Kelet Magyarország, 2016. január (73. évfolyam, 1-25. szám)
2016-01-27 / 22. szám
2016t JANUÁR 27., SZERDA ut Alicia Vikander FOTÓ: AFP Akcióhősnőt faragtak a svédek üdvöskéjéből BUDAPEST. Remek évet zárt tavaly Alicia Vikander: a fiatal svéd színésznő négy filmben szerepelt, A dán lányért Oscar- ra jelölték, és két Arany Glóbusz-jelölést is kapott: A dán lányért és az Ex Machina című sci-fiben nyújtott alakításáért. Az igazán nagy áttörés azonban ebben az évben következik be Vikander számára, mert az ötödik Bourne-film a legnagyobb szuperprodukció, amelyben eddig szerepelt. Természetesen a Matt Damon által alakított Jason Bourne barátnőjét fogja játszani, de korántsem naiva szerepben. - Igazi akcióhősnőt alakítok, aki nem konvencionális módon harcol a rosszak ellen - árulta el a színésznő egy tévéműsorban. - A nézők meg fognak lepődni, mert azt hiszem, ilyen karakter még nem bukkant fel a vásznon. Igazán hálás vagyok a produkciónak, mert amellett, hogy sokat forgattunk Los Angelesben és Washingtonban, több európai fővárosban is megfordultunk, és voltak olyan jelenetek, ahol 1600 statisztával dolgoztunk. A stáb jelenleg is forgat, Vikander és Matt Damon pedig hamarosan hivatalosan is találkozik az Oscar-gálán, hiszen mindketten a jelöltek között vannak. UIP Megér egy mosolyt Két barát beszélget: - Semmit.-Képzeld, az éjjel a te anyósoddal j -Akkor az nem ő volt. álmodtam. | ______________________________- És mit mondott? ! O További viccek humor.szon.hu KELET Másfél évig még várni kell a múmiás filmre Tom Cruise alakítja a Múmia új feldolgozásának főszerepét. LOS ANGELES. Tom Cruise alakítja a Múmia új feldolgozásának főszerepét, a kalandfilm 2017 nyarán kerül a mozikba. Tom Cruise fotó: afp A produkciót Alex Kurtz- man rendezi, a forgatókönyvet Jón Spaihts (Prométheusz) írta. A női főszerepet Sofia Boutella játssza, akit a nézők a Kingsman: A titkos- szolgálat című filmben is láthattak korábban. A Boris Karloff brit horrorsztárral forgatott Múmia című 1932-es horrorfilm nyomán 1998-ban készült el Stephen Sommers rendezésében A múmia című kalandfilm Brendan Fraser és Rachel Weisz főszereplésével. A produkció két folytatást ért meg. Az új Múmia-filmben Tom Cruise a haditengerészet különleges egységével kutat terroristák rejtekhelye után az iraki sivatagban, de csak sírrablókat találnak. mti Megkerült a kukába ejtett drága gyűrű Jeruzsálem. Szerencsésen megkerült egy méregdrága eljegyzési gyűrű, miután önkéntesek tucatjai napokig kutattak utána a szemétben, bár a gyűrűt végül nem ők találták meg. Múlt héten egy jeruzsálemi menyasszony zsebébe rejtette a jegyesétől frissen kapott, 36 ezer sékeles (mintegy két és fél millió forintos) gyémánt eljegyzési gyűrűjét, hogy megóvja az esetleges szeny- nyeződéstől, amikor kidobja a szemetet. Zsebében egy kisebb szatyor is lapult némi szeméttel, és azt is kidobta. Pár pillanat elteltével a zsebébe nyúlt, de sehol sem volt a gyűrű, ezért úgy vélte, hogy a szatyorral együtt a kukába került az ékszer is. Már késő volt, mert éppen akkor jött a városi szemét- szállító kocsi, mire észbe kapott, a kuka tartalmát beleürítették. A nevét elhallgató megtaláló elmondta, hogy amikor a menyasszony kiöntötte a szemetet, akkor a gyűrű nem a kukába pottyant - ahogy eredetileg gondolták -, hanem a szemétgyűjtő mellé gurult, ott találta meg. mti Ildikó nyíregyházi lány, aki igazán színes egyéniség, szereti a különleges dolgokat, legyen szó öltözködésről vagy testdíszítésről. FOTÓ: RACSKÓTIBOR A nap videója Mérges béka A világ legaranyosabb dühös békája. O További videókvideo.szon.hu Áteveztek az óceánon LONDON. Először kelt át négyevezős női csapat a Csendes-óceánon: a négy brit nő hétfőn futott be az ausztrál Cairns kikötőjébe kilenc hónapnyi evezés után. „Óriási élmény volt” - mondta el a 257 nap után partra lépő Cox- less Crew nevű csapat, amelyet több mint százan köszöntöttek. A 15 ezer kilométeres út végét családtagjaik és barátaik ünnepelték velük. A csapat San Franciscóból indult útnak tavaly egy kilenc méter hosszú evezős csónakkal, mti ■ Csak szép Egy szarvasbika kukoricát eszik egy sasréti vadaskertben a baranyai Almamellék közelében. fotó: mti Kétszer annyi látogató és rekordszámú szavazat érkezett a produkciókra. Budapest. Online rekordokkal nyitott az Eurovíziós Dalfesztivál magyar válogatóversenye, A Dal című show-műsor: már a szombati első elődöntőben rekordszámú szavazat és kétszer annyi látogató érkezett a produkciókra, mint a korábbi években. Emellett 757 ezres nézettséggel saját sávjában a legnézettebb műsor lett A Dal. Az összegzés szerint A Dal 2016 weboldalát (www.medi- aklikk.hu/adal) az adás napján 71 ezer egyedi látogató keMohamed Fatima énekel fotó: mti reste fel a Medián Webaudit jának számító 37 ezer egyedi adatai alapján. Ez csaknem a látogatónak, amely vasárnap duplája az előző évek rekord- is megdőlt, hiszen 48 ezren látogatták meg visszahallgatni az első elődöntő produkciót, valamint az eddig elkészült majdnem száz extra videós tartalmat. A Dal 2016-nak köszönhetően a közmédia-portfólió összesített látogatószáma is a rekord közelében alakult, szombaton 261 ezren, vasárnap pedig 222 ezren keresték fel a hirado.hu, a mediaklikk.hu, a petofilive. hu és a telesport.hu alkotta portálcsoportot. A megújult A Dal 2016 applikációval az idén először nemcsak a mobileszközökön, hanem közvetlenül a weboldalon keresztül is lehetett pontozni a produkciókat, és voksolhattak is az érdeklődők kedvenceikre a szimpátiaszavazáson. MTI Rekordokkal nyitottak Készülőben a nagy ugrás Karok és lábak nélküli robotok lesznek az okostelefonok. multimédia. A Huawei néhány éven belül piacvezető lenne az okostelefonok területén. A társaság jelenleg - a Samsung és az Apple mögött - a világ harmadik legnagyobb okos- telefon-gyártójának számít, 150 000 embert foglalkoztat, akik közül 70 000 a kutatás és a fejlesztés területén dolgozik. A Richard Yu által vezetett üzletághoz tartoznak az okostelefonok és az okosórák. „A jövő okostelefonja több lesz egy okostelefonnál. Számos szenzorral fog rendelkezni, amelyek minden lehetséges dolgot képesek lesznek megmérni, még a pillanatnyi hangulatunkat is. Az okostelefonunk gyakorlatilag egy kezek és lábak nélküli robot lesz. A megadott adatoknak köszönhetően mindent tudni fog rólunk és arról is, hogy mit szeretnénk” - fejtette ki egyebek mellett a Huawei fogyasztói üzletágának vezetője. SG.HU Nem árusítják tovább a jelmezt London. Világháborús menekült elnevezésű kisfiú- és kislányjelmez árusítását szüntette meg az Amazon internetes áruház Olaszországban, mert egy olasz jótékonysági szervezet a menekültválság iránti érzéketlenséggel vádolta meg a céget. Oliviero Forti, az egyik legnagyobb olasz katolikus jótékonysági szervezet, a Caritas menekülteket segítő csoportjának igazgatója „szégyentelennek” nevezte a brit forgalmazó jelmezeit arra hivatkozva, migránsgyerekek halnak meg nap mint nap az Európába vezető úton. Az igazgató felszólította a jelmezeket árusító Fancy Me- t, hogy az eladásból származó bevételét fordítsa adományokra, amelyekkel a menekült gyerekeken segíthetne. mti HIRDETÉS