Kelet Magyarország, 2016. február (73. évfolyam, 26-50. szám)
2016-02-02 / 27. szám
2016. FEBRUÁR 2., KEDD Mindenfelől KELET- ■ m Jegyzet M. Magyar László Senki sem felelős... Meghalt tíz ember, és senki sem felelős. A zagytározó gátját átszakító vörösiszap akadályt nem ismerve folyt végig j a kolontári utcákon, ellepte a kerteket, betört hívatlanul a lakásokba, s nem kegyelmezett sem idősnek, sem csecsemőnek. Az utcákat, a kerteket, a lakásokat ki lehetett takarítani, de az iszap által kioltott életeket nem lehet visszaadni. A tragédia miatt senki sem hibáztatható, senki sem vonható felelősségre. Mint a napokban meghozott elsőfokú bírósági ítéletből kiderül, mindenért az altalaj a felelős, mert az nem bírta el az iszap nyomását. Csakhogy a tározó gátját emberek építették, figyelembe véve, hogy mekkora nyomásnak kell ellenállnia. A kialakításakor minden bizonnyal voltak talajtani vizsgálatok, s ha megadták az engedélyt a tározó építésére a hatóságok, akkor nemigen találtak talajszerkezeti problémát. Bár állítólag megengedett mennyiségű vörösiszap volt a tározóban, de egy szakembernek tudnia kellett volna, hogy a folyamatos nyomásnak, a folyékony halmazállapotú iszapnak lesznek következményei a talajban is. Lélekben, szívben nehéz elfogadni a bíróság felmentő ítéletét. Meghalt tíz ember, és senki sem felelős... laszlo.magyar@kelet.hu A szilveszterinél nagyobb biztonság lesz BERLIN. Rendkívüli biztonsági intézkedéseket vezetnek be a farsangi utcai mulatságok idejére a németországi Kölnben, hogy megelőzzék a szilveszteri szexuális támadások és rablások megismétlődését; a városvezetés hétfőn ismertetett tervei szerint egyebek mellett a tavalyinak több mint a kétszeresére emelik a rendőrök számát és különleges védett övezeteket alakítanak ki a belvárosban. mti Nő a migránsoktól való félelem Szlovéniában: egyre kevesebben vannak azok, akik szívesen látják a bevándorlókat, vagy nem lenne kifogásuk befogadásuk ellen közvetlen környezetükben - derült ki a Delo című ljubljanai napilap felméréséből. A megkérdezettek 54 százaléka szerint a migránsok nem veszélyeztetik a nemzet- biztonságot, 32 százalékuk az ellenkezőjét gondolja. A támogatást beilleszkedéshez kötnék BERLIN. Csökkenteni kell a beilleszkedésre nem hajlandó menekültek állami támogatását - írta a német munkaügyi és szociális miniszter, Andrea Nahles, aki szerint „teljesítmény nélkül nincs támogatás”. Szintén hétfőn megjelent adatok szerint az idén 350 ezer menekült szorulhat munkanélküli támogatása, és a menekültválság 50 milliárd euróba kerülhet Németországnak 2017 végéig. mti Téves út a migránsok „meghívása” BÉCS. Az osztrák külügyminiszter egy hétfői lapinterjúban téves útnak nevezte a menekültek meghívásának politikáját és azt az elképzelést is, hogy be lehet fogadni minden mig- ránst. A miniszter közvetve Angela Merkel német kancellár politikájára utalt. Sebastian Kurz tárcavezető szerint „reális” a kormány által a hét végén meghatározott 50 ezer fő 2019-ig történő kitoloncolásáról szóló intézkedés. mti Mi a baj az oktatással? Az utcán is elmondanák Február 13-án országos pedagógusdemonstráció lesz. Budapest. Országos tüntetést szervez a pedagógusok sztrájkbizottsága február 13- ára a fővárosba, a köznevelés és a pedagógusok helyzetének javítását követelve - jelentette be Gallé Istvánná, a Pedagógusok Szakszervezetének elnöke hétfői budapesti sajtótájékoztatóján. Huszonöt pont Az érdekvédő a pedagógusok sztrájkbizottsága nevében ismertette 25 pontos követelésüket, amelyben többek köEltörölnénk ww a kötött munkaidőt az oktatásban. GALLŐISTVÁNNÉ zött elvárják a tananyag radikális csökkentését, a kötelező tanulói óraszámok mérséklését. Galló Istvánná közölte: követeléseik között szerepel az általános iskolában a délután négy óráig tartó kötelező benntartózkodás megszüntetése, és eltörölnék a kötött munkaidőt is. A pedagógus-életpálya csődöt mondott - jelentette ki, hozzátéve: elfogadhatatlan, hogy ugyanazon bérért egyik pedagógus többet, a másik kevesebbet dolgozik. A köznevelési törvényben ismét megjelenítenék az Országos Köznevelési Tanácsot és a Közoktatás-politikai Tanácsot, visszaállítanák az intézményvezetők munkáltatói és gazdálkodási jogát, valamint jogszabályban rendeznék a szakképzési centrumok helyzetét. A központosítás teljes csődöt mondott, ezért a W ' T SBL: ÉS i 1 »JA- 1 d i & 1 ♦. [ 1 i 1 i Milyen az iskola? És milyen lehetne? illusztráció: afp Klebelsberg Intézményfenn- Vissza kell adni a szabad tantartó Központ fenntartói jo- könyvválasztást is - jelentette gát tartanák csak meg. ki az érdekvédelmi vezető, mti Sebastian Kurz fotó: afp Bojkottra szólít felaPDSZ BUDAPEST. A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) hétfőn a közoktatás szervezeteihez intézett nyüt levélben szólított fel a köznevelési kerekasztal bojkottjára. Mendrey László, a szervezet elnöke azt írta, hogy az emberi erőforrások minisztere által összehívni tervezett „csonka kerekasztal politikai trükk”, terelés és újabb megosztási kísérlet, abban a jövőért felelősséget érző szervezet nem vesz részt. A PDSZ a kerekasztal bojkottjára szólított fel minden, a miniszter és államtitkára által eddig megnevezett és a jövőben megnevezendő szervezetet mindaddig, amíg valóban minden érdekelt és érintett nem kap meghívást. A köznevelési kerekasztal létrehozását Balog Zoltán januárban jelentette be. Rétvári Bence államtitkár vasárnap azt mondta: széles körű párbeszéd kezdődik a köznevelési kerékasztallal; nemcsak az oktatásban dolgozók, hanem azok véleményét is kikérik, akik érintettek a köznevelésben, mint a szülők, a munkaadók, a tudomány vagy a művészet világa. mti Fideszes válasz az ellenzéknek Budapest. A Fidesz frakció- vezetője szerint az ellenzék nem hajlandó megvédeni az embereket. Kosa Lajos ezt azzal összefüggésben közölte hétfőn, hogy az MSZP-s Molnár Zsolt a baloldali pártok nevében a terrorizmus és a menekültválság kérdésének különválasztása mellett foglalt állást. A kormánypárti politikus úgy reagált erre: ugyanazok, akik most nem támogatják a kormány javaslatát, nem támogatták sem a kerítés megépítését, sem a bevándorlási szabályok szigorítását, sem azt, hogy katonákat és rendőröket küldjünk a határok védelmére - sorolta Kosa Lajos, aki szerint a baloldalnak most is fontosabbak a bevándorlók, mint a magyarok. mti <§) Az LMP a valóban erős demokráciáról Schiffer András, az LMP társelnök-frakcióvezetője szerint az 1946-ban kikiáltott második magyar köztársaság sorsa arra emlékeztet, hogy kizárólag olyan országban tehet erős a demokrácia, amely valóban szabad, nem függ másoktól, a hatalom pedig nem a félelmekre játszó bolsevik politikai kultúra alapján működik. Az ellenzéki politikus hétfőn, a második köztársaság kikiáltásának hetvenedik évfordulója alkalmából, Bibó István budapesti mellszobránál tartott beszédet, fotó: mti Baloldali ellenzék: külön kell választani a két kérdést Molnár Zsolt: a terrorizmusra és a menekültválságra jogállami megoldás kell. BUDAPEST. A baloldali pártok szerint a terrorizmus és a menekültválság komoly kihívás Magyarország és Európa számára, a két kérdést élesen külön kell választani és jogállami megoldást kell adni azokra - mondta az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának szocialista elnöke hétfőn. Folytatják az egyeztetést Molnár Zsolt azután beszélt erről, hogy egyeztetésre hívta az LMP, a Demokratikus Koalíció (DK), az Együtt, a Párbeszéd Magyarországért (PM), a Magyar Liberális Párt képviselőit. Az elnök elmondta, a megbeszélésen az LMP nem vett részt. Az ellenzéki politikus azt mondta, a pártok szakmapolitikai egyeztetést folytattak arról, hogyan látják a biztonsági helyzetet Magyarországon és Európában, elsősorban a terrorveszélyről beszéltek, de a menekültkérdés is szóba került. Molnár Zsolt a Fidesz által javasolt, a terrorveszélyhelyzetről szóló alaptörvény-módosítással kapcsolatban közölte, a megbeszélés résztvevői megerősítették, hogy a nagyobbik kormánypárt javaslatát nem támogatják, elfogadhatatlannak tartják. Az is egyértelművé vált, a javaslatról a kormánypártok nem hajlandók érdemben tárgyalni, ragaszkodnak az eredeti elképzelésekhez és ezzel a kompromisszumot kizárták - emlékeztetett. Az alaptörvényen kívüli javaslatokról - folytatta a nemzetbiztonsági bizottság elnöke -, például a szocialisták büntetőtörvénykönyv- vagy költségvetési módosítását tárgyalási alapnak tekintik ezek a pártok, és folytatják az egyeztetést. mti Nem tud róla, hogy „vadásztak” Demszkyre Keresztes Imre fotó: mti Bejelentés: a Hagyóügyben fellebbez az ügyészség. Budapest. Nem volt törvényes alapja annak, hogy a Hagyó Miklós volt szocialista főpolgármester-helyettes és társai ellen folyó úgynevezett BKV-ügyben kihallgassák Demszky Gábor volt főpolgármestert - mondta Keresztes Imre, a Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) vezetője kérdésre válaszolva hétfői budapesti sajtótájékoztatóján. A főügyész szintén kérdésre válaszolva elmondta azt is: nem tud arról, hogy „vadásztak” volna a volt főpolgármesterre, vagy hogy olyan alkut ajánlottak volna Hagyó Miklósnak: ha terhelő vallomást tesz Demszkyre, enyhébb elbírálásra számíthat. Visszautasította Demszky Gábor sem tett arra vonatkozó bejelentést, hogy vadásznak rá, a vádalku pedig államtitok - fűzte hozzá. Keresztes Imre visszautasította azt a szerinte minden alapot nélkülöző feltételezést, hogy kényszert alkalmaztak volna az eljárás során. A koncepciós eljárásra vonatkozó felvetés kapcsán elmondta, hogy feljelentésre indult az ügy, és megfelelő bizonyítékokra épült a vád. Arra a kérdésre reagálva, hogy volt-e politikai nyomás az ügyben, a főügyész közölte: a politikusok különféléket nyilatkoznak, az ügyészség ezt hallja, látja, tudomásul veszi, de eljárásait ez nem befolyásolja. A főügyész ismertetése szerint a Hagy ó-ügyben az egy héttel ezelőtti elsőfokú ítélet ellen többirányú fellebbezést nyújtott be az ügyészség. A Kecskeméti Törvényszék január 26-án hirdette ki elsőfokú, nem jogerős ítéletét, amelyben Hagyó Miklós elsőrendű vádlottat hivatali visszaélés és hűtlen kezelés miatt mint felbujtót két év, négy évre felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte. Ugyanakkor a hivatali vesztegetés vádja alól felmentette a bíróság. MTI Devizaárfolyam (2016.02.01 PÉNZNEM •) ^ árfolyam változás Euró 310,93-1,49 USA dollár 286,36-0,18 Svájci frank 280,11-0,98 Angol font 408,09-3,04 Román lej 68,56-0,43 Ukrán hrivnya 11,25 +0,04 Horvát kuna 40,58-0,20 Lengyel zloty 70,50 +0,14 Q http://www.szon.hu Valutapiac. További információk. Grafika: ÉKN. Forrás: MNB