Kelet Magyarország, 2016. január (73. évfolyam, 1-25. szám)
2016-01-27 / 22. szám
2016. JANUÁR 27, SZERDA KELET Nagyszerű produkcióval léptek színpadra fotó: MAGÁNARCHÍVUM Gyöngygalléros és Ezüstpitykés táncosok Hangsúly a megelőzésen NYÍREGYHÁZA. Eger adott otthont az elmúlt hétvégén a IX. Országos Ifjúsági Szólótánc Versenynek, amelyen 65 produkcióval mutatkoztak be az ország legjobb ifjúsági korosztályú néptáncosai.- Az izgalmas két nap során a fiúk az Ezüstpitykés, a lányok pedig a Gyöngygalléros táncos cím elnyeréséért mérték össze a tudásukat a kötelező és a szabadon választott táncaikkal. Nyírség Tánc- együttes fiatal táncosai 's. közül a szólóban induló Sza- lontai Jordán Ezüst- p i t y k é s táncos címet nyert (ör- döngősfüzesi ritka és sűrű fogásolással illetve inaktel- ki legényessel), a párban induló Szegvári Laura és Taüán Márk pedig Gyöngygalléros táncos és Ezüstpitykés táncos címet nyertek (magyarpalat- kai szökős és friss csárdással, illetve kalocsai friss és marssal) - számolt be az eredményről Demarcsek György. Az elegáns, mégis szilaj és virtuóz legényesek a kitűnő párkapcsolattal, tisztán, sallangmentesen, „fiatalos érettséggel” előadott páros táncok bemutatásával elért kitűnő eredmény bizonyítja, hogy a fiatal táncosok jó úton járnak, s a felnőtt szólisták között is várnak rájuk sikerek. KM A két tolvaj beismerte tettét NYÍREGYHÁZA. A Nyíregyházi Rendőrkapitányság lopás gyanúja miatt folytat nyomozást B. Ferenc 21 éves és D. József 19 éves nyíregyházi lakosok ellen. A rendőrségre pár nappal ezelőtt hajnalban érkezett bejelentés, hogy egy nyiregyhá- zi társasház alagsorában két ismeretlen férfi tartózkodott, akik feltörtek egy pincét és egy garázst, és pirotechnikai eszközöket loptak el. A rendőrök rövid időn belül elfogták a tolvajokat, akiknél megtalálták a tűzijátékokat és petárdákat. A két férfi a kihallgatás során több vagyon elleni bűncselekmény elkövetését is beismerte. A nyomozás teljes körű felderítése érdekében a rendőrség kezdeményezte a gyanúsítottak előzetes letartóztatását, km <§> Mindent a bevallásról Bevallási tájékoztatót tartott a NAV Szabolcs-Szatmár Bereg Megyei Adó- és Vámigazgatósága a munkáltatóknak kedden. Az szja-bevaltással kapcsolatos tudnivalókról, lehetőségekről, közöttük a bevallási nyilatkozatról is Földesiné dr. Péter Ildikó főosztályvezető informálta az érdeklődőket. FOTÓ: SIPEKI PÉTER Egy nap alatt két baleset NYÍRTELEK, VÁSÁROSNAMÉNY. A megye tűzoltóinak hétfőn két közlekedési baleset is adott feladatot. A 38-as számú főúton, Nyírtelek belterületén két személygépkocsi és egy kisteherautó ütközött, melynek következtében az egyik autó az árokba csúszott. A 41-es számú főúton, Vásárosnamény és Nyírmada között egy kisteherautó megcsúszott, majd félig az árokba hajtott. Személyi sérülés szerencsére egyik balesetben sem történt - tudatta a megyei katasztrófavédelmi igazgatóság. KM Pótolják az előadásokat A Bánki-középiskola fizika szakkörével mobilapplikációt hoztak létre a szén-monoxid-mérge- zés megelőzésére. NYÍREGYHÁZA. Az elmúlt év értékelése mellett az idei esztendő főbb feladatait tárgyalták meg a Szabolcs-Szat- már-Bereg Megyei Területi Tűzmegelőzési Bizottság tagjai. A keddi ülésen Varga Béla tűzoltó ezredes, a bizottság elnöke kiemelte, tavaly tovább erősödött a megelőző munka az igazgatóság életében, így a lakossági tájékoztatók mellett több gyakorlati bemutatón hívták fel a tűzmegelőzés fontosságára a figyelmet.- Nyíregyházán, Mátészalkán és Nyírbátorban például egy szobának berendezett konténerben azt szemléltették, hogy egy felügyelet nélkül hagyott, elboruló égő gyertya milyen károkat tud okozni, ha a lángok percek alatt átterjednek a helyiségben lévő berendezési tárgyakra. Emellett pedig a konyA szabadtéri tüzek megelőzésére is felhívtuk a lakosság figyelmét. LESKOVICS ZOLTÁN Varga Béla ezredes, Kozma Péter kormánymegbízott, a bizottság társelnöke és Leskovics Zoltán alezredes az ülésen fotó: sipeki Péter hában égő olaj helyes oltási technikáit is elsajátíthatták az emberek - említette az ezredes. Figyelmeztetni a veszélyekre Leskovics Zoltán tűzoltó alezredes, a bizottság ügyvezető elnöke a tavalyi tevékenységről tartott beszámolót. A számadatokat ismertetve elmondta, hogy az elmúlt évben a megyei tűzmegelőzési bizottság tizenegy helyszínen száznyolcvan munkaórát és tizehhét óra közösségi szolgálatot teljesített a megelőzés területén.- A szén-monoxid-mérge- zés veszélyei mellett a szabadtéri tüzek megelőzésére, a nyári szárazság idején az erdők védelmére, valamint a mustgáz és a fűtési szezonban előforduló figyelmetlenségből származó tűzesetek, kéménytüzek következményeire hívtuk fel a figyelmet - sorolta az ügyvezető elnök. Kiemelkedő volt, hogy a Bánki Donát-szakközép- iskola fizika szakkörével együttműködve mobilapplikációt hoztak létre a szén-mo- noxid-mérgezés megelőzésére, amit a pályaválasztási kiállításon mutattak be az érdeklődőknek.- Az idei év fő céljai között olyan megelőzési anyagok készítése szerepel, amelyek a tűzoltási és tűzvizsgálati munka tapasztalatait hatékonyan használják, és több bemutatóval hívják fel a lakosság figyelmét a bekövetkezhető tűzesetekre. 2016-ban az ifjúság kreativitására alapozva ismét alkotói pályázatot hirdetnek meg az általános és középiskolásoknak - foglalta össze az ülésen elhangzottakat Dóka Imre, a katasztrófavédelem megyei szóvivője. km NYÍREGYHÁZA. A MÓriCZ Zsig- mond Színházban január 14- én elmaradt Az egérfogó című előadás. A Széchenyi „D” bérletesek február 18-án, csütörtökön 19 órától tekinthetik meg a darabot. Január 15-én is elmaradt az Agatha Christie regényéből készült színdarab, ezt bérletszünetben, február 19-én, pénteken 19 órától láthatja a közönség. km Jelenet az előadásból fotó: k m A Kelet-Magyarország archívumából Időutazás a Kelet egykori hasábjain Ezt írtuk hetven, hatvan, ötven,negyven és harminc esztendeje. 1946. január 29. (27-én nem jelent meg újság) Tildy Zoltánt választották meg A pártközi értekezleten a pártok többsége úgy határozott, hogy Tildy Zoltán miniszterelnököt választják meg a magyar köztársaság elnökévé. Tildy, a Kisgazdapárt vezetője a miniszterelnöki kinevezése óta bírja az összes párt bizalmát, józan személye a jelenlegi koalíció biztosítéka. 1956. január 27. Fáradságot nem ismerve A Csaholci Gépállomás dolgozói az őszi munkák befejezésével nem hagyták abba a munkaversenyt, hanem továbbvitték azt a téli gépjavítás munkálataira. Fáradságot nem ismerve dolgoztak a műszaki emberek, odafigyelve a mennyiségre és a minőségre - nyilatkozta lapunknak Drob- nyák Miklós, a pártszervezet titkára. Szerinte a munkákban kitűntek Ruszka Ferenc, Simon János, Kucser János és Tarpai Lajos műhelydolgozók. 1966. január 27. Bérrendezés a megyénkben A kormányhatározat értelmében február elejétől emelik az alsó és középfokú oktatásban dolgozó pedagógusok fizetését. Ez országosan 350 millió forintot jelent évente. Ebből a törzsfizetés emelésére 260, a különféle pótlékokra 20, a túlórákra pedig 70 millió forintot fizetnek. A bérrendezés az országban több mint 120 ezer, megyénkben pedig ötezer pedagógust érint. A pedagógusok szakszervezetének megyei titkára elmondta, hogy a törzsfizetés alapját továbbra is a képesítés, a betöltött munkakör és a szolgálati idő határozza meg. 1976. január 27. Barátsági hét Megnyílt megyénkben a magyar-szovjet barátsági hét. A nyíregyházi Móricz Zsigmond Színházban dr. Gulyás Emilné, a Hazafias Népfront megyei titkára nyitotta meg a barátsági ülést, ami az egy hétig tartó eseménysorozat nyitánya volt. A megyei titkár a résztvevők nagy tapsa közepette mutatta be a szovjet vendégeket: B. D. Sevikint, a Szovjetunió magyarországi nagykövetségének követtanácsosát, Jurij Vasziljevics Ilinickijt, a Szovjetunió Kár- pátontúli területi pártbizottságának első titkárát, I. V. Szalimont, a szovjet nagykövetség tanácsosát, valamint V. J. Galanovot, a Szovjet Tudomány és Kultúra Házának igazgatóhelyettesét. 1986. január 27. Munkásőrgyűlés Nyírbátorban A Nyirbátori Munkásőrök megtartották évzáró-évnyitó egységgyűlésüket. Az eseményen részt vett Gyuricsku Kálmán, a megyei pártbizottság titkára. Elmondta: a nyírbátori szerszámgépgyár és a nyírbogáti tsz munkásőrei kiválóak voltak a munkában és a szolgálatuk ellátásában. Megnyílt megyénkbe a magyar—szexien iMgtenftjúötjaszociattsta msajok Titkárainak tanácskozása fELa tosesrríuüííta jí i*í*í«*t*ö UJe- ianí^**** „ . I »is*»»*««**0-'5 « Bolgiti Pirt. Csehsrlúí»sss»& Ssxr&A.afo*!í s»«»íra.jíi a 'ti’XSZi'.. 'tlKSí titkára, tíüjTlí Mária, a -s. Ssaiaía 54<«i>'«r-~S$sw$ei ttana» Taa Koot#/?, iáxttfcbss, ár, v.ír>Kr\' Janói, * mom wiion rtna t» «*» tee. & ttatvcv»* nwcy Vm»* tui.-rirett« «wjtattjJijfe «KWjev ki a. n Negyven évvel ezelőtti címlap FOTÓ: KM Adótanácsadó caois), Mérlegképes könyvelő caou), Pénzügyi-számviteli ügyintéző (*aoo3>, Tb- és Bérügyintéző waoos) Kreditpontos továbbképzés: Időpont: ápr. 13-14. Előa: Szabó/Czinege Hívja a Pentát most! T.: 42/504-050 Részletes info: www.penta.hu Felnőttképzési nyilvántartási szám: £-000088/2014 TERMESZETGYOGYASZ . KÉPZÉS! Államiig elismert szakképesítések:- Fitoterapeuta;- Fülakupunktúrás addiktológus;- Reflexológus;- Akupresször;- Alternatív mozgás és masszázsterapeuta;- Életmódtanácsadó és terapeuta; - Szemtréner Konnektív Felnőttképző Kft. www.konnektiv.hu Tel.: 70/361-3446; 46/342-617 Felnőttképzési nyilvántartási szám:00493/2011 www.jandiszakkepzo.hu & 06-70/326-5541 Érettségizettek, figyelem! Jándi Szakképző Iskola Februárban Nyíregyházán, Vásárosnaményban és Fehérgyarmaton induló keresztféléves képzéseink: • Gyakorló ápoló • Gyakorló mentőápoló • Gyógy- és sportmasszőr • Egészségügyi asszisztens • Mentálhigiéné asszisztens Belépési feltételek: betöltött 18. életév, érettségi, egészségügyi alkalmasság. Diákigazolvány, családi pótlék igényelhető. OKJ 52 723 01 (tandíjas) OKJ 52 723 03 (tandíjas) OKJ 54 726 01 (tandíjas) OKJ 54 720 02 (tandíjas) OKJ 55762 03 Érdeklődni: Nyíregyháza és vonzás- körzetéből a 0 6-70/32 6-5541 -es számon. Vásárosnamény és vonzáskörzetéből a 06-70/326-5519-es számon. E-mail: iroda.jandiszakkepzo@gmail.com HIRDETÉSEK