán egy jövőbeni professzor első szárnypróbálgatásait láthatja majd. A vitától és kutatástól zajos hétköznapokat dunán­túli és zempléni kirándulások, illetve más intézmények diák­jaival való, jó hangulatú talál­kozások színesítették. KM A diákok elsajátíthatták a brit parla­menti vita­módszert. HÜSE LAJOS Ultrahang is lesz a Campuson Tudományos élmények is várják a fesztiválozó- kat. Debrecen. A Debreceni Egye­tem programhelyszínén, az Egyetem téren az idén is látványos és izgalmas tudo­mányközeli élmények várják a látogatókat: testünket akár ultrahanggal is felfedezhetjük. Habár nem végeznek di­agnosztikus értékű vizsgá­latokat, mégis felfedezhető az emberi test a Debreceni Egyetem Orvosi Képalkotó Intézetének köszönhetően, ugyanis a szakemberek egy ultrahangos vizsgálóberen­dezést is kivisznek a Campus Fesztiválra, így akár állapotos kismamák számára is tudnak egy rövid áttekintést nyújta­ni a piciről. Egy csepp vérből pedig vérkenetet készítenek, és mikroszkóp segítségévei mutatják meg a látogatóknak, hogy a mennyi információ érhető el a tudósok számára egy egyszerű módszerrel. A Debreceni Egyetem kiemelt fesztiválhelyszínén - ahol az idén már színpad is lesz sok zenével és a Dumaszínház humoristáival - tizenöt tudo­mányterület mutatkozik be jövő héten csütörtöktől isme­retterjesztő és szórakoztató programokkal, de az egyete­mi főépület méretarányos, öt méter magas ugrálóvára is várja majd nemcsak a kiseb­beket, de a felnőtteket is. Elemzés, segítség Fizikushallgatóknak köszön­hetően ebben az évben is átél­hető a fesztiválkedvenc folyé­kony nitrogén hűsítő hatása, sőt felhőt is fognak készíteni az egyetemisták, akik izgal­mas optikai és fényjelensé­geket is ígérnek, biztosítva, hogy az Egyetem téren még sötétedés után is látványos attrakciók vonzzák a tekinte­teket.- Kiemelten foglalkozunk az idén a szerelmesekkel, akik párkapcsolati bögrét festhet­nek nálunk a saját szimbólu­maikkal, közben pedig a kap­csolatról beszélgethetünk, de villámcoachingot is alkalma­zunk, aminek segítségével rö­vid idő alatt problémahelyze­tet tudunk elemezni és ezzel segíteni a fesztiválozóknak - mondta el Berényi András, az egyetemi Mentálhigiénés és Esélyegyenlőségi Központ vezetője. hbn-szl Hajléktalanná váltak a gólyák TARPA. Leszakadt a Kossuth utcán lévő gólyafészek, való­színűleg a sok csapadék miatt - adott értesítést egy közösségi oldalon az esetről egy helybeli. A fészek ágainak nagy része a vezetékre és a földre zuhant. Az EON szakemberei leszed­ték a gallyakat, amik esőben zárlatot okozva tüzet keltet­tek volna vagy a szolgáltatást megszakíthatták volna. A föld­re hullott ágakat összeszedték, a gólyák pedig hajléktalanná válva egy közeli háztetőről nézték a munkát. km Kvizmegfejtés 1720-ban mint pusztahely (desolata) szerepelt a vármegyei összeírásban. 1763-1767 között Káttay János a szilágy­ság! birtokairól, Portelekről román eredetű, óhitű jobbágyokat telepített a mai faluba. d) Biri Vendégsorok Angyal Sándor Forró napok Mire ezek a sorok az olvasó elé kerülnek, az előrejelzés szerint szűnik az irdatlan hőség itt keleten is, ahol az utób­bi időben egyre kiszámíthatatlanabb az időjárás. Nemrég tojásnagyságú jég verte el a gyümölcsösöket, a zöldséges kerteket Csenger környékén, percek alatt annyi eső hullott a Nyírség egyes részein, mint máskor egy hónapban össze­sen, Nyíregyháza belvárosában plusz 37 fokot is mutatott a hőmérő, a vasútállomáson ingyen hűsítő vizeket osztottak a tikkadt utasoknak és így tovább. Minderről a lakás hűs nappalijában beszélgettünk otthon, megemlítvén a régi kánikulákat. Fiatalkorunkban ilyentájt mifelénk, lent Szatmárban javában arattak a férfi­ak kinn a határban. A nagyobb gyerekek kötelet sodortak, míg az asszonyok markot szedtek, amit a kötelekkel kévé­be erősítettek, majd boglyába rakták, amíg hordásra került a sor. Mert akkortájt még híre-hamva sem volt a kom­bájnnak, a learatott termést hazahordák az udvarokra, ahová aztán később behúzta a cséplőcsapat a gépet, hogy majd zsákokba kerüljön a búza meg a gabona. Meséli feleségem, hogy náluk a Rétközben is nagyjából ez volt a szokás. Neki viszont azzal volt nehezebb, hogy ő már gyermekkorában is megtanult főzni, s biciklin maga vitte ki az ebédet a szüleinek, az idősebb testvére­inek az aratás színhelyére. A délután sem telt el munka nélkül, mert amint elmosogatott, kihajtotta a ludakat a faluszéli, tónak nevezett vízhez, hadd hűsöljenek kicsit, miközben ő is ott pihente ki a főzés fáradalmait. Most más a helyzet, modernebb világban élünk, gépek végzik a mun­ka nehezét, mi pedig várjuk helyzetünk enyhülését. Ami vagy eljön, vagy nem, s vagy felüdülhetünk, vagy tovább izzadunk a hetedmagával sütő napon. A nagyobb gyerekek kötelet sodortak, míg az asszonyok markot szedtek. kelet@kelet.hu Közel hetven diák vett részt a táborban fotó: tudósítónktól Prózát, koreográfiát és táncot is tanultak NYÍRBÁTOR. Fantasztikus volt a hangulat a 10. Bátori Or­szágos Színjátszó és Musical Táborban - tájékoztatta la­punkat Vona Éva a Nyírbátori Kulturális Központ művésze­ti vezetője. Közel hetven diák hat cso­portban dolgozott. A Móricz Zsigmond Színház művészei irányították a munkát: Kosik Anita, Gulácsi Tamás és Ta­más Attila a musical csoport­tal foglalkozott, Szakály Viki a táncot és a koreográfiát oktat­ta, Nagyidai Gergő két prózai csoporttal is dolgozott, Mun­kácsi Anita a legicisebbeket irá­nyította, Rák Zoltán a határon túli Szilágysomlyó diákjaival dolgozott, Horváth Viktor a drámatagozatos fiatalokkal alkotott, maszkórát pedig Ho- lecskó Ildkó tartott. Mrozek-, Tomku Kinga- és Albee-művek mellett improvizatív előadá­sok, átiratok és ősbemutatók tarkították a szombati premi­ert, a Nem félünk a farkastól, az Oscar, a Premier, a Has-me­se, A hóember és a Rácsrázók is életre keltek. km ÖZV. HAJZER MENY- HÉRTNÉNEK 90. születésnapja alkalmából sok szeretettel kíván nagyon sok boldogságot, erőt, egészséget, minden szépet és jót 4 gyermeke, menyei, 10 unokája, azok párjai és 15 dédunokája. 1 HIRDEjtS

Next

/
Oldalképek
Tartalom