Kelet Magyarország, 2016. január (73. évfolyam, 1-25. szám)
2016-01-25 / 20. szám
2016. JANUÁR 25., HÉTFŐ mm Tollpröba — A hiúság leve, avagy vacsora az ördöggel A láncaitól megszabadított „Az én mulatságom ama játékban rejlik, melyet megjelenésed pillanatától a sorsoddal űzök.” tollpróba. Nos, hogy ízlik a főztöm, kedves embertárs? De mint mindennap eljössz hozzám vendégségbe, úgy vélem, élvezed, mit kotyvasztok neked. A hiúság leve az, mit éppen szürcsölsz, benne némi tiltott gyümölccsel, mit valid be magadnak, újra és újra leszakajtanál arról a bizonyos fáról, mert akarod az újat, a tudást, az ismeretlent. A vágy csírája az, mit abban a zamatos ízben elrejtettem, s ettől bukott meg az isteni terv már sokadjára, mit te nem is sejtesz. Érzem, hogy félsz, s bár vendéglátódként undorral viseltetsz irántam, mégis nagyra tartasz. Talán a hataloméhség hoz el nap mint nap hozzám? Azt nálam ne keresd! Csak olyat adok neked, mivel magam is sokat nyerek. Inkább egyél tovább! Fogyaszd, mit neked készítettem buzgó igyekezettel. Hadd etesselek csalfa ábránddal! A tudást keresed netán hajlékomban? Mert megszerzése csakis rajtad áll, ez pedig fáradságos, nehéz folyamat. Oly nehéz, mint megírni a legszebb költeményt, vagy beismerni rút hibáidat. Érzék is kell hozzá, mit itt szintén nem találsz. Az én mulatságom ama játékban rejlik, melyet megjelenésed pillanatától a sorsoddal űzök. A harc, a harag, a bosz- szú, a kétség, a tiltott vágyak mind-mind az én játékszereim, létezésem piciny értelmei. Ha le is tagadod, azért mindketten tudjuk, hogy vágyalmaid ott szunnyadnak a bensődben irántuk... De úgy látom, e szavakra ismét megéheztél, csak elég megemlítenem pár újdonságot, s mivel tapasztalatra vagy éhes, nyitsz irányukba. Fogyassz tüstént, hisz tudod, hogy önzetlenül adom. Jó étvágyat kívánok! FECSKE LÁSZLÓ „Hadd etesselek csalfa ábránddal!” Szeretnéd, ha mások is olvasnák az írásaidat? nyíregyháza. Szeretsz verset, novellát, rövid történeteket írni? Eddig nem volt lehetőséged a bemutatkozásra? No, akkor lapunk Tollpróba-olda- lát neked találták ki! Ha úgy érzed, hogy szívesen megmutatnád másoknak is, mennyire tehetséges vagy, küldd el verseidet, rövid novelláidat (maximum 3000 karakteres terjedelemben) az alexandra.csaki@kelet. hu e-mail címre. Az írásokat nemcsak az újságban, hanem a Kelet-Magyarország online felületén, a www.kelet.hu-n is megjelentetjük. km „Halandó nem bírhatja egy démon erejét” illusztrációk: thinkstock „Megmoccant. Tisztán hallotta, hogy láncszemek csendülnek.” tollpróba. - Ébredj! - hívta a hang. - Ébredj, szólítalak! Fáradt volt, erőtlennek érezte magát a testét ezerfelé húzó láncoktól. Zsibbadtság uralkodott minden tagján, elméjét is béklyó súlyozta.- Szólítalak! - követelőzött tovább az idegen, miközben ő próbálta áttörni parancsaival saját tudata korlátáit. Megmoccant. Tisztán hallotta, hogy láncszemek csendülnek. Megadták magukat az erejének, kinyithatta végre a szemét. Sötétebb volt, mint emlékezett rá - de legalább már képes volt a múlt felidézésre. Tudta, hogy mélyen van, valahol a létezés alatt, de még a nemlét felett. Érezte, hogy lóg, a semmibe függesztve, a hit láncán.- Lépj elém! - visszhangzott le hozzá, s újból fémpendülés hallatszott. Újra érezte áramolni lényében az akaratot, minden pillanatban egyre inkább uralmába hajtotta a régi, birtokául szolgáló vázat. Kinyújtózott. Tenyerét szétnyitotta, kezét, lábát szétvetette, megfeszítette a testét, majd porcikáit ernyesztve élvezte a szétszaladó bizsergést.- Jöjj elő! - fohászba hajolt a hang, ami oly hevesen hívta idáig. Ujjai a való matériába martak. Karja ismeretlen teherként vonszolta fel az ürességből a létezők síkjára. Ő úgy érezte, mozgása szégyen- teljes, lomha akár a halálba kullogó vénemberé. Pedig a halandó térben tumkaszerű anyaggal fedett, szálkás izmokként rajzolódott ki alakja.- Hívtál, s én megjelentem! - meglepte saját hangja. Idejét se tudta, mikor szólt utoljára. De kellemesnek találta az érces basszust. Az előtte térdeplő ember semmitmondó volt a számára. Olyanok, mint nekik a barmok: mind egyforma minták és színek fajzatjai. Hebegett valamit, ami még csak nem is emlékeztetett arra az üvöltésre, ami felrázta az ősit álmából.- Miért a zavartál fel? - dördült rá a halandóra. Nem érzett hálát, hisz sosem ismerte azt.- A... - kezdte dadogva - a segítséged kell.- Már miért tennék érted bármit is? - teszt volt ez, amin az ember elbukott, mint már annyiszor, mióta léteznek. Kételyt és ijedtséget tükrözött a tekintete, a halhatatlan pedig ekkor már tudta, hogy ő irányít.- Háborgatsz, s követelsz arcátlanul! - még csak hangját sem kellett megemelnie, a másik fél összehúzta magát. Szégyent és rettegést érzett a bukott akarata szerint.- Én...- Mondd!- Hatalmasabb akarok lenni! - belepirult a hirtelen kijelentésbe, mely kiabálva fakadt ki belőle.- Mire vágysz pontosan? Csodáljanak, mint Baalt? Hogy féljék a neved, mint Belzebubét? Vagy Abaddon erejét akarod?- Mindet - sóhajtotta az ösz- szes bűn dallamán.- Előbb add vissza a nevem! - az értetlen pislogás felbőszítette. - A nevem, amivel megidéztél! Add vissza! Rés nyílt az ajkak között, beengedve a levegőt, hogy az a zsigerszövevényben összegyűlve feltörhessen. Fogak szabták formára, nyelv kavarta ritmusát, miközben a torok szálai pengették az alaphangot: Balmodheus. A férfi halott volt, amint kimondta a nevet - halandó nem bírhatja démonok erejét. A megszabadított új alakban lépett ki az utca árjában. Elrejtette az égiek elől a bűnösök tömege. HORNYÁK BALÁZS Kulcsár Attila limeridkjei A lenyugvó Nap ereje Van egy szer, úgy hívják Viagra, bekapom, ha a nőm vigadna. Őserest, bekapja, markolja, harapja, de Napom nem kel fel, mihaszna. Nyíregyháza Van egy híres huszár kaszárnya, tárva-nyitva sok kapuszárnya. Nincs hadrendben huszár, már csak a lónak áll, azt is dühünk másnak ajánlja. Vegetáriánus intelem Már megint mit tettél, kis kondás? Rántottád ham and eggs, friss sonkás! Isten egyszer megver, vad, húsevő ember! Pokolban te leszel grillkolbász. Gedeon Gedeon mindig is tudta, nudista strandon lesz nyugta. Mert ha ott feláll strucca, mint madár, fejét a homokba dugja. Szelflbotos történet Lába közül jött a szelfi, onnan egész jól nézett ki. Látszott, hogy egy merev egyéniség lehet, de nem volt mellette centi. Belevaló asszony Nejét vitte kerékpáron, vázon, hogy ne nagyon rázzon. Lenn a sima padkán nő szólt: Álmos vagy tán? Menj a döcögős sár-rázón! Az akarat és a hit keringője az éjféli harangszóra „Aranyszínű hó szállott alá, s a templom hirtelen ünnepi lángban égett...” tollpróba. A hó nagy pely- hekben hullott alá a fekete horizontból, melyet a szem nem láthatott fényében, inkább félelmetes, árnyékos, mégis megnyugtató, képében... A feslett vászon, melyet az Úr festett fel azon a bizonyos éjszakán, mikor a hitem és az akaratom kerin- gőt járt az éjféli harangszóra. Hívogatott meleg, barátságos, mégis vészjóslóan szomorú balladája a fehér tornyaihoz, melyek az eget dicsőítették éjnek évadján. Lábaim remegve koppantak a hófehér gyémántparkettán, melyet a tél hírnökei építettek nemrég. Egyedül baktattam fel a magas emelkedőn, miközben szemeimet az árnyakon tartottam mindaddig, míg a gyertyaláng el nem űzte őket. Sietnem kellett, valahogy mégis rettegés fogott el, minél közelebb értem a vastag, tölgyfaajtóhoz. Bentről halvány fény szűrődött ki. Néma sóhajjal, lassan kitártam az ajtót. Szépen szemügyre vehettem a fiút, aki előttem ült az oltáron, mint egy kis angyalka, csupán már csak a szárnyai és a fényes glóriája hiányzott.- Késtél - ajkai nem gúnyosan közölték velem, inkább kicsit bánkódva, eleven mosollyal az arcán. - Azt hittem már el sem jössz - leugrott az poros asztalról.- Esik a hó, kicsit nehéz idáig eljutni - válaszoltam.- Könnyű ezt mondani - sóhajtotta, és unottan rám nézett. Kék szemei arcizmaimat vizslatták. - Nem jössz be? Talán félsz, oly rémisztő számodra ez a hely?- Nem, csupán... - ajkaimba haraptam, és gondolataim elszárnyaltak valami egészen sötét helyre, hazudni készültem, pedig tudtam, hogy ő átlát rajtam, mégis megtettem. - Csak meglátogatlak.- Nem szeretem, ha hazudnak nekem, vagyis inkább nem szeretem, ha hazudsz magadnak, mert ha engem becsapsz, az egy dolog, de hogy önmagadat is, az már vétek - beült az egyik padsorba és a szemközti falra tekintett, melyen ezernyi angyal éltette a megszületett megváltót. Leültem mögé és zöld szemeimet én is a szentképre emeltem.- Csak boldog születésnapot szerettem volna kívánni - vallottam be kellemetlenül.-Jaj, de örülök! - ugrott a nyakamba és átölelt. - Mégsem felejtetted el!- Annyira sajnálom motyogtam sírva. - Eddig nem mertem eljönni, mert féltem az emberektől, féltem a valóságtól. Féltem...- A sötétségtől, ugyebár? Semmi baj, a lényeg, hogy mégis győzedelmeskedtél felette. Őszinte mosoly kúszott végig az arcán, majd feltekintett a pla- i, melyből aranyszínű hó szállott alá, s a templom hirtelen ünnepi lángban égett, az eddig sötét és rozsdás vascsillárok új pompában virítottak, a falakon Ugye most már nem félsz? az alakok örömtáncba kezdtek, majd lassú zongoraszólam köszöntette a születésnapost.- Bárcsak itt lenne mindenki a faluból - mondta, miközben elsétált az egyik angyalhoz, aki aranykupát nyújtott át neki, és vörösbort öntött bele.- Kérsz? Vagy talán még mindig félsz? - szuggerált, mire csak a fejemet ráztam. Kikászálódtam a faragott pádból.- Nem félek soha többé - vettem át a másik kupát, és megízleltem a mennyei italt. Ekkor a fények eltűntek, a zene megszűnt, és kedves barátom is tovatűnt. A templomban sötét volt, pókhálók borították minden szegletét. A szobrok fakón álltak az ösz- szetört oltár előtt, a padsorokat vastag porréteg fedte. Megint ezt álmodtam -keltem fel az egyik pádról, majd sóhajtva vettem tudomásul, hogy hókupac éktelenkedik a bejáratnál.- Ugye most már nem félsz? - hallottam hangját. Mosolyogva sétáltam ki a nyugalom szigetéről. RAGÁNY FRANCISKA Kocsány Róbert Kisfiámhoz Odakint a Nap már elbújt, felrepült az égre a Hold. Minden csendes, légy se zizzen, éjszaka van, sötét minden. Kicsi fiam, te is alszol, mosolyogva álmodozol. Csendes, békés lélegzeted, azt üzeni, hogy jó neked. Álmaidban messze járhatsz, ki tudja, mi mindent láthatsz. Egy dologban biztos lehetsz: az apukád nagyon szeret! Rézműves Liliána Kincs A kincs el van ásva. Ne bámulj tátott szájjal állva! Hisz mondom, el van ásva. Ne ámítson el képzeleted világa! Előre, támaszkodj ásóra, lapátra! A kincs ki van ásva. Ne ámulj, zsarnok, tátott szájjal! Hisz mondom, ki van ásva. Ne szórd aljas szórakozásra! Előre, kórházba, gyermekeknek adományba! A kincs el van lopva. Most bámulj átkokat szórva! Mert mondom, el van lopva. Hozd a nyerget, pattanj lóra! S ne magadnak hagyd meg a lottóra.
