Kelet Magyarország, 2016. május (73. évfolyam, 102-126. szám)

2016-05-27 / 123. szám

2016. MÁJUS 27, PÉNTEK 2 Mindenfelől Jóból is rosszat Kiszivárgott - miután egy ho­natya valamilyen kapcsolódó témában érvként hivatkozott a bennfentes értesülésére hogy jövőre jelentős minimál­bér-emelést tervez a kormány. A jelenleginek egynegyedével havi 140 ezer forintra fölsró­folni szándékozott legkisebb havi bérnek - amellyel egy ní­vóra kerülnénk mi, magyarok a rendszerváltó közép-európai államok között ez ügyben (is) éllovas lengyelekkel - normá­lis esetben örvendeni kéne. Minden más helyén a világnak bizonyára így is lenne, még a sajtó is így kommentálná a jó hírt. Ám nálunk úgy látszik, ez nem megy. Nem fér bele a politikai korrektség - hívei szerint megkérdőjelezhetetlen - doktrínájába. A médiumok egyik fele, háta mögött a velük szimpatizálókkal, most is fanyalog. Az egyik bulvárlap például, ragaszkodva valamelyik sajtó­cézár nagybecsű „A jó hír, az reklám, csak a rossz az igazi” útmutatásához, egyenesen a „durva” jelzőt használta a minimálbér-emelési szándék­ra, ami nagyjából olyan, mint mondjuk „borzalmasan meg­hitt esküvői szertartást” emle­getni. Persze minden számnál lehet nagyobbat mondani, s fitymálni - az egyébként tényleg igen alacsony - hazai bérek felzárkóztatására tett erőfeszítéseket. Csak egyet né felejtsünk: itt egy többszörös hendikeppel induló országot kell talpra állítani fenntartha­tó módon! Széthúzással erre csekély az esély. bela.galambos@kelet.hu Soros György, megfigyelések Budapest. Az Együtt arra szólította fel Lázár János Mi­niszterelnökséget vezető mi­nisztert és Pintér Sándor bel­ügyminisztert, hogy hozzák nyilvánosságra a politikusa­ikról készített titkosszolgálati megfigyelések dokumentu­mait. Csütörtöki sajtótájékoz­tatón Szelényi Zsuzsanna em­lékeztetett arra, hogy Lázár János az ATV-vel azt közölte: titkosszolgálati jelentések bizonyítják Soros György magyarországi befolyását, és nincs olyan migránspárti, az ellenzékhez köthető szerve­zet, amely mögött ne az ame­rikai üzletember pénze lenne. Mirkóczki Ádám Jobbik­szóvivő szerint Lázár Já­nosnak a nemzetbiztonsági bizottság előtt kellene beszá­molnia az ügyről. mti Devizaárfolyam (2016.05.26.) PÉNZNEM árfolyam változás Euró 313,95-0,75 USA dollár 280,86-1,46 Svájci frank 283,32-1,28 Angol font 412,58-0,99 Román lej 69,67-0,17 Ukrán hrivnya 11,19-0,06 Horvát kuna 41,89-0,11 Lengyel zloty 71,21-0,06 # http://www.szon.hu Valutapiac. További információk. Közel 16,2 milliárd forintot ítéltek oda Budapest. Közel 16,2 milliárd forint európai uniós fejlesztési forrás megítéléséről született támogató döntés a Gazdaság- fejlesztési és Innovációs Ope­ratív Program 5 pályázati felhí­vásának keretében - közölte a Nemzetgazdasági Minisztéri­um államtitkára. Rákossy Ba­lázs kiemelte: a támogatásból a külpiacra jutást elősegítő szolgáltatások igénybevétele, marketingtevékenységek, pi­ackutatás finanszírozható, mti 6 százalék alá csökkent a munkanélküliség február-áp­rilisban: egy év alatt 73 ezer­rel csökkent a munkanélküli­ek száma, és 5,8 százalékosra mérséklődött a munkanélkü­liségi ráta a február-áprilisi időszakban - jelentette csü­törtökön a Központi Statisz­tikai Hivatal (KSH). A 15-64 éves férfiak körében 5,7, a nők között 6,1 százalékos mun­kanélküliségi arányt mért a KSH. MTI Herczegh Anita fotó: mti Terápiás központban az államfő neje Budapest. A Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat (NGYSZ) fóti Lovasterápiás és Oktató Központjába láto­gatott csütörtökön Herczegh Anita, Ader János köztársasá­gi elnök felesége. Megtekin­tett egy terápiás bemutatót az intézet szenzoros parkjában, tájékoztatást kapott a magyar lovasterápia helyzetéről és hatásairól, valamint egy épü­lő kis szélerőművet is látha­tott - közölte az NGYSZ. MTI „Legyen trendi édesapának lenni...” Budapest. A családtámogatá­sok teljes spektruma hozzáfér­hető az édesapák számára is Magyarországon - hangoztatta Novák Katalin család- és ifjú­ságügyért felelős államtitkár csütörtökön Budapesten. Ki­emelte: lehetőséget kínálnak az apáknak, hogy ugyanolyan aktívan vegyék ki részüket a gyermeknevelésből, mint az anyák. Azt szeretnék elérni, hogy „legyen trendi édesapá­nak lenni” - mondta. MTI EU-s eljárások: roma gyerekek és földvásárlás Két kötelezettségsze­gés! eljárást indított az EU Magyarország ellen. BRÜSSZEL. Az Európai Bizott­ság kötelezettségszegési el­járást indított Magyarország ellen a roma gyerekek iskolai szegregációja miatt - jelen­tették be az európai uniós végrehajtó testület csütörtöki sajtótájékoztatóján Brüsszel­ben. Levélben szólítják fel A brüsszeli bizottság felszó­lító levelet küldött Magyar- országnak, amelyben arra sürgette a kormányt, hogy hozza összhangba az egyenlő bánásmódra és az oktatásra vonatkozó jogszabályait, va­lamint oktatáspolitikájának gyakorlati végrehajtását a faji egyenlőségről szóló uniós irányelvvel, amely tiltja a faji vagy etnikai alapú oktatási diszkriminációt. Roma és nem roma diákokat együtt kellene oktatni. illusztráció: ékn A bizottság több szempont- gyermekek aránytalanul má­ból is aggályosnak találja a gas számban járnak szellemi magyar jogszabályokat és fogyatékos tanulóknak szánt igazgatási gyakorlatot, ame- speciális iskolákba, vala- lyek következtében - meg- mint jelentős hányaduk vesz állapítása szerint - a roma részt elkülönített oktatásban a többségi iskolákon belül. Amennyiben Magyarország két hónapon belül nem ad kielégítő választ a megkere­sésre, az Európai Bizottság továbbléphet az eljárásban, és úgynevezett indokolással ellátott véleményt intézhet a magyar hatóságokhoz. Jogokat sért Szintén tegnapi hír: újabb szakaszba léptek a több uniós tagállam, köztük Magyaror­szág ellen indított kötelezett­ségszegési eljárások, ame­lyeket az Európai Bizottság indított, mert úgy véli, hogy a külföldiek földvásárlására vonatkozó jogszabályok sér­tik a tőke szabad mozgását és a letelepedés szabadságát. A brüsszeli testület Bulgá­riának, Magyarországnak, Lettországnak, Litvániának és Szlovákiának küldött úgy­nevezett indokolással ellátott véleményt csütörtökön. MTI Röviden az eljárásról EMMI. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma szerint Brüsz- szel bosszút áll a kötelezett­ségszegési eljárással, amiért a kormány nem támogatja a bevándorlók betelepítését. mlp. A Magyar Liberális Párt az iskolai szegregáció felszá­molására szólította fel a kor­mányt az Európai Bizottság kötelezettségszegési eljárásá­nak bejelentését követően. PM. A Párbeszéd Magyarorszá­gért európai parlamenti kép­viselője, Jávor Benedek sze­rint fontos döntés az Európai Bizottság részéről az eljárás. dk. A Demokratikus Koalíció távozásra szólította fel Balog Zoltánt, az emberi erőforrások miniszterét. Niedermüller Pé­ter EP-képviselő, a DK alelnö- ke szerint az eljárással a kor­mánynak immár papírja is van arról, hogy súlyosan diszkri­minálja a roma diákokat. FIDESZ. A Fidesz szerint Brüsz- szel meg akarja büntetni Ma­gyarországot, mert nem a bevándorlókra, hanem roma gyerekek oktatására fordítja a pénzt. Lázár János: értelmezhetetlen az eljárás, nagy „háború” lesz A miniszter reagált az EU által indított köte­lezettségszegési el­járásokra is. Budapest. Értelmezhetet­lennek tartja Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter a roma gyerekek iskolai szegregációja miatt Magyarország ellen indított uniós kötelezettségszegési eljárást. Földügyben,'amely­ben újabb szakaszba lépett az Európai Bizottság eljárása, a tárcavezető nagy vitára, „há­borúra” számít. „Fogalmam sincs, az Európai Bizottság honnan tudja, hogy ki cigány és ki nem” - jegyezte meg a szegregációs ügy kapcsán. Ki­jelentette, a brüsszeli eljárás magyarországi szervezetek bejelentése alapján indult el. Földügyben a Miniszterel­nökség vezetője úgy nyilatko­zott: a magyar és a brüsszeli álláspont távol áll egymástól, mert a magyar törvényho­zás úgy döntött, külföldiek és gazdasági társaságok nem vehetnek földet Magyaror­szágon. Ebben a kérdésben nagy vita, háború lesz - fogal­mazott. Paks: ma tárgyalnak Lázár János sajtótájékozta­tóján több témát érintett, többek között kifejtette: Magyarországra különböző uniós tagállamokból mint­egy 52 ezer embert akarnak visszatoloncolni, a legtöbbet Németországból. Elmondta, jövőre 787 milliárdot fordíta­nak a közszféra dolgozóinak béremelésére. A paksi atomerőmű-bővítés ügyében megerősítette, hogy pénteken Margrethe Vestager versenyjogi biztossal tárgyal Brüsszelben abban a remény­ben, hogy előrelépés lehet a brüsszeli engedélyezési eljá­rásban. A bővítéshez biztosí­tandó orosz államközi hitelről megjegyezte, hogy Magyaror­szágnak joga van előtörlesz- teni, kiváltó hitelt felvenni, de kérdés, hogy van-e jobb az orosz hitel kondícióinál, mti Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter és Kovács Zoltán kormányszóvivő közös, szokásos csütörtöki sajtótájékoztatójukon. A fő téma a Magyarország ellen indított kötelezettségszegési eljárás volt. FOTÓ: MTI ® Velencei biennálé Szabadtéri installáció a 15. Nemzetközi Építészeti Biennálén: hatvanhárom ország részvételével rendezik meg május 28. és november 27. között 15. alkalommal fotó: mti, Illyés tibor Hétfőn helyezik örök nyugalomra a püspököt KOLOZSVÁR, NAGYVÁRAD. HOSZ- szan tartó betegség után, 85 éves korában szerdán hunyt el Tempfli József, a Nagyváradi Római Katolikus Egyházme­gye nyugalmazott püspöke. Tempfli József a Szatmár megyei Csanáloson született 1931. április 9-én. Középisko­láit a nagyváradi Szent Lász­ló Gimnáziumban kezdte, a nagykárolyi piaristáknál folytatta, majd a tanügyi re­form után Szatmárnémetiben érettségizett. 1950-1956 kö­zött tanító-nevelőként dol­gozott a szentjobbi iskolában. 1956 őszén kezdte el tanulmá­nyait a gyulafehérvári Római Katolikus Teológián. Márton Áron püspök szentelte pappá 1962. május 31-én. Tempfli Józsefet vasárnap, helyi idő szerint 15 órakor ravatalozzák fel a nagyvára­di székesegyházban, ahol 18 órától szentmisét mutatnak be lelki üdvéért, majd hétfőn, a 11 órától tartandó engesz­telő gyászmisét követően helyezik örök nyugalomra a templom kriptájában. MTI „Nem kellene válságstáb” Budapest. A Párbeszéd Ma­gyarország (PM) szerint Or­bán Viktor miniszterelnöknek nem kellene „válságstábot” összehívnia a rossz gazdasági mutatók miatt, ha megfogad­ná a PM javaslatait - mondta az ellenzéki párt elnökségi tagja. Barabás Richárd a „vál­ságstáb” összehívásáról szóló sajtóhírekre utalva úgy érté­kelt: az egész elhibázott „or- báni gazdaságpolitika” egy Fideszhez hű nemzeti tőkés osztály felépítésén alapul, a jövedelmek újraelosztását a dolgozó polgári középosztály kárára valósítja meg. mti

Next

/
Oldalképek
Tartalom