Kelet Magyarország, 2016. február (73. évfolyam, 26-50. szám)
2016-02-12 / 36. szám
2016. FEBRUÁR 12., PÉNTEK KELET Jegyzet Száraz Ancsa Csók a falon A jövő hétre meghívtam a barátaimat egy szerény szülinapi ünneplésre, és látva a trendeket, rájöttem, ha tökéletes vendéglátó szeretnék lenni, már nem elég a gombás-rukkolás spagetti és Apukám pálinkája: kell valami extra. Arra gondoltam, bérelek festményeket, ez most úgyis nagy divat. A konyhába Renoir Reggeli után című képe kerül (a gőz nem biztos, hogy jót tesz majd neki, bocs), a folyosóra kinéztem egy Monet-t, a nappali van Gogh íriszeiért kiált, a fürdőbe jönnek Gauguin Mosónői, a hálószobával viszont gondban vagyok, mert az Ölelés Schielétől és A csók Klimttől egyformán tökéletes- lenne, ha én volnék Habony Árpád ex-anyósa, akinek a házában három hónapig lóghatott tíz, összesen 330 milliót érő, a nemzeti vagyon részét képező festmény. A bérlésért kemény 15 ezer forintot kellett fizetni képenként, ráadásul minden egyes hónapra! De a gond nem is ez: a jogszabály szerint magánlakásban nem lehet intézménytől bérelt műtárgyat őrizni, ilyen típusú kölcsönzéshez pedig miniszteri engedély kell- itt ilyen apróságokkal nem törődve díszítették tízmilliós képekkel a falakat. Hogy meglepődik-e még valaki? Aligha. Ezek után pedig az is érthető, hogy a Szépművészeti Múzeum miért csak másfél évnyi pereskedés után árulta el, hol is voltak a festményei. anita.szaraz@kelet.hu Nem lesz Áder János főtitkárjelölt Sopron. Nem lesz ENSZ-főtit- kárjelölt Áder János. A köz- társasági elnök ezt újságírói kérdésre válaszolva közölte csütörtökön Sopronban, egy klímavédelmi rendezvény után. Az államfő kifejtette: minden olyan megbízatást, amit eddig a választóktól vagy a parlamenttől kapott, „igyekezett hiánytalanul és maradéktalanul” teljesíteni, s a jövőben is így szeretne tenni. MTI Áder János fotó:mti A kormány kéri, üljenek le tárgyalni vele Budapest. A kormány azt kéri a pedagógusoktól, különösképpen a Pedagógusok Szakszervezetétől (PSZ), a közoktatás problémáinak megoldása érdekében üljenek lé tárgyalni a kormánnyal - közölte Lázár János miniszter. Azt mondta, példátlan, hogy egy olyan komoly szakszervezet, mint a PSZ visszautasította a kormány tárgyalási szándékát, de jelezte: tiszteletben tartják, hogyha tüntetni akarnak. MTI Lázár János fotó:mti Rekordév, a beruházások miatt is Budapest. A beruházások tekintetében is rekordévnek bizonyult 2015, a Nemzeti Befektetési Ügynökség (HIPA) még soha nem tárgyalt le sikeresen annyi beruházást, mint tavaly - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a HIPA évértékelő sajtótájékoztatóján. Hozzátette: a HIPA 2015-ben 67 beruházást tárgyalt le sikeresen, 21 százalékkal többet, mint a megelőző évben. mti A csaladok es a havi egymillió Az otthonteremtési programmal kapcsolatos változásokat jelentettek be Lillafüreden. MISKOLC. Háromnapos ülést tart a Fidesz-KDNP frakciója, a törvényhozás jövő héten kezdődő tavaszi ülésszakára készülve. A lillafüredi Palotaszállóban csütörtökön két sajtótájékoztatót tartottak. Szó volt az úgynevezett „CSOK”- ról, valamint Ózd jobbikos polgármesteréről. Sok változás Könnyebb lesz a jövőben hozzájutni a családok otthonteremtési kedvezményéhez, azaz a CSOK-hoz. A szerdai kormányülésen született változásokat Lillafüreden, a Fidesz-KDNP évadnyitó frakcióülésének második napján jelentette be Novák Katalin család- és ifjúságügyért felelős államtitkár. Elmondta: a júliusban bevezetett új otthonteremtési programot bővítették, egyszerűsítették. Áttekintettek Halász János és Novák Katalin minden olyan észrevételt, ami az otthonteremtési program kapcsán érkezett, és most egy új szabályozási rendszert alakítottak ki, mely igazából a korábbi lényegi elemeket tartalmazza további könnyítésekkel, egyszerűsítésekkel. Az államtitkár felhívta a figyelmet: ha bárki új vagy használt ingatlant tervez vásárolni, és van gyermeke vagy az elkövetkezendő időszakban gyermekvállalás előtt áll, annak érdemes tájékozódnia az otthonteremtési program részleteiről, hiszen nagyon jó eséllyel tud majd valamilyen vissza nem térítendő támogatásban részesülni. Hozzátette: az otthonteremtési program egyszerre támogatja a családokat, a gyermekvállalást, ugyanakkor hozzájárul a gazdaság élénkítéséhez is, fogalmazott. A délutáni sajtótájékoztató Ózd jobbikos polgármesteréről szólt. Halász János, a Fidesz-frakció szóvivője úgy fogalmazott: a Jobbik újabb ügyben bizonyítja, korrupt és totálisan hiteltelen. Janiczak Dávid, Ózd polgármestere öt helyről vesz föl pénzt, pedig a Jobbik maga mondta korábban, az álláshalmozás a politikusbűnözés törvényes formája. Riz Gábor, az ózdi térség egyéni országgyűlési képviselője szólt a részletekről. Jelezte, Janiczak Dávid közel egymillió forintot vesz föl havonta: 625 500 forintot polgár- mesteri fizetésként, ehhez jön 90 ezer forint költségtérítés, megyei közgyűlési tagságáért 124 ezer forintot kap, közbeszerzési bizottsági tagsági díja 100 ezer forint, és kap még 40 ezer forintot felügyelő bizottsági elnöki díjként.- Úgy gondoljuk, ez az ösz- szeg nem illeti meg őt - szögezte le Riz Gábor. Ózd jobbikos polgármestere az MTI-nek reagálva azt mondta: szerinte a fideszes vagyonnyilatkozatokban vannak „korrupciógyanús fekete lyukak”. Titkos paktum? A Magyar Idők napilap értesülései szerint a bevándorlóknak az unió területére szállításáról szóló német-török titkos paktumról beszélt Orbán Viktor a Fidesz-KDNP-frakciószövet- ség lillafüredi ülését megnyitó beszédében szerdán, ékn-he „Egy szép reggel Miskolcon Pilz Olivér felkel, rájön, hogy...” Röviden LMP. A kormány terrorveszély- lyel kapcsolatos, alaptörvény-módosító elképzeléseit az LMP elfogadhatatlannak tartja, ezért saját javaslatcsomagot állított össze, amelyben a rendvédelmi szervek megerősítését szorgalmazza. MSZP. Az MSZP szerint 400- 600 milliárd forint szükséges az egészségügyben, s ennek nagyobb részét fizetésekre kell fordítani. A párt úgy látja: az egészségügyi kormányzat szóban akarja megoldani a problémákat. DK. A Demokratikus Koalíció (DK) az Európai Bizottságnál támadja meg azt a törvény- módosító javaslatot, amely kivonná a Magyar Postát az infotörvény hatálya alól - közölte a párt alelnöke, Varjú László. Sajtóértesülés szerint a pedagógusok tiltakozása is téma volt a Fidesz-KDNP-frakció zárt ülésén. OKTATÁS. A Népszabadság kiszivárgott információkra hivatkozva azt írta, Orbán Viktor az országossá nőtt' tiltakozást elindító Herman Ottó Gimnázium közalkalmazotti tanácsának vezetőjét, Pilz Olivért név szerint is említette. A kormányfő - a lap beszámolója szerint - azt mondta a pedagógusok tiltakozásáról: külső erők gerjesztenek elégedetlenséget, de a kormány nem ijedt meg, számolnak hasonlóval az egészségügyben is. A Klik pedig úgy átalakul majd, hogy rá sem lehet ismerni. „Lássuk be, nem életszerű, hogy egy szép reggel Miskolcon Pilz Olivér felkel, rájön, hogy rendkívül elégedetlen és elkezd levelet írni, tiltakozni” - olvasható a beszámolóban. A lap megkeresésére reagált a pedagógus, Pilz Olivér is: „Nem én egy személyben, hanem a Herman Ottó Gimnázium teljes tantestülete jelezte levelünkben az oktatás súlyos problémáit”. Mint ismert: a Herman nevelőtestülete előbb a Küknek, az államtitkárnak jelezte, hogy szerintük nagy a baj a közoktatásban, de miután nem történt semmi,, ezért fordultak a nyilvánossághoz. Nyílt levelükhöz azóta több mint hétszáz iskola, csoport és szervezet csatlakozott. A téma szóba került a Fidesz csütörtök délutáni sajtótájékoztatóján is. A kérdést Halász János szóvivő kapta: elhangzott-e mindez a frakcióülésen? A válasz: „nem ültem az első sorban”. Arról is beszélt: zárt ülés volt, és nem tudja, hogy az említett lap újságírója honnan vette az információit. ÉKN-ÖSSZEFOGLALÓ ® A kormány ellen tüntettek Kormány elleni demonstrációra hívta szimpatizánsait csütörtökön a lillafüredi Palotaszálló elé a Miskolcnak Hangja Van civil csoport. A tüntetés mellett ételt is osztottak a szegényeknek. fotó: ádám János Személyes tapasztalatokért mentek Ózdra Egyed Zsolt az ózdi gyepmesteri telepen fotó: marosréti ervin A Jobbik parlamenti képviselőcsoportja Ózdon kezdte meg kihelyezett frakciókörútját. ÓZD. A párt huszonnégy politikusa töltött egy napot Ózdon. Zárt ajtók mögött tárgyaltak, Vona Gábor pártelnök vezetésével több kiemelt témát is érintetve. Szóba került a korrupcióellenes küzdelem, illetve az oktatás és az egészségügy problémája is. Az itt elhangzottakról nem tartottak tájékoztatót. Csütörtökön a - szakterületükhöz kapcsolódó - városi intézményekbe látogattak el a jobbikos képviselők, ahol az ott folyó munkáról tájékozódhattak. Egyed Zsolt a gyepmesteri telepen járt.- A párton belül én foglalkozom az állatvédelemmel, ezért fontosnak tartottam a személyes tapasztalatszerzést - fogalmazott Egyed Zsolt. - Az első kerekasztal-megbeszélésünk nagy sikerrel zajlott le, ahol több állatvédő szervezettel is egyeztetni tudtunk. Egy politikus akkor tud érdemben helyes döntéseket hozni, ha kimegy terepre, személyesen is találkozik a problémákkal - tette hozzá a Jobbik képviselője. Hasznosnak mondja Janiczak Dávid szerint fontos és jelezésértékű, hogy a kutatások szerint az ország második legnagyobb pártja Ózdon kezdte el a frakcióülését. A város polgármestere úgy véli: a személyes tapasztalatszerzés céljából rendkívül hasznos volt ez a másfél nap. ékn-me Devizaárfolyam (2016.02.11.) PÉNZNEM árfolyam változás Euró 311,83 +0,66 USA dollár 275,35-0,85 Svájci frank 284,69 + 1,06 Angol font 398,18-2,28 Román lej 69,54 +0,17 Ukrán hrivnya 10,55-0,10 Horvát kuna 40,87 +0,15 Lengyel zloty 70,19 +0,06 S> http://www.szon.hu Valutapiac. További információk. Grafika: ÉKN. Forrás: MNB