Kelet Magyarország, 2016. február (73. évfolyam, 26-50. szám)

2016-02-25 / 47. szám

14 Fiataloknak 2016. FEBRUÁR 25., CSÜTÖRTÖK REDET Minisorozat készült Bowie utolsó lemezéből nyíregyháza. Az Instagram Unbound című, tizenhat epi- zódos produkciójában Tavi Gevinson, a Rookie Magazine A kritikusok szerint a Lazarus cfmű klipben az énekes már közelgő halálával nézett farkasszemet FOTÓ: KM-REPRODUKCIÓ alapítója és Patricia Clarkson (Sírhant művek) alakít fősze­repet. Alkotói szerint a sorozat a Blackstar című lemez vizuá­lis tolmácsolását kísérli meg. A szériát Carolynn Cecilia és Nikki Borge írta és rendezte a zenész 28. stúdióalbuma alap­ján. Az Instagram közleménye szerint David Bowie halála előtt beleegyezett a sorozat elkészítésébe, és tanácsokkal is ellátta az alkotókat. A gótikus, sötét tónusú, álomszerű hangulatot köz­vetítő sorozat ma debütál az Instagramon, majd befejezé­séig minden hétfőn, kedden, csütörtökön és pénteken je­lentkezik új epizóddal. mti Macskafé: kávé, tanácsok, cicák nyíregyháza. Az Állatbarát Alapítvány több kutyusa is „járt” már a nyíregyházi La­bor Cafeban (Szarvas utca 1-3. szám, a volt Pártház épülete), most pedig eljött az idő, hogy a cicák is szerencsét próbál­janak, és egy kellemes szom­bati traccsparti közepette gazdira találjanak a szombati Macskafé keretében. Február 27-én 14 órától vár­ják azokat, akik hazavinné­nek egy cirmost, vagy csak innának egy finom, habos kávét egy kis bársonytalpúval az ölükben. A program során dr. Orosz Enikő kisállat-spe­cialista szaktanácsait is meg­hallgathatják, sőt, a doktornő a felmerülő kérdésekre is szí­vesen válaszol. KM Az osztály minden inkubátorába jut az új inkubátorfészkekből fotó: sipeki Péter Ölelőtakarók, apró sapkák a babáknak Sok civil szervezet és magánszemély állt a kezdeményezés mellé. nyíregyháza. Egy édesanya csodákra képes: erején felül gondoskodik a családjáról, kevés alvással is beéri, és ak­kor is mosolyogva szedegeti a konyha padlójáról, a falról és az etetőszékről a szétköpkö­dött bébiételt, amikor mások már sikítva rohannak világgá. És mi történik akkor, ha egy csapatnyi anyuka összefog? Az otthoni teendőik és a mun­ka mellett aprócska ruhákat, sapkákat, inkubátorfészket és babatakarókat varrnak a Jósa András Oktatókórház kora­szülöttjeinek. Jár a taps.- Hobbi varrótanfolyamo­kat szervezek, melyekre fő­ként kismamák jelentkeznek. Korábban is hallottam már Alapanyago­kat kértünk, mert mi akartuk megvarrni az ado­mányokat. SZALACSINÉ UNZENBOLD ÉVA hasonló akciókról, az egyik anyuka pedig benne van egy olyan Facebook-csoportban, aminek tagjai az ország kü­lönböző kórházainak kötnek, horgolnak, varrnak kis sapi- kat, plédeket. Elhatároztuk, hogy mi is belevágunk, és mivel mindannyian nyíregy­háziak vagyunk, úgy döntöt­tünk, hogy a városi kórház babáinak készítünk, gyűjtünk adományokat - mesélte Sza- lacsiné Linzenbold Éva, aki­nek mindvégig segítségére volt Krizsai-Kovács Adrienn. Megnyugtató polipok- Megkerestünk egy-két mé­terárut, csináltunk szóróla­pot, amit rengetegen, megosz­tottak a közösségi oldalon. Főként alapanyagokat kér­tünk, mert az volt a tervünk, hogy a tanfolyamos anyu­kákkal közösen varrjuk meg az adományokat. Még tavaly novemberben megbeszéltük a kórházzal, hogy mire len­ne szükségük. A lista alapján elkészítettünk huszonöt in­kubátorfészket, hatvan öle­lőtakarót, ami tulajdonkép­pen egy piskótaforma három kesztyűvel, és ötven-hatvan kicsi sapkát újszülötteknek, hiszen ezek kereskedelmi for­galomban nem kaphatók.- A legkreatívabb tanfolya­mosok polipokat horgoltak, amiket be lehet tenni a baba mellé az inkubátorba. A csá­pok olyanok, mint a köldök- zsinór, ezekbe ha az újszülött belekapaszkodik, könnyeb­ben megnyugszik, és nem akad bele a keze a különböző csövecskékbe. Időközben azonban kide­rült, hogy sok olyan család fordul meg a kórházban, akik nem tudnak megfelelő ruhát adni a babákra, mielőtt haza­indulnak velük. Éva és Adri­enn ezért apró gyermekhol­mikat is gyűjteni kezdett.- Csatlakozott hozzánk a Nyíregyházi Babaklub, a Labor Cafe, egy bizományi bolt, és sok magánszemély is mellénk állt. Kedden aztán átadtuk az adományokat a kórháznak - mondta Éva, s elárulta: bár ele­inte nem szerették volna nagy­dobra verni a jótékonykodást, az a sok önzetlen ember, aki segítette a munkájukat, meg­érdemli a figyelmet. km-csa Ötből egy a nyerő Végre közzétették a Junior Artisjus-díj idei jelöltjeit. NYÍREGYHÁZA. A 30 évnél fi­atalabb zeneszerzőket, szö­vegírókat elismerő, tavaly alapított díj könnyűzenei ka­tegóriájában Henri Gonzalez, Jónás Vera, Molnár Tamás, Antonia Vai és Vitáris Iván sze­repel a listán. Közülük kerül ki a kategória díjazottja, aki a március l-jei Artisjus díjátadó ünnepségen veheti át az elis­merést a komolyzenei kategó­ria nyertesével együtt a Buda­pest Music Centerben. mti A Jónás Vera Experiment FOTÓ: INTERNET A hirdetés a legjobb befektetés HIRDETÉSÉT FELADHATJA A WWW.KELET.HU OLDALUNKON KERESZTÜL Fantasztikus árzuhanás a Füsti Húsboltokban! Eh. csirkecomb egész 499 Ft/kg Sertéslapocka csont nélkül 739 Ft/kg Érvényes: 02.24-étől 02.27-éig, a készlet erejéig. Friss sertés-és baromfihúsokkal, valamint hagyományos technológiával előállított saját füstölt termékeinkkel várjuk kedves vásárlóinkat! Keresse boltjainkat: • Nyírtelek, Szent István u. 45. • Újfehértó, Szent István u. 6. • Baktalórántháza, Vasút u. 3. Demecser, Szent István u. 1. MOZGÓBOLT a megye számos településén. KARMANÓCZKI ANDRISNAK boldog születésnapot, KARMANÓCZKI HÉDINEK boldog névnapot kívánnak sok szeretettel: mama, papa és Ádika. JallaJ&v ettenem napi menüajánlata: Paradicsomleves, párizsi sertés­borda, burgonya, savanyúság Napi rendelést reggel 9 óráig fogadunk el! Napi levesalánlatunk mellé és külön Is rendelhetők fiissensúlt ételek kedvező áron! menu S 20/571-1373 Sí Rendezvények, t esküvők I lebonyolítását, \ hidegtálak í készítését vállaljuk. ■■■■■■■■■■ A menü ára egyszeri rendelés esetén: 650 Ft kiszállítással: 750 Ft. Heti előfizetéssel: 600 Ft. szállítással: 650 Ft. Nyíregyháza, Tünde u. 10/A i Aggig ingyenes házhoz szállítással! 880 Ft/menü, főétel 600 Ft/adag, leves 280 Ft/adag Kedvezményes havi előfizetéssel 15.000 Ft/hó Minden kedden és pénteken ajándék desszert a menühöz! Mai ajánlatunk: Tojásleves, sült oldalas, f hagymás tört burgonya, olajos hordós káposzta 1 f 30/963-2777,42/401-639 http://etteremlaguna.hu 411-433)2118 www.startrehab.hu In 11 n un n H n n un ii n n j» I a v t 1 i i i i 1 l l l 2016. február 25., csütörtök Zellerkrémleves A: Rakott burgonya, kompót B: Sertéspörkölt, tészta, savanyúság 4400 Nyíregyháza, Bujtos 11. 32. HIRDETÉSEK

Next

/
Oldalképek
Tartalom