Kelet Magyarország, 2016. február (73. évfolyam, 26-50. szám)
2016-02-02 / 27. szám
2016. FEBRUÁR 2., KEDD KELET Nem a gyarapodás éve volt a tavalyi Motorcsónakja egyetlen frakcióvezetőnek van, a többieknek autójuk se nagyon... illusztráció: thinkstock A pártelnökök és frakcióvezetők vagyona tavaly nem változott jelentős mértékben. BUDAPEST, Valamennyi országgyűlési képviselő leadta a január 3l-ei határidőre vagyonnyilatkozatát - közölte Vejkey Imre, az Országgyűlés mentelmi bizottságának elnöke az MTI-vel. Autó nélkül és csónakkal Orbán Viktor miniszterelnök ingatlanvagyona változatlan, banki tartozása viszont csökkent a nyilatkozata szerint. A miniszterelnök továbbra is felerészben tulajdonosa egy 2002-ben vásárolt budapesti társasházi lakásnak, de feltüntette felcsúti, összesen 5035 négyzetméternyi, közös tulajdonban lévő, belterületi földjeit is, amelyeket 50 évre ingyenesen átengedett a Felcsúti Utánpótlás Neveléséért Alapítványnak, valamint a 2013-ban vásárolt, szintén felcsúti házát is. Autója, egyéb nagy értékű ingósága és gazdasági érdekeltsége továbbra sincs Orbán Viktornak, de jelezte, hogy 5,5 millió forint bevétele származott könyvkiadásból. Nem változott érdemben a parlamenti frakcióvezetők és pártelnökök többségének vagyoni helyzete tavaly az egy évvel korábbihoz képest. Kosa Lajos, a Fidesz képviselőcsoportjának vezetője felerészben tulajdonosa egy 300 négyzetméteres debreceni családi háznak és rész- tulajdonosa egy budakeszi üdülőnek. A politikus autója változatlanul egy tartós bérletben lévő Mercedes Viano, ám eladta 2004-ben vásárolt BMW RT1150 motorját. Továbbra is megvan 2007-ben vásárolt orrkiülős motorcsónakja, ami negyedrészben az övé. Pénzintézeti tartozását 1,1 millió, magánszemélyekkel szembeni tartozását l millió forinttal csökkentette, így 12,9, illetve 19 millió forinttal adós. Se lakás, se tartozás Tóbiás József, az MSZP elnök-frakcióvezetője továbbra is Érden birtokol felerészben egy 165 négyzetméteres házat, de közölte, hogy 2014. november l-jén előszerződést kötöttek egy beépítetlen telekre, amelyet jelenlegi ingatlanjuk eladását követően tudnak majd megvenni. Egyéb ingatlan és autó nincs a nevén, azonban megőrizte a 2008-ban örökölt, 125 köbcentis Tátrán motorját. A szocialista politikusnak változatlanul 10,5 millió forint hitele van és 3 millió forinttal tartozik magánszemélyeknek. Vona Gábornak, a Jobbik elnök-frakcióvezetőjének továbbra sincs ingatlanja, értékes ingósága és tartozása. Míg az előző bevallásában takarék- betétben szerepelt 800 ezer forint megtakarítása, addig a legfrissebben 730 ezer forintot tüntetett fel értékpapírban. Osztalék ás jelzálog Harrach Péter, a KDNP frakcióvezetője az előző évekhez hasonlóan egy zuglói társasházi lakás, egy 83 négyzet- méteres tahitótfalui ház, egy budakeszi zártkert, valamint egy Kisnémediben lévő erdő résztulajdonosa, autója és egyéb értékes ingósága nincs. Schiffer András, az LMP frakcióvezetője egy 85 négyzetméteres, XIII. kerületi társasházi lakást tüntetett fel, amelynek egyedüli tulajdonosa, nagy értékű ingósága nincs. Az ellenzéki politikus azt is jelezte, hogy szünetelteti ügyvédi tevékenységét ügyvédi irodájában, annak nyereségéből nem részesült. Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció (DK) elnöke, független képviselő tulajdonában továbbra is egy 50 négyzetméteres pápai lakás és a feleségével 2009-ben vásárolt, több mint háromezer négyzetméteres telken lévő 267 négyzetméteres kötcsei ingatlan áll. Utóbbihoz jelzáloghiteit vett fel, ebből tartozása év végén 63 millió forint volt - tavaly 3,9 millió forintot törlesztett. A politikus 2015. január l. és február 18. között 16 millió forint, február 19. és december 31. között pedig 58 millió forint tulajdonosi osztalékról számolt be az Altus Befektetési Zrt.-től, amelynek 100 százalékos tulajdonosa. Fodor Gábor, a Magyar Liberális Párt elnöke egy 60 négyzetméteres zuglói társasházi lakás felét tudhatja magáénak, egy balatonmária- fürdői üdülőben és egy gyöngyösi családi házban is hasonló tulajdonrésze van. Megvált 2007-es Volkswagen Phaeton- jától és egy Skoda Superbet lízingel, 1987-es évjáratú Ford Orionját viszont megőrizte. Megtakarításai nem változtak, ezek összértéke 7,1 millió forint. Fodor Gábor közölte, hogy az ELTE Állam- és Jog- tudományi Kara Bibó Kollégiumának óraadó tanára, ám szünetelteti foglalkozását, mti Szabolcs-Szatmar-Bereg megye országgyűlési képviselőinek vagyonnyilatkozata Dr. Apáti István (Jobbik) Ingatlanok: Mátészalkán egy 925 négyzetméteres udvaron álló, 182 négyzetméteres családi ház felerészben tulajdonosa. Csengerben 1630 négyzetméter beépítetlen terület tulajdonosa, ugyanitt 499 547 négyzetméter legelő rész- tulajdonosa, és szintén Csengerben 306 ezer négyzetméter gyümölcsös, szántó és erdő tulajdonosa részben és egészben. Szamosangyaloson 8373 négyzetméter szántó résztulajdonosa, Őrben 800 négyzetméteres kert résztulajdonosa, Komlódtótfaluban 97 ezer négyzetméter szántó, gyümölcsös, erdő résztulajdonosa. Nagy értékű ingóság: Honda Accord 2014- es. Megtakarítás: értékpapírban 5,9 millió forint, takarékbetétben 4,5 millió forint. Pénzintézeti számla- követelés: 543 ezer forint. A családi gazdaság bevételeinek rá eső része: 5,2 millió forint. Gazdasági érdekeltsége: 20 százalékban tulajdonosa egy kft.-nek. Dr.Czomba Sándor (Fidesz-KDNP) Ingatlan: Vásárosnamény- ban egy 800 JS$r négyzetméteres ingatlanon egy 200 négyzetméteres családi ház tulajdonosa. Nagy értékű ingóság: VW Golf, 2004-es. Értékpapírban elhelyezett megtakarítás: 12,5 millió forint. Mindenkori képviselői alapdíjat meghaladó készpénz: 1,6 millió forint. Dr.Gyüre Csaba (Jobbik) Ingatlanok: Nyíregyházán 6118 négyzetméter területű ingatlanon , 170 négyzetméteres családi ház tulajdonosa 50 százalékban. Tímáron 1133 négyzetméter területű ingatlanon 60 négyzetméteres lakóház tulajdonosa 25 százalékban. Nagy értékű ingóság: Ford Focus, 2006-os. Értékpapírban elhelyezett megtakarítás: életbiztosítás 13,2 millió forint névértékben. Lakáselő- takarékossági betét: 120 ezer forint névértékben, nyugdíj-előtakaré- kosság: 275 ezer forint. Pénzintézeti számlakövetelés: 1,2 millió forint. Más szerződés alapján fennálló pénzkövetelés: 6 millió forint. Kovács Sándor (Fidesz-KDNP) Ingatlanok: Géberjénben egy 3340 négyzetmé- I teres beépítetlen I terület felerészben tulajdonosa, Csengersimán egy 2044 négyzetméteres gyümölcsös felerészben tulajdonosa, Géberjénben egy 1904 négyzetméteres agyaggödör tulajdonosa, Györteleken 32 ezer négyzetméteres szántó és erdő résztulajdonosa. Nagy értékű ingóság: VW Passat 2015 (lízing), MZ 125 motor- kerékpár, 2015. Mindenkori képviselői alapdíjat meghaladó készpénz: 6,5 millió forint. Pénzintézeti számlakövetelés: 1 millió forint. Pénzintézettel szembeni tartozás: 1,5 millió forint. Dr. Legény Zsolt (MSZP) Ingatlanok: Tornyospálcán egy 2918 négyzetméteres telken lévő 170 négyzetméteres lakóház, udvar, gazdasági épület felerészben tulajdonosa. Nyíregyházán egy 59 négyzetméteres lakóház tulajdonosa, ugyanitt egy 16 négyzetméteres garázs tulajdonosa, Tornyospálcán 5 hektár gyümölcsös felerészben tulajdonosa, ugyanitt 1440 négyzetméter legelő résztulajdonosa, 3 hektár szántó résztulajdonosa. Nagy értékű ingóság: Mitsubishi Carisma (2004) és Toyota Avensis (2011). A mindenkori képviselői alapdíj összegét meghaladó készpénz: 5,3 millió forint. Életbiztosítás: 912 ezer forint és 1,7 millió forint. Lakáskassza: 249 ezer forint, 247 ezer forint és 247 ezer forint. Gazdasági érdekeltség: egy kft. tulajdonosa. Petneházy Attila (Fidesz-KDNP) Ingatlanok: Nyíregyházán egy 900 négyzetméteres telken álló 100 négyzetméteres családi ház haszonélvezője, Egerszalókon egy 600 négyzetméteres üdülőtelek felerészben tulajdonosa. Nagy értékű ingóság: Opel Corsa. Megtakarítás: takarékbetétben: 3 millió forint, értékpapírban: 3 millió forint. Dr. Seszták Miklós (Fidesz-KDNP) Ingatlanok: Egy kisvárdai társasházban 90 négyzetméteres lakóház tulajdonosa felerészben. Ugyanott 1200 négyzetméteres ingatlanon lévő 220 négyzetméteres lakóház tulajdonosa felerészben. Szintén Kisvárdán 80 négyzetméteres társasházi lakóház tulajdonosa egytized részben. Budapesten egy 102 négyzetméteres lakóház tulajdonosa, ugyanott egy 66 négyzetméteres társasházi lakás haszonélvezeti joga, felerészben. A mindenkori képviselői alapdíj összegét meghaladó készpénz: 19 millió forint. Pénzintézeti számlakövetelés: 202 millió forint, 10 millió forint devizában. Más szerződés alapján fennálló pénzkövetelés: 3 millió forint. Magán- személyekkel szembeni tartozás: 3 millió forint. Egyéb adóköteles jövedelem: egy ügyvédi iroda tagjaként adóköteles bruttó jövedelme 35,9 millió forint. Miniszterként havi 1,1 millió forintot keres. Gazdasági érdekeltség: egy kft. tulajdonosa és egy ügyvédi iroda tulajdonosa 99,9 százalékban. Dr. Simon Miklós j^PSk (Fidesz-KDNP) f Ingatlanok: Deb- recenbenl094 négyzetméteres á ^ telken-ennek I ^ résztulajdonosa69,7 négyzetméteres társasházi lakás és egy 21,2 négyzetméteres garázs felerészben tulajdonosa. Nyírbogáton egy 3783 négyzetméteres telken lévő 140 négyzetméteres családi ház, plusz 50 négyzetméteres garázs, plusz 50 négyzetméteres orvosi rendelő fele részben tulajdonosa. Nyírbogáton összesen 12 ezer négyzetméter szántó tulajdonosa. Érpatakon egy 8818 négyzetméteres udvaron egy családi ház tulajdonosa 1/3 részben. Újfehértón 8461 négyzetméteres szántó résztulajdonosa, Érpatakon 5,9 hektár szántó résztulajdonosa. Nagy értékű ingóság: Audi A4 (2009). Megtakarítás: takarékbetétben: 1,5 millió forint, állampapírban: 15,2 millió forint. Egyéb adóköteles jövedelem: bérbeadásból havi 165 ezer+110 ezer forint. Dr. Tilki Attila (Fidesz-KDNP) Ingatlanok: Feli hérgyarmaton egy 763 négyzetmé- teres telken lévő JH108 négyzetméteres lakóház és egy 60 négyzetméteres garázs felerészben tulajdonosa. Miskolc-Ómassán egy 618 négyzet- méteres telek tulajdonosa egytized részben, az üdülőnek használt lakóháznak felerészben. Nagy értékű ingóság: Toyota Avensis, 2006-os, Toyota Avensis 2012-es. Életbiztosítás: 1,2 millió forint. Pénzintézettel szembeni tartozás: 8,8 millió forint. Tukacs István (MSZP) Ingatlan: Nyíregyházán egy 120 négyzetméteres lakóház és egy 18 négyzetméteres garázs felerészben tulajdonosa. Nagy értékű ingóság: Ford Mondeo, 2015. Értékpapírban elhelyezett megtakarítás: 17 millió forint a feleségével közösen. Dr. Vinnai Győző (Fidesz-KDNP) 1 Ingatlan: Nyirat! egyházán egy 889 négyzetméteres belterületen lévő w 178 négyzet- méteres családi ház felerészben tulajdonosa. Nagy értékű ingóság: Lada 1300-as, 1989-es; Renault 10 (veterán autó), Audi A3 (2014). Megtakarítás: értékpapírban: 2,6 millió forint, állampapírban: 3,2 millió forint. A mindenkori képviselői alapdíj összegét meghaladó készpénz: 3,5 millió forint. Pénzintézeti számla- követelés: forintban 1,1 millió forint, devizában 1,7 millió forint. Pénzintézettel szembeni tartozás: 9,2 millió forint lakáshitel. PÁRTHÍREK: © MEGYÉNKBŐL Jobbik.Feljelentést tett a napokban Levelek fideszes polgármestere ellen Bakró Pál, a helyi cigány nemzetiségi önkormányzat elnöke. Állítása szerint a település első embere minősíthetetlen jelzőkkel illette, megfenyegette, sőt, meg is ütötte, miután részt vett a január 23-án, Leveleken tartott jobbikos fórumon, és ezt követően „kitálalt” a médiának. Dr. Apáti István, a Jobbik országos alelnöke hétfőn elmondta: a kisebbségi vezető nyíltan beszélt arról, hogyan kenyerezte le a kormánypárti politikus a 2014-es választások idején a helyi romákat, így nem csoda, hogy Borsodi László polgármesterrel szemben felmerül a vesztegetés, illetve a választás rendje megsértésének gyanúja. - Ha beigazolódik, választási rasszizmusról beszélhetünk, hiszen a cigányság csak a szavazatszerzés okán és idején fontos egyes pártoknak. A rendőrség közösség tagja elleni erőszak bűntettének gyanúja miatt indított eljárást a fideszes településvezető ellen, akivel szemben jelenleg közokirat-hamisítás gyanúja miatt is eljárás van folyamatban. (Természetesen megkerestük Borsodi Lászlót, de nem kívánt reagálni az elhangzottakra.) MSZP.A múlt heti közgyűlés két napirendi pontjára reflektált a szocialista párt városi szervezete hétfőn. Nagy László frakcióvezető szerint a migránskérdés- hez kapcsolódó állásfoglalás megszavaztatása nem önkormányzati hatáskör, hanem kormányszintű. - Egyetértünk azzal, hogy ellenőrizetlenül ne léphessen be senki az országba, de amíg a várost közvetlenül nem fenyegeti terrorveszély, addig az ilyen jellegű állásfoglalások megszavaztatása az ötvenes-hatvanas évek Magyarországát idézi - közölte, majd az idei költségvetésről elmondta: alultervezett, mert a kormány bűnös késlekedésben van a pályázatok megjelentetésével. - Nyíregyházán nem épülnek új tornatermek, de a felújításuk is csak várat magára. Nem épülnek tanuszodák, holott erről is volt már szó. A sportolás feltételei ma nem adottak a megyeszékhelyen - mondta a szocialista politikus. ©Csőcsere A nyíregyházi Árpád utcán cserélik a csöveket és ehhez bontják az aszfaltot. FOTÓ: PUSZTAI SÁNDOR 6 Nyílt napot tartanak civil szervezeteknek A leglényegesebb jogszabályi változásokról lesz szó. nyíregyháza. A Nyíregyházi Törvényszék február 5-én 9 órától a civil szervezeteket érintő lényeges jogszabályi változásokról információs nyílt napot tart a törvényszék Nyíregyháza, Bocskai utca 2. szám alatti épületének II. emeleti dísztermében. A résztvevőket tájékoztatják a civil szervezetek nyilvántartási ügyeit érintő lényegi jogszabályi változásokról, a törvényszék Civil Szervezetek Ügyeit Intéző Csoport tevékenységéről, a központi és helyi tájékoztató anyagok, szórólapok, nyomtatványok beszerzési-letöltési lehetőségeiről, a folyamatban lévő ügyekről adható tájékoztatás terjedelméről, módjáról, időbeli korlátáiról, de konzultációra is lehetőség lesz. km