Kelet Magyarország, 2016. január (73. évfolyam, 1-25. szám)

2016-01-21 / 17. szám

2016. JANUÁR 21., CSÜTÖRTÖK KELET Kis csikókból paripákat nevelni Makai István (jobbról) és ibrányi csapattársai nem csak nyomozni kívánják a labdát a futsalbajnokságban FOTÓ: PUSZTAI SÁNDOR Emlékezés Akkor sem tudtam és most sem tudom elhinni a megváltoztathatatlan hírt: Kulcsár Anita elment az égiek csapatába. Talán az vigasztal, ő ott is a legjobb leszí A Kölcseyből indult egykori 176-szoros magyar válogatott, a világ legjobb kézilabdázójának is megválasztott sportoló már tizenegy éve nincs köztünk. Azt gondoltam, az idő majd tovatünteti a fájdalmat, de nem, még most is a szívem szakad meg, ha rá gondolok. A nagyszerű, azóta is pótolhatatlan beállóra, a remek emberre, aki sosem feledte, honnan indult, és nagyon megbecsülte, ahová érkezett. Élete csúcsán hagyott itt minket, már soha nem derül ki, mi lett volna a végállomás. Talán csak az vigasztal, részese lehettem csodálatos kiteljesedésének, egész életem meghatározó feladata és élménye volt az együtt töltött négy kölcseys eszten­dő. Ma is őrzöm első kék könyvét, kézilabdás igazolását és a tőle kapott válogatott mezt, amit első válogatottsága alkalmából viselt. Anita! Életem legnagyobb kitüntetése az a kép, amelyre azt írtad: „Kedvenc edzőmnek!" Köszönöm, köszönjük mindazt a csodát, aminek részesei lehettünk jóvoltodból! Emlékedet örökké megőrizzük szívünkben! Hadobás István, Anita nevelőedzője Kulcsár Anita fotó: archív Nem ismerték, utánanéztek labdarúgás. Ashley Williams, a Premier League-ben szerep­lő Swansea City csapatkapi­tánya elmondta, nem igazán ismerték Francesco Guido- lint, a klub frissen kinevezett menedzserét, ezért csapat­társaival együtt a Google-ben próbáltak utánajárni eddigi munkásságának. Valószínű­leg találtak ezt-azt az olasz trénerről. nso.hu Az NB ll-es bajnokság­ban szereplő f utsal- csapat Újf ehértón lesz „otthon” - Gerliczki Máté irányításával. futsal. A csapat nem vész el, csak átalakul. A Nyíregy­házi Ezüstcsikók NB Il-es futsalegyüttesének összeté­tele jelentősen módosul az őszi idényhez képest. No és a kispadon is változás történt. Kis Jánost az Ibrány megyei első osztályú futballegyleté- nek edzője, Gerliczki Máté váltja, aki párhuzamosan lát­ja el a két tisztséget. Borzasztó gyenge volt- Többen feltették a kérdést, kell-e ez nekünk - vágott a közepébe Gerliczki Máté. - Az elmúlt héten megtartottuk az első kimondott futsaledzést, aki látta az ott produkált szín­vonalat, nem tenné fel még egyszer ugyanezt a kérdést... Az általam elvárthoz képest borzasztó gyenge volt, amit tapasztaltam.- A játékosokon erősen ér­ződött, hogy a nagypályához szoktak, ennek megfelelő megoldásokkal próbálkoz­tak, ez pedig nagyon nem működött. Megjegyzem, az Akkor dön­töttem úgy, drasztikus változtatásra van szükség. GERLICZKI MÁTÉ olyan hatalmas futballkul- túrával bíró nemzeteknél, mint a spanyol vagy a brazil, ez a szakág alapját jelenti a labdarúgásnak. Nem vélet­lenül. Én is azt gondolom, hogy a futsal jóvoltából sok­kal gyorsabbak, technikailag képzettebbek lesznek a játé­kosok, hogy egyéb előnyöket ne említsek. Gerliczki Máté az amatőr megyei válogatottat irányí­totta az elmúlt esztendő vé­gén rendezett országos ese­ményen, ahol a bronzérmet szerzett a szabolcsi különít­mény. Mindeközben nem csak nézett, figyelt is. Ekkor döbbent rá...- A decemberi tornán, a Pest megyével vívott meccs 18. percében 4-0-ra vesztésre áll­tunk, akkor döntöttem úgy, drasztikus változtatásra van szükség. Azt tapasztaltam- itt elsősorban az ibrányi já­tékosokról szeretnék beszél­ni -, hogy az ellenfél tagjai több játékelemben jobbnak bizonyultak. Két megoldás létezett: öt-hat embert kicse­rélek a kezdőben, vagy átala­kítjuk az eddig sem elavult edzésmódszereinket. Itt döb­bentem rá arra is, a fejlődés Természetesen a szakmai stáb a megyei első osztályú bajnokságot „féltávnál” veze­tő együttes felkészülését sem hanyagolja el. Sőt... A Gerliczi-legénység nagy figyelmet fordít a munkára, miközben a keret létszáma változatlan maradt. Mégpe­dig oly módon, hogy Kántor lehetősége rejlik abban, ha úgymond bővítjük a reperto­árt. Decemberben részt vet­tem egy A licences tovább­képzésen Dunaújvárosban, ami megerősített abban, hogy az előrelépés lehetőségét nyújtja a teqball, és persze a futsal. Ezen elképzelésem egybeesett az Ezüstcsikóktól érkezett felkéréssel, így bele­vágtunk ebbe a munkába. Szép feladat előtt állnak Ehhez csak annyit: a január 25-én esedékes bajnoki foly­tatásban érdekelt gárda tel­jes mértékben az ibrányiakra épül. A keret valamennyi fut­ballistája bevethető, a mo­mentán tizenegyedik helyen tanyázó Ezüstcsikók hazai mérkőzéseit pedig Űjfehértón rendezik.- Nem tudunk megfogal­mazni semmilyen célt, mert abszolút újoncok vagyunk. Kicsik vagyunk még, a riváli­sok többsége sokkal, de sok­kal előrébb tart, éppen emiatt szép feladat előtt ülünk, lesz hová fejlődnünk - vélekedett Gerliczki Máté. km-kt Tamás iskolai elfoglaltság miatt távozni kényszerült, a támadó középpályás a megye kettőben szereplő Újfehértót erősíti a jövőben. Pótlását Varga Attilával kí­vánják megoldani: a hasonló posztot betöltő 23 éves játé­kos az NB III-as Jászberénytől érkezett. Kántor ment, Varga jött A Fiatal Gyémántok, amely akár a döntőre is szegezheti tekintetét, egyike a még versenyben lévő megyei harmadosztályú csapatoknak FOTÓ: PUSZTAI SÁNDOR Akár megyei hármas csapat is döntős lehet labdarúgás. A selejtezőkkel rajtolt a 3. Nyírerdő Kupa me­gyei teremlabdarúgó-torna, amely vasárnap a középdön­tővel folytatódik. A meg­rostált mezőny ezúttal négy sportcsarnokban hadakozik tovább, csoportonként az első két helyezett jut a fináléba. A Fényeslitke, a Tiszavas- vári I, a Csenger, valamint a címvédő Nyírgyulaj hibátlan teljesítménnyel kvalifikálta magát az esemény követke­ző körébe, ugyanakkor em­lítésre érdemes, hogy jó né­hány megyei harmadosztályú együttes „állva maradt”, és egyáltalán nem kizárt, hogy a végjátékban is találkozha­tunk valamelyikükkel. A le- veleki hatosfogatban például mindjárt három, a legalacso­nyabb szinten szereplő egye­sület lép színre: a Barabás, a Dögé és a Fiatal Gyémántok szerezhet meglepetést, leg­alábbis megnehezítheti a „na­gyok” dolgát. A nyolcas döntőnek ismét a nyíregyházi Filo Focicsarnok ad otthont, mégpedig január 3l-én. KM 3. Nyírerdő Kupa A középdöntő csoportbeosztása A csoport, Gyulaháza: Fényeslitke, Pát- roha, Gyulaháza, Tiszavasvári I, Nyírkárász, Bashalom_____________________________ B csoport, Levelek: Levelek, Barabás, Fiatal Gyémántok, Cellspan-Balkány, Dombiád, Dögé ___________________ C csoport, Nyírbátor: Csenger, Nyírmada, Nyírpazony, Sényő-Carnifex, Tyúkod, Újfehértó __________________________ D csoport, Újfehértó: Vámosoroszi, Encsencs, Rakamaz, Nyírgyulaj, Pátyod, Tiszavasvári II Szépen, jól - magyarul futballozva SISKA ATTILA Siska Attila (bal szélen) a nyugodt erő a mátészalkai kispadon FOTÓ: PUSZTAI SÁNDOR Siska Attila szeretne valamit visszacsem­pészni a régi időkből, erre törekszik a Má­tészalka edzőjeként. labdarúgás. Noha Mátészal­kán is már javában gyűrik az ipart, egyelőre „érintetlen” a játékoskeret. Mindez koránt­sem jelenti azt, hogy a szak­mai stáb a sült galambot várja - éppen ellenkezőleg. Nagyon is tudják, mit akarnak. Csep­pet sem elhanyagolható mó­don a megyei első osztályú futballcsapat őszi szereplésé­vel megágyazott a nyugodt folytatásnak. Ami elcsépelt fogalom A tizedik helyen táborozó szatmáriak sokkal inkább előre mint hátra figyelnek, elvégre a tabellán ötödik Nyír- gyulajjal szemben mindössze három pont a hátrányuk. Nem szükséges egyetemi diploma Szó szerint úgy értelme­zem, hogy játszani kell a focit. annak kiszámolásához, hogy így akár még jelentősen is fel­jebb tornázhatják magukat.- így, hogy komplett felké­szülésre nyílik mód, csak raj­tunk múlik, mennyire hasz­nosan töltjük ezt az időszakot - utalt Siska Attila, a Mátészal­ka edzője arra, hogy az őszi idény közben örököíte meg a gárdát. Ő váltotta a kispadról felálló Bákonyi Györgyöt.- Talán lesz lehetőség arra, hogy stílusosan játszó csa­patot alakítsunk ki. Tudom, ebben az országban ez már el­csépelt fogalom, de én megy- győződéssel hiszek a magyar futballkultúrában, és azon va­gyok, hogy a régi szép időkből valamit visszacsempésszünk pályára. Szó szerint úgy értel­mezem, hogy játszani kell a focit. Mindenesetre jól felis­merhető irányvonalat szeret­nék, ami csak ránk jellemző. Ez a legegészségesebb Olybá tűnik, Siska Attila az ál­landóságra szavaz. Legalább­is a télen eszében sincs felfor­gatni az együttest.- Igazából egy jó belső védő elférne a keretben, de ha az igazolás nem valósul meg, akkor is megoldjuk a felada­tot. Nem nyomaszt minket a helyezés kérdése, a régi igaz­ságot próbáljuk követni: játsz- szon jól a csapat, mert amelyik ezt teszi, az rendszerint nyer is. Mindenképpen arra törek­szem, hogy minél több fia­tal, lehetőleg helyi kötődésű futballista szerepeljen, mert egyrészt ez a legkifizetődőbb, másrészt a jövő szempontjából is a legegészségesebb, km-kt Már biztos nem babonásak... A nagyvarsányi reménységek FOTÓ: TUDÓSÍTÓNKTÓL Tizenhárom érmet sze­reztek a nagyvarsányi úszópalánták a nyírbá­tori versenyen - ketten nem találtak legyőzőre. úszás. Sikeresen szerepeltek a nagyvarsányi úszópalánták a Nyírbátorban megrendezett 5. Éxerix Kupán. A versenyt követő ered­ményhirdetésen tizenhárom medált érdemeltek ki telje­sítményükkel - így mostantól aligha lesznek babonásak... Gáspár Zsanett és Szanyi Krisztián a legjobbnak bizo­nyult saját számában, emel­lett további érmeket vehet­tek át. A többiek ugyancsak kitettek magukért: Vincze Rebeka, Nagy Edit, Vincze Balázs és Kolozsvári Aténa is több alkalommal felállhatott a dobogóra, míg Nagy Má­tyás negyedik helyet szerzett felkészítőtanáruk, dr. Pintye Zoltán legnagyobb örömére. KM 9 sport.szon.hu Sport. A régió és nagyvilág sportja.

Next

/
Oldalképek
Tartalom