Kelet Magyarország, 2016. január (73. évfolyam, 1-25. szám)

2016-01-16 / 13. szám

2016. JANUÁR 16., SZOMBAT KELET A Sziget Fesztivál - amit harmadszor díjaztak Hollandiában - itthon és külföldön is népszerű illusztráció: mti A buli élvonalában a Sziget és a VOLT Röviden ÖTLETELÉS, Január 2l-én 17 órától várják a Labor Caféban (Nyíregyháza, Szarvas utca 1-3.) azokat a megyeszékhe­lyen és környékén élőket, akik ötleteikkel és idejükkel hozzá­járulnának az adományokból, önkéntesek által üzemeltetett közösségi tér működéséhez. - A kötetlen beszélgetés so­rán javaslatokat várunk olyan programokra, melyek felkelt­NYÍRE6YHÁZA. Egyetem let­tünk! - ezzel a mottóval hirde­ti meg nyílt napját a megújult Nyíregyházi Egyetem január 19-én, kedden 10 órától.- Alkalmazott tudományok egyetemeként működik 2016- tól a legnagyobb nyíregyházi felsőoktatási intézmény. Nyílt napunkat az intézmény „B” épületének Kodály termében rendezzük, ahol akár az inté­zetek munkájába, a laborokba is betekinthetnek a továbbta­nulás előtt állók - tudtuk meg Halkóné dr. Rudolf Évától, hetik mások érdeklődését is. Aki teheti, süssön egy házi sü­teményt, mert a legfinomab­bat a program végén díjazzuk - mondta el Fekete Éva, a Labor Cafe vezetője. ÁLLATI KONCERT. Bíró Eszter ad koncertet a Nyírbátori Kultu­rális Központban január 22- én, pénteken 11 órától Állati Zenés ABC címmel. az egyetem Igazgatási és Hu­mánpolitikai Központjának központvezetőjétől. Az előadások mellett inté­zeti és tanszéki bemutatók, szórakoztató programok, kon­certek, játékok is várják az ér­deklődőket, akik a felsőokta­tási szakképzésekről, alap- és mesterszakokról, illetve a du­ális képzésekről tájékozódhat­nak. A jelentkezéseket online formában február 15-éig ad­hatják be felvételizők. Továb­bi információk a www.nye.hu oldalon érhetőek el. km A soproni „dzsembori” sikerével a szigetes fesztiválok mindegyike nyert kategóriájában. GRONINGEN. A Sziget és a VOLT fesztivál is díjat nyert a European Festival Awards hol­landiai Groningenben tartott gáláján. A VOLT Fesztivál a kö­zepes méretű rendezvények versenyében lett Európa leg­jobbja, míg a Sziget a legjobb programkínálat kategóriában lett első - közölte csütörtökre virradó éjszaka Vető Viktória, a Sziget Kft. sajtófőnöke. A VOLT fesztiválnak járó díjat a két alapító, Lobenwein Norbert és Fülöp Zoltán vet­te át, akik az elismerést egy következetes, folyamatosan építkező munka gyümölcsé­nek nevezték. A Sziget idén három kategóriában is a leg­jobbak között szerepelt, ame­lyek közül a programkínála­tot minősítő, „Best Line Up” kategóriában hozta el az első helyezést. A kontinens legjobbja is- Mindig arra törekedtünk, hogy a programkínálatunk annyira változatos legyen, hogy mindenki megtalálja benne a kedvére valót. Nyil­ván vannak fesztiválok, me­lyek megtehetik, hogy akár több nagyobb nevet is fellép­tessenek, de úgy látszik, a szakma ezúttal a sokszínűsé­get értékelte - mondta Geren­dái Károly, a Sziget fesztivál vezetője, aki Magyarország­ról követte a díjátadó gálát. A VOLT sikerével im­már a szigetes fesztiválok mindegyike nyert kategóri­ájában a European Festival Awardson. A Sziget először 2011-ben hozta el a legna­gyobb fesztiválok első he­lyezését, a 2012-es Balaton Sound a közepes méretű kate­góriában volt Európa legjobb­ja, a 2013-ban debütált B.My. Lake abban az évben a legjobb új fesztivál kategóriában volt a győztes, és 2014-ben ismét a Sziget lett a kontinens legjobb nagyfesztiválja. mti Segítő kezet nyújtottak a záhonyi diákok ZÁHONY. Közel ötven diák, ta­nár és dolgozó jelentkezett véradásra a Kandó Kálmán Közlekedési SZKI, Gimnázium és Dr. Béres József Kollégiu­mában rendezett ifjúsági vér­adónapon. Az intézményben a tanárok mellett a 18. életé­vüket betöltött harmadiko­sok, negyedikesek, valamint az OKJ-s képzésben résztvevő tanulók vettek részt a véradá­son. Több diák első alkalom­mal jelentkezett donornak. A záhonyi középiskolában, mely hét éve elnyerte a Magyar Ifjú­sági Vöröskereszt Bázisisko­lája címet, tavasszal és ősszel is rendeznek ifjúsági véradó­napot. Számos középiskolás évente több alkalommal mu­tat példát szolidaritásból az ifjabb társainak. A tanoda ko­rábban eredményesen szere­pelt az országos véradás-szer­vezési versenyeken is. KM Szolidaritásból jelesre vizsgáztak a záhonyi középiskolások FOTÓ: KATONA DÁVID Tavaly is rengetegen vettek részt a tájékoztató napján fotó: racskó tibor Kedden nyílt nap lesz a Nyíregyházi Egyetemen HÁZ, HÁZRÉSZELADÁS Eladó Napkor központjában igé­nyesen felújított családi ház ren­dezett udvarral, vegyes tüzelés­sel. 20/232-1863. 830272 Nyíregyházán a Praktiker mögötti lakóparkban luxus családi ház eladó. Érd.: 30/9358-542. 829226 FÖLD, KERT Szántóföldet bérelnénk 1-5 Hek­tárt. Napkor Oros és környékén. 42- 481-520 0670 505 86 59 830007 TORNYOSPÁLCÁN 6,5 HA almafa kitermelésre eladó (kb.2000 db 35 éves almafa). 06-30-998-0730 830282 GÉP, SZERSZÁM Eladó: 1 db Kertitox 200Ci-es kertészeti permetezőgép. Érd: 0630/219-3945 _____830408 JÁRMŰALKATRÉSZ TZ4K-14 B-T-25-t keresek vétel- re-saját részre-pótkocsi házi okmányok nélkül eladó 2t. 06- 70/2264552 830049 ÉLELMISZERJAKARMÁNY Fekete napraforgó eladó, tiszta, száraz. Érd.: 0630/352-8697. 830850 Körte cefre eladó. Érd.: 0670/ 3322-681. _____________830656 Olaszliszkán furmint bor 280 Ft/I áron csak egyeztetett időpontban eladó. Érd.: 0620/9238-265. 830057 ÁLLAT Aktívan tojó 28 hetes, vörös tojótyúkok 1000 Ft/db áron, 10 db rendelése esetén ingyenes házhoz szállítással eladók. Érd.: 0630/ 633-4660. 830839 Eladó akciós pecsenyekacsák konyhakészen, 3 kg-os 2200 Ft/db áron. 4 db-tól ingyenes házhoz szállítás, a készlet erejéig. Érd.: 0630/214-9072. ________830794 Eladó élő pecsenyekacsa 3,5 kg-os 1400 Ft/db, 7 db-tól ingyenes ház- hez szállítás. 10 db rendelése esetén + 1 db ajándék. Érd.: 0630/709-4747. _________83080i Eladó Jánkmajtison 1 db 150 kg-os nem tápos, vörös durok hízó. Érd.: 0644/366-542. _________830817 Hízó eladó Nyírcsaholyban 160- 180 kg Érd:0630/5247010 830858 HÍZÓK 120-200 kg-os 400 Ft/kg áron eladó.06-30-205-9020 830947 Máj jellegű pecsenyekacsák frissen felpucolva, 3,5 kg-osak, belsőséggel, 2500 Ft/db áron, 5 db-tól ingyenes házhoz szállítással eladó. 10 db-tól + 1 ajándék. Érd.: 0630/897-7775. ________830916 Perzselt bőrű hasított félsertés eladó 580 Ft/kg, kiszállítás meg­oldható. Érd.: 0630/229-0220. 830871 Tyúkvásár! Barna, szép tollazatú tyúk 340 Ft/db, jan. 20-án 8-10 óráig Mátészalka Ujfalusi tag, Ipari útból nyílik. 11-13 óráig Fehérgyar- mat, Matolcsi úti áfész-telep. 830859 Tyúkvásár! Barna, szép tollazatú tyúk 340 Ft/db jan. 20-tól. Nyíregy- háza-Vargabokor. 20/9370-200. 830903 Választási malac eladó és rágott koca Paposon.Érd:30/8517535 830697 1 db kb. 150 kg:os hízott sertés eladó Dögében. Érd.: 0630/219- 3945._________________830406 25 db 25-30 kg-os malac, valamint hízó eladó. 450 Ft/kg. Érd.: 0630/ 709-8825. _____________830934 9 db 40 kg-os és 2 db 80 kg-os süldő eladó. Érd.: 0620/574-1199. 830849 NÖVÉNY Gála, Golden, Jonagold és Idared alma eladó. Érd.: 0630/861-6700. 830940 Idared,golden,jonagold alma, kukorica és NOBILI 2000 l-es per­metező eladó. 06-30-289-9157 830480 Sárgarépa van eladó 50 Ft-tól, zöldség van eladó, és burgonya van eladó. Érd.: 0620/562-4658. 830866 EGYÉB ELADÁS Bükk, hasított méteres, kuglis és kalodás tűzifa kis és nagy tételben eladó. Érd.: 0630-9356-345 830538 Minőségi tűzifa konyhakészen kalo­dában 12500Ft/m3 kiszállítással. 70/612-4559 ___________830925 10 éve működő, tartozásmentes cég(kft) eladó. Érd.: 0620/9-974- 732 __________________830032 MUNKAHELYET KÍNÁL HM ARZENÁL Elektromechanikai zártkörűen működő Részvénytársaság (4461 Nyírtelek, Dózsa György út 121.) felvételt hirdet bemérő technikus munkakörbe határozatlan időtartamra kötött munkaszerződéssel Munkaköri feltétetek: • elektronikai technikusi végzettség, ■ jártasság elektronikai berendezések önálló javításában, • B kategóriás jogosítvány, ■ erkölcsi bizonyítvány, ■ 2 éves szakmai gyakorlat. A munkavégzés helye: Nyírtelek Bérezés és egyéb juttatás megállapodás szerint. A jelentkezéseket fényképes önéletrajzzal és bérigény megjelölésével kizárólag az info@hmarzenal.hu e-mail címre kérjük 2016.01.31-ig. Dunántúli betanított munkára keresünk munkatársakat. Feltétel ált.isk. 8 osztály. Lakhatási és sok egyéb támogatás. +36706321193 nyugatallas@gmail.com 830436 SZÉKESFEHÉRVÁRI MUNKALEHETŐSÉG! Versenyképes alapbér + pótlékok + bónuszok + cafeteria, ingyenes szállás (kétágyas elhelyezés)! Toborzási nap: 2016.01.18. 09:15 Nyíregyháza Megyei Könyvtár Szabadság tér 2 _________Pannonjob +36/20 298-74-62 Felvételre keresünk lakatos és AVI hegesztő szakmunkásokat. Fémsystem Kft. Nyíregyháza, Rákóczi út 100. +36-42/500- 624. info@femsystem.hu Gyakorlattal rendelkező autószerelőt azonnali kezdéssel felveszünk tel: 0630/9552-325 Juhászt felveszek újfehértói tanyámra, ottlakással és ellátással. Tel: 06705019889 830875 Tiszakerecseny, Barabás, Mátyus, Lónya és Tiszaadony községek önkormányzatainak polgármesterei pályázatot hirdetnek Tiszakerecsenyí Közös Önkormányzati Hivatalban JEGYZŐ munkakör betöltésére. A pályázati kiírás közzétételének helye: www.kozigallas.gov.hu www.tiszakerecseny.hu V _______________J HM ARZENÁL Elektromechanikai zártkörűen működő Részvénytársaság (4461 Nyírtelek, Dózsa György út 121.) felvételt hirdet PROJEKTMENEDZSER munkakörbe. Feladatok: • Projektek irányítása és a tevékenységek ütemezése • Együttműködés az érintett szervezeti egységekkel és a projekt résztvevőivel. Információáramlás biztosítása a projekten belül és az egyeztetések koordinálása • Az elvárt projektmenedzsment-dokumentumok összeállítása, véglegesítése, jóváhagyásra előkészítése, illetve a megbeszélések folyamatos dokumentálása, a feladatok határidejének, felelőseinek rögzítése • A projekt életciklusainak folyamatos követése, tervvel való összeve­tése. vonatkozó kimutatások készítése • Önállóan, proaktív módon keresi a lehetőséget a projektme­nedzsment során felmerülő kihívások megoldására, valamint az alkalmazott módszertanok és technikák továbbfejlesztésére • Kockázatkezelés Elvárások: • Felsőfokú végzettség • Aktív angol nyelvtudás (szóban és írásban is) • Microsoft Office programok felhasználói szintű ismerete ■ Jó tervező, szervező, kapcsolatteremtő és kommunikációs készség • Kitűnő adminisztrációs képesség, pontos, strukturált, önálló és gyors munkavégzés • Kiváló tárgyalási és prezentációs készség • Magas szintű kommunikációs és kapcsolatteremtési képesség • Kiemelkedő döntési és szervező képesség • Büntetlen előélet ■ Utazási hajlandóság Előnyt |elent: ■ Hasonló munkakörben szerzett tapasztalt • Informatikai tapasztalat Amit kínálunk:- Igényes és változatos, szakmai fejlődés, felelősségteljes feladatok ■ Fiatalos, támogató csapat és jó hangul tu munkakörnyezet • Tréningeken, konferenciákon való részvétel- Stabil, hosszú távú munkalehetőség, szakmai jövőkép Bérezés és egyéb juttatás megállapodás szennt Jelentkezni lehet az brfofBhmarzenáLhu címen fényképes önéletrajzzal és bérigény megjelölésével 2016.02.15-ig. Mezőgazdasági cég, gyakorlattal rendelkező mérlegképes könyvelőt keres azonnali munkakezdéssel. Munkavégzés helye: Nyíregyházától 15 km-re. Jelentkezni fényképes önéletrajzzal a konyveloallaslehetoseg@gmail.com e-mail címen lehet. 8304i5 A MICHELIN Hungária Kft. nyíregyházi gyárába az alábbi munkakörökbe folyamatos munkarendbe keresünk: CNC forgácsoló Feladat: • CNC forgácsoló gépek kezelése (vertikális megmunkáló központ, hu­zalszikra forgácsológép, horizontális CNC vezérlésű fúró - marógép) • Legyártott szerszámok összeszerelése Elvárások: • Gépi forgácsoló - CNC forgácsoló, vagy gépgyártás technológiai tech­nikusi végzettség • Mazatrol és ISO programnyelv Ismerete • Alap szintű Office ismeret Elektronikai műszerész Feladat: ♦ Gépek, gépsorok operatív karbantartása, javítása Elvárás: * PLC alapismeret • Hajtástechnikában szerzett gyakorlat • Előnyt jelent az ipari vezérlések üzemeltetésében, karbantartásában szerzett gyakorlat Jelentkezését az alábbi címen várjuk: Michelin Hungária Kft. Békési Katalin 4400 Nyíregyháza, Bottyán J, u. 15. katalin.bekesi@hu.michelln.com Számítógépes ismeretekkel és jó kommunikációs készséggel rendelkező földhasználati ügy­intézésben jártas fiatal kollégát keresünk. Munkavégzés helye: Nyír­egyházától 15 km-re. Jelentkezni fényképes önéletrajzzal a foldhasznalat@gmail.com e-mail címen lehet. ____________8304i8 Vásárosnaményi kft. gyakorlott nemzetközis gépkocsivezetőt keres nyerges szerelvényre. Tel.:30/925- 1410. 830862 Tiszavasvári központjában talál­ható jó forgalmú húsüzletünkbe gyakorlattal rendelkező hús­hentesáru eladót, boltvezetőt keresünk. Feltétel: szakirányú végzettség Bér: 150.000 Ft vagy megegyezés szerint. Érd: 06-30/ 9531-624, allas.elelmiszeripar@gmail.com 830644 Az apróhirdetések folytatódnak a 15. oldalai.

Next

/
Oldalképek
Tartalom