Kelet Magyarország, 2016. május (73. évfolyam, 102-126. szám)

2016-05-07 / 107. szám

2016. MÁJUS 9., HÉTFŐ KELET Ml A Az ujjunkkal is fizethetünk Nem kell attól félni, hogy esetleg elhagyjuk a fizetőeszközünket ILLUSZTRÁCIÓ: INTERNET Nem levágni kell ter­mészetesen, hanem megmutatni bankkár­tya helyett, ha fizetni szeretnénk.. Budapest. Japán 2020-ban olimpiát fog rendezni, és ehhez kapcsolódóan egy sor nagyon érdekes fejlesz­tés van éppen megvalósítás alatt. Az új megoldásokban közös, hogy valamennyi az országba látogató embertö­meg mindennapjait hivatott megkönnyíteni. Lesz például egy olyan rendszer is, amivel a külföldiek egyszerűen ujjle­nyomat segítségével vásárol­hatnak majd. Ennek a rend­szernek a tesztelése a nyáron kezdődik meg, egyelőre elég szűk körben: Atami, Hakone, Kamakura és Yugawara tér­ségében összesen 300 olyan elfogadóhely lesz, ahol az ujj­lenyomat is használható lesz a szállodai bejelentkezéshez vagy a fizetéshez. Anonim rendszert ígérnek A rendszer használatának fel­tétele, hogy az országba ér­kezéskor a repülőtéren vagy később a dedikált hitelesítési pontok egyikén regisztrál­ni kell az ujjlenyomatunkat erre a célra is - ujjlenyomatot egyébként mindenképpen levesznek belépéskor, hiszen ez feltétel ahhoz, hogy Japán­ba léphessünk. A fizetéshez használatos rendszer a japán kormány ígérete szerint anonim lesz, így attól nem kell tartani, hogy a vásárlási szokásainkat és a pénztárcánk nagyságát amúgy Google-módra ele­mezzék és alternatív célokra használják fel. Big data vi­szont lesz, vagyis a személyes információk kiszűrése után a szerzett tapasztalatokat a rendszer működésének to­vábbfejlesztéséhez biztosan fel fogják használni. A tranzakciók hitelesítése token alapú lesz, így elvileg a biztonsággal sem lesznek problémák, de persze az adat­védők sokat csámcsoghatnak majd a dolgon, elvégre itt rossz esetben nem kártya­számok és némi pénz juthat rossz kezekbe, hanem nagyon érzékeny személyes adatok is. Az ujjlenyomattal működő azonosítás egyébként a kor­mány reményei szerint éppen ahhoz fog hozzájárulni, hogy a turisták száma újra növeke­désnek induljon, hiszen még kevesebb lehet a visszaélések száma (nem mintha Japánban akár most is nagyon kellene tartani attól, hogy a látogató­kat ezen a téren kellemetlen tapasztalat éri). geeks.hu Tízévesen tízezer dollárt kapott 2015-ben összesen 936 ezer dollárt fizettek ki a hibajelentésekért. BUDAPEST. Nem azért járt pénz, mert megosztotta Zuckerberg fotóját, hanem mert biztonsági rést fede­zett fel az Instagramban. A Facebook több más nagy céghez hasonlóan pénzju­talommal honorálja azokat, akik biztonsági hibát talál­nak rendszereikben, és azt tudomásukra is hozzák. En­nek a jutalomnak a legújabb címzettje olyan fiatal, hogy tulajdonképpen még fiókja sem lehetne a közösségi ol­dalon: a Jani névre hallgató finn kissrác ugyanis mindösz- sze 10 éves. Jani nemrég egy olyan hibát fedezett fel a Fa­cebook tulajdonában álló Ins­tagramban, amely lehetővé teszi más felhasználók kom- mentjeinek a törlését - az ál­tala hozott példa szerint akár Justin Bieber valamennyi bejegyzését és hozzászólását is eltávolíthatta volna. A srác apja szerint egyébként Jani és testvére elég ügyesek a hasonló biztonsági rések fel­fedezésében, de az Instagram volt az eddigi legnagyobb fo­gásuk. A Facebook hibakeresős programjában egyébként 2015-ben összesen 936 ezer Megtalálta a gyenge pontját fotó: archív dollárt fizettek ki a hibajelen- volt tényleg értékes találat, tésekért, amelyek közül 526 www.geeks.hu Mindenki egyedi kódot kap fotó: internet Újdonsággal rukkol elő a Facebook Messenger A Messenger Codes egy QR-kódhoz hasonló minta a képünk körül. BUDAPEST. A Facebook Mes­senger újdonságaival a név ismerete nélkül ismerősnek jelölhetünk valakit, vagy azonnal elkezdhetünk vele chatelni. Korábban, hogyha valakit ismerősnek szerettünk volna jelölni a Facebookon, akkor a keresőalkalmazással talál­hattunk rá. Azonban gyak­ran elfelejtettük, hogy hívják pontosan az illetőt, hogyan írja a nevét, vagy nagyon sok hasonló névvel rendelkező felhasználót kaptunk a kere­sés eredményeként. Egyszerűbb jelölés A Messenger újdonságaival minden felhasználó egyedi kódot és linket kap majd, így egyszerűbbé válik az ismerős­nek jelölés, illetve az üzenet- küldés is olyanok számára, akik még nem ismerőseink. A Messenger Codes az üzenet­küldő alkalmazáson belül egy QR-kódhoz hasonló minta a képünk körül, melyet megje­lenítve a másik fél a Messen­gerben kialakított felismerőt elindítva találhatja meg profi­lunkat. Ezt követően azonnal engedélyezett az egymás köz­ti chatelés. Emellett minden felhasználó egyedi messen- ger-linket is kap profiljához, az úgynevezett Messenger Links formájában. Az erre történő kattintást követően azonnal lehetőségünk lesz üzenetet küldeni az új isme­rősnek. Vállalkozásként is köny- nyebben kommunikálhatunk majd a Messenger újdonságá­val, mivel egyedi kódjainkat és linkjeinket feltüntethetjük weboldalunkon vagy hirde­téseinken is. Ezek az új funk­ciók a következő hetekben mindenkinél megjelennek majd. adwordsblog.hu Megőrzi az eredeti fotót Budapest. Biztos mindenki­vel előfordult már, hogy ad­dig szerkesztgetett egy fotót, amíg az végül használhatat­lanná vált - ha viszont már rányomtunk a mentés gomb­ra, akkor nehéz visszacsinálni az előző lépéseket. A Google Fotók új verziója ezt a problé­mát küszöböli ki azzal, hogy ezentúl a szerkesztés előtti állapotot is megőrzi - igaz, ezzel valamivel több helyet foglal majd a mobilon, de a felhőben úgysincs ezen a té­ren korlátozás. geeks.hu Az internet szolgáltatásait szimbolizálja a falu „Online” olasz település Olaszország. Hihetetlen kre­atív ötletet valósítottak meg egy olaszországi, 400 lakosú faluban, ahol bebizonyítot­ták, hogy az internetes szol­gáltatások és lehetőségek a való életben is jelen vannak. Külön szórakoztató az a tény, hogy a településen nemhogy internet, de még térerő sem nagyon van. ékn & http://www.szon.hu S#0Külföld.További külföldi híreket olvashat portá- riiaglunkon. Facebook előtt bizony a faliújságot olvastuk FOTÓK: BIANCOSHOCK.COM Idős asszony, aki mindent tud Twitter-pad a pletykásoknak Míg nem volt Youtube, a tévét néztük A randik kedvenc helyszíne a Tinder-pad

Next

/
Oldalképek
Tartalom