Kelet Magyarország, 2016. július (73. évfolyam, 153-178. szám)

2016-07-18 / 167. szám

2016. JÚLIUS 18., HÉTFŐ 8 Hazai tájakon Sokáig magán viseli majd a jégverés nyomait MÉHTELEK. A méhteleid refor­mátus templom felújításának utolsó simításainál lapunk is jelen volt 2014 novemberé­ben. Többször tudósítottunk az újjáépítés során talált idő­kapszuláról, s akkor is a hely­színen voltunk, amikor vissza­került helyére a gomb, benne a ma élők üzenetével. Ám a régi fényében pompázó templom teteje megsérült a három hét­tel ezelőtti jégverésben. Kálmán Dávid méhteleki lel­kipásztor nem szolgálhatott jó hírekkel: az előzetes felmérés alapján összesen közel egy­millió forintos kárt szenvedett az egyházközség, hiszen a vi­harban a parókia és a gyüleke­zeti ház is megrongálódott. Országos gyűjtés Indult- A palafedés részben össze­tört, a vörösréz borításon is jól láthatóak a sérülések. Utóbbit költséges lenne újrarakni, így ha később más nem is emlé­keztet majd rá, ez mindig hir­detni fogja a jégverés nyomait. A valódi kár valószínűleg csak télen mutatkozik meg... Or­szágos gyűjtés indult a temp­lom helyreállítására, az pedig, hogy kapunk-e állami segítsé­get, később dől el. km ■ Felborult egy traktor Pótkocsit vontató traktor tartott a Korányi utca felől a Sóstói úti vasúti átkelő irányába péntek este. A szerelvény felborult, a vontató az oldalára dőlve állt meg. fotó: pusztai Sándor Röviden tűzszünet. Munkavégzés köz­ben sértett meg egy lakossági gázvezetéket a Csongor utcá­ban egy gép pénteken. Szemé­lyi sérülés nem történt, lakos­ságvédelmi intézkedésre nem volt szükség. izzón A bála. Öt darab kör- bálás szalma izzott szombat délután egy zárt kertben Kis­várdán. A város hivatásos tűz­oltói vízsugárral és kéziszer­számokkal szüntették meg az izzást, senki sem sérült meg. » Kompavatás Balsán Felújították és közel 10 méterrel meghosszabbítot­ták a kompot Balsán, ahol szombaton 10. alkalommal rendezték meg a Tiszapartl hal és vadételek fesztivál­ját. A demecseri Citrom band fúvósainak pattogó ritmusára partra vonuló vendégeket a polgármester, Somogyi Szilvia köszöntöt­te. Elmondta, a komp im­már 45 tonna teherbírású, így nagyobb járműveket is szállíthat. A szalag átvágá­sa után a vendégek átutaz­tak a túlpartra, ahonnan néhány autó a visszaúton már valódi működése köz­ben használta a kompot, de persze a finom falatok is gazdára találtak. FOTÓK: PUSZTAI SÁNDOR Tíz nap önfeledt szórakozás Partiumi Magyar Na­pok: bejelentették a fő fellépőket és ismertet­ték á részletes progra­mot. szatmárnémeti. Tíz napon át, augusztus 19-28. között ismét az önfeledt szórakozásé lesz a főszerep: a Partiumi Magyar Napok alatt több mint 150 program közül válogathatnak az érdeklődők. Régi és új helyszínek Stier Péter, a rendezvény főszervezője a sajtótájékoz­tatón beszámolt arról, hogy az idei ünnepi PMN tíz napja alatt még több szórakozási és kikapcsolódási lehetőséggel várják a szatmáriakat, egy régi-új helyszínen is lesznek programok és koncertek. A Kossuth-kert, a Tűzoltótorony • és az új központi Október 25. tér mellett az idén a Széchenyi utcában is lesz színpad. Utób­bi 2002-ben, a legelső partiu­mi napok legkedveltebb hely­színeinek egyike volt, többek között ezért is döntöttek úgy a szervezők, hogy ismét felele­venítik ennek hagyományát. Az állandó programok mel­lett a fellépők egy részét is ismertette a főszervező. Gon­dolva minden korosztályra, koncertezni fog a Dolly Roll, az R-GO, az Intim Torna Illegál, a legkisebbek az Alma együttes koncertjén tapsolhatnak majd sokat. Augusztus 20-án az új központban az István, a király rockopera koncert változatát is megtekinthetik egy negy­ventagú kórus közreműködé­sével, a rendezvényt pedig a Magna Cum Laude nagykon­certje zárja. A legnagyobb a régióban A Partiumi Magyar Napok társszervezője a kezdetek óta az Identitás Alapítvány, amely immáron 15 éve a rendezvény mögött áll. A szervezet veze­tője Szőcs Péter - aki már 8. éve az alapítvány elnökeként vesz részt a szervezésben - a rendezvény jelentőségéről beszélt és arról, hogy a Parti­umi Magyar Napok a legna­gyobb kulturális rendezvény a régióban, amelyet az Identi­tás Alapítvány a továbbiakban is támogatni fog szakmailag és anyagilag egyaránt. Szatmárnémeti polgármes­tere, Kereskényi Gábor el­mondta, hogy fiatalként is egy A Magna Cum Laude Is fellép FOTÓ: INTERNET olyan pezsgő szatmárnéme­ti rendezvényről álmodtak, amely mindenkit megmozgat a városban és a környező tele­püléseken. Polgármesterként pedig továbbra is támogatni fogja a rendezvényt és arra törekszik, hogy minden szat­mári magáénak érezze azt. KM-Helyszínj Nyíregyháza ÍKÖssuthVer, p'ldöpont.aB 201Ó?iüliü?30: szóm Katii O.óra 1 takarékoskodunkj ?a prcqramolcItalMjM^^^K ^EjMB^Reggeli ébredés a Sényői Dancesing tanccscpoTttal^^^^^H . -Köszöntök, Heiebrandt Mate olimpikon búcsúztató D77Kovács Ferenc polgármester és Krausz Róbert KELETiTakarek elnök-,ügyvezető, V •InterjúMaiéval ^***^|| SESSL -Bemelegítés lesch Zsófival es Zumbas csapatáv ^GyájöglásMátéval(2 km), közben tombolaosztása gyaloglásréi m MEjjraelesztési bemutató, a speciális mentők kutyás mentés bei am hvAfhiiin mn.hi f-mi-Ai Iniwsr 5 UstrruH? toron l \st\vnu Airw 3í»ti nrrd ■Véraidasi lehetőség a.Varosháran, mobil szűrőállomás a Kossuth téren (vérnyomásáé k^^^^j^SaKBEETetmod tanácsadás és Aerobic Katus Attilával K^ETomMasorsolas (Főnyeremény: 30.000. Ft összegű Takaiekszt ^nyj^l A megye új pénzintézete a KELET Takarék bemutatja: Sport- és Egészség nap az Olimpia jegyében! bemutatkozik a KELET Takarék Heiebrandt Mate olimpikon legnagyobb támogatója Mozogj Attilával! v\ // Ny w —, A rendezvény fővédnöke: Dr. Kovács Ferenc polgármester • Műsorvezető: Vitkai Éva Mozogj és Nyerj! • Média partner: a Kelet-Magyar ország és a Retro rádió KELET TAKARÉK FODOR irodagép &SCIQB Tizenhármán tettek sikeres vizsgát FOTÓ: FEHÉRGYARMATI KATASZTRÓFAVÉDELMI KIRENDELTSÉG Képezték magukat az egyesület fiataljai vásárosnamény. A múlt héten 35 órás ifjúsági tűzoltótanfo­lyamon vett részt a vásáros- naményi önkéntes tűzoltó egyesület ifjúsági csapata a ka­tasztrófavédelmi összefüggő szakmai gyakorlat keretein belül - a tanfolyamon tizen­hármán tettek sikeres vizsgát. A számonkérésen a résztve­vőknek egy húsz kérdésből álló tesztet kellett kitölteniük és egy osztott sugár szerelését kellett csapatban végrehajta­niuk. A feladatokat a Fehér- gyarmati Katasztrófavédelmi Kirendeltség tűzoltósági fel­ügyelője és a vásárosnaményi tűzoltóparancsnok ellenőrizte és értékelte. km ■b Esős szőttesnap A programok egy részét a rossz idő miatflefújták szombaton Paszabon, az esti produkciókig az érdek­lődők a paszabi szőttesek­ben gyönyörködtek. Egy első és egy második díj Szép sikert aratott a nemzetközi kórusver­senyen a Cantemus Vegyeskar. NYÍREGYHÁZA, CANTONIGROS. Is­mét öregbítette Nyíregyháza és hazánk hírnevét a Cantemus Vegyeskar, hiszen a spanyol- országi Cantonigrosban jú­lius 14-17. között 34. alkalom­mal megrendezett nemzetközi kórusversenyen a vegyeskari kategóriában első díjat, a női- kari kategóriában pedig máso­dik díjat szerzett az együttes Szabó Soma vezetésével. Szombat éjjel, az ered­ményhirdetés után sikerült telefonon beszélnünk a kórus vezetőjével, aki a következő­ket mondta: - Nagyon nagy siker mind a két helyezés, hiszen erős mezőnyben tud­tunk helytállni, magas szín­vonalú verseny volt. Felvették a nevüket- Sok neves együttes, köztük nagydíjas kórusok is részt vet­tek ezen a megmérettetésen. A szervezők kérték, hogy ne­vezzünk be a női kari kategóri­ába is. Ezt a moldáv Cantemus nevű kórus nyerte meg, meg­előzve bennünket. Érdekessé­gük, hogy hallották korábban a Cantemus Gyermekkórust énekelni, s úgy gondolták, ők is felveszik ezt a nevet és szín­vonalas kórussá válnak.- A verseny előtt egy hétig Franciaországban gyakorol­tunk, s ott is adtunk két si­keres koncertet. Van egyfajta hírneve már az ottani koncert­jeinknek, vannak olyan fran­cia és külföldi érdeklődők, akik évről évre visszajönnek a Roujanban és környékén adott hangversenyeinkre. Az egyik szereplésünk után pél­dául egy új-zélandi turista gratulált, aki már harmadik alkalommal hallott ott ben­nünket - tette hozzá Szabó Soma karnagy. km HIRDETÉS

Next

/
Oldalképek
Tartalom