Kelet Magyarország, 2016. május (73. évfolyam, 102-126. szám)
2016-05-07 / 107. szám
2016. MÁJUS 9., HÉTFŐ KELET Programajánló 7 WKM Harmadik alkalommal rendezte meg a hétvégén országos minősítő íjászversenyét Harangodon a Keleti Gyepű Egyesület. fotó: sipeki Péter Programajánló KÖNYVBEMUTATÓ. Kovács Sándorral, a Verecke - A honfoglalás kapuja című könyv szerzőjével ismerkedhetnek meg az irodalombarátok hétfőn 18 órakor a Bencs-villában. Az író-olvasó-találkozón közreműködnek: Illyés Sándor (vers), Tolnai Tamás (zongora) és Gerome (ének). A NÉMA LEVENTE. Az Éless-Szín társulat előadásában láthatják Heltai Jenő A néma levente című kétfelvonásos vígjátékát május 10-én, kedden 19 órától a fehérgyarmati Általános Művelődési Központ és Könyvtárban. Szereplők: Nyertes Zsuzsa, Mihályi Győző és Koncz Gábor. Duplázik A palacsintás király FOTÓ: SIPEKI PÉTER Palacsinta és kertészkedés NYÍREGYHÁZA. A Móricz Zsig- mond Színház hétfőn a gyermekeknek kedvez: 10 órától és délután kettőtől a nagyszínpadon A palacsintás királyt láthatják a Kisherceg- és a Pinokkió-bérletes kis színházrajongók, míg szintén 10 órától a Pulcinella kertészkedik bábjátékot játsszák a Katica-bérleteseknek a Művész stúdióban. km mozi Nyíregyháza: Krúdy Gyula Art Mozi (Országzászló tér 8. IV. emelet) 42/506-342 vad kunság, A puszta rejtett élete 16.00-17.00 ___________________________ Ferenc pápa Buenos AkestS a Vatikánig. Spanyoi-argentln-olaszfilm 17.00-18.50 Amerika kapitány- Polgárháború. Amerikai film 19.00-21.28 ^ http://mozi.szon.hu MOZIMŰSOR. A részletes műsort a Szabolcs Online-on is olvashatja. KIÁLLÍTÁS Csengéit Helytörténeti Múzeum (Hősök tere 3.) Csenget iskoláinak története, Csenger története az őskortól az 1950-es évekig, régészeti kiállítás, Az állattartás és a földművelés eszközei, Berendezett parasztház. Mezőgazdasági eszközök, gépek - Állandó kiállítások 9.00-17.00 44/715-209,06-20/560-5027 _____________ Dombrád: Ady Endre Művelődési Ház (Kölcsey u. 10.) Vasúti Jármű Kiállítás, Helytörténeti Kiállítás Munkanapokon 08.00-16.00 óráig, Szombaton 13.00- 17.00,Vasárnap 14.00-17.00 45/465-032________________________________ Jákmajtis: Művelődési Ház (Kossuth u. 10.) Végh Antal emlékszoba 7.30-12.00 ___________ Kállósemjén: Kállay Kúria (Kossuth út 94.) A Kállay család története, Játékszoba, Kávéház, Bálterem, Cselédszoba kiállítások 9.00-17.00. (42)255-423 ______________________________ MÁrtapőcsiMáriapócs Város Önkormányzata Kiállítóterme (Kossuth tér 1.) Komiszár János festőművész állandó kiállítása 8.00-16.00 Nyitva hétfő-csütörtök. Pénteken 8.00-tól 13.00-ig. Szombat, vasárnap zárva. _____________________ Máriapócs Zarándokház (Kossuth tér 17.) .A te szent képed előtt meghajtunk, Jóságos" IkonkiálIrtás 9.00-17.00.(42)585020 ______________ Mátészalka: Mátészalkai Szatmár Múzeum (Kossuth u. 5.) Cristina Gloria Oprisa (Szatmárnémeti) és Stefan Gnandt (Németország) Fény és Grafika kiállítása 08.00-17.00,44/502-646. Szombat, vasárnap 10.00-16.00 óráig. Hétfőn zárva. ______________________________________ Mátészalka: Szatmári Múzeum(KossuthL u. 5.) Szekerek, szánok, gazdasági eszközök, Szatmár-beregi fafaragások, Néprajzi fatárgyak, lábbelikészítés Szatmárban, Kocsi- és hintó- gyűjtemény. Kertész Klára kerámiái, válogatás Mátészalka sajtótermékeiből, Zielinszki Szilárd életét bemutató kiállítás (Állandó kiállítás) 9.00- 17.00(44)502-646 __________________ Mátészalka: Mátészalkai Szentpétery Zsigmond Kulturális Központ és Színház, Dienes Galéria (Kölcsey u. 2.) KEREKES ELEK GYŐZŐ festőművész „KRÚDY-MESÉK" című kiállítása 9.00- 18.00.44/310-010 ____________ Mátészalka: Mátészalkai Szatmár Múzeum (Kossuth u. 5.) franyo aatoth (Franciaország) képzőművész kiállítása 9.00-17.00.44/502646 ________________________________________ Nyírbátor Báthori István Múzeum (Károlyi u. 21.) .Nyírbátor évszázadai", .Határvédelem - határőrizet” a nyírbátori Határőr Igazgatóság Csapatmúzeumának anyaga Állandó kiállítások 9.00- 17.00(42)281-760 __________________________ Nyíregyháza: Pál Gyula Terem (Vay Ádám krt. 18. sz.) .Rzeszów régen és ma” című fotókiállítás 9.00- 17.00.42/408-720. Hétfó és vasárnap zárva. Nyíregyháza: Váci Mihály Kulturális Központ I. emeleti galéria (Szabadság tér 9.) KATYN című időszaki kiállítás 9.00-17.00. 42/411-822 _______________________________ Nyíregyháza: Bencs-villa (Sóstói út 54.) Szal- másné Nagy Tímea paverpolszobrász kiállítása 9.00- 17.00.42/402-004 ____________ Nyíregyháza: Móric Zsigmond Megyei és Városi Könyvtár (Szabadság tér 2.) Baráth Pál grafikus és festőművész VÁROSAIM című kiállítása 9.00- 17.00.42/598-888 ____________ Nyíregyháza: Váci Mihály Kulturális Központ I. emeleti galéria (Szabadság tér 9.) II. Nyíregyházi Nemzetközi Plain-AIR Művésztelep kiállítása: .NYÍREGYHÁZA: IMAGES 0F CITY 09.00-19.00, 42/411-822 _______________________________ Nyíregyháza: Nyíregyházi Városi Galéria (Selyem u. 12. sz.). 10 éves az Eperjesi ÁTRIUM Galéria" kiállítás 9.00-17.00.42/408-720 ____________ Nyíregyháza: Nyíregyházi Egyetem (Sóstól u. 31/B.) A Vizuális Kultúra Intézet osztatlan tanári szakos hallgatóinak munkáiból nyűik kiállítás a Könyvtár Galériában 9.00-17.00.42/599-400 2193meU.__________________________________ Nyíregyháza: Váci Mihály Kulturális Központ I. emeleti galéria (Szabadság tér 9.) Önmagunkba zárva, fotó- és grafikai kiállítás 09.00-18.00, 42/411-822 _______________________________ Nyíregyháza: Vád Mihály Kulturális Központ I. emeleti galéria (Szabadság tér 9.) Tehetségek 3. A Nyíregyházi Művészeti Szakközépiskola képző- és ipaművészeti tagozatos diákok munkáiból kiállítás 9,00-18.00.42/411-822 ____________ Nyíregyháza: Móricz Zsigmond Megyei és Városi Könyvtár (Szabadság tér 2.) Könyvklállltás a gyermekkönyvtár úidonságaiból 9.00-18.00. 42/598-888 _______________________________ Nyíregyháza: Jósa András Múzeum (Benczúr tér 21.) „Ahol a géppisztoly a vitapartner, A100 éves géppisztoly történetét mutatja be a kiállítás 08.00- 17.00(42)315-722 ___________ Nyíregyháza: Jósa András Múzeum (Benczúr tér 21.) "Ágyúk bömbölnek, hogy Reng a világ bele" A kiállítás az 1848-49-es forradalom és szabadságharc csatáiban elengedhetetlen szerepet játszó tüzérséget mutatja be. 08.00-17.00, (42)315-722 ______________________________ Nyíregyháza: Mustárház ÜTI - Ifjúsági Információs és Tanácsadó Iroda (Szent István utca 20.) A valóság, ahogy látom" dmű fotókiállítás, Gyuka Ferenc amatör fotós munkáiból. 9.00-18.00. 42/400-344_________________________ Nyíregyháza: Bencs-villa (Sóstói u. 54.) Nyíregyháza anno..., Orémusz József állandó kiállítása 09.00- 17.00 06-30/252-0666 ________ Nyíregyháza: Kállay Gyűjtemény (Széchenyi u. 1.11/7). A Kállay család emlékfala, llosvay Ferenc-emlékkiállítás, Máltai Lovagrend-emlék- kiállttás, Falerisztikal (emlékérmek, rendjelek, kitüntetések) kiállítás 9.00-15.00 42/310- 566 Pénteken 14 óráig tart nyitva. Szombat, vasárnap zárva. _____________________________ Nyíregyháza: Jósa András Múzeum (Benczúr tér 21.) A cifra pitvartól a cifraszűrig. ízelítő Sza- bolcs-Szatmár-Bereg megye népművészetéből 9:00-17:00, hétfőn zárva (42) 315-722 Nyíregyháza: Antenna Hungária Rádióállomás (Lászlócsere dűlő 15. sz.) Rádió-, televíziótörténeti gyűltemény. Előzetes bejelentkezés alapján +36-30/239-4899. Nyíregyháza: Jósa András Múzeum (Benczúr Gy. tér 21.) Állandó kiállítások: Benczúr Gyula Emlár- kiállítás, .Én elmentem a vásárba" - néprajzi kiállítás, „Ősi mesterségek nyomában” - régészeti kiállítás, Válogatás Gencsy Tibor huszárfőhadnagy trófeáiból, Jósa András Emlékkiállítás, „Sárga ördög" - a Jósa András Múzeum aranyai, Nyíregyháza katonasága (1869-1944), Péchy-Kovács Gyűjtemény. 9.00-17.00, hétfőn zárva(42)315-722 _____________________ Nyíregyháza: Szent Atanáz Görögkatolikus Hittudományi Főiskola (Bethlen Gábor u. 13.) Ikon-kiállítás 9.00-17.00.+36 (30) 361-8671 Nyíregyháza: Nyíregyházi Egyetem (Sóstói u. 31/B.) Málenkij robot, a kárpátaljai magyarok 1944-es deportálásának emlékére című kiállítás 08.00-16.00,42/599-400 2193 mell. Nyíregyháza: Felső-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság (Móricz Zsigmond u. 48.) Felső-Tisza-vidéki Vízügyi Történeti Gyűjtemény. Állandó kiállítás: A FelsőTiszavidék vízügy története, hétfő- csütörtök, 8.00-16.00, péntek 08.00-14.00 (42)502-200 Lehetőség van eltérő időpontban, esetleg hétvégi szervezett látogatásra előzetesen egyeztetett időpontban. ______________________ Nylrmihálydi: Magtár Múzeum (Rákóczi u. 15.). Gazdálkodás, Helytörténet, Nyírségi Népélet, Egyházi kiállítások, Faiparral és ácsszakmával összefüggő szerszámok kiállítása. Az állandó kiállítás ingyenesen tekinthető meg. 8.00-17.00. 06-70/223-2105. ___________________ Ópátyl: Falusi Múzeum és Falusi Galéria (Árpád utca 1.) Helytörténeti gyűjtemény a paraszti háztartások és gazdálkodás eszközeiből. Fény- képkiállitás Ópáiyi életéből. A Szamos-Kraszna közi víztározó bemutatóterme. Munkanapokon 08.00-16.00 óráig 06-44/407-551,06- 44/407-121 Hétvégén előzetes telefonegyeztetésalapján: 06-30/229-3341. _______________ Szatmárcseke: Kölcsey Emlékszoba (Kölcsey u. 46.) Kölcsey élete és munkássága 8.00-17.00 Tlszavasvári: Vasvári Pál Múzeum (Kálvin u.7.) A Nyiri Mezőség története az őskortól a középkorig, Szabolcs-Szatmár-Bereg megye orvos- és gyógyszerészet története, A budi szoba. Állandó kiállítások. 8.00-16.00 (42)504-647 Tiszavasváii: Vasvári Pál Múzeum (Kálvin utca 7.) Tiszabüdi Tiszta szoba, Régészet, MESTERKEZEK, Szentmihályi Konyha, Vasvári Pál Emlékkiállítás 09.00-17.00,42/911-013. Hétfőn zárva. _ Tuzsér Lónyay-kastély (Ady Endre u. 2. sz.) „Tuzsér és a Lónyaiak" helytörténeti kiállítás. Előzetes bejelentéssel látogatható, 06-45/441001;06-45/441-048_______________________ Úffehértó: Közösségi - szolgáltató Ház (Rákóczi u. 2.) A sabbattól Auschwitzig - töredékek a zsidók életéből című kiállítás 8.00-18.00, 42/290-000. Szombat, vasárnap zárva. _______ Úffehértó: Városi Múzeum (Egészségház u. 2.) A földművelés és az állattenyésztés, Kisparasztház belső az 1920-as évekből, Újfehértó helytörténete9.00-15.00 (42)290-600 ____ ______ Vaja: Magyar Nemzeti Múzeum VayÁdám Muzeális Gyűjteménye (Damjanich u. 75.) Feiső-Tiszavidék szerepe a Rákóczi-szabadság- harcban, A Rákóczi korszak államigazgatása, A Vay-család története, XVIII—XIX. századi bútorok. Állandó kiállítások. 10.00-18.00 (44)385-297 info@vajavar.hu. ____________________________ Vásárosnamény: Beregi Múzeum (Szabadság tér 26.) Bereg kincsei: Bereg és környéke régészeti emlékei, A beregi falvak patrónusai, A Tomcsányi kastély lakói (Lónyay-Tomcsányi emlékszoba), Szeretem a Tiszaháton (A beregi vászon készítése, A szemtakarótól a szemfedőig) az ünnepek és hétköznapok Állandó kiállítások. 8.30—16.30 (42)570-146,570-147 _____________ Vásárosnamény: Vitka: KölcseyÁMK (Damjanich u. 2.) Balázs József-emlékszoba, Beregi Fafaragó Galéria 8.00-16.00 (45)478-622 Bejelentkezés alapján hétvégén is látogatható. ELŐADÁS Nyíregyháza: Móricz Zsigmond Megyei és Városi Könyvtár (Szabadság tér 2.) 80 éve született Csukás István. Városi hangosolvasási verseny 10.00,42/598-888_________________________ Nyíregyháza: Bencs-villa (Sóstói út 54.) Verecke - A honfoglalás kapuja. Kovács Sándor könyvbemutatója a Beregszászért Alapítvánnyal közös szervezésben. Közr.: Illyés Sándor (vers) és Tolnai Tamás (zongora). 18.00,42/402-004 SZÍNHÁZ Nyíregyháza: Móricz Zsigmond Színház (Bessenyei tér 13.) A Palacsintás király -10.00 órától Kisherceg bérlet és 14.00 órától Pinokkió bérlet 10.00 és 14.00,42/311-333 _______________ Nyíregyháza: Móricz Zsigmond Színház (Bessenyei tér 13.) Pulcinella Kertészkedik, Művész Stúdió-Katica bérlet 10.00,42/311-333 ZENE Mátészalka: Szatmár Alapfokú Művészeti iskola (Kölcsey tér 1.) Dombóvári János és Szabó Márta kamarakoncertje 18.00 ©■ 05.50 Hajnali gondolatok 06.05 Halálblztos diagnózis - II. évad® Amerikai krimisorozat 06.55 Kenó® 07.00 Híradó 07.25 Roma Magazin 07.55 Domovina Szlovák nyelvű nemzetiségi magazin 0825 Váratlan utazás © Kanadai tévéfilmsorozat 0920 A hegyi doktor -1. évad @ Német családi filmsorozat 10.10 Család-barát 1135 Világörökség Portugáliában Portugál dokumentumfilmsorozat 12.00 Déli harangszó HD 12.00 Híradó 1245Kutt+® 12.55 Két duci hölgy Angol ismeretterjesztő sorozat 13.30 ízőrzők Magyar ismeretterjesztő sorozat <D08.00 Kalandozások Andyvel 08.20 Milo 08.40 Állatkerti sétány 64. 08.55 Rolle, Polle, Olle 0925 Manó Benő és Ull hercegnő apró királysága 0935 Póló 09.40 Póló 09.50 Mesáljnekeml 10.00 Hetedhét Gyerekhíradó 10.05 Tehénke mesék 10.15 Tehénke mesék 1025 Pupákok© 1030 Marci® 10.45 Mard© 11.00 Tabaluga© 11.30 Egyszer volt... az élet © 12.00 Leonardo kalandjai © 12.15 Mlkrobi© 1225 Azok a csodálatos állatok© 12.45 Észbontó© 13.05 Norvég népmesék© 1325 Kacagóra a játszóházban® 14.35 Egyszer volt... az élet © 15.05 Marci© hsxb KLUB 04.00 Fókusz® Közszolgálati magazin 0425Paslkl® Magyar vlgjátéksorozat 04.55 Baritok közt® Magyar filmsorozat 0525TopShop 05.50 Jó reggelt, skacokl 07.35 RTL Híradó-Reggel 08.05 Fókusz® Közszolgálati magazin 08.40 Magyarul Baléval Közéleti háttérműsor 09.15 Asztro-Show Hogyan nézzünk szembe a jövő rejtett titkaival, sasunkkal, problémáinkkal? 10.15 Top Shop 11.55 Street Kitchen® Gasztroshow Fördős Zével és Havas Dórával 1225 Story Extra® Sztármagazin 13.00 Éjjel-Nappal Budapest ® Magyar filmsorozat 14.15 Farm® A megmérettetés 05.10 Hungerő® magyar könnyűzenei válogatás 06.10 Red Carpet - Sztárok testközelben® sztármagazln 0620 MOKKA® magazinműsor 0625 Benne: Tények Reggel hírműsor 06.55 MOKKA® magazinműsor 0925 Stahl konyhája ® 0930 Babapercek® 10.45 Astro-Világ 12.00 Tények Délben hírműsor 1225 Aktív® magazinműsor 12.50 Paloma® Mexikói filmsorozat 13.50 Walker, a Texas-I kopó ® Amerikai akciófilm-sorozat 14.50 Walker, a Texas-I kopó @ Amerikai akciófilm-sorozat 15.50 Szeretned kéül © Mexikói filmsorozat Hawaii Five-O© Gyilkossági ügyben kell nyomozást folytatnia a Hawaii Five-0 csapatának, amikor is egy hires sci-fi rajongót kidobnak egy ház 21. emeletérői. 21.35 Zűrős szívügyek® Mielőtt Fritzi tisztába tudná tenni az érzéseit, Kai szőrén-szálán eltűnik, csak a kutyáját hagyja maga után. Fritzi ráadásul saját gyermekkori traumájával Is.. 22.40 Df. Csont® Saroyan fültanúja tesz. amint Vazirit elrabolják Iránban, ezért úgy dönt hogy Booth kíséretében utána megy. Ott kiderül, hogy Arastoot egy befolyásos ember.. 21.55 ABoume-ultlmátum® Csak el akart tűnni. Ám ehelyett Jason Boume-ra azok vadásznak, akik olyanná tették, amilyen. Elvesztette az emlékeit és az egyetlen embert.. 2120 14.15 Erdészház Falkenauban -1. évad® Német tévéfilmsorozat 15.15 Halálbiztos diagnózis® Amerikai krimisorozat 16.05 Tappancs, a mesterdetek- tív-V.évad© Német tévéfilmsorozat 17.00 RidikOI® 18.00 Híradó 18.35 A hegyi doktor -1. évad ® Német családi filmsorozat 19.30 Maradj talpon!® 20.30 Kékfény® 21.35 Hawaii Fhre-O® Amerikai krimisorozat 2220 Kenó® 2225 Magyar Krónika© 22.55 Sámánok - a káosz ural ® Francia dokumentumfilm 23.55 Átjáró élet és halál között® Francia kalandfilm 0125 Lefegyverzett ellenséges erők® Magyar dokumentumfilm 0225 Határtalanul magyar 15.30Tabaluga® 15.55 Pupákok© 16.05 Mesélj nekem! 16.15 Tehénke mesék 16.35Rolíe, Polle.OUe 17.00 Gyerekversek 17.05 Hetedhét Gyerekhiradó 17.10 Póló 17.15 Póló 17.30 Manó Benő és Üli hercegnő apró királysága 17.40 Állatkerti sétány 64. 17.55 Kalandozások Andyvel 18.10 Milo 18.35 Traktor Tom (1-2) 19.00 Eperke és barátai )925NagymaciésCin 19.40 Csűrcsavarosdi 20.05 Kkslabors, de erős® 2035 Melissa és Joey® 21.00 Én vagyok itt® 22.40 Zűrös szívügyek ® 2330 Az A38 Hajó színpadán: Supemem® 0025 Római helyszínelők - Árulkodó nyomok® 01.30 Én vagyok itt® 15.55 Isten áldjon, Esperanzal © Argentin filmsorozat 16.55 Story Extra® Sztármagazin 1725 Fókusz® Közszolgálati magazin 18.00 RTL Híradó-Esti kiadás 18.55 Farm® Vissza az időben 20.00 É|jel-Nappal Budapest @ Magyar filmsorozat 2120 Barátok közt® Magyar filmsorozat 21.55 Dr. Csont® Amerikai krimisorozat 22.50 RTL Híradó - Késő esti kh adás Az RTLII esti híradója 2325 Magyarul Balóval Közéleti háttérműsor 00.00 Nyomtalanul® Amerikai krimisorozat 02.05 A zöld (jász® Amerikai akciófilm-sorozat 02.45 Odaát® Amerikai filmsorozat 0325 GálvölgyPshow © 16.55 Megtört szivek® Török filmsorozat 18.00 Tények hírműsor 1920 Drágám, add az életedl © show-műsor 20.35 Jóban Rosszban® Magyar filmsorozat 2120 A Boume-ultimátum ® Amerikai akció-thriller 23.50 Red Carpet - Sztárok testközelben® sztármagazin 00.00 Ügyféllista® Amerikai drámasorozat 01.00 Tények Este 01.45 Aktív® magazinműsor 02.15 Sportos 0225 EZO.TV Jósok, Látók, Médiumok 03.25 Elit egység® Kanadai krimi-sorozat 04.05 Kasszaslker @ Amerikai zenés vígj.-sor. © Ml oaOO Híradó 0830 Egy Perc Híradó 09.00 Híradó 09.15 Magyar gazda agrármagazin09.40Egy Perc Híradó 10.00 Híradó 10.15 Kék bolygó 10.40 Egy Perc Híradó 11.00 Híradó 1130 Egy Perc Híradó 1145 Egy Perc Hlradól2.00 Déli harangszó 12.01 Híradó Ü41 Egy Perc Híradó 13.00 Híradó 13.15 Életkor 040 Egy Perc Híradó 14.00 Híradó 14.15 Itthon vagy! 1435 Egy Perc Híradó 15.00 Híradó 15.15 Minden tudás 15.40 Egy Perc Híradó 16.00 Híradó 16.15 Kék bolygó 1&40 Egy Perc Híradó T7.00 Híradó 17.15 Magyar gazda 17.40 Egy Pert Híradó íaoo Híradó 1840 Egy Perc Híradó 19.00 Hírek 19:05 Szemtől szem- be1930 Híradó 20.45 Egy Perc Híradó 21.00 Híradó 2125 Egy Perc Hir- adó 2135 Világhlradó22.00HlRADÓ 23.00 Híradó 2320 Angol nyelvű hé rek 2330 Német nyelvű hírek 232*0 Orosz nyelvű hírek2330Kínai nyelvű hírek 00.00 Himnusz ©M4 08.10 Férfi kézilabda NB L-es mérkőzés Balatonfüred - Vác0930Vízilabda mérkőzés Női döntő TI.15 Vízilabda mérkőzés Férfi döntő 12 40 Magazin 13.00 Magazin Eb 1325 Labdarúgó MK döntő Döntő 1520 Sportpercek 1530 Magazin Út Rióba 16.00 Összefoglaló 16.15 Kézilabda bajnokság 1720 Összefoglaló 1735 Kosárlabda bajnokság 1820 összefoglaló 18215 Sport7fő1950 Összefoglaló 20.05 Úszó Európa-bajnokság - London Műugrás+toronyugrás döntők 2230 Összefoglaló 22215 Magazin " Út a riói olimpiáig 23.15 Irány az Eb! 00.10 Sportpeicek 9.00 Civil kaszinó 10.00 Híradó 11.00 Lelkünk rajta ® 1130 Európai Híradó 12.00 Híradó 1230 Látótér 13.00 Reggeli járat plusz 14.00 Vetítő © 15.00 Híradó 1530 Mi lett vele? 16.00 Panaszkönyv 17.00 Híradó 1730 Hírvilág 18.00 Magyarország élőben 19.00 Híradó 20.00 Főszerkesztők klubja 21.00 Híradó212130 Magyarország élőben plusz 2250 Híradó 2230 Alinda23.00 Főszerkesz- tők klubja 0.00 Híradó ___________ © FILM+ 09.05 Nyomoz a professzor Kilóg a lóláb ® 10.45 A tökéletlen trükk ® 1235 Tiszta játszma®1420 Aha- todik napon®1640Holnapután® 19.00 Az ármékember© 2130 Szükségállapot © 23.15 Boszorkányvadászat® ©ST0RY4 © NYTV 06200650AFöld legnagyobb hősei ©07200750A gumimacik0820 Váratlan utazás®09251030Gyilkos sorok ®TI35 Szex és New York © 12.0513.05 Született feleségek ©14.0515.10Afamn, ahol élünk® 16.15 Váratlan utazás ® 1720 Miss Marple © 1925 Hegyimentők ® 2030 Szex és New York ® 21.00 Kisvárosi gyilkosságok © 23.15 Bostoni halottkémek © 00.10 Kisvárosi gyilkosságok® © DISCOVERY C. 08.00 Raktárvadászok 0830 Licitvadászok 09.00 Kanadai raktárárverések 0930 Elveszve - eladva! 10.00 Autókereskedők 11.00 Az alaszkai vadon gyermekei 12.00 Csupasz túlélők 13.00 Kincsek a garázsból1330Kincsek a garázsból 14.00 Raktárvadászok 1430Raktárvadászok 1300 Autókereskedők 16.00 Hogyan készült? 1630 Hogyan készült? 17.00 Aranyláz Alaszkában - különkiadás íaoo Alaszka, a legvégső határ 19.00 Autókereskedők 20.00Amcsi benzinfalók: NHRA és az 55-ös rózsaszín Caddy 21.00 Csupasz túlélők 22.00 Méregvadászok 23.00 Bear Gtylls: A sziget 00.00 Újjáépftők 01.00 Amcsi ben- zinfalók © ATV 6.00 ATV START Benne Híradók: 6.00 7.00, aoo 830 START plusz 9.05 Fórom közönségvita a politikáról 1025KIPA KIPA - Kultúra, IzraeL Politika, Aktualitás. 1130 Laci bácsi konyhája 1155 ATV Híradó A nap legfontosabb hírei 1225 Világhlradó 1235 ATV Híradó1250START plusz 1345 Columbo: Képek keret nélkül @1550 700-as klub®1620 Kőbánya Híradó 1650VilághíradóI7.05 Fórum T745 ATV Híradó 1&15 Esti Start1845ATV Híradó 1920 Időjárás-jelentés 1925 Egyenes beszéd Kálmán Olgával 2150 Híradó - Este 92140 Csatt politikai vitaműsor Rónai Egonnal 2235 Híradó - Este 9 23.10 Hazahúzó 00.00 Világhlradó ©COOL TV 09.00 Medicopter 117 - A légimentők © 10.00 Miért éppen Alaszka? © lUX>Amentalista©1250 Sliders® 1255Medicopter 1T7 -A légimentők® 1345Vészhelyzet ©1440Cobra il® 1535Cobra 11©1630CSI: New York-i helyszínelők®1725CSI: Miami helyszínelők® 1820 Dr. Csont @19.15 Rosewood ©20.15Amentalista© 21.10 Paranoia © 23.15 Revolution ® 00.15 Rosewood @ 06.30 Lelátó benne: Nyíregyháza Spartacus-REAC Sport Kft. Labdarúgómérkőzés sport magazin © 0830 Feketén Fehéren portié magazin © 09.00 Metamorfózis magazin © 09.30 Bogyó visszatér természetfilm @10.10 Képújság 18.00 Híradó 1830 Vizit egészségmegőrző magazin® 19.00 Híradó1930Lelátó Extra sport magazin ©20.00 Híradó 2030 Metamorfózis magazin® 21.00 Híradó 2125112-az első vonal magazin ©22.00 Híradó 2220 Bogyó visszatér temnészetfilm©2250 Híradó 2320 Képújság 630Hitvallás ©730 Sportszelet® 8.00 Kölcsey Krónika830Kifőzte® 845Honvéd7©9.00 Harmónia® 930Képújság1730 Party Zóna - ze- neiösszeállftás©ia00Híradó1825 35 perc ©19.00 Híradó 1930 Állati ©-Km.20.00 Híradó 202535peit ©21.00 Sport Kisvárda-Vác-NBII- es labdarúgó mérkőzés 2230 Híradó 2255 35 perc © 2330 Lólépésben ®23.55 Himnusz 00.00 Képújság ©NAT.GEO. 06.00Texasi nagyhalak 07.00 Gazdálkodj koszosán! 08.00 Élet a dokkban 09.00 Isten nyomában Morgan Freemannel 10.00 Tonhal-csaták 11.00 Bevetések hősei 12.00 Bajtársak a harcmezén ® 13.00 Alaszkai ezermesterek 14.00 Isten nyomában Morgan Freemannel 15.00 Tonhalcsaták 16.00 Bevetések hősei 17.00 Élet a dokkban íaOO Országút a pokolba 19.00 Kozmosz: Történetek a világegyetemről 20.00 Pedig ió ötletnek tűnt 2030 Eszement játékok 21.00 Garázs varázs 22.00 Pedig jó ötletnek tűnt 2230 Pedig jó ötletnek tűnt 23.00 Tonhal-csaták 00.00 Garázs varázs ©CLASSFM 06.00 Morning Show 10.00 Class Kívánságműsor Abaházi Csabával 15.00 Class Délután Vágó Pirossal 20.00 Class Night Szart Rolanddal 22.00 Class Kultúra ©MR1-KOSSUTH 6.00180 perc 9.00 Hírek 930 Hírek 10.00 Krónika benne: Sport. Időjárás. 1030 Hírek kb.1052 Hangtár 11.00 Hírek 11.07 A Hely 1130 Hírek 1132 Vendég a háznál 12.00 Déli harangszó 12.01 Krónika 1223 Sportvilág 1230 Ütköző délben 13.00 Hírek 13-06Rádiószínházl330 Krisztus közöttünk 14.00 Hírek 14.05 Arcvonások Trombitás Zoltán 1430 Hírek 1434 Tér-Idő 15.00KJÓnikal5.10 Rendszerváltók -1989.1535 Kőzetről155656 másodperc 16.00 Krónika 1630 Hírek 1640 Hangtár 17.00 Hírek 17.07 Trend-idők1730Krónika1754Sportvilág 1756 Hősök naptára 1850 ütköző este 1830 Határok nélkül Szetkesz- tő: ifi. Tóth György 19.00 Hírek 19.07 Sportvilág1925Tetten ért szavak Balázs Géza műsora Szerkesztő: Házi Hunor 1930 Családi sáv 20.00 Krónika 20.11 Belépő 2053 Vers napról napra 21.00 Hírek 21.05 Sportvilág 2130 Rádiószlnház 22.00 Krónika 2220 Sportvilág 2230 A nap történetei 2256 56másodperc2257Igé- ző23.00 Hírek23.05Sport 23.11 Arcvonások 2336 Tér-Idő 6.00 Hírpercek 6.15 Talpra magyar - reggel a Petőfi Rádióval közben: 630 Hírek. Időjárás. Közlekedés 7.00 Hírek. Időjárás. Közlekedés 730 Hírek. Időjárás. Közlekedés aOO Hírek. Időjárás. Közlekedés 830 Hírek. Időjárás. Közlekedés 9.00 Hírek. Időjárás Közlekedés 10.00 Hírek. Időjárás. Közlekedés 10.02 Sporthírek 10.03 Petőfi összes közben: 11.00 Hírek. Időjárás. Közlekedés 11.02 Sporthírek Déli harangszó 12.00 Hírek. Időjárás. Közlekedés 13.00 Hírek. Időjárás. Közlekedés 13.02 Sporthírek 14.00 Hírek. Időjárás Közlekedés 15.00 Hírek. Időjárás Közlekedés 15.02 Sporthírekl6T>0 Hírek. Időjárás Közlekedés 16.03 Egész úton - hazafelé a Petőfi Rádióval Műsorvezető: Péczeli Dóra közben:T7.00 Hírek. Időjárás Közlekedésl7.02 Sporthírek íaoo Hírek. Időjárás. Közlekedés 19.00 Hírek. Időjárás Közlekedés 19.02 Sporthírek20.00 Hírek Időjárás Közlekedés20.03Petőfi Extra 21.00 Hírek. Időjárás Közlekedés21.03 Személyes ügy Műsorvezető: Babucs Krisztina 22.00 Hírek. Időjárás. Közlekedés 22.03 World Zóna23.00 Eleven © VIASAT3 0635 07.00 Will és Grace®0725 0750 Jóbarátok © 0ai5 Az indíték ®09.10Kettősügynök©10.05SzP vek szállodája ©11.00 Amerikai mes- terszakács ©11551255CSI: A helyszínelők 135014.50 NCIS - Tengerészeti helyszínelők © 15501650 Castle © 1740 Amerikai mestersza- kacs@184019.05Jim szerint a világ @193520.052035Kétpasi - meg egy kicsi © 21.00 Lucifer ® 22.00 Ádám keresi Évát ® 23.10 Zodiákus ©02.15 Négy esküvő® A műsorváltozás jogát a televízió- és rádiótársaságok fenntartják. Az esetleges eltérésekért felelősséget nem tudunk vállalni.