Kelet Magyarország, 2016. április (73. évfolyam, 76-101. szám)
2016-04-30 / 101. szám
2016. ÁPRILIS 30., SZOMBAT Olyanok is támadnak bennünket, akiket csak az éltet, hogy belénk, vagy a Puskás Akadémiát megalapító Orbán Viktorba rúghatnak. Szíjjártó István, a labdarúgó NB l-ben szereplő Puskás Akadémia vezetőedzője szerint csapata ellen „ocsmány hadjárat folyik". A labdarúgó NB I-ben szereplő Ferencváros magyar válogatott középpályása, Gera Zoltán elárulta, szóban már megállapodott a zöld-fehérek vezetőségével arról, hogy egy évvel meghosszabbítja a szerződését. A 37 esztendős játékos megállapodása a szezon végén lejár a Fradinál, de a Magyar Nemzet Online-nak adott nyilatkozatában elárulta, a következő idényben is az FTC mezében láthatjuk. Mátyus lőtte le a focikacsát LABDARÚGÁS. Pár napja az egyik sportportál azt tálalta, hogy Mátyus János Felcsút- ra költözik. Aztán kiderült, hogy mindez kacsa, hiszen a nyíregyházi klub honlapján maga Mátyus János cáfolta. A Nyíregyháza Spartacus vezetőedzője úgy nyilatkozott: most, és amikor kizárták a csapatot az élvonalból, lett volna lehetősége távozni, ám ő megígérte a klub tulajdonosának, Révész Bálintnak, hogy visszajuttatja az együttest az NB I-be. 9 Anita megszilárdította helyáMriezőny élén Gara Anita egyre közelebb kerül a bajnoki címhez fotó: sipeki Péter sakk. Az első játszott - a holtversenyes - másodikkal a mándoki Forgách-kastély- ban pénteken, az országos női bajnokság ötödik fordulójában. Gara Anita nyert Havanecz Bianka ellen, ezzel megszilárdította első helyét a hétvégi zárás előtt. Megtört a jég Göcző Melinda számára, az eddig pont nélküli játékos mindent elsöprő lendülettel győzte le Szente-Varga Fruzsinát. Gara Tícia tartja az egypontos távolságot nővérével szemben, ő is nyert, ezúttal Terbe Julianna ellen, míg a nap maratoniján, a Papp Pet- ra-Marjanovics Annamária partin született meg az egyetlen remi - így nem zártak százszázalékosan a világossal játszók. Szombaton 15 órától rendezik a hatodik fordulót, a záró játéknapon, vasárnap pedig 10 órától kezdenek el ketyegni a sakkórák. km-bt- sport.szon.hu Sport. A régió és nagyvilág sportja Sakk országos női bajnokság, Mándok Az 5. forduló eredményei: Papp Petra (Budapesti Titánok, 2327)-Marjanovics Annamária (Kőbánya SC, 2193) 0.5:0.5, Gara Anita (Pénzügyőr SE, 2342)-Havanecz Bianka (Aquaprofit Nagykanizsa, 2242) 1:0, Gara Tícia (Aquaprofit Nagykanizsa, 2359)-Terbe Julianna (MTK, 2193) 1:0, Göcző Melinda (Viadukt SE, 2200)-Szente-Varga Fruzsina (Atomerőmű SE Paks, 2156)1:0.___________________________________________________________ Az állás: 1. Gara A. 4,5,2. Marjanovics, Gara T. 3,5-3,5,4. Havanecz 3,5. Papp P. 2,5,6. Szen- te-Varga, Terbe, Göcző 1-1. Indul a párharc, amely a bentmaradásról dönt, a Marso-Nyíregyházának egyszer nyernie kell a MAFC otthonában. kosárlabda. Kezdődik a mindent eldöntő párharc! Pontosabban már el is kezdődött egyfajta lélektani hadviseléssel, aminek része volt a meccsidőpontok körüli hercehurca. Nemet mondtak a szombatra A férfi élvonalban maradásról döntő, az egyik fél második győzelméig tartó osztályozó előtt ment a marakodás a meccsnapokat illetően, és úgy tűnik, ebben a MAFC lett a győztes, hiszen az általuk javasolt napokra írták ki a mérkőzéseket, amelyeket így szombat-szerda-szombat ritmusban játszanak le - utóbbit csak akkor, ha szükséges. Úgyhogy a pályán, szombaton 18 órától a Gabányi-sport- csarnokban immár a nyíregyháziakon, a Kék Cápákon a sor!- Szerettük volna méltóképpen megrendezni a második mérkőzést, és azt elérni, hogy Marcus Ware (21) is tudhatja jól, hogy mire számíthat a MAFC elleni párbajban fotók: pusztai Sándor a jövő héten szombaton fogadhassuk ellenfelünket, ám ehhez ígéretük ellenére a MAFC elöljárói nem járultak hozzá, és mivel a két csapat közösen nem tudott megegyezni az időpontról, a szövetség kiírta szerdára a második meccset - mondta az előzményekről Sitku Ernő, a nyíregyháziak szakmai igazgatója. - Sebaj, megpróbálunk a pályán méltó és nemes választ adni erre. Ami eddig történt, innentől kezdve nem számít, következnek azok a meccsek, amelyek végleg döntenek a bentmara- dásunkról. Az első találkozóra koncentrálunk, szeretnénk meglepni és legyőzni a MAFC- ot, amely hozzánk hasonlóan nem futott jó formát az alsóházi középszakaszban. Azon leszünk, hogy mi tudjunk elmozdulni ebből az állapotból. A két csapat alap- és középszakaszban játszott négy mérkőzését rendre a hazai pályán játszó nyerte. Akadt négyszeri hosszabbításba torkolló történelmi mérkőzés, de olyanok is, amelyek simább eredményt hoztak. A Marsónak a hazai győzelem mellett egyszer idegenben is nyernie kell ahhoz, hogy bentmaradjon. Mikor lesz ezt könnyebb elérni: szombaton vagy az esetleges harmadik összecsapáson?- Ezt nem lehet tudni előre, mindig az adott esélyt kell megragadni - felelte Sitku Ernő. - Mindenki tudja, hogy mi forog kockán, nagyon jó lenne olyan helyzetbe hozni magunkat, hogy a hazai mérkőzésünkön már a bentmara- dásunk legyen a tét. km-bt Emlékeztető 1. forduló. Október 3.: Marso-MAFC 95-91 14. forduló. Február 21.: MÁFC-Marso1. forduló. Március 26.: MAFC-Marso 91-64 4. forduló. Április 9.: Marso-MAFC 91-78 A koncentráció lehet a kisvárdai siker kulcsa Cseri Tamás és az egész kisvárdai csapat sem teheti meg, hogy nem veszi komolyan az ellenfelet FOTÓ: RACSKÓ TIBOR Sok szól a Dunaújvárosban is a jó idegenbeli sorozatát folytatni óhajtó szabolcsiak mellett. labdarúgás. Zsinórban négy idegenbeli győzelemmel a háta mögött utazik ahhoz a Dunaújvároshoz a Kisvárda Master Good, amely a télen teljesen lecsupaszította keretét, megvált valamennyi profi státuszú labdarúgójától, korosztályos játékospkkal versenyez és nincs is NB Il-es rajtengedélye a következő bajnokságra. Ez - szombat déli kezdés ide, vagy oda - fix kettes, nemdebár?- A kezdési időpontról any- nyit, hogy igaz, csak csütörtökön dőlt el véglegesen, de ha reggel nyolckor vagy este tízkor játszunk, esetleg délben, nekünk ezt a meccset mindenképpen meg kell nyernünk- jelezte Soós Imre kisvárdai vezetőedző, hogy semmit nem hajlandóak a körülményekre fogni. - így is, úgy is elutaztunk volna pénteken, nagy lenne a baj, ha emiatt kellene magyarázkodnunk. Fiatalos házigazda- A Dunaújváros soraiban történt a legtöbb változás a télen, a keret tele van 1996- os, ’97-es és ’98-as születésű játékosokkal, szemben velünk, ahol hemzsegnek az élvonalbeli rutinnal rendelkező játékosok. Elég sok minden szól mellettünk, de van egy kulcsszó, ami a sikerhez elengedhetetlen: koncentráció. Ugyanakkor a Dunaújváros legutóbb megszerezte első tavaszi győzelmét, a Szeged otthonából térhetett haza 2-0-ás sikerrel a megfiatalított csapat.- A nagy számok törvénye alapján benne volt a pakliban, hogy előbb-utóbb nyerni fog a Dunaújváros, meg aztán a futball az egyedüli sportág, ahol olykor ekkora tudáskülönbségnél is borulhat a papírforma - igy Soós Imre. - A múlt heti meccs előtt igyekeztünk levenni a terhet a csapat válláról, ezúttal nem tehetünk ilyet, mert bármi is történt előzőleg, ezt a meccset nekünk bizony meg kell nyernünk. Mondjuk nem lenne baj, ha ezúttal nem kényszerülne emberhátrányba a Kisvárda, mint négy tavaszi mérkőzésén, Csákváron, a Soroksár ellen, Ajkán és a Mezőkövesd elleni legutóbbi meccsen. Utóbb a kapus Lékai Somát állították ki, akinek a helyére a vasárnap csereként beállt Ivancsics Alex kerül most is, mert a várdaiak ezúttal is három fiatalt küldenek a pályára. KM-BT Labdarúgás: NB II. 25. forduló Péntek: Soproni VSE-Szolnok 0-0. ________________ ____ Szombat. Dunaújváros PASE-Kisvárda Master Good, Dunaújváros, 12, v.: Kovács G. (Kis Z., Mohos), Kisvárda: Ivancsics A. - Vári B„ Izing, Papucsek, Csilus T. - Lucas, Erős G„ Bagl I — Délczeg, Koszta, Cseri T. Budaörs-Ajka, Vác-Szeged 2011 (mindkettő 17), Mezőkövesd-Sorok- sár, Balmazújváros-Gyirmót, Zalaegerszeg-Csákvár, Siófok-Szigetszentmiklós (mind 19) Röviden HAMILTON NYERT. Az OrOSZ Nagydíj pénteki második szabadedzését a címvédő Lewis Hamilton nyerte a német Sebastian Vettel és Nico Rosberg előtt. A nap témáját a Vettel alatt megálló Ferrari szolgáltatta. Az időmérő edzés szombaton, a futam vasárnap délután kettőkor rajtol. babos veresége. Az ötödik helyen kiemelt Babos Tímea 6:4, 7:5-re kikapott az első helyen kiemelt svájci Bacsinszky Tímeától a rabati salakpályás tenisztorna elődöntőjében. háromszor... Minden magyar olimpikon, mielőtt kiutazna Rióba, legalább háromszor átesik doppingellenőrzésen a Magyar Olimpiai Bizottság és a magyar állam közös döntése értelmében. Labdarúgás EL- elődöntő, első mérkőzések: Villarreal-Uverpool 1-0 (0-0). Gól: López (92.). Sahtar— Sevilla 2-2 (2-1). Gól: (Martos 23., Sztepanenko 36., iil. Vitolo6.,Gameito82.- 11-esből) ___ NB I., 33. forduló, szombat: Újpest FC-Videoton, Puskás Akadémia-Honvéd, Békéscsaba- DVSC, MTK-Vasas, Haladás-Ferencváros (mind 16.30), Diósgyőr-Paks 19. Hétvégi sportműsor Kézilabda. NB I. B, férfi: Nyíregyházi KC- Füzesabonyi SC, Bem-iskola, 18 (junior: 16). VKK Nyírbátor-Ferencváros, 18 (junior: 16). Női: Kisvárdai KC—Gödi SE, 16 (junior: 18). __ Kosárlabda. Amatőr női NB I., elődöntő, 2. mérkőzés: Nyíregyházi Kosársuli—TFSE, Szent Imre-gimnázium, 17, ____________ Röplabda. NB II., női: Nyíregyházi Sport- centrum-Zrinyi SE, Vasvári-gimnázium, 14. Sakk. Országos női bajnokság, 6. forduló, mándoki Forgách-kastély, 15. ___________ Teke. Szuperliga, férfi: Nyíregyházi TK-Bp. Erőmű, Városi Stadion, 14 (ifi: 12). ________ Labdarúgás. Másodosztályú serdülő- bajnokság: Várda SE-Cigánd, U14,10, U15, 12. Accord Credit megyei női bainokság: Levelek—Ibrány, 15. Kézttabda. NB II., férfi: Tiszavasvári SEKisvárdai KC, 17 (junior: 15). ____________ Kosárlabda. Országos fiú kadettbaj- nokság, a nyolcas döntőbe jutásért, visszavágó: Nyíregyházi Sportcentrum KA- Kosárlabda Akadémia Pécs, Vasvári-gimnázium, 14,30._______________________ Sakk. Országos női bajnokság, 7. forduló, mándoki Forgách-kastély, 10. __________ Szabadidősport. Utcai futóverseny, újfehértói Honvéd u„ 9. Harry Jacobs gyermek és felnőtt kispályás focitorna, újfehértói Csukrán-pálya,10. _______________ Labdarúgás. NB II., női: Nyírség NSC-Új- pesti TE, Tiszavasvári út, 15. Accord Credit megyei női bajnokság: Tarpa FC—Nyírbátor FC, 10. Cigándon a döntetlen is örömet szerezne A nyírbátoriak a feljutásra esélyes bodrogközi csapat otthonában lépnek fel szombaton. labdarúgás. Három vereség, egyben három elúszott győzelmi, de legalábbis pontszerzési esélyt követően olyan mérkőzés köszönt a Nyírbátori FC-re szombaton, amelyen nem feltétlenül számít esélyesnek. Az NB III. Keleti-csoportjában a dobogós helyen, egyúttal feljutásra álló Cigánd SE vendége lesz az NYFC.- A két csapat céljai és lehetőségei is mások, míg a Cigánd már feljutónak tekinthető, addig mi a bentmaradásért küzdünk - mondta Márton István, 9 nyírbátoriak edzője. Mentális fáradtság- Sportemberként persze minden meccset, így ezt is meg szeretnénk nyerni, de alakulhat úgy az összecsapás, hogy adott esetben a döntetlen is elégedettséggel töltene el bennünket. Elsősorban mentálisan fáradt el az utóbbi hetek sorozatában a fiatal csapatunk, amely nem tudja elviselni a rutinosabb játékosok hiányát. Közülük Ambrusz Árpád ezen a mérkőzésen sem léphet pályára, Szilágyi Krisztián és Illés Gyula bevetésére van némi esély. Az eredmény mellett nagyon fontos lesz, hogy milyen játékot nyújtunk, olyan teljesítményre lenne szükségünk, amely kapaszkodót nyújtana a bentmaradás szempontjából számunkra sorsdöntő utolsó négy forduló előtt. Mert küzdünk a megkapaszkodásért, ha kell, egészen az utolsó pillanatig. km-bt Szilágyi Krisztián (fehérben) ősszel játszott a Cigánd ellen Labdarúgás NB III. Keleti-csoport, 29. forduló Szombat. Cigánd SE-Nyfrbátori FC, Cigánd, 17, v.: Bogár G. (Fodor R., Kovács L). Put- nok-Cegléd, Tállya-Tiszaújváros, Somos SE-Jászberény, Rákosmente KSK-Kazincbarcika (valamennyi 17). Vasárnap: Újpest 11—Felsőtárkány (11), REAC-DVSC-DEAC (16), Diósgyőr ll-Hatvan (17). Szabadnapos: Nyíregyháza Spartacus