Kelet Magyarország, 2016. június (73. évfolyam, 127-152. szám)

2016-06-23 / 146. szám

2016. JÚNIUS 23., CSÜTÖRTÖK Háttér 3 KELET ■Mi Gyors segítségben bíznak Továbbra is több szá­zan vesznek részt a kárfelszámolásban. szabolcs-szatmár-bereg. Hi­vatásos, önkormányzati és önkéntes tűzoltók, valamint a járási és települési mentő- csoportok segítenek a jég­veréstől sújtott tizenhárom megyei településen. Szerdán délelőtt rendkívüli ülést tar­tottak Rozsályban, ahol Koz­ma Péter, a megyei védelmi bizottság elnöke tájékoztatta az érintett polgármestereket, és ismertette az őket érintő feladatokat. Kívülről és belülről- A kormányhivatal harminc szakembere megkezdte a kár­felméréseket a térségben. A fóliázással jól haladnak a kinti egységek, szerda délelőtt a ká­rosodott ingatlanok nyolcvan százalékát már lefedték. Azo­kon a helyeken, ahol a tetőhé­jazat is sérült, kívülről, de több helyen a padlás belsejéből, belülről is terítettek szigete­lőanyagot. Várhatóan a mai napon végeznek a kárelhárí­tási feladatokkal a védekező erők a szatmári térségben - tá­jékoztatott Dóka Imre kataszt­rófavédelmi szóvivő. Csengerben a gyümölcsösö­ket 100 százalékban elverte a hétfői jégverés - tudtuk meg Fórján Zsolt polgármestertől. A szántóföldi növénykultúrá­ban keletkezett károkat most mérik fel a falugazdászok, de annyit már lehet tudni, hogy hatalmas pusztítást hagyott maga után az ítéletidő. Az ép­pen felújítás alatt álló városi Szeretnénk, ha a kormány külön támogatást adna a ka­tasztrófa- alapból. FÓRJÁN ZSOLT A jégverés sújtotta településeken jelenleg az állagmegóvásra és a védekezésre fektetik a hangsúlyt • ILLUSZTRÁCIÓ: RACSKÓ TIBOR sportcsarnok takaróponyváját is lerántotta a vihar, s mivel a teljes tetőszerkezetet, vala­mint a lambériaborítást is át­áztatta a víz, statikusnak kell majd eldönteni, hogy folytat­ható-e a megkezdett munka, vagy visszabontásra is szükség lesz. A síkpalás házakat több helyen megrongálta a jég, az előtetőkben és a szabad ég alatt parkoló autókban is kárt tett. A mezőgazdasági károk enyhítésére hamarjában egy gazdagyűlést hívott össze az önkormányzat, és néhány kér­désben határozat is született. Elhárító rendszert kérnek- Szeretnénk, ha a kormány külön támogatást adna a ka­tasztrófaalapból a gazdáknak. Megfogalmaztuk azt is, hogy számítunk a kárenyhítési alapkezelők gyors segítségé­re. A legjobb az volna, ha nyár végéig egy gyorsított eljárás­sal elutalnák nekik az össze­get, hiszen sokuknak van hi­telük, amiből vetőmagot vagy permetezőszereket vásárol­tak. Szorgalmazzuk, hogy a talajgenerátoros jégeső-elhá- rító rendszer minél hamarabb megépülhessen, s nem csak az innenső határ mellett, de a román oldalon is. Jeleztük a részt vevő országgyűlési képviselőknek, hogy ebben az ügyben a román partnerekkel is hamarosan tárgyalóasztal­hoz kell ülni. A kérelmünket nem csupán a szaktárcának, de a miniszterelnöknek is megküldjük. KM Teljesen szétverte a jégeső az uborkát A tojás és teniszlabda nagy­ságú jégdarabok félelmetes robajára ébredt kedden fél hatkor Nagy Roland, Garbolc polgármestere, akit a károk összesítésére kértünk.- A település 60 házából 57 megsérült kisebb vagy na­gyobb mértékben. A jég to­vábbá tönkretette a tetőzetét a polgármesteri hivatalnak, az idősek napközi otthoná­nak, a ravatalozónak, vala­mint a két templomnak. A katasztrófa nem kímélte az önkormányzati buszt sem: az első és a hátsó szélvédője betört, a teteje pedig teljesen hullámos lett - sorolta a káro­kat a kis település vezetője.- A legnagyobb kár azokban a házakban keletkezett, ame­lyek palával voltak fedve, a jég teljesen szétforgácsolta a lapokat. Kedden Fehérgyar­matról és Nagyecsedről jöttek katasztrófavédelmi szakem­berek, valamint érkeztek Köl­eséről is közmunkások, hogy segítsenek az épületek befó- liázásában. Szerdán Szatmár- csekéről kaptunk segítséget, az egy-két éve felújított refor­mátus templomon cserélnek ki több száz cserepet a cse- kei közmunkások. Folytatjuk a fóliázást, a cserepezést, s mindent pontosan dokumen­tálunk. A romokat is takarít­ják a helyi közmunkások.- Sajnos, a lakosság nagy részének nincsen biztosítása, ezek az emberek csak külső segítségben, vis maiorban re­ménykedhetnek. Nagy károk keletkeztek a konyhakerti nö­vényekben is. Az önkormány­zat 2500 méter hosszú kordo- nos uborkáját éppen a héten akartuk leszedni, azonban a vihar teljesen szétverte. Megkérdeztük Miként segítené a jég áldozatait? f 1 DR. PAPPNÉ MÁTÉ TÓTH ILDIKÓ: Fontos a biztonságos otthon. MÉSZÁROS RENÁTA: Én is kerültem már hasonló helyzetbe. MÜLLER JUDIT: Palán­tákkal lehetne segíteni a jégeső áldozatain. KULÁNDA EMESE: Élelmiszerre mindig szükség van ilyenkor. GÁSPÁR MIKLÓS DÁNI- JUHÁSZ ADÉL: EL: Össze kell fogniuk a Adománygyűjtéssel jégkárosultaknak. támogathatnánk őket. Dr. Pappné Máté Tóth Ildikó szerint a biztonságos otthon a legfontosabb, különösen ott, ahol sok a gyerek. - A jégverte házak helyreállítását adománygyűjtésből lehetne megoldani - mondta. - Ide­iglenesen önkormányzati épületekbe kellene költöz­tetni azokat, akiknek nincs tető a fejük fölött - válaszol­ta kérdésünkre a kemecsei Mészáros Renáta, aki maga is került már hasonló helyzet­be: amikor leégett a házuk, szolgálati lakásba költöztek, amelynek az összes ablakát betörte a 2009-es jégeső. Ba­rátnője, a nyírderzsi Müller Judit a mezőgazdasági károk enyhítésére koncentrálna:- Szerintem a jégeső áldoza­tainak nagy szükségük lenne kedvezményes vagy ingyenes palántákra. - Ilyen helyzet­ben minden segítség jól jöhet, például a tartós élelmiszerek is - vélekedett Kulánda Emese, aki ismerősei beszámolójából tudja, milyen rémisztő egy, a keddihez hasonló természe­ti katasztrófa. Gáspár Miklós Dániel az összefogásban lát­ja a megoldás kulcsát: - A közelben lakók együtt sok­kal hamarabb kijavíthatnák a tetőket és elültethetnék a palántákat. A nyíregyházi Ju­hász Adél ugyancsak a pénz és egyéb adományok gyűjtését tartja a leghatékonyabb segít­ségnek. KM-HP Személyre szóló segítséget nyújtanak A Magyar Máltai Szeretetszolgálat a vészhelyzet-kezelési munkacsoportját küldte Szatmár­ija, feladatuk a kárfelmérés, valamint megkeresik a legelesettebb embereket, a sokgyer­mekes családokat, a magukra maradt időseket annak érdekében, hogy személyre szóló segítséget nyújtsanak az otthonuk helyreállítása során. A Baptista Szeretetszolgálat HUBA Rescue 24 speciális húsztagú mentőcsapata a tetők helyreállításában segít a károsultaknak, A segélyszervezet egymillió forintos gyorssegélyből tetőléceket és -fóliákat ad a rászorul­taknak Rozsályon és környékén. A szeretetszolgálat az 1355-ös adományvonalon, valamint .viharkárosultak" megjelöléssel a KDB Bank 13555555-5555555-55555555 számlaszámon keresztül várja az adományokat. Nézőpont Nyéki Zsolt Aprópénz a jégverés után Erre szokták mondani: rossz kedvében volt a Teremtő, vagy csak egyszerűen nem figyelt eléggé oda, amikor a be­regi, szatmári, nyírségi táj fölött elrendezte éltető elemeit: a napfényt és a felhőket, az esőt és a szelet. Nem történhe­tett másként, mert gyakran kezdenek erőfitogtató játékba, és zabolázatlan természetük sok szenvedést okoz az itt élőknek. Mint most is, amikor újra elverte az ég, vagyis a jég a házakat, kerteket, földeket. Az embereknek együtt kell élniük azzal, hogy a mag­vakat csíráztató meleg itt mindent felperzselő aszályként robban be, a várt szomjoltó eső pedig mind gyakrabban trópusi viharként csap le, pusztító özönvízzel és jéggel kísérve. Hogy mennyire A várt szomjoltó eső pedig mind gyakrabban trópusi viharként csap le, pusztító özönvízzel és jéggel kísérve. szeszélyes zuga vagyunk mi e szép hazának, arra mindig emlékeztet egy jelenet. Az egyetemen agrometeoroló­giát is tanultunk, és az egyik szünetben a tanár azt kérte, rajzoljuk fel a táblára az ország kontúrját, mert szünet után bejelöli a jellemzően vihar sújtotta térségeket. A tébláboló hallgatók sorában hirtelen (vagy nem is annyi­ra...) ötlettől vezérelve krétát ragadtam, s felskicceltem az ország körvonalát, de a történelmit, s kíváncsian vártam a tanár reakcióját - 1986-ot irtunk, nem volt épp kockázat- mentes egy ilyen történelmi megemlékezés. Az előadóba visszatérő tanár valóban megtorpant, picit összehúzta a szemét, aztán csak annyi megjegyzést tett: „Hmm... a tisztelt kollégák szerint földrajzi és éghajlati szempontból ez így integer...?”, de már rajzolta is a viharverte pontokat, elsők között megyénk tájegységeit. Az eltelt harminc év­ben csak romlott a helyzet: a globális felmelegedés követ­kezménye ma már nem veszély, hanem valóság, mellyel megyénkben soha nem látott tornádótölcsérek, gyökeres­től kitépett diófák, leborotvált háztetők szembesítenek. Amit az itt élők tehetnek, az leginkább az összefogás, segítség a bajban, amire most is jó példát látni, s amirőí lapunk helyszíni riportja is beszámolt. A bajba kerültek elkeseredettek, hogyne lennének azok, de nincsenek egyedül: a tűzoltók mellett települési és megyei vezetők, országgyűlési képviselők siettek a helyszínre azonnal. Fon­tos tudni, mekkora a kár, s ki hogyan segíthet. Itt merül fel egy gondolat: van ebben az országban néhány nagy mecénás, aki az elmúlt évtizedekben a miniszterektől is gyorsabban bejutott a miniszterelnökök szobájába, legyen az szocialista vagy fideszes. A zárt ajtók mögött kölcsönös előnyök mentén köttetnek alkuk: pályázati tippek és meg­rendelések itt, támogatás és finanszírozás ott, és már moz­gásba is jönnek a milliárdok. Néhány tízmillió aprópénz e folyamban, de most illene megkocogtatni érte a hazai nagytőke vállát, hisz a magas szintű megállapodások csak teret nyitnak a vagyoni gyarapodáshoz, a tőkét igazából a nép egyszerű fiai táplálják. Ők vannak most bajban. zsolt.nyeki@kelet.hu Egy ház lakhatatlanná vált Állami segítséget remélnek az ingatlanok helyreállításához. uszka. Az összesítések után kiderült: Uszkán hetvenhét önkormányzati és magánin- gatlanban okozott hol kisebb, hol nagyobb károkat a kedd reggeli jégverés. A felmérés­kor az egyik lakóház életve­szélyesnek bizonyult, innen az ott élő édesanyát két kicsi gyermekével a helyi idősek otthonában helyezték el át­menetileg.- Az állagmegóvással pár­huzamosan igyekszünk meg­előzni a további károkat. Egy édes- ww anyát két gyermekével az idősek ottho­nában he­lyeztünk el. DR. SÉRTŐ-RADICS ISTVÁN Fóliával vonjuk be azokat a te­tőket, melyekről a megmaradt palát is le kellett szedni, vagy ha az öklömnyi jég teljesen szétverte, a padlásokat védjük az időjárás viszontagságaitól. Ház, autó, termés...- Keddről szerdára virradóra hajnali fél háromig dolgoz­tunk a tűzoltókkal; öt egység vonult ki, az ő munkájukat segítettük önkéntesek köz­reműködésével - adott hely­zetjelentést a település pol­gármestere. Dr. Sértő-Radics István hozzátette: a helyreál­lítás nagyobb falat, nehezebb lesz, mint az állagmegóvás.- Rozsályban ülésezett a védelmi bizottság, a megyei katasztrófavédelem vezetői tanácskoztak az érintett pol­gármesterekkel. A Fehérgyar­mati járásban három község szenvedett el jelentős vesz­teséget: Rozsály, Méhtelek és Uszka. Az önkormányzati in­gatlanokban keletkezett károk helyreállítására és a megelőző védekezésre a vis maior-alap- ból kérhetünk támogatást, sőt, előleget is, de hogy a ma­gánházak sorsa mi lesz, azt egyelőre nem tudjuk. Csak remélni merem, hogy egyedi kormányhatározat segít majd ezeken az embereken, mert a halmozottan hátrányos hely­zetű települések lakosainak nem lesz pénzük arra, hogy saját maguk rendbe tegyék az otthonaikat. Az önkormány­zatok sajnos nincsenek olyan anyagi helyzetben, hogy eze­ket a költségeket át tudják vállalni - sóhajtott Uszka első embere, aki rámutatott: a több tíz-százmilliós veszteség a la­kóházak, ingatlanok mellett 20-30 gépjárművet és a mező- gazdasági területeket is érinti.- Nálunk az emberek nagy része csepegtetéses, intenzív uborkatermesztésből él. Az ő ültetvényeiket egytől egyig szétverte a jég. Az éves jö­vedelmüket fektették ebbe, ami részben vagy teljesen odalett... KM-CSA ■ Madártávlatból Rozsály szenvedte el a legnagyobb károkat kedd hajnalban - több százan dolgoznak a helyreállítá­son. LÉGI FOTÓ: VASKÓ LÁSZLÓ Kelet-kvíz Mikor könnyezett utoljára a máriapócsi Szűz Márta-kép? a) 1903 b) 1905 c) 1913 d) 1925 A helyes választ lapunk mai számában rejtettük el.

Next

/
Oldalképek
Tartalom