Kelet Magyarország, 2016. február (73. évfolyam, 26-50. szám)
2016-02-20 / 43. szám
2016. FEBRUÁR 20., SZOMBAT REDET a káosz A betegsorból előrelépve Lajsz Gergelyre (jobbra) Is vár feladat a palánk alatt FOTÓ: RACSKÓ TIBOR Nem A MAFC ellen vasárnap bepótolandó mérkőzés jelentősége hatalmas a Marso-Nyíregyháza számára. KOSÁRLABDA. Kihasználva, hogy a pénteken kezdődött Magyar Kupa nyolcas döntőben egyik csapat sem érintett, vasárnap pótolják be a felek a január 16-áról elhalasztott MAFC-Marso-Nyíregyháza élvonalbeli férfibajnokit. Tipikus alsóházi mérkőzésről van szó, a felújított Gabányi László-csarnokba vendégségbe érkező szabolcsiak éppúgy négy győzelmet gyűjtöttek eddig, mint a jelenleg osztá- lyozós helyen álló műegyetemisták. így aztán a tét nem kicsi...- Nagy szükség volt a Szeged elleni győzelmünkre is, a továbbiakhoz erőt adott, de annak akkor lesz igazán értéke, ha vasárnap a MAFC-ot is le tudjuk győzni - mondta a mérkőiés jelentőségéről Sit- ku Ernő, a Kék Cápák szakmai NBIA csoport Férfiak, hétközi, előrehozott mérkőzés 20. forduló: SZTE-Szedeák-Zalaegerszeg 65-76 igazgatója. - Ezzel mindenki tisztában van a csapaton belül és az annak környékén élők közül is, felesleges is lenne magyarázni, hogy miért. Életbevágó szükségünk van győzelemre, hiszen akkor az alapszakasz hajráját lépéselőnyben várhatnánk fő riválisunkkal szemben, és ez meghatározhatja a továbbiakat. Az a hazai pályán 95-91- re megnyert mérkőzésen is kiderült, hogy roppant kellemetlen stílusú csapat a fővárosi. Ezt támasztotta alá az utóbbi hetek eredménysora, hiszen a pestiek az élcsapatokat is megszorongatták, utóbb a Szolnok is csak hat egységgel nyert (75-69) az otthonukban. A palánk alatt nyerhetnek- Az enyhe kifejezés, hogy kellemetlen harcmodorú ellenfél vár ránk, éppen ezért fontos lesz elérnünk, hogy ne a káosz uralkodjon a pályán - vetítette előre a győzelem receptjét a szakvezető. - Kontrollált játékra kell törekednünk, és arra, hogy rá tudjuk erőltetni ellenfelünkre az akaratunkat. A miénk a magasabb csapat, így nem titok, ezt a mérkőzést a legkönnyebben a palánk alatt nyerhetjük. Azt teljes mértékben el kell kerülnünk, hogy az ellenfél szervezetlen játéka érvényesüljön, ezáltal ránk erőltetve az akaratukat. Miután a MAFC soraiból a szerbiai Nikola Siladji (vagy inkább Szilágyi Miklós...) Paksra igazolt, két légiósa maradt a csapatnak, a pontok nagy részét ők, vagyis az irányító Mark Smith és a 198 centivel ötös poszton játszó Rajvarinder Sihota termelik. A nyíregyháziakhoz adminisztrációs okok miatt nem csatlakozott a kiszemelt légiós, Marcus Ware, és mivel Lekli József immár hivatalosan sem tagja a csapatnak (pénteken a Falcóhoz igazolt...), Sitku Ernő ugyanarra keretre számíthat, amelyik legyőzte a Szegedet. Ez a hét jelentősebb részében nem így nézett ki, mert Lajsz Gergelyt, Nagy Krisztiánt és Taté Unro- hot vírusos fertőzés döntötte ágynak, Molnár Marcellnek és Fazekas Csabának pedig a bokája fájt, ám végül valameny- nyien felépültek. KM-BT De szép is lehetne az a negyvenedik szülinap! teke. Lassan megszokott, hogy rendre világbajno- ko(ka)t felvonultató csapatokkal találkozik a Nyíregyházi TK, de ilyen az, amikor a legeredményesebb tekés nemzet bajnokságában sorra a legjob- bakkal találkozik egy csapat. Az előző két ellenfél, a Győr és a Répcelak is felvonultatott vb-arannyal rendelkező sportolót, a jövő heti, a bajnok Szeged pláne, de a szombati vendég, a Zalaegerszeg soraiban is lesz szép számmal ilyen státusú játékos. A korábbi nyíregyházi pályacsúcstartó, Fehér Zoltán csapatban kétszer, Nemes Attila egyéniben és csapatban is felült a trónra, nem beszélve a nyíregyházi származású Fehér Lászlóról, aki a leköszönő szövetségi kapitány is egyben. Pintér Károly pedig a regnáló egyéni bajnok - úgyhogy Hacker Dezsőnek lenne hová felírnia, ha összejönne a csodaszámba menő pontszerzés fotó: sipeki Péter lesz kiktől ellesni a sportág fogásait a szuperligás bajnokin. Ilyen névsorral szemben földöntúli bravúrnak számítana a nyíregyháziak pontszerzése, persze nem tettek le arról az NYTK-sok, hogy megnehezítsék messziről jött vendégeik dolgát, főleg, hogy a pénteken éppen negyvenesztendős játékos-edzőt, Hacker Dezsőt is illenék meglepni valamilyen születésnapi ajándékkal. KM-BT Két nagy bajnokesély atlétika. A megszokottól kisebb létszámú csapattal vesz részt a hétvégi fedett pályás országos bajnokságon a Nyíregyházi Sportcentrum (többen kihagyják az idényt, a dobók téli bajnoksága a jövő héten lesz), de az indulók között van két abszolút favorit: a magasugró Bakosi Pétertől és a gyalogló Helebrandt Mátétól elvárható az aranyérem. A hozzááll Erdős Zoltán és a Nyírbátor fej fej melletti küzdelemben bízik a Békés otthonában fotó: pusztai Sándor AVKK Nyírbátor számára két nehéz idegenbeli fellépés következik, előbb Békésen. kézilaboa. Abból kiindulva, hogy Békésre nem nyerni járnak az ellenfelek, a Nyírbátor NB I B-s férfi kézilabdacsapata sem táplálhat túlzott illúziókat. A házigazda - a listavezető Algyő, illetve a harmadik Ferencváros - kivételével valamennyi vendégét elkalapálta az aktuális szezonban, ami kétségkívül mutatós eredménysor. De ha csupán ezt vennénk figyelembe, felesleges lenne elutazniuk is a nyírségieknek. Erről azonban szó nincs. A tizedik helyen állomásozó Váczi-legénység legalábbis szoros összecsapásban reménykedik...- Nem szeretnék ígérgetni, azt talán mindenki elhiszi, a tőlünk telhető legjobb teljesítményre törekszünk - nyomatékosította Váczi Sándor, a Nyírbátor edzője. - Minőségileg megváltozott a játékunk az őszhöz képest, ami az eredményt tekintve a két tavaszi meccsen szerzett egy pontban mutatkozott meg, a látott produkció viszont bizakodással tölt el. Ez a bajnokság roppant kiegyenlített, bárhol, bármikor történhet meglepetés, miért ne sikerülhetne nekünk is felborítani a papírformát? Egymás után kétszer megyünk idegenbe: Békésre, majd a Törökszentmiklósi Székácshoz utazunk, nyilván nem lesz egyszerű egyik mérkőzés sem. Egyben azért biztos vagyok, a hozzáálláson semmi nem fog múlni, persze az lenne az igazi, ha mindez sikeres szerepléssel párosulna. km-kt Tartósítani kell a jó sportformát A győzelemre és kiegyensúlyozott teljesítményre vágynak a Nyíradonyban fellépő kisvárdai kézilabdázók. kézilabda. Az ilyen meccsre mondják, hogy idegenben is kötelező. A remek formában lévő, tartósan dobogós Kisvárdai KC a hátulról harmadik, tehát a kiesés ellen hadakozó Nyíradony vendége lesz szombaton.- A papírforma mellettünk szól, ez kétségtelen, de egész héten azt szajkóztam a csapatnak, hogy nem lesz elég a mezt és a nadrágot kiküldeni a pályára - mondta Rácz Sándor, a KKC NB I B-s női csapatának edzője. - Veszélyforrás azért bőven van, hiszen a nyíradonyi csarnok amolyan oroszlánbarlangnak számít, amióta az eszemet tudom, a másodosztályban szerepelnek a hajdúságiak, és évekkel ezelőtt bizony még a feljutás is fenyegette őket, legutóbb pedig sikerélményhez jutottak, hiszen legyőzték egyik fő riválisukat, a Füzesabonyt. Részletekben már sikerült A hét forduló óta veretlen, a tavaszt két sikerrel kezdő vár- daiak eredményességére sem lehet panasz, de aligha kétséges, a szakvezető a kecskeméti, illetve az Orosháza ellen az első félidőben nyújtott teljesítményt várja el csapatától a szombati szomszédvári mérkőzésen is. A Nyíradonyból Igazolt Lévai Zsófia korábbi társai ellen szerepelhet FOTÓ: PUSZTAI SÁNDOR- Igen, illetve azt szeretném látni, ha tartósítani tudnánk a jó sportformát. Mert azt már demonstrálta a társaság, hogy egy-egy időszakban képes egészen kiválóan kézilabdázni, most azon lesz a sor, hogy egész mérkőzésen át jól teljesítsünk - fogalmazta meg a két pont megszerzése melletti vágyait Rácz Sándor. km-bt Totó: 7. hét/1, forduló A helyes tlpposzlop 1. Paris SG-Chelsea 2-1 1 2. Benflca-Zenlt 1-0 1 3. Roma-Real Madrid 0-2 2 4. Gent-Wolfsburg 2-3 2 5. Fiorentina-Tottenham 1-1 x 6. Dortmund-Porto 2-0 1 7. Villarreal-Napoli 1-0 1 8. Midtjylland-Manchester United 2-1 1 9. Anderlecht-Olympiakosz 1-0 1 10. Augsburg-Liverpool 0-0 x 11. Galatasaray-Lazio 1-1 x 12. Marseille-Athletic Bilbao 0-1 2 13. Sahtar Doneck-Schalke 04 0-0 x 14. Sporting-Leverkusen 0-1 2 Nyeremények 13+1 találat: nem volt 13 találat: nem volt 12 találat: 2 db 303 035 Ft 11 találat: 49 db 12 370 Ft 10 találat: 380 db 3 055 Ft Hétvégi sportműsor - __ MHHHRHMHHHHHHHHHHHHBHHHMHHHHI Asztalitenisz. NB III: Trió-Maxi-Szacsa Nyíregyháza SE-Teva-Debrecen SEI, sóstóhegyi iskola, 11. Megyei csapatbajnokság: Nyírpazony SE-Trió-Maxi-Szacsa Nyíregyháza SE II, 10. Kék SE-Záhonyi VSC, 17. __________ _____________________________ Cselgáncs. Serdülő A kategóriás országos diákolimpiái döntő, vásárosnaményi sportcsarnok, 10. _______ __ _____________________________ ________ Kézilabda. Jeszenszki István öregfiúk emléktoma, nagykáltói sportcsarnok, 9. Kisiskolás bafnokság, Kulcsár Anlta-rég|ó,U7 fiú és lány, Zelk-iskoia, 9, nyírszőlősi iskola. 9. Teke. Szuperliga, férfi: Nyíregyházi TK-Zalaegerszegi TK, városi stadion, 13 (ifi: 12). Labdarúgás. Felkészülési torna, Nyírbátor Mátészalkai MTK-Vásárosnamény, 10. Bakta- iórántháza-Vámosoroszi, 12. Nagykálió-Csenger, 14. | Vasárnap Asztalitenisz. NB II. férfi: Vásárosnaményi SZSE-Debreceni ABE, sportcsarnok, 11. Apagy SE-Nyírmadai ISE, 14. NB Ili: Apagy SE II—Debreceni ASE, 10. Útfestők-Apagy SE III—Miskolci EAFC, 10. Fehérgyarmati VSE-Teva-Debrecen SE II, reformátps iskola, 11. Megyei csapat- bajnokság (kezdés: 10): Ajak SE-Apagy SE IV, Fehérgyarmati VSEII—Nyírbátori ASE Ili (református iskola), Necc-Eissmann SE-Nyírtét KSE (Bottyán J. u. 8/A), Vitka SE-Mátészalkai MTK. ___ _ _______________________ _ Kézilabda. NB II, férfi: Kisvárdai KC-Mezó'kövesdi KC U23,16. Farsang Kupa női torna, csenged sportcsarnok, 10. Gyermekbajnokság, Kulcsár Anita-régió, U14 fiú, tiszavasvári sportcsarnok, 9. Kisiskolás bajnokság, Kulcsár Anita-régió, U8 fiú és lány, Zelk-iskola. 9, nyírszőiősi iskola, 9, U10 lány, kisvárdai Vári-iskola, 9. _______________________________________ Kosárlabda. Amatőr női NB I: Nyíregyházi Kosársuli-NKE KTK-DSE, Szent Imre-gimnázi- um, 16. Országos kadettbajnokság, fiú felsőházi rájátszás: Nyíregyházi Sportcentrum KA-Vasas Akadémia. Zrínyi-gimnázium, 12. ____________________________________________' Labdarúgás Felkészülési torna, Nyírbátor Ujfehértó-Nyírbátori FCII, 9. Szatmár Unió FC-Mándok, 11. Előkészületi mérkőzés: Záhony-Gyulaháza, 13. Papp Klaudia is végre otthonosan forgolódhat fotó: pusztai Sándor Feledtetni, ami rossz történt Az idén először játszik hazai pályán a Nyíregyházi Kosársuli. kosárlabda. Futballcsapataink is hamarabb megkezdik hazai szereplésüket, mint a bajnokság nagy részét elvileg télen teljesítő női kosárlabdázók. Az amatőr női NB I menetrendjét azonban alaposan szétszabdalták, így az idén eddig mindössze kétszer fellépő Nyíregyházi Kosársuli vasárnap (kezdés 16 órakor) először hazai játszik környezetben. Az ellenfél, az NKE KTK- DSE fővárosi egyetemi csapat, és bár vannak bravúrjai a Keleti csoportban, az NYKS vele szemben idegenben elért 99-62-es sikere arra enged következtetni, hogy nem legyőzhetetlen csapat.- Benne volt a pakliban, hogy veszítünk a Vasas II ellen, túl is tudunk lépni a történteken, de a második helyünk megóvása érdekében feledtetnünk kell a történteket. Hasonló stílusú ellenfélre számíthatunk, mint a múlt héten, azzal a különbséggel, hogy az NKE talán nincs olyan képzett csapat, mint a vasasos akadémisták - vázolta a vasárnapi meccsen várhatókat Far- kasinszki Gyuláné edző. km-bt Labdarúgó megyei II. osztály a Nyírerdö-csoport tavaszi menetrendje 16. forduló. Február 28., vasárnap, 14: Ajak-Dombrád, Újdombrád-Ramocsa- háza, Nyírkarász-Kék, Nagydobos-Vaja, Fényeslitke-Pap, Nyírmada-Tiszamenti SE, Őr-Pátroha, Demecser-Záhony. ____________ 17. forduló. Március 5., szombat, 14: Dombrád-Őr. Vasárnap, 12: Pátroha- Nyírkarász. 14: Pap-Ajak, Vaja-Demecser, Ramocsaháza-Nyírmada, Záhony-Új- dombrád, Kék-Nagydobos, Tiszamenti SE-Fényeslitke.____________________________ 18. forduló. Márciusl3., vasárnap, 14: Nyírkarász-Dombrád, Nyírmada-Záhony, Újdombrád-Vaja, Ajak-Tiszamenti SE, Fényeslitke-Ramocsaháza, Őr-Pap, Kék— Pátroha, Demecser-Nagydobos. ____________ 19. forduló. Március 19., szombat, 15: Dombrád-Kék. Vasárnap, 15: Záhony-Fé- nyeslitke, Demecser-Újdombrád, Pap-Nyírkarász, Vaja-Nyírmada, Nagydobos-Pátro- ha, Tiszamenti SE-Őr, Ramocsaháza-Ajak. 20. forduló. Március 27., vasárnap, 15: Újdombrád-Nagydobos, Ajak-Záhony, Nyírmada-Demecser, Fényeslitke-Vaja, Őr-Ramocsaháza, Kék-Pap, Nyírkarász-Ti- szamenti SE, Pátroha-Dombrád. __________ 21. forduló. Április 3., vasárnap,15: Nagydobos-Dombrád.Újdombrád-Nyírma- da, Ramocsaháza-Nyírkarász, Vaja-Ajak, Záhony-Őr, Pap-Pátroha, Tiszamenti SE- Kék, Demecser-Fényeslitke. ________________ 22. forduló. Április 9., szombat, 16: Dombrád-Pap. Vasárnap, 16: Kék-Ramocsaháza, Pátroha-Tiszamenti SE, Nyírmada-Nagy- dobos, Ajak-Demecser, Őr-Vaja, Nyírkárász— Záhony, Fényesiitke-Újdombiád. ___________ 23. forduló. Április 17., vasárnap, 16: Tiszamenti SE-Dombrád, Ramocsaháza-Pátroha, Nyírmada-Fényeslitke, Újdombrád-Ajak, Nagydobos-Pap, Záhony-Kék, Vaja-Nyírka- rász, Denecser-Őr. ________________________ 24. forduló. Április 23., szombat, 16: Dombrád-Ramocsaháza. Vasárnap, 16: Pátroha-Záhony.Fényeslitke-Nagydobos, Kék-Vaja, Ajak-Nyírmada, Nyírkarász-De- mecser, Őr-Újdombrád, Pap-Tiszamenti SE. 25. forduló. Május 1., vasárnap, 16: Záhony-Dombrád, Vaja-Pátroha, Nyírmada- Őr, Nagydobos-Tiszamenti SE, Fényeslitke- Ajak, Ramocsaháza-Pap, Demecser-Kék, Újdombtád-Nyfrkarász. ____________________ 26. forduló. Május 7., szombat, 17: Dombrád-Vaja. Vasárnap, 17: Nyírkarász- Nyírmada, Tiszamenti SE-Ramocsaháza, Ajak-Nagydobos, Pátroha-Demecser, Kék- Újdombrád, Őr-Fényeslitke, Pap-Záhony. 27. forduló. Május 15., vasárnap, 17: Fényeslitke-Nyírkarász,Újdombrád-Pátroha, Vaja-Pap, Ajak-Őr, Nyírmada-Kék, Nagydo- bos-Ramocsaháza, Záhony-Tiszamenti SE, Demecser-Dombrád. ____________ 2B. forduló. Május 21., szombat, 17: Domb- rád-Újdombrád. Vasárnap, 15: Pátroha- Nyírmada, Nyírkarász-Ajak, Pap-Demecser, Ramocsaháza-Záhony, Tiszamenti SE-Vaja, Kék-Fényeslitke, Őr-Nagydobos. ___________ 29. forduló. Május 29., vasárnap, 17: Jtyírmada-Dombrád, Nagydobos-Záhony, Őr-Nyírkarász, Ajak-Kék, Fényeslitke-Pát- roha, Újdombrád-Pap, Vaja-Ramocsaháza, Demecser-Tiszamentl SE. __________ 30. forduló. Június 5., vasárnap, 17: Ra- mocsaháza-Demecser, Pátroha-Ajak, Pap- Nyímnada, Nyírkárász-Nagydobos, Kék-Őr, Záhony-Vaja, Tiszamenti SE-Újdombrád, Dombrád-Fényeslitke.