Kelet Magyarország, 2016. július (73. évfolyam, 153-178. szám)
2016-07-11 / 161. szám
2016. JÚLIUS 11-HÉTFŐ 9 W Ott lesz az Aranylabda-jelöltek között. Ha szavazhatnék, én biztosan rá voksolnék. Didler Deschamps, a francia válogatott szövetségi kapitánya az Európa-bajnokság legjobb játékosának járó különdíjat csatárának, Antoine Griezmann-nak adná. A portugál Diário de Notídas megszerezte az Európa-baj- noki döntős csapat fiatal csillagának, Renato Sanchesnek a születési bizonyítványát, így igazolva, hogy a híresztelésekkel ellentétben a nyáron a Bayern Münchenbe igazoló középpályás valóban 18 éves. A Benfica riválisánál, a Sportingnál megkérdőjelezték, hogy Sanchez még csak 18 éves lenne, ezután kezdett nyomozásba a lap. Piatini Eb-je - Piatini nélkül eb. Michel Piatini összeférhetetlenség és hűtlen kezelés miatt négy évre el van tiltva a sportággal kapcsolatos mindennemű tevékenységtől, ettől függetlenül - nem hivatalos személyként - meghívták őt a hazájában rendezett kontinenstomára. Az európai szövetség (UEFA) felfüggesztett elnöke egyetlen mérkőzésen sem volt jelen. Piatini nevéhez fűződik a 24 csapatos rendszer ötlete és nyilván abban is van szerepe, hogy hazája volt a házigazda. Sérülés, gyötrelem és portugál öröm Fájdalmas pillanat: Dimitri Payet (jobbra) belépője után Cristiano Ronaldo (7) számára idő előtt véget ért a FOTÓ: AFP/FRANCK FIFE Meglepetés: a döntőből korán kidőlő Cristiano Ronaldo nélkül is megszerezték az Euró- pa-bajnoki címet. EB. Cristiano Ronaldót ápolni kellett. No, nem azért, mert a Saint-Denist elárasztó lepkeraj egyik tagja a szemöldökére szállt, hanem mert Dimitri Payet, a franciák csatára beletérdelt a combjába. Könnyek között vitték le A portugál zsenit az első húsz percben kétszer is az oldalvonal mentén vették kezelésbe, majd a harmadiknál már hordágyon vitték le a pályáról, miközben nem szégyellte a könnyeit sem. A kényszercserétől persze nem javultak a portugálok esélyei a házigazda franciák elleni döntőben, azok csalódottságáról nem is beszélve, akik csak a háromszoros aranylab- dás miatt voltak kíváncsiak a mérkőzésre... Még pályán volt Ronaldo, amikor kimaradt az első félidő legnagyobb helyzete: Pepe labdavesztése után Payet Antoine Griezmann fejére varázsolta a labdát, amit aztán Rui Patricio piszkált ki a léc alól. Ritka esemény: helyzet, kapufa Legközelebb is egy Griez- mann-fejesnél kaptuk fel a fejünket a bóbiskolásból - kár, hogy a kettő között eltelt vagy ötven perc. És kár, hogy cenfinálé tikkel elkerülte a kaput, mert ekkor már úgy voltunk vele: annak a szenvedésnek, amit a csapatok futball címén bemutattak, legyen inkább vége kilencven perc alatt valahogy. Egy biztos: a pályán lévők joggal pályáztak a minden idők leggyengébb Eb-döntője, de talán a legrosszabb Eb-mecs- cse címre is. Még úgy is, hogy André-Pierre Gignac a rendes játékidő ráadásában a kapufa tövét találta el. Ezzel együtt jött a rossz hír: a felek megérkeztek a hosszabbításhoz. Távolról veszélyeztettek A portugálok lécet eltaláló lövésére a hosszabbítás második félidejéig kellett várni, majd szinte ugyanonnan, ahonnan Raphael Guerreiro veszélyeztetett, a cserecsatár Édemek elsült a jobb lába, és a labda a jobb alsó sarokban kötött ki. A végén legalább kaptunk tízpercnyi izgalmat, de hiába mentek előre becsülettel a franciák, nem tudtak egyenlíteni. Talán olyan elánnal kellett volna támadniuk végig a Ronaldo nélküli Portugália ellen, mint a ráadás végén. Megérdemelték volna? Így aztán Portugália győzelme megérdemelt - bár, ha belegondolunk, hogy Európa bajnoka a kontinenstorna hét mérkőzéséből mindössze egyet nyert meg a rendes játékidőben... Igaz, egyet sem veszített el! ékn-bt Percek, események 90. pert: Gignac szép csel után, gyatra lövéssel az ötös sarkáról a jobboldali kapufa tövét találta el _____________ 108. perc Guerreiro 23 méteres szabadrúgásból a lécet találta el. ______________ 109. pert: Éder lerázta magáról Koscielnyt, majd 22 méterről jobbal a jobb alsó sarokba lőtte a labdát, 1-0.' Döntő: Jegyzőkönyv PortirtBi mndnnié« ____________1-0 (0-0.0-0,0-0)-hosszabbításután Salnt-Denis, 75 868 néző, v.: Clattenburg (angol). _________________________ Portugália: Rui Patricio - Cédric, Pepe, Fonté, Guerreiro - W. Carvalho - R. Sanches (Éder, 79.), A. Silva (Moutinho, 66.), J. Mário - Nani, C. Ronaldo (Quaresma, 25.). Szövetségi kapitány: Fernando Santa. ___ ______ Franciaország: Lioris - Sagna, Koscielny, Umtiti, Evra - Pogba, Matuidi - Sissoko (Martial, 110.), Griezmann, Payet (Coman, 58.) - Giroud (Gignac, 78.). Szövetségi kapitány: Didier Deschamps, ____________________________________________________________ ______________ Gól: Éder (109.). Szakértőnk: Nagy Antal, korábbi 32-szeres válogatott labdarúgó, világbajnoki résztvevő A végszó: soha rosszabb viadalt! A mai futballban hatalmas a jelentősége, hogy ki szerez vezetést. EB. - Nem tudom, ki hogy van vele, de nekem tetszett ez az Európa-bajnokság. Elsődlegesen azért, mert végre ott voltunk mi, magyarok is, és szakszemmel nézve azért bizony láthattunk jó mérkőzéseket is. Hatalmas szerepe van a taktikának, és már a mi időnkben is beszéltek arról, hogy nem jó az eredmény után futni, ezen a tornán végképp kiderült, hogy a mai futballban még nagyobb jelentősége van annak, ki szerzi meg a vezetést. A csapatok ugyanis taktikailag eljutottak arra a Azért ismerjük el, a másik ág lényegesen nehezebb volt. NAGY ANTAL • szintre, hogy az előnyt bárki ellen képesek megőrizni. Sok fordítással nem is találkoztunk, talán csak az angolok Wales elleni mérkőzése volt ilyen. Megérte bővíteni- És ha már Wales. Ennek a válogatottnak a példája is bizonyítja, hogy megérte huszonnégyesre bővíteni a résztvevők körét. Mindenki azt hitte, hogy felhígult a mezőny, erre az előre lesajnáltak közül Wales bejutott a legjobb négy közé, mi, magyarok pedig csoportelsőként lehettünk ott a nyolcaddöntőben. Ami viszont nem tetszett: a játékvezetők nem torolták meg kellően hatékonyan a tizenhatoson belüli mezrángatást, pedig ez nagyon rossz útra vezet. Összegezve én nagyon jól szórakoztam a képernyő előtt, és bízom abban is, hogy az újabb magyar kijutásra nem kell harminc évet várni. Úgyhogy: soha rosszabbat! ÉKN *> Szívesen szurkolt - a franciáknak Francia és portugál nemzeti színek a testen (szívet formálva) és a sálon, de az öltözet árulkodó: a szemrevaló hölgy a franciáknak szurkolt a vasárnapi döntőben, fotó: afp/valery hache Júliusi,flóra Lyon i.negyeaaomo gyonese Anegyeoaomo Portugália - Wales 2 - 0 Július 1,21 óra ir MarseHle © Németország - Franciaország ■ 0 ■ 2 ■ ! NEGYEDDÖNTŐK v í '■ V"'’ k': únius30.,flóra Marseille Q F3 Lengyelország-Portugália 1 - 1 11-esekkel: 3—5 Júliusi.,flóra © Wales - Belgium I 3 j- ÍJ Ute E2 ^3 Júliusi,flóra Júliusi,flóra Saint-Denis NY0LCADDŐNT0K június 25, Hóra éhíhi ■ Saint-Éttenre június 25., 21 óra lens június 25., 18 Óra Párizs június 26,21 Óra Toulouse ...... Ä---- ----------------------------------------Svájc-Lengyelország 1 - 1 Tl-esekket 4—5 Horvátország - Portugália ° um Wales-Észak-írország ,-0 uiie június 27., 18 óra Saint-Denis június 26.,15 óra Olaszország - Spanyobrszág 2-0 , fl Franciaország - Írország ■I I ■ június 27., 21 óra Nice B2 F2 Anglia-lzland Iví"2 * 4