Kelet Magyarország, 2016. június (73. évfolyam, 127-152. szám)
2016-06-09 / 134. szám
2016. JÚNIUS 9., CSÜTÖRTÖK 16 Képes krónika Aligátorok illusztráció: afp Veszélyeztetett kínai aligátorok a szabadban Peking. Tizennyolc fogságban született és nevelkedett kínai aligátor kezdhet új életet természetes környezetében, a Jangce folyóban - adta hírül a kelet-kínai Anhuj tartományi aligátortenyésztő központ. Ez volt az eddigi legnagyobb létszámú aligátorcsoport, amelyet szabadon engedtek. Azt szeretnék elérni, hogy a veszélyeztetett hüllő természetes közegében szaporodjon. Az elengedett állatok közül 13 nőstény és öt hím volt - közölte Vu Zsung, az aligátorok országos természetvédelmi területének szakembere. Elmondta, hogy az összes állatot vér- és DNS-vizsgálatnak vetették alá, hogy megbizonyosodjanak arról, életképesek, erősek, és nem áll fenn a beltenyészet veszélye. Mindegyikük kapott egy ) elektronikus chipet is, amely azonosításukat és nyomon követésüket szolgálja. Az anhuji Jangce aligátortenyésztő központ 2003-ban kezdte meg az állatok vissza- engedését. Eddig összesen 96-ot bocsátottak útjára. A tapasztalatok azt mutatják, hogy jól alkalmazkodtak a környezetükhöz, 2008 óta szaporodásnak indultak. Tavaly 158 tojást raktak, 8o-ból kelt ki utód. A Jangce középső és alsó folyásán élő kínai aligátorok (Alligator sinensis) elsősorban élőhelyük fogyatkozása és az emberi tevékenység miatt váltak veszélyeztetetté, 1972-ben kerültek fel a védett állatok listájára Kínában. Jelenleg körülbelül 150 olyan példány él, mely szabadon született. MTI | Megér egy mosolyt Két barát beszélget:- Hát te miért vágsz Ilyen fancsali képet?- Az anyósom el akar utazni egy hónapra. A nap videója Ugatni tudni kell Ez a husky mindössze húsznapos, de a gazdá|a már próbálja arra tanítani, hogyan vonyftson. O További videók vldao.szon.hu- De hát ennek inkább örülnöd kellene!- Persze, de ha látná ra|tam, hogy örülök, akkor biztos Itthon maradna! O További viccek humor.szon.hu Rozé, rizlingés jazz 10 napon át Veszprém. A magyar jazz és blues kedvelőit várják a rozé, 1 rizling és jazz napok programjai júliusban 10 napon át a VeszprémFest kísérő- rendezvényeként, amelyen a helyi borászok és őstermelők kínálatából is válogathatnak a látogatók. Hatodik alkalommal rendezik meg a fesztivált, amelyen július 8. és 17. között 30 koncertet hallhatnak és 30 borász kínálatából válogathatnak a látogatók. A rozé, rizling és jazz napok zenei tekintetben is ellenpontja a VeszprémFest nagyszínpadának. MTI Egyszerűen csak szép, ahogy a róka fut. fotó: afp KELET A színész, aki mer egy nagyot álmodni Hasselhoff a Baywatch után feltámasztaná a Knight Ridert is. Budapest. Mer nagyot álmodni David Hasselhoff: azt szeretné, ha mozifilm készülne a legendás Knight Rider soroDavld Hasselhoff fotó: afp zat nyomán, amely akár olyan szériává bővülhetne, mint a Halálos iramban. Ami azt illeti, Hoff az autós sorozat lefújása óta (1990) azért lobbizik, hogy valamilyen módon visszatérhessen KITT kormánya mögé, s bár ígéreteket kapott, egy 2008-as tévéfilmtől eltekintve próbálkozásai nem jártak sikerrel. A 63 éves sztár most azért kaphatott vérszemet, mert szerepel a Baywatch moziváltozatában, ráadásul Dwayne Johnson, a Halálos iramban franchise egyik főszereplője oldalán. Hasselhofot már csak azért is megihlethette a Halálos iramban, mert ott is feltuningolt autókkal száguldoznak, mint ő annak idején a Knight Riderben. uip Börtön fenyegeti a puskázókat Kínában Peking. Három-hét év börtönnel is büntethetik a központi egyetemi felvételiken csalókat és az őket segítőket mostantól Kínában. Ezért az idén az érintett mintegy 9,4 millió fiatal és családtagjaik még nagyobb izgalommal várták a vizsgák első, keddi napját. A „felső vizsgát”, amelyet Kína-szerte a fiatalok jövője szempontjából a legmeghatározóbb megmérettetésnek, az ember életének legfontosabb eseményének tartanak, az elmúlt években rendszeresen botrányok kísérték, mert a diákok és a szülők, helyenként a tanárokkal együttműködve a legfurfangosabb trükkökkel és eszközökkel igyekeztek a feladatokat szabálytalanul megoldani. A vizsgák közül három kötelező, a kínai nyelv és irodalom, a matematika és az angol nyelv. Ezeken kívül vannak még tantárgyak, amelyek általában attól függően változnak, hogy humán vagy reál tagozatra kéri felvételét az illető. A hatalmas tét miatt a továbbtanulni szándékozó diákok számára ez a legnagyobb kihívás, a „rémálom”. mti ■ Vezető, de nem domine Dorcsi Nyíribronyban él, s mivel nagyon szeret vézetnl, igazán a kormány mögött tudja elemében érezni magát. FOTÓ: SIPEKI PÉTER is jár a pihenés Éjszaka a fa és gondozója Is nyugovóra tér fotó: afp Nekik Először igazolták tudósok, hogy éjszaka alszanak a fák. Budapest. Egy magyar-finn- osztrák kutatócsoport infravörös lézerszkennerrel vizsgálta, mi történik a fák lombjával, ha leszáll az éj, a tudósok arra jutottak, hogy a fák is alszanak. Zlinszky András, a csoport biológusa azt írja, a legtöbb élőlény alkalmazkodik a nappalok és éjszakák váltakozásához, így a növények is: a virágok általában reggel nyílnak, számos fa levelei éjjel összecsukódnak. Már Carl von Linné megfigyelte, hogy napokon át sötét pincében tartott virágok továbbra is nyílnak és csukódnak, Charles Darwin pedig leírta a növényi hajtások éjszakai mozgását, amit alvásnak nevezett. Mind a mai napig laborban tartott, cserépben nevelt, kisméretű növényeken zajlanak ezek a vizsgálatok, így eddig nem lehetett tudni, hogy a megfigyelt törvényszerűségek mennyire alkalmazhatóak a fákra, azonban egy finn, osztrák és magyar kutatókból álló csoport új módszert dolgozott ki a fák alvómozgásának mérésére. A vizsgált fákról lézer- szkenneléssel nagy pontosságú és részletességű modellt készítettek, és ezt az éjszaka folyamán óránként ismételték. Beigazolódott, hogy a fák ágai és levelei éjszaka akár tíz centiméterrel is lejjebb ereszkednek. A tudósok kismértékű, de szisztematikus változást mértek, ötméteres nyírfákon fokozatosan nyolc-tíz centimétert mozdultak lefelé az ágak és levelek éj szaka. mti A WRNlfiPÍNIrtlTÓ <£1 MoneyGram 1 .? ~ ~ pémküklár. Nyíregyháza, Kossuth tér 10. -Nyírség utazási iroda - Telefon: 42/386-221 Nyitva tartás: 9-17:00, szombaton 9-13:00 EURO és USD alapú bankkártyával l is válthat forintot! J ;• EURQj309,00|311,» • USD 271,50 274,99J L A változás jogát fenntartjuk! villforgo.hu Nyíregyháza, Rákóczi u. 90. S 40/405-680, 42/509-510 ugyfelszolgalat(a)vi(lforgahu www.villforgo.hu • Szerszámok • Szerszámgépek • Fűnyírók • Rotációs kapák új*7 • Szivattyúk •ambwuo • Házi vízellátó berendezések • Betonkeverők HIRDETÉSEK Kétezer éves ezüstpénzek Jeruzsálem. Több mint kétezer éves ezüstpénzeket találtak izraeli régészek egy ásatáson. Izrael közepén, a Módiin nevű város új lakónegyedének építkezése előtt a szokásos feltárások során a régészek egy kétezer évvel ezelőtti mezőgazdasági birtokot és mellette egy sziklahasadékban a Hasmóneus-ural- kodók korából származó 16 darab 2150 éves ezüstpénzt találtak. A pénzek egy birtokon dolgozó zsidó tulajdonát képezhették, aki elrejtette őket. A ma Libanonhoz tartozó Türoszban készült ezüst pénzérméken az i. e. második és első században uralkodó VII. Antiokhosz szeleukida uralkodó és bátyja, II. Dé- métriosz képmását örökítették meg. mti