Kelet Magyarország, 2016. április (73. évfolyam, 76-101. szám)
2016-04-02 / 77. szám
2016. ÁPRILIS 2., SZOMBAT RÉCÉT Háttérl MMM Naiv gyerekek, lájkf üggő tinik Annyira vágynak a szeretetre, hogy nem hajlandók tudomást venni a veszélyről. SZABOLCS-SZATMÁR-BEREG. Minden szülő rémálma, hogy gyermekének egyszer nyoma vész. Már attól is páni félelem uralkodik el az édesanyákon, apukákon, ha a boltban, játszótéren szem elől tévesztik csemetéjüket. Nincs ez másként akkor sem, ha idősebb lesz. Ha később ér haza az iskolából, nem jelentkezik be telefonon a megbeszélt időben, hajlamosak vagyunk a legrosszabbra gondolni. Pedig a legnagyobb veszély lehet, hogy ott les rájuk, ahonnan kevésbé várnánk: az interneten. A szülők leginkább attól tartanak, hogy gyerekeik kiadják személyes adataikat, és túl sokat árulnak el magukról vadidegeneknek.- Manapság szinte minden szülő úgy érzi, mintha a mai gyerekek „korábban” felnőnének, de érzelmileg sokkal éretlenebb jegyeket mutatnak. A felnőttek próbálnak mindent megtenni, hogy megteremtsék azokat a tárgyi feltételeket, amelyek ebben a digitalizált világban szükségesek, és gyakran észre sem veszik, hogy ezek mellett a személyes kapcsolatokra egyA fiatalok sokszor úgy érzik, hogy nem elég boldogok a 0^ kortársaik- f* «1 hoz képest. LUPÁK ÉVA Sül A szülők attól tartanak, hogy gyerekeik túl sokat árulnak el magukról idegeneknek illusztráció: thinkstock re kevesebb idő jut: elmaradnak a családi beszélgetések, a közös programok. A kamasz pedig keresni fogja a külső kapcsolódási lehetőségeket. Ezt nyújtja az internet - mutatott rá Lupák Éva, a nagy- kállói Sántha Kálmán Szakkórház pszichológusa. Fantáziák, vágyak A serdülőkor mindig kitüntetett szerepet kapott, hiszen rengeteg veszély leselkedik a fiatalokra: tombolnak a hormonok, a tinik pedig belevetik magukat az életbe, néha szándékosan keresve a veszélyt.- Azt gondolhatnánk, hogy a mai fiatalok sokkal érettebbek annál, minthogy köny- nyen át lehessen verni őket, ám látnunk kell, hogy az életkoruk miatt még nincsenek birtokában az értékítéletek és döntések meghozatalához szükséges tapasztalatoknak. Amennyire felkészültnek látszanak, érzelmileg olyany- nyira éretlenek. Ez azt jelenti, hogy amit értenek, azt felfogják, azpnban érzelmileg feldolgozni nem tudják. Igyekeznek minél pozitívabb képet kialakítani magukról, ami sokszor vágyfantáziák, meglévő tulajdonságok felnagyított részleteiből áll össze. A kamaszkor a szexualitás szempontjából is rendkívül fontos, manapság egyre fiatalabb életkorban bonyolódnak ilyen kapcsolatokba, és ezek sokszor interneten köttetnek. A 10-18 éves fiatalok ll%-a teljesen egyedül megy el az első találkozóra az újdonsült Webes ismerősével. Önértékelési problémák- Gyakran azt látjuk, olyany- nyira szeretnének valakihez közel kerülni, hogy nem veszik észre a vészjeleket, ezáltal válnak potenciális áldozattá az interneten arctalanságba burkolózó fenyegetésekkel szemben. A tizenéves lányok feltöltött fotói a majdani „felnőtt nő” képét vetítik előre- jegyezte meg Lupák Éva, s hozzátette: egy kislány ezen a „képen” keresztül ismerkedik, miközben érzelmileg közel sem elég érett az intimebb kapcsolatok kialakítására. Emellett, mivel a legtöbben olyan képeket posztóinak, melyeken minden idillikusnak, tökéletesnek tűnik, a fiatalok sokszor úgy érzik, hogy ők nem elég szépek, „jók”, boldogok a kortársaikhoz képest, így a szemléletük és értékrendjük negatív irányba torzulhat. Nem a belső értékek, hanem a külsőségek válnak fontossá. Pozitivabb képet igyekeznek mutatni magunkról, emiatt pedig identitásproblémák, önértékelési nehézségek jelenhetnek meg. Szinte függővé válnak a „lájkoktól”, és ezek alapján határozzák meg önmagukat is.- Habár interneten órák hosszat töltenek a fiatalok chateléssel, mégis, mikor személyes kapcsolatokban kellene beszélgetni, mintha nem lenne mondanivalójuk. Ennek oka, hogy bár azt hiszik, több száz „barátjuk” van, a valóságban nem tudják, hogyan működik a nyílt kommunikáció. KM-BM, CSA A szülők is megvédhetik gyermekeiket az internetes támadásoktól- A bűnmegelőzési előadók és tanácsadók, valamint az iskolarendőrök folyamatosan kiemelt figyelmet fordítanak arra, hogy a diákokat megyeszerte tájékoztassák az internetes szörfözés, a chatelés és a közösségi média veszélyeire. Az előadók minden alkalommal felhívják a fiatalok figyelmét a legfontosabbakra: hogy személyes adataikat ne tegyék közzé, visszaélésre lehetőséget adó fényképeket ne posztoljanak, a közösségi oldalakon legyenek körültekintőek, idegenekkel szemben gyanakvóak. Csak azoknak igazolják vissza a bejelölését. akiket tényleg ismernek - tanácsolta dr. Pál Gyula alezredes, a megyei rendőr-főkapitányság bűnmegelőzési osztályának vezetője. A gyermekek védelmét ebben az esetben is a szülői felügyelet szolgálhatja legmegfelelőbben. Dr. Pál Gyula azt tanácsolja, hogy a szülők állapítsanak meg időkorlátot az internetezésre, továbbá szervezzenek minél több közös programot gyermekükkel.- Fontos, hogy a szülő irányítsa a gyermek internetes tartalmakkal kapcsolatos érdeklődését, legyen a segítségére azon honlapok felfedezésében, amelyek számára érdekesek, hasznosak és szóra- koztatóak. Léteznek internetes szűrőprogramok számítógépre és okostelefonra egyaránt. Magyar nyelvű szoftverek, amikkel meghatározható, hogy a gyermekek mely oldalakat látogathatják, illetve amelyekkel letilthatóak a felnőtteknek szóló oldalak, a gyerekek számára zavaró, felzaklató, avagy káros tartalmak megjelenítése. Ilyen többek között a magyar nyelvű Dolphin Knight, Norton Online Family, de a Windows operációs rendszernek is van saját szűrője Szülői felügyelet néven.- Hívja fel gyermeke figyelmét a chatelés veszélyeire! Ezek a beszélgetések ugyanis többnyire névtelenül vagy álnéven történnek. Tudatosítsa gyermekében, ha valaki sértőn, fenyegetően, erőszakosan beszél vele, azonnal fejezze be a beszélgetést, személyes kérdésekre ne válaszoljon, elérhetőségét, illetve adatait ne adja meg. Amennyiben gyermeke találkozót beszél meg az interneten megismert ismerősével, mindig kísérje el valaki. Bevezetnék az áramot minden tanyára I! 5sr$ A kállósemjéni Kiscseretanyát tavaly májusban villamosították FOTÓ: KM-ARCHlV Gazdagodott a megyei értéktár nyíregyháza. A Szabolcs-Szat- már-Bereg Megyei Értéktárba a beérkezett javaslatok alapján a következő értékek kerültek be: az újfehértói fürtösmeggy- pálinka, a újfehértói ágyas fürtösmeggy-pálinka, a szat- már-beregi középkori templomok, a demecseri víztorony, a Sóstói Múzeumfalu mint néprajzi értékek gyűjtőhelye, a magyar szablya, a magyar szablyavívás és a Borsody-ví- vórendszer, a beregi tőzeg- mohás lápok, a beregi vulkáni kúpok, Sóstógyógyfürdő mint gyógyhely és a SóstóZoo. Az értéktárbizottság továbbra is várja a javaslatokat, hogy az immár 29 értéket számláló tár tovább bővülhessen - tájékoztatta lapunkat Baracsi Endre, a megyei közgyűlés alelnöke. km AZ ELŐFIZETŐ KÉRDEZ A KELET VÁLASZOL Nem kell tartaniuk a tanyákon élőknek a kérdőívezőktől. SZABOLCS-SZATMÁR-BEREG. Kál- mánházán élő olvasónk azzal kereste meg lapunkat, hogy idegenek járják Petőfi-tanyát, és mindenféle kérdéseket tesznek fel az ott élőknek. Arról érdeklődnek, van-e áram, vonalas telefon a portákon, és léfotózzák a házakat.- Megmutatták ugyan a megbízóleveleiket, hogy a kormányhivataltól jöttek, de a környéken lakók félnek, hiszen a rendőrség is felhívta a figyelmet arra, hogy egyre több a csaló, ezért ne engedjünk be idegeneket az otthonunkba. Kik ezek az emberek? Tényleg a hivatal küldte őket? - tette fel a kérdést olvasónk. A hazai tanyák nagy része nincsen közművesítve, lakóik életkörülményei emiatt sokszor nem megfelelőek. Az infrastruktúra fejlesztése azonban igényes és összetett tervezést, előkészítést igényel, aminek első lépése a villamoshálózat kiépítésének befejezése, korszerűsítése, fejlesztése lehet. Segítsék a munkájukat! A megyei kormányhivatal honlapján március 24-én közzétettek egy lakossági tájékoztatót, mely szerint a kormánynak kiemelt célja, hogy 2020-ig az összes hazai tanyát árammal lássák el. Ennek érdekében az érintett térségekben a kormány- hivatalok és azok járási hivatalainak munkatársai felmérést készítenek, ami alap- feltétele a villamosításnak, ezért rendkívül fontos, hogy az ott élők kitöltsék a kérdőíveket, így segítve a fejlesztés megvalósulását. KM Nézőpont Dankó Mihály A világ egy kattintásra A modern technika jelentősen beleszól az életünkbe. Akarva-akaratlanul sodor bennünket az ár egy ismeretlen világba. Mert haladni kell, mert élni kell! Csakhogy, például az internet építő és pusztító is lehet. Ha nem ismerjük teljesen, ha nem látunk mögé, könnyen maga alá gyűr. Kinyílt a tér, otthonunkba jön barát, ellenség, részünkké válik, de ugyanúgy mi is kiadjuk magunkat. S mivel nincs kontroll, személyes kapcsolat, könnyen a csalás és a manipuláció eszközei lehetünk. A szavak, a képek teljesen mást takarhatnak, mint a valóság: lehetőség ez a névtelenségre. Olyasmit mondhatnak és tehetnek, amit sohasem tennének, ha a következményeket is viselniük kellene. Bárki ítélkezhet és bírálhat anélkül, hogy felelősséget vállalna érte. Az érzelmi függőség, a virtuális rabság mellett (e-mail, játékok, chat, közösségi oldalak, hírportálok) köny- nyen elveszítjük egyéniségünket, összeroppanhatnak a családi és a társas kapcsolataink. Odáig juthatunk, hogy elég egy gép, s az mindent megold. Ráadásul lehetővé tesz egy fiktív életet, ahol bármilyen képzelgés kiélhető. Emellett akárki hozzájuthat minden szükséges jó és rossz információhoz, vagyis „bármilyen bűncselekmény klikktávolságnyira” került. A legnagyobb veszélynek mégis a gyerekek vannak kitéve, hisz például „minden hetedik 10 és 17 év közötti fiatal” kap szexuális meghívásokat a neten erkölcstelen lényektől. Nem véletlen, hogy az ember félti gyermekét, unokáját. Nem könnyű meggyőzni őket a helyes útról, a veszélyekről, melyek rájuk leselkednek, mert ha bajba kerülnek, késő rájönni: a valóság teljesen más, mint a virtuális világ. mihaly.danko@kelet.hu Kelet kvíz Egykor az ellenség megfékezésére az erdőben fekvő falut körülárkolták, amit a Nóborda patak vizével töltötték fel. Az árkok nyomai még kivehetők, a) Milota b) Piricse c)Jéke d) Nemesborzova A helyes választ lapunk mai számában rejtettük el. Megkérdeztük Milyen óvintézkedéseket tesz az internet használata során? HANKOVSZKIDOMI- ZAJÁCH BEATRIX: A KOBZOS NÁNDOR: Csak NIKA: Kikapcsolom a biztonsági beállítások az ismerőseim láthat- „nyomkövetőt”. megnyugtatnak. ják, amit megosztok. VÁCIK DÁNIEL: Ha ZSADÁNYI ERIK: Az KÁLLAS FLÓRA: Ha elutazunk, nem kürtő- adataimat nem men- vásárolok, csak szállí- löm világgá. temel. táskor fizetek. A megyeszékhelyen élő Han- kovszki Dominika napi szinten használja az internetet, a közösségi oldalakat. - Amikor telefonon beszélek a barátaimmal, mindig kikapcsolom a nyomkövető alkalmazást - tette hozzá. - A szükséges biztonsági beállítások aktiválásával nyugodtabb vagyok, mert kisebb az esély arra, hogy visszaéljenek az adataimmal - mondta el Zajách Beatrix. Kobzos Nándor úgy véli, nem kellene mindent megosztani a közösségi oldalakon, mert így hamarabb eshetünk csalók és bűnözők áldozatává. Ha valamit nagyon szeretne megosztani, azt csak ismerősei számára teszi láthatóvá. - Ha elutazunk valahová a családommal, nem osztom meg azonnal, mivel nem akarok tippeket adni a betörőknek - árulta el Vácik Dániel. Zsadányi Erik mindig ügyel arra, hogy amit a neten rendel, megbízható forrásból származzon. Internetes bankhasználat során pedig az adatait nem menti el, mert bárki más is hozzáférhetne. - Amikor interneten vásárolok, mindig csak szállításkor fizetek, ezzel is elkerülve a csalókat. A közösségi oldalakon is megteszek minden biztonsági lépést, hiszen megesett már, hogy az ismerősöm nevében létrehoztak egy oldalt - jegyezte meg Kállas Flóra, km ** Művészportrék A H. Németh Katalin-Horváth János művészházaspárról készült portréfilmeket mutattak be pénteken Nyíregyházán, a Móricz Zsigmond Megyei és Városi Könyvtárban. FOTÓ: RACSKÓ TIBOR