Kelet Magyarország, 2016. május (73. évfolyam, 102-126. szám)

2016-05-03 / 103. szám

2016. MÁJUS 3., KEDD KEHI Jegyzet Ladányi Tóth Lajos Sín, tér Felcsúton Bár a Puskás Akadémia meg­váltotta a másodosztályú je­gyét, a nagy léptékkel fejlődő kisvárosban az anyák napjával fűszerezett, étvágygerjesztő majális-bőségtál után a vidám vonatozás volt a desszert: má­jus elsején harsant fel újra a fütty a Vál-völgyi kisvasúton. A nem villamosított, keskeny nyomközű pályákra szánt Mk48-as dízelmozdonyok vontatták a szerelvényeket Felcsút és Alcsútdoboz között. A Pancho Arénát az arboré­tummal 5,7 kilométeren át köldökzsinórként összekötő sínpárok páratlan élménnyel kecsegtetnek. A 600 millió forintos uniós és 257 milliós kormányzati támogatásból épült, politikai al- és felhangokkal audiovizu­álisán megerősített kuriózum csak a kezdet. A ceremónián a kormányfő felidézte, hogy a Bicske és Székesfehérvár kö­zötti vasúti vonalnak a most átadott szakasz csupán egy nyúlfarknyi része, már kész az ütemterv a folytatáshoz. A Bicske-nyitogató lehetőség specialitása: Bicske és Etyek között egyáltalán nincs olyan közterület, ahol a vasutat el lehetne vezetni, így magán- tulajdonon kellene keresz­tülvinni. Kulcsolja imába a kezeit az, akinek véletlenül ott van földje. Felcsúton tán még a templom egerének lenni is úri passzió. ladanyi@kelet.hu Akadályozzák a jogellenes tevékenységet Budapest. A taxistevékeny­ség szabályozásával a ma­gyar kormány kifejezetten a jogellenes tevékenységet akadályozza, és továbbra is támogatja, ösztönzi az in­novációs megoldásokat mondta a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) állam­titkára, Fónagy János hétfőn a tizenhat taxisszervezettel folytatott egyeztetést követő sajtótájékoztatón, Budapes­ten. MTI Az Országgyűlés európai ügyek bizottságának fideszes elnöke szerint az előző cik­lusbeli uniós pénzek felhasz­nálása is azt mutatja, hogy „Magyarország tényleg jól teljesített”. Hörcsik Richárd televíziós műsorban elmond­ta, hogy a 2007-2013 közöt­ti ciklusban 8600 milliárd forintnyi támogatást hívott le a magyar intézményrend­szer, amely a teljes keret száz százaléka. Kosa Lajos fotó: mti Szeptemberben szabályoznák a feltételeket BUDAPEST. Szeptemberben nyílik lehetőség a vasárnapi munkavégzés feltételeinek szabályozására - közölte Kosa Lajos, a Fidesz frakcióvezető­je sajtótájékoztatóján, miu­tán a Kereskedelmi Dolgozók Független Szakszervezetének képviselőivel tárgyalt. Az ér­dekképviselet szerint a vasár­napi munkavégzés tilalmáról szóló törvény visszavonása hátrányosan érintette a keres­kedelemben dolgozókat, mti Orbán Viktor saját hangjával az élen Budapest. Az előző időszakok­hoz hasonlóan továbbra is Or­bán Viktor miniszterelnök volt a legtöbbet saját hangon meg­szólaló kormányzati politikus az esti híradókban, a legtöbbet szereplő ellenzéki politikus Tóbiás József, az MSZP elnöke volt 2016 első negyedévében - derült ki a Nézőpont Inté­zet legfrissebb híradóelemzé­séből. A kormányfőt Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető miniszter követte. MTI Az államfőig mennek, ha magától nem távozik a jegybankelnök Az ellenzék Matolcsy György lemondását követeli. BUDAPEST. Z. Kárpát Dániel, az ellenzéki párt alelnöke buda­pesti sajtótájékoztatóján azt mondta: ha ezt a jegybankel­nök nem teszi meg, akkor a köztársasági elnökhöz fordul annak érdekében, hogy tegye meg a szükséges lépéseket. A jobbikos politikus nyilvánva­lónak nevezte, hogy az utób­Korózs Lajos (MSZP) azt kér­dezte, mire költené a kor­mány a Magyar Nemzeti Bank (MNB) alapítványainak jutta­tott 266 milliárd forintot. Vé­leménye szerint az MNB „bű­nözők rezidenciája”, ezeknek a pénzeknek a nagy részét el akarták lopni. Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumá­bi hetek botrányai csak a „jég­hegy csúcsát” jelentik. Utalt az MNB-s műtárgy- és ingat­lanvásárlásokra, amelyeket „tarthatatlan folyamatoknak” nevezett. „Személyesen vett részt” Lemondásra szólította fel Matolcsy Györgyöt, a Magyar Nemzeti Bank elnökét a DK szóvivője, Gréczy Zsolt is. A jegybankelnök személye az Országgyűlésben is téma nak parlamenti államtitkára szerint az MSZP azt a látsza­tot akarja kelteni, mintha kor­mányzati döntés lenne, hogy az MNB-nyereség milyen jóléti célra költhető. Ezek az összegek nem részei a költ­ségvetésnek - folytatta -, így a kormánynak nincs lehető­sége dönteni a 266 milliárd forintról. volt, ahol Schiffer András, az LMP frakcióvezetője arról be­szélt, hogy Matolcsy György személyesen vett részt az alapítványi juttatásokról szó­ló döntésekben. Kitért arra, hogy az MNB elnökének mo­netáris politikáját helyesnek tartják, ez vezetett oda, hogy a jegybank részére nyereség képződött. Ennek a nyereség­nek tartalékul kellene szol­gálnia, mert ezek a források hiányozni fognak, ha az anti­inflációs időszaknak vége lesz- mutatott rá. Schiffer András szerint ugyanakkor a felelőtlen és törvénytelen költekezés a si­keres monetáris politika ered­ményeit teszi kockára. Felme­rül a hűtlen kezelés gyanúja is- mondta, és Matolcsy György távozását sürgette. Erre re­agálva Tállai András állam­titkár közölte: a kormány a jegybanknak utasítást nem adhat, és az utasítást nem fo­gadhat el. Tállal András Szerinte el kell ismerni, hogy a jegybank nyeresé­get termel, a devizatartalék nő, lényegében megszűnt az infláció. Az államtitkár kitért a növekedési hitelprogramra is, s szólt arról, hogy a jegy­FOTÓ: MTI bank nagy segítséget nyújtott a devizahitelek forintosításá­ban is. Az alapítványok önálló jogi személyek kuratórium­mal, a gazdálkodási kérdések az ő felelősségi körükbe tar­toznak. MTI <§> Kutatásokra, fejlesztésre költ a kormány A kormány 2020-ig 1200 milliárd forintot szán kutatásra, fej­lesztésre és innovációra, ezzel Magyarország GDP-arányos kutatási ráfordításai megközelítik majd az EU-átlagot - je­lentette be Orbán Viktor miniszterelnök a Magyar Tudomá­nyos Akadémia (MTA) 187. közgyűlésének hétfői megnyitóján Budapesten. fotó: mti Kapják vissza az iskoláikat Budapest. Ikotity István, az LMP képviselője olyan iskola- fenntartói modell kialakítását javasolja, ahol az arra hajlan­dó és alkalmas önkormányza­tok ismét maguk irányíthat­ják intézményeiket. Bírálta, hogy a kormány ehelyett to­vábbi államosításra készül. A politikus hétfői sajtótájé­koztatóján annak adott han­got: a kormány „továbbtol­ja a biciklit rossz irányba”, folytatja az oktatás államo­sítását, annak ellenére, hogy többször elismerte annak bukását. A képviselő bírálta, hogy az oktatási államtitkár kezdeményezésére a kabinet felülvizsgálja a vegyes, állami fenntartású és önkormányza­ti működtetésű intézményi modellt, amely több mint 500 intézményt érint. mti „Továbbtolják a túltolt biciklit”, „rossz válasz” Tanárok a kormányzat oktatásügyben terve­zett intézkedéseiről. Budapest. A Tanítanék moz­galom szerint „totális álla­mosítást” terveznek a köz­oktatásban, a szerveződés a Miniszterelnökséget vezető miniszternek, az oktatási ál­lamtitkárnak és a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (Klik) elnökének címzett nyílt levelében azt írta, hogy figyelmen kívül hagyják az önkormányzatiság elvét is, ahol a helyi közösségek dönt­hetnek intézményeikről az ott élők igényeinek megfele­lően. Lázár János Miniszter­elnökséget vezető miniszter csütörtökön számolt be ar­ról, hogy Palkovics László oktatási államtitkár kezde­ményezte: a köznevelési ke­rékasztal javaslatai alapján lehetőség szerint 2018-tól le­gyen új nemzeti alaptanterv, a tanulói terhek pedig már a következő tanévtől, vagyis szeptembertől csökkenjenek. Hozzátette, egy nemzeti mi­nimumot kell meghatározni arról, hogy a diákoknak mit kell elengedhetetlenül tud­niuk. Közölte: az oktatási államtitkár azt is kérte, hogy a kormány vizsgálja felül a vegyes, állami fenntartású és önkormányzati működtetésű intézményi modellt, mert az megbukott. Pukli István, Pilz Olivér és Törley Katalin a Tanítanék mozgalom képviselői nyílt levelükben rámutattak: a mi­niszter, az oktatási államtitkár és a Klik vezetője a hónapok óta tartó tiltakozások hatására kénytelen-kelletlen beismer­tek bizonyos problémákat, de sajnos rossz, egyeztetés nélküli válaszokat adnak rá­juk, „továbbtolják a túltolt bi­ciklit”. Álláspontjuk szerint a modem, jól működő, verseny- képes oktatáshoz elenged­hetetlenül szükséges iskolai autonómia újabb fényévekkel távolabb kerülhet. MTI Ideiglenes táborukba érkeztek a menekültek KÖRMEND. Hétfőn délután a migránsok első csoport­ja megérkezett a körmendi ideiglenes befogadótáborba. Az MTI tudósítója azt lát­ta, hogy délután három óra előtt néhány perccel egy au­tóbusz hajtott be a Körmendi Rendészeti Szakközépiskola hátsó kapuján, a jármű nem volt egészen tele, 30-40-en utaztak rajta. Meg nem erő­sített információ szerint a migránsok a bicskei befoga­dóközpontból érkeztek. A táborban készültek az érke­zők fogadására: a kerítésen kívülről az látszott, hogy a katasztrófavédelem munka­társai igazgatták a sátrakat, számítógépeket és különböző ládákat cipelő emberek jár­káltak, több civil rendszámú személyautó és kisteherautó hajtott be a rendészeti iskola udvarára, amelyek csomago­kat, élelmiszert szállítottak. Mivel a Tábor nyitottan mű­ködik, onnan bármikor szaba­don távozhatnak a migránsok. Körmenden érezhetően na­gyobb a rendőri jelenlét, mti ©Doberdó kocsi Felavatták az Isonzó Expressz új, Doberdó nevű kocsiját hétfőn a budapesti Vasúttörténetí Parkban, az így bővült különvonat júli­usban ötnapos körutazásra indul az első világháború centenáriuma alkalmá­ból az isonzói, doberdói emlékhelyekre. A kocsit felavató Lezsák Sándor, . az Országgyűlés alelnöke arról beszélt, „a magyar vasút reneszánsza kell, hogy legyen az elkövetkező jó né­hány esztendő". Száz évvel ezelőtt volt az ötödik isonzói csata, amelyben 6300 olasz és 4100 magyar katona halt hősi halált. fotó: mti Devizaárfolyam (2016.05.02.) PÉNZNEM árfolyam változás Euró 311,55-0,21 USA dollár 271,41-2,64 Svájci frank 283,19-1,33 Angol font 396,64-3,01 Román lej 69,52-0,10 Ukrán hrivnya 10,80-0,07 Horvát kuna 41,45-0,08 Lengyel zloty 71,01 ‘ +0,27 http://www.szon.hu Valutapiac. További információk. Grafika: ÉKN. Forrás: MNB

Next

/
Oldalképek
Tartalom