Kelet Magyarország, 2016. július (73. évfolyam, 153-178. szám)

2016-07-09 / 160. szám

6 Izvllág 2016. JÚLIUS 9., SZOMBAT KECET ■■■■■HU Pezsegnek a sikerben a hazai nedűgyártók kent. Harmadszor rendezték meg július elején a nemzetkö­zi champagne- és pezsgő-vi­lágbajnokságot, amelyen ma­gyar siker született: a Törley Fortuna ezüstérmet szerzett, a Kreinbacher-birtok két som­lói furmint pezsgője, a Presti­ge Brut és a Brut Classic 2011 Magnum pedig aranyérmet hozott haza. A viadal azért egyedülálló a borversenyek között, mert kizárólag pezs­gőket értékelnek, és a zsűri kifejezetten erre szakosodott, világhírű szaktekintélyekből áll. A somlói Kreinbacher-birtok másodszor vett részt a vb-n, hazai tradicionális pezsgőt most először díjaztak arany­éremmel. Somlón minden pezsgőt palackban erjesztve és érlelve készítenek, legalább 18-22 hónap seprőn tartással. A Prestige Brut íoo százalék furmint pezsgő, a Brut Classic évjáratos Magnum különle­gessége pedig az, hogy több mint 3 évig érlelődött. km A hazai a legjobb! FOTÓ: INTERNET A gumicukrok rendben voltak, a jelölések nem BUDAPEST. Gumicukrokat vizsgált a Nemzeti Élelmi­szerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih), a húszféle gumicukor élelmiszer-biztonsági szem­A címkékkel volt baj fotó: internet pontból megfelelő volt, hibás jelölés miatt nyolc terméknél hatósági eljárást kellett indíta­ni - ezek miatt várhatóan 370 ezer forint élelmiszer-ellen­őrzési bírságot szabnak ki. A jelölés ellenőrzésekor a szak­emberek több szabálytalan­ságot is találtak. Előfordultak olyan összetevők, amelyeket a csomagoláson nem tüntettek fel, az információk pedig több címkén is eltértek a csomago­lóanyagon jelölt adatoktól, km Az egész élete megváltozott Stőhr Gréta, a népszerű szerkesztő-műsorveze­tő nem élte meg lemon­dásként az életmódvál­tást. NYÍREGYHÁZA. Stőhr Gréta ve- gánokkal találkozva értette | meg, hogy ez egy etikai dön­tés, hiszen az állatok nem értünk vannak, nekik is meg­van a Földön betöltött szere­pük.- Nem használhatjuk ki őket sem táplálkozásunk, sem öltözködésünk, sem szórakozásunk miatt, egysze- j rűen mellőzzük az állati ter­mékeket az életünk minden területén - mondja. Tudatos döntés volt- Megértettem, hogy ez öko­lógiai döntés is, hiszen a húsipar, tejipar környezet- | szennyező hatása a földön a | legnagyobb problémát, még­pedig a klímaváltozást okozó emissziós gázok kibocsátá­sának 40 százalékát okozza, amelyet legegyszerűbb mó­don vegán életmóddal lehet f Ma már min­den állati eredetű terméknek megvan a vegán megfelelője. STŐHRGRÉTA csökkenteni. Majd megnéz­tem az Earthlings című filmet, és már nem volt visszaút. Sze­rettem volna végre hasznos, felelős, tudatos lényként, igaz földlakóként élni tovább, nem pedig rákos sejtként.- Az életem íoo százalékban megváltozott, és kizárólag po­zitív értelemben. A fent emlí­tett információk fokozatosan épültek be az életembe, így ez tudatos döntés volt, nem él­tem meg lemondásként. Eleinte talán a sajtot volt a legnehezebb helyettesíte­ni, de ma már minden állati terméknek megvan a vegán megfelelője, és nem is nehéz beszerezni őket. Öt éve dol­gozom vegán séfként, és ez a legkreatívabb munka, holott sosem tanul­tam szakács- mesterséget. Vegánként kinyílt előttem a világ, nagyszerű alapanyagokat, csodálatos fűszereket ismertem meg, és a világ konyháit „vegánosí- tottam”, illetve saját ötletek alapján készítem a receptjei­met. Egyre többen követik- Számomra a főzés medita­tiv állapot, és a legjobb érzés magamnak, családomnak és megannyi embernek erőszak- mentes, finom és egészséges ételeket alkotni. Mindenki­nek ajánlom ezt az étrendet, aki szeretne tudatosan tenni magáért, embertársaiért, az állatokért, a földanyáért. De körültekintőnek kell lenni tájékozódni, hogy mit mi­vel lehet helyettesíteni, hogyan alakítható ki az optimális étrend, ami mindenki számára egyedi. A világon ma már több millió vegán van, itthon az utóbbi hat év­ben több ezerre duzzadt azoknak a száma, akik ezt az életmódot követik - mesélte lapunknak Gréta, akinek nem csak az étrendjét, de a mindennap­jait is a ve­gán életmód határozza meg. Éttermet nyit Jelenleg a LifeNet- work csatornán mennek főzőműso­rai, könyvet írt „Gré­ta konyhája - vegán életmód- és sza­kácskönyv” címmel, étel­kiszállítást vezet Budapestén, és még ebben a hónapban megnyílik várva várt éttermük, a Great Bistro a fővá­ros V. kerüle­tében. Szeret­nék segíte­ni azoknak, akikben meg­érett a döntés a változtatás­ra, de azoknak is, akikben nem. Nagyon örü­lök, hogy az embereket tájékoztat­hatom erről az életmód­ról, és hogy megosztha­tom velük a tapasztalatai­mat. KM-SZA Stőhr Gréta FOTÓ: MAGÁNAR- CHfVUM A vegán étrend alapjai A veganizmus követői nem csak a húsoktól, de mindenféle állati eredetű tápláléktól tartózkodnak. ________ j A friss gyümölcsök, zöldségek központi szerepet kapnak a vegánok étrendjében. _______________^ Az irányzat elnevezése a növényi eredetű táplálkozásból alakult ki. 1944-ben jött létre az első vegán társaság, alapítója az angol Donald Watson volt. A fogalom az 1960-as évektől kezdett bevonulni a köztudat­ba, ám kizárólag növényi táplálékon ennél lényegesen régebb óta élnek emberek. Ennek sok oka ismert: századokon át nem nagyon került hús a szegények asztalára, abból főztek, amit az erdők-mezők adtak, vagy ami a kertben termett. A szigorú vegán életmódot folytatók nem fogyasztanak tojást, sajtot, sem egyéb tejterméket, de mézet sem - vagyis semmi olyasmit, aminek közvetlen köze lenne az állatokhoz. Akadnak olyan vegánok, akiket egészségtudatosság vezérel, vagy épp tojás-, illetve tejallergiájuk miatt választják ezt az étrendet. A nyár fokozódik a VÉCíECITy****ben if! A HOTEL VÉCSECITY**** a maga kilenchektáros területén az év minden nap­ján számos, a testet-lelket töltő sport- és szabadidőprogramot kínál. A „lótól a tóig” - ahogy a hotel szóhasználat tréfásan lokali­zálja a lehetőségeket — valóban nagy a választék kicsiknek, nagyoknak egyaránt napsütésben — árnyékban lazább - kemé­nyebb, esetenként versenyszerű formában. Strandröplabdamérkőzések, teniszpartik, lábtengó, foci, terepfutás és kerékpárver­seny, evezőbajnokság, természetesen lovag­lás és interaktív állatsimogatólátogatás. A gyerekek külön foglalkoztatásáról időről időre korosztályokra szabott animációs program gondoskodik, ami készségfejlesz­tő, közösségformáló elemekkel válik igazán hasznára a kicsiknek. Július 1-től augusztus 31-ig „Fő szezonunk a nyár” programokban szakavatott fitnessedző irányításával folynak a vízi és szárazföldi foglalkozások. Jelszó: „Maradj szép és egészséges!”. Természetesen az csak vidáman lehetsé­ges. Minderről Kozma Zsuzsanna fitness­edző, a közismert Fittmóka zenés mozga­lom megalkotója gondoskodik. Ő a nyárra a VÉCSECITY****-ben ütötte fel táborát, és zenével aláfestett programjaival kicsiket nem kímélve, nyugdíjkorúakat is bemoz­gatva, kiszínezi a Vécsecity pályáit reggeltől estig. Persze ne feledkezzünk meg a környék adta természeti „erőforrásokról” sem, hiszen a fuzéri vár megmászása pl. több, mint egy hétköznapi zsírégető program. www.vecsecity.hu Budapest: elegáns, kifinomult Andrej Dromov séf és Tánya Gelb blogger az ogyesszai Budapest étterem bejárata előtt fotó: www.foodandwine.hu Az ogyesszai Budapest étterem magasra állítja a mércét. ogyessza. Ma már minden la­kott kontinensen előfordulnak magyar éttermek, kisvendég­lők, jellemzően magyar gyöke­rekkel - írja a www.foodand- wine.hu. Az ogyesszai magyar étterem, a Budapest azonban számos tekintetben eltér az eddig megszokott kliséktől, hiszen közvetlen magyar kö­tődése nincs, ráadásul ele­ganciájával, kifinomultságával igen magasra állítja a külföldi magyar éttermek mércéjét (is). Párizsban a Le paprika kínál gulyáslevest, pörköltet, Lon­donban a Gay Hussar étlapján találhatunk húsos palacsintát, borjúpörköltet, Helsingborg- ban a Glada Ankan (Víg öz­vegy) étlapjáról sem hiányzik a húsos palacsinta, ahogy a gulyásleves sem. Ogyesszában a Budapest étterem elegáns környezetben kínál fine-di- ning ambíciójú, magyar ih­letésű ételeket. Az ogyesszai Budapest étteremre a neves blogger, Tatjána Gelb hívta fel a honlap szerkesztőinek figyelmét. Az étterem séfje Andrej Dromov, aki Moszkvá­ban, Párizsban és Budapesten is tanult. km Finom ajánlatunk a hét végére Húsos-tejfö­lös zöldbab­leves Hozzávalók: A húsos alaphoz: 1 csirkemell, 1 paradicsom, 1 erőspaprika, 1 hagyma, 1 gerezd fokhagyma, só, pi­rospaprika, majoránna, bors, sertészsír. A leveshez: 3 sárgarépa, 1 fehérrépa, 30 dkg zöldbab, 1/2 babérlevél, 3 gerezd fokhagyma. A nokedlihez és a habaráshoz: 1 tojás, liszt, só, 1 tejföl. Elkészítés: A felaprított hagymát megdinszteljük, majd hozzáadjuk a felkockázott csirkemellet. Fehére­désig pirítjuk, hozzáadjuk az áttört fokhagymát, sózzuk, borsozzuk, megszórjuk majoránnával. Hozzátesz- szük a felkockázott paradicsomot és paprikát, meghintjük pirospaprikával, és felöntjük 1 dl vízzel. Fedő alatt a húst puhára pároljuk. Ha kész az alap, beletesszük a feldarabolt zöldségeket és a babérlevelet, felöntjük vízzel, és kb. 20 perc alatt készre főzzük. No- kedlit készítünk, majd beleszaggatjuk a levesbe. A tejfölt összekeverjük két kanál liszttel, majd merünk rá a leves főzőlevéből. Csomómentesre keverjük, és a leveshez adjuk. Gombás, tejszínes sertésszelet Hozzávalók: 4 szelet sertéstarja, 50 dkg gomba, 3 dl főzőtejszín, szerecsendió, 1 csokor petrezselyem, só, bors, olíva­olaj, 1 db húsleveskocka, 2 ek. vaj, 1 fej vöröshagyma, 2,5 dl száraz fehérbor. Elkészítés: A hússzeleteket kissé kiklopfoljuk. Megsózzuk, megborsoz­zuk, majd megpirítjuk. A leveskockát feloldjuk 250 ml forró vízben. A visz- szamaradt zsiradékhoz adjuk a vajat, továbbá a megmaradt olívaolajat, és megpirítjuk rajta a felkockázott hagymát, valamint a felszeletelt gombafejeket. Felöntjük borral, és sűrűre forraljuk. Ezután hozzáadjuk az alapiét a tejszínnel együtt, ismét felforraljuk, majd közepes lángon főzzük 3 percig. Ízesítjük sóval, borssal és szerecsendióval. Végül rátesszük a hússzeleteket, és további 2 percig főzzük. A petrezselyem felaprított leveleivel megszórva tálaljuk. Kefíresmegy- gyes pite Hozzávalók: 3 tojás, 1 kis pohár kefir (140 vagy 150 grammos, a többi hozzá­valót ezzel a kefíres pohárral mérjük ki), 2 pohár cukor, 3 pohár liszt, 1 pohár étolaj, 1/2 csomag sütőpor. A tetejére: magozott meggy Elkészítés: A tojásokat szétválaszt­juk, a fehérjét felverjük habnak. A sárgáját összekeverjük a többi hoz­závalóval, majd amikor már habos, a felvert tojásfehérjét is hozzáadjuk, és óvatosan összeforgatjuk. Kivajazott, kilisztezett tepsibe öntjük, a tetejét megszórjuk meggyel, majd 180 fokra előmelegített sütőben kb. 30 perc alatt megsütjük, (mindmegette.hu) HIRDETÉS

Next

/
Oldalképek
Tartalom