Kelet Magyarország, 2016. május (73. évfolyam, 102-126. szám)

2016-05-27 / 123. szám

2016. MÁJUS 27., PÉNTEK mir Ahol az apuka egyúttal az anyuka is . Az elmúlt héten péntek dél- - Minden nap fél hatkor teni a meleg családi fészket kedvezménye is bonyolult a már visszamondtam a Segítünk Tibor főz, mos, vasal, ruhát varr és zoknit stoppol a gyermekek nevelése mellett. tiszalök. Egyedül neveli há­rom leányát immár öt éve a Ti- szalökön élő Tibor. Nemcsak az édesapai tisztséget tölti be, ha kell, édesanya, mosónő, szakács, szabó- és varrónő, kertész, s a háztartási hibák elhárításához értő ezermester. A lányok hozzábújnak éjsza­kánként, neki sírják el minden fájdalmukat és bánatukat, az ölébe ülnek, ha gyengédségre vágynak. Egyre nehezebb helyzetben Soha nem gondolta volna Ti­bor, hogy 43 éves korára ösz- szecsapnak a feje felett a hul­lámok, de az sem vetődött fel sohasem benne, hogy eset­leg jóindulatú olvasóinktól kérjen némi segítséget. Egy barátja kereste meg szerkesz­tőségünket, hátha tudunk segíteni. - Megérdemlik - mondta a vonal túlsó végén az ismeretlen hang. A lányaim miatt nem vállalhatok több műszakos munkát. TIBOR Az elmúlt héten péntek dél­után fogadott Tibor a lakásu­kon. Míg beszélgettünk, főtt másnapra a leves a tűzhelyen, s fáradhatatlanul dolgozott a mosógép is. Az édesapa ki­küldte a lányokat játszani az udvarra, de vissza-visszajöt- tek, s az ölébe ültek, hogy érezzék a közelségét.- Már megszületett mind a három kislány, amikor a feleségemről kiderült, hogy gyenge az idegrendszere. In­tézeti kezelések vártak rá, végül elváltunk, s én vettem gondnokság alá a gyerme­keket - kereste a szavakat az édesapa még mindig zavartan a múltat felidézve. - Tiszaúj- városban a Jabilnál dolgoz­tam a biztonsági szolgálatnál, váltásvezető helyettesként jöttem el onnan. Sírva hagy­tam ott azt a jó munkahelyet, de kénytelen voltam eljönni a gyermekek miatt, mert olyan munka kellett, hogy reggel elindíthassam őket iskolába, óvodába, délután pedig már ismét várhassam őket. Nem túlzás azt mondanom, hogy ahogy eljöttem, onnantól egy­re nehezebb lett a helyzetünk. Korábban egy kis segítséget jelentett édesanyám, de aztán őt is elvesztettük. Minden nap fél hatkor kelek, hogy mire a lányokat ébresztem, én már készen legyek, s mindent előkészít­hessek - ismertette egy napját Tibor. - Hat és fél hét között keltem őket, igyekszem húzni az időt, mert nehezen ébred­nek fel, pedig időben lefek­szenek. A munkahelyemen - a polgármesteri hivatalban vagyok közel két éve portás közfoglalkoztatásúként - már fél nyolcra bent kell lennem, előtte a lányokat elviszem az iskolába és az óvodába. Dél­után 4-ig dolgozom, s utána megyek a gyerekekért. Otthon tanulás, egy kis játék, én vég­zem közben a házimunkát, majd vacsorázunk. A lányok lefekszenek, én mosogatok, készítem elő másnapra a ru­hákat, de bőven ad munkát a kert is. Többször megpróbálták A Hajdúnánáson lakó édes­anyjuk négyhavonta, fél­évente szokta meglátogatni a lányokat. A szülők a gyer­mekek érdekében többször is megpróbálták, hogy újra egy háztartásban éljenek, de az édesanya jelenléte nem volt segítség a mindennapi élet­ben, nem tudta megterem­Élelmiszerek, írószerek A szorult anyagi helyzetben lévő édesapa örömmel elfo­gad mindenféle adományt, legyen szó tartós élelmisze­rekről (olaj, cukor, száraz- tészta, konzervek), valamint olaj- és zománcfestékről, ta­pétáról, anyagi támogatásról, gyermekruháról, 30-32-es méretű gyermekcipőről, író­szerekről. Önzetlen, segítőkész ol­vasóink adományaikat a szerkesztőségünkbe (Nyír­egyháza, Dózsa György utca 4-6. sz.) hozhatják be, s majd innen szállítjuk el a felajánlá­sokat a családnak. teni a meleg családi fészket sem a gyermekek, sem a férj számára.- Találhatnék magamnak jobban fizetett állást - mehet­nék vissza például a Jabilhoz is -, azonban a legtöbb helyen műszakokba kellene járnom dolgozni, de a kislányok miatt nem tehetem, mert nincs kire hagynom őket. A lányok miatt meg van kötve a kezem, így tulajdonképpen szerencsés is vagyok, hogy portásként dolgozhatom. A város ve­zetőinek hálás vagyok az állásért, illetve azért is, mert támogatnak, amiben tudnak. Ugyanakkor az rosszul érint, hogy közfog­lalkoztatású dolgozóként nem vehetek fel hitelt, s a családok otthonteremtési kedvezménye is bonyolult a mi esetünkben. A ház, amiben most lakunk, csak a fele rész­ben az enyém, a másik fele a bátyám fiának a tulajdona, akit előbb-utóbb ki kell fizet­nem, még akár olyan áron is, hogy eladom a lakást. Összébb húzza a szíjat Mint az édesapa elmondta, a tavalyi nyári szünet sokba Ä., került, egymást követték a ki­adások. A la­kásban is min­dig elromlik valami.- Egyre összébb hú­zom a szíjat, már visszamondtam az inter­netet és a kábeltévét is. Ha az egyik lány megbetegszik, akkor nem ússza meg a másik kettő sem. Az iskolába is min­dig kell valamilyen felszerelés Dorinának és Nikolettnek. Jár­nak rajzszakkörbe, énekkarba, s a mazsorettegyüttesnek is a tagjai. Viktória szeptember­től lesz iskolás. A munkától nem félek, kifesteném házat, lefesteném a kerítést, de hát a festékek is sokba kerülnek. Ha nem tudom eladni ezt a közös lakást, át kell alakítanom, hi­szen a lányoknak előbb-utóbb kell majd egy kis külön biroda­lom, nem fognak mindig hoz­zám bújni - tette hozzá Tibor. M. MAGYAR LÁSZLÓ laszlo.magyar§ketet.hu Tibor és a három kis­lány: Dorina, Viktória (középen), Nikolett FOTÓ: A SZERZŐ A temetői lopásokat jelezzük a rendőrségnek! nyíregyháza. Lapunk csütör­töki számában „Gyökerestül lopják a virágot” címmel je­lent meg a temetői lopásokról egy írás, amire levélben rea­gált Fülöp Gergely r. őrnagy, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Me­gyei Rendőr-főkapitányság szóvivője. Közleményében a következőket írta: „A Nyíregyházi Rendőrka­pitányság az újságból szerzett tudomást az Északi temető­ben történt viráglopásokról, feljelentés nem érkezett a hatósághoz. A kapitányság illetékesei felveszik a kapcso­latot a temető vezetésével és a polgárőrséggel, hogy közö­sen keressenek megoldást az olvasó által jelzett problé­mára. A lakosságot arra kéri a rendőrség, hogy ha lopást észlelnek, haladéktalanul je­lezzék a 112-es segélyhívószá­mon!” KM Járőrözés a temetőben FOTÓ:RENDŐRSÉG Pattog a futball-labda, ritmust ad kanál, kanna nyírtelek. Harmadik alka­lommal rendezik meg immár Nyírteleken a roma kulturális és sportnapot május 28-án 10 órától a (honvédségi) sport­pályán. Köszöntőt mond Balogh Albert egyesületi elnök és Kozma Péter kormánymeg­bízott. A nagypályás labda­rúgó-mérkőzések 11 órakor kezdődnek. A kulturális prog­ram részeként fellép a Parno Graszt együttes (Paszab), a Rózsaszirom Hagyományőr­ző Egyesület (Nyírmada), a Fekete Gyémántok hagyo­mányőrző csoport (Nyírte­lek), a Kótaji Hagyományőrző Táncegyüttes. KM Tűzzománc örökíti meg a keresztutat FOTÓ: MAGÁNARCHlVUM Az alkotásba saját életét, tapasztalatát is beleviheti a művész. Máriapócs. Mindig szívesen ad otthont a különböző ren­dezvényeknek, kiállításoknak Máriapócs mind az önkor­mányzati, mind az egyházi intézményeiben. A napokban Tasnádi Éva tűzzománcké­szítő iparművész kiállítását rendezte meg Vonáné Pásztor Éva intézményvezető a kultu­rális központban. Saját problémákra vetítve A művész először látogatott el alkotásaival a megyébe. Deb­recenben született, és három gyermekével ma is ott él. Gye­rekkora óta rajzol és fest. Kez­detben grafikával és pasztellel foglalkozott, de több mint tíz éve a tűzzománctechnikával A rendezvény egyik pillanata alkot. Témái: élethelyzetek, lehetőségek, döntések, bibliai történések. Saját látószögé­ből, sokszor saját problémá­jára vetítve, hisz ez a bonyo­lult technika mindig tartogat meglepetéseket.- A kicsit sem hagyomá­nyosnak mondható művészet és téma mindig-mindig visz- szatér a művészeti alkotások­ban. A keresztútban együtt van a szeretet, a bánat, a fáj­dalom, a türelem - mondta Palóczy Lajos Elekné, Má­riapócs díszpolgára köszön­tőjében. Kapin István atya, a kegy­hely igazgatója megnyitó beszédében utalt arra, hogy a kiállításnak fontos aktua­litást adott a kereszténység nagy ünnepe, Jézus Krisztus mennybemenetele, a mely a fatemplom búcsúja is. Mint az atya kifejtette, a keresztút tűzzománcban való megjele­nítése nehéz, fáradtságos, de egyben felemelő is. Saját éle­tét, tapasztalatát is beleviheti a művész. Átélheti készítés közben a keresztút minden mozzanatát, és mindezzel együtt a nézőket is beavatja a témába. A tűzománc szépsé­ge, fényessége, a téma meg­jelenítése szembesít az elkép­zelt eredménnyel. PALÓCZY TÍMEA Összefogással, szeretettel, hittel A református temp­lomot, a parókiát és a környezetet szépítették az önkéntesek. zsarolyán. Szorgos kezek munkálkodtak a napokban Zsarolyánban. A Szeretethíd - Kárpát-medencei református önkéntes napokhoz az idén második alkalommal csatla­kozott a helyi egyházközös­ség. A Magyar Református Szeretetszolgálat már nyol­cadik alkalommal hirdette meg a segítségnyújtó akciót, amelynek célja, hogy közösen dolgozva segítsenek a helyi és gyülekezeti közösségeknek, és így munkálkodva valódi segítséget nyújtsanak a tele­püléseknek, intézményeknek vagy egyházközösségnek. Zsarolyánban az idén az előző évhez képest jóval több támogató önkéntes vett részt a programban, akik a református templomot, a hozzátartozó parókiát és azok környezetét szépítet­ték vidám hangulatban. Kormány László lelkipász­Virágokat is ültettek a lelkes önkéntesek fotó: a szerző tor és Bessenyei Béla polgár- mester és egyházi gondnok irányítása mellett a lelkes, segítő szándékú emberek a gyerekektől egészen az idősö­dő korosztályig megmutatták, hogy összefogással, szeretet­tel és hittel minden lehetsé­ges. Takarítás mellett virágot és fát ültettek, így nemcsak a templom, a falu környezete is megszépült, szilágyi Krisztina

Next

/
Oldalképek
Tartalom