Kelet Magyarország, 2016. június (73. évfolyam, 127-152. szám)

2016-06-20 / 143. szám

2016.JÚNIUS 20., HÉTFŐ Sport 11 REDET Sóstó! tóúszás Start után irány a víz, szombaton remek idő várta az indulókat A parton maradva Start számozva Segítség az úszósapka felvételekor fotók: pusztai Sándor A feljutás nem most dőlt el... Hiába küzdött becsü­lettel az Ibrány, a hazai visszavágón sem tudta legyőzni a Kaposvárt. labdarúgás. Nincs lehetetlen, csak tehetetlen. Akadnak vi­szont olyan helyzetek, amikor a legjobb szándék, a vasakarat is kevés. Nos, az NB III-ba jutá­sért kiírt osztályozó visszavá­góját háromgólos hátrányból indító ibrányiak nekiugrottak ellenfelüknek, ami a szombat délutáni hőségben öngyilkos vállalkozásnak tűnt. Nem ez a legrosszabb... Persze nem volt más válasz­tásuk. A vendégek viszont ügyesen ölték az időt, semmi kockázatot nem vállaltak. A hazaiak előtt két nagy lehetőség adódott az első fél­időben, de mivel egyszer sem sikerült a kapuba préselni a labdát, a szünet után már végképp megnyugodhattak a vendégek. A somogyiák egyik kontrája végén a kapu­fa mentette meg a szabolcsi­akat a góltól, ezt megúszták, ugyanakkor hiába iparkodtak becsülettel, a győzelmet sem tudták kicsikarni. Az Ibrányiak az utolsó akadályon, az osztályozón buktak el fotó: pusztai Sándor A párharc nyilvánvalóan az sának, amit a második mécs- a különcsatát vesztették el, „odavágón” dőlt el: a Kapos- csen okos játékkal megvalósí- benne van a pakliban, hogy a vár otthon 3-0-ra nyert, ezzel tott. Ráadásul - a hírek szerint megye egyes bajnokcsapat is megágyazott a feljutás kivívá- - az ibrányiak nem csupán jelentősen átalakul... km-kt Labdarúgás Osztályozó: az NB III-ba jutásért, visszavágók MegHOpoMir 0-0 Ibrány, 500 néző, v.: Nagy R. Ibrány: Tóth N. - Csáki J„ Dajka L, Bodó G., Szabó R„ Gergely B., Oroszt). (Balogh Gy.), Krlstófi S„ Varga A. (Kiss T), Somogyi T„ Lukács B.(Vlnicius). Edző: Gertlczkl Máté._________________ Gerticzkl Máté: - A mindennél is sokkal többet tettünk a feljutás érdekében, de ez csak annyira volt elég, hogy a visszavágón döntetlent értünk el egy nagyon erős csa­pat ellen, gratulálunk neki. Ezzel lezárul egy szakasz az életünkben, minimális esélyt látok a további szerepvállalásomra az Ibrányban, hisz egyesek kispályás macska-egér játékot játszanak és totálisan tönkreteszik a kétéves, szenzációs munkán­kat. Köszönöm szurkolóink biztatását, és külön köszönöm fantasztikus játékosaim egész éves helytállását. ____________________ Házi László: - Nagyon boldogok vagyunk, ugyanakkor átérezzünk ellenfelünk szomo­rúságát. Nagyon jó csapattal játszottunk, amely szintén megérdemelte volna a feljutást. __________________________________ Továbbjutott: a Kaposvár, 3-0-ás összesítéssel. _________ További eredmények Gylrmót ll-TIszafüred 8-0. A párharc győztese: a Gylrmót II, kettős győzelemmel, 12-2-es összesítéssel Veszprém-lváncsa 2-2. A párharc győzte­se a Veszprém, 4-3-as összesítéssel ________ Mórahalom-Gyöngyös 5-1. A párharc győztese a Mórahalom, 5-3-as összesítés­sel. Mivel nem minden megyei aranyérmes vállalta a harmadosztályú szereplést, hat csapatot kisorsoltak: a PMFC, a Da- bas-Gyón, a Komárom, a Hajdúböször­mény, a Hévíz és a Méhkerék már feljutott az NB III-ba. Egyik bajnoki döntőről a másikra A jó játékvezető egyik Ismertetője, hogy a háttérben marad - ahogy a miskolci diákolimpia egyik meccsén Makrai Márton is fotó: diakolimpia.eu Az ifjú kardozók (balról): Varga Emília, Együd Eszter, Nyíri Vlltő, Kecske­méti Áron, Kun Tamás fotó: tudósítónktól Szatmárnémetiben forgatták a kardot Három kosárlabda korosztályos országos fináléban is fújhatta a sípot a nyíregyházi Makrai Márton. kosárlabda. Mint ahogy egy utánpótláskorú játékos eseté­ben jót jelent, ha sorra játsz- hatja a korosztályos döntőket, úgy a pályája elején járó já­tékvezető számára sem jelent rosszat, ha egymást érik a fel­adatai az ilyen eseményeken. Márpedig a nyíregyházi Mak­rai Márton kéthetente kapta a küldéseket a különböző kor- osztályos bajnoki döntőkre: előbb a kadett (U16), majd a serdülő (U14) fiúk országos döntőjében volt jelenése Deb­recenben, legutóbb pedig a IV. korcsoportos országos diáko­limpiái döntőn fújta a sípot Miskolcon. Kengurukkal kezdte- Valamennyi döntőben sű­rűn kaptam a meccseket, a kadettbajnokságon a Deb- recen-Vasas elődöntő volt a legnívósabb meccsem, aztán a serdülőknél én fújhattam a Debrecen-Dávid Kornél Aka­démia döntőt, a diákolimpi­án pedig a lányok fináléját is vezethettem - sorolta Makrai Márton.- Alig két évvel ezelőtt, 2014 februárjában vezettem az első meccsemet, ami egy kenguru-korcsoportos talál­kozó volt. Természetesen nekünk is végig kell járnunk a klasszikus szamárlétrát, a felnőtteknél jelenleg az NB Il-es kerethez tartozom. A játékosként az NYKK csapa­tában az élvonalban is meg­mártózott, 27 éves Makrai Márton számára biztosított az előremenetel, de reálisan nézve meddig lehet eljutni? Mondjuk a nemzetközi mécs­esek fújását garantáló FI- BA-kerettagságig? Nemzetközi szint a cél- Ahogy a játékosnak a váloga­tottság a célja, úgy a játékve­zetőnek a nemzetközi keret­tagság, de ezt azért nem olyan könnyű megvalósítani, mint kimondani - felelte Makrai Márton.- Harmincöt éves korig el kell jutni a FIBA-szintre, ad­dig itthon kell rutint szerezni, esetemben jövőre még az NB II-ben, aztán talán az NB I. B csoportban, majd az élvo­nalban. Tavaly gyakorlatilag még kezdőként ott lehettem a franciaországi Limoges-ban a középiskolás világbajnoksá­gon, ületve a serdülő lányok országos fináléjában is fújhat­tam a sípot, többek között az elődöntőben is. Ezeken a kor- osztályos megmérettetése­ken már úgymond szem előtt vagyok, hiszen az ellenőrök ugyanabból a körből kerülnek ki, mint a felnőtt bajnoksá­gokban. KM-BT vívás. Több mint félszáz ifjú kardozó lépett pástra nem­régiben a Szatmárnémetiben rendezett Szatmár Kupán. A román és magyar klubok képviselői két korosztályban versengtek. Az NYVSC kar- dozói közül a 2002-2003-as születésűeknél Kecskeméti Áron és Varga Emília az első, Kun Tamás a második, míg Nyíri Villő a harmadik, Együd Eszter pedig az ötödik helyen zárt. A fiatalabbaknál, a 2004- 2005-ben születetteknél Nyíri Villő a második, Varga Zalán harmadik, míg László Kevin a tizenegyedik helyen végzett. KM ■ sport.szon.hu Sport. A régió és nagyvilág sportja Totó: 24. hét, 2.forduIÓ 1. Izland-Magyarország 1-1 X 2. Belgium-írország 3-0 1 3. Portugálla-Ausztria 0-0 X 4. Románla-Albánia 0-1 2 5. Palmelras-Santa Cruz PE 3-1 1 6. Atlético PR-Santos 1-0 1 7. America MG-Coritiba 2-1 1 8. Atlético MG-Ponte Preta 3-0 1 9. Vitória-Chapecoense 1-2 2 10. Corinthlans-Botafogo 3-1 1 11. Figueirense-lnternacional 3-2 1 12. Flamengo-Sao Paulo 2-2 X 13. Sport Recife-Fluminense 2-1 14. Svájc-Franclaország 0-0 X Copa America Negyeddöntők: Argentlna-Venezuela 4-1 (2-0), Chile—Mexikó 7-0 (2-0), Egyesült Államok-Ecuador2-l, Kolumbla-Peru 0-0 -tizenegyesekkel 4-2. ■* Rosberg diadala Bakuban Nico Rosberg, a Mercedes német versenyzője nyerte a Forma-l-es Európa Nagydíjat, amelyet az azerbajdzsáni főváros, Baku utcáin rendeztek vasárnap. Mögötte honfitársa, a Ferrari négyszeres világbajnoka, Sebastian Vettel lett a második, a Force India mexikói versenyzője, Sergio Perez pedig harmadikként zárt. A Mercedes vb-címvédő brit pilótája, Lewis Hamilton ötödik lett. fotó: afp Amerikai ellenfe lesz Londonban tenisz. A wimbledoni Grand Slam-torna selejtezőjének első fordulójában Fucsovics Márton (164. a világranglis­tán) ellenfele az amerikai Daniel Nguyen (225.) lesz. A mérkőzést hétfőn kora este rendezik. km Feljebb léptek labdarúgás. Az Alavés és a Leganés után az Osasuna jutott fel harmadikként a spanyol élvonalbeli labdarú­gó-bajnokságba, nso.hu

Next

/
Oldalképek
Tartalom