Kelet Magyarország, 2015. december (72. évfolyam, 281-305. szám)

2015-12-07 / 286. szám

KELET 2015. DECEMBER 7., HÉTFŐ Bronzvasárnap és virtus Hallgattak a jó szóra! Gerliczki Máté utasításait betartva bronzérmet szerzett a szabolcsi együttes az amatőr megyi válogatottak tornáján fotó: kvaka árpád A szabolcsi válogatott a harmadik helyért játszott mérkőzésen „visszavágott” Pest megye legjobbjainak. labdarúgás. Amilyen rosszul indult a szombati nap, olyan szép lett a vége. Az amatőr megyei válogatottak torná­ján, Pomázon lépett pályára a szabolcsi együttes, amely a középdöntő nyitányán a házigazda, nem is annyi­ra titkos favoritnak számító Pest megyei különítménnyel szemben ráfizetett az álmos kezdésre. A 13. percben már 3-0-ra vezettek a hazaiak, és később sem sikerült kozme­tikázni a különbségen. Dél­utánra aztán egy csapásra minden megváltozott. A sötétség leple alatt... A Gerliczki Máté, Kiss Gábor edzőpáros által irányított legénység 2-1-re legyűrte Bács-Kiskunt. A győzelem lehetett volna látványosabb is, csakhogy Kristófi Sándor kiállítása miatt a 2x35 perces mérkőzés hajráját emberhát­rányban kellett kihúznia az egyébként jól teljesítő gárdá­nak. Megtették! A „mieink” a megszerzett három ponttal csoport má­sodikként, azaz továbbjutó helyen zártak (most jött jól az észak-magyarországi selej­tezőben aratott Hajdú elleni Középdöntő Pest-Szabolcs 4-0 (4-0) Szabolcs-Bács 2-1 (2-0) Gól; Costea^Kiállítva: Kristófi S. (45. perc). További eredmények: Bács-Kiskun-Hajdú 5-1, Pest-Hajdú 1-1.________________ A csoport végeredménye: 1. Pest 7 pont. győzelem, ezt az eredményt ugyanis magukkal vitték Po- mázra...). így hálás köteles­ség várt rájuk: a sötétség leple alatt a pilisvörösvári szállás­ról még este „átcuccoltak” Budapestre. Ez aztán a balszerencse! Vasárnap reggel innen indul­tak Szigetszentmiklósra - az elődöntőnek otthont adó kis­városba. Mindeközben történt más is. Valóságos balszerencse­sorozat sújtotta az együttest. Makai István iskolai kötele­zettség miatt el sem utazha­tott, ibrányi csapattársai közül Torma Tamás a két meccs után hazatért, mivel a hét utolsó 2. Szabolcs 6,3. Bács-Kiskun 3,4. Hajdú 1. Elődöntő: Baranya-Szabolcs Fejér-Pest 1-0. 2-0(2-0) A 3. helyért: Szabolcs-Pest 3-0(0-0) Gól: Costea, Somogyi T., Maries G.' napján munkahelyén volt je­lenése, Kristófi Sándor eltiltá­sát töltötte, míg Bodó Gábor combsérülést szenvedett, de összeszorított fogakkal vállal­ta a további szereplést. Pórul járt a Szatmár Unió labdarúgója, Balogh Péter is, aki rosszul lett, néhány órás kórházi kezelésre szorult, rá­adásul Csáki József is kidőlt. Ekképpen jelentősen meg­csappant a bevethető játéko­sok száma, holott az esemény legfontosabb periódusa kö­vetkezett. Két perc alatt ment el... Az elődöntőben - az élvonal­ból kizárt - Pécsre épülő Ba­ranya megyével tusakodott a szabolcsi alakulat, amely kétperces rövidzárlat követ­kezményeként (ennyi idő alatt kétszer mattolták a csa­patot, mi több tizenegyest is hibázott a keleti tizenegy...) vereséget szenvedett, vagy­is a bronzmeccsen volt ér­dekelt az esemény befejező szakaszában. A változatos­ság kedvéért újfent Pest „jött szembe”, mivel a másik ágon rendezett találkozón némi meglepetésre kikapott Fejér­től. Megmutatták a fiúk A szombati parti „visszavá­gója” előtt alig több mint egy órát szusszanhatott a Gerlicz- ki-alakulat, miközben az el­lenfél valamivel többet, nem mellékesen a hazai stáb nyolc poszton változtatott az elbu­kott délelőtti mérkőzéshez képest. A fiúk azonban megmutat­ták milyen a szabolcsi virtus. A fáradságon és a riválison felülkerekedve kibrusztolták a diadalt: a mándoki Costea Petru, az ibrányi Somogyi Tibor, majd a végén a bakta- lórántházi Maries Gábor is be­köszönt, magyarán Szabolcs megcsípte a harmadik helyet a harmadik alkalommal ki­irt tornán. így volt az igazi a bronzvasárnap. km-kt Amatőr megye! válogatottak tornája A jók között is van különbség Csillogtak a korábbi válogatottak, az MTK nyerte a rangadót. kosárlabda. Kiderült, az egyenlők között is lehetnek különbségek. Nem is kicsik. Nyilván nem javította a Nyír­egyházi Kosársuli esélyeit, hogy a Mikulásig másik ve­retlen csapat, az MTK elleni idegenbeli rangadón kulcsem­berei közül nem vethette be Sándor Ivettet és Fekete Dórát, így a szokásosnál is szűkebb volt a rotáció. A hazaiaknál viszont csillog­tak a korábbi válogatott, élvo­nalbeli játékosok, az NYKS-nél szokás szerint a munka dan­dárját elvégző Papp Klaudia és Farkasinszki Orsolya pontjai így a kezdeti nagy hátrány ke­zeléséhez bizonyultak elegen­dőnek. Elszálltak a remények Ha kevés a játékos, óhatatlan a faultprobléma, ennek megfe­lelően Páll Vivien ki is ponto­zódott a 24. percben, amikor Amatőr női NB I. MTK Budapest - Nyíregyházi Kosársuli 93-61 (27-14,24-17,19-14,23-16) Városmajor, 100 néző, v.: Bagi B„ Nepp. NYKS: Papp K. 20/6, Popenko K. 5, Gömze 4, Páll V. 2, Farkasinszki 0.23/3. Csere: Takács A., Lizák 5/3, Hidas, Simoncsik 2. Edző: Farkasinszki Gyuláné. Papp Klaudia és Gömze Angéla is négy-négy hibával rendel­kezett. Esetükben innentől kezdve védekezésről sem na­gyon beszélhettünk, bár en­nek ellentmond, hogy éppen a harmadik negyedben kapta a legkevesebb pontot az NYKS. A negyedik játékrész elején Gömze is kiszállt, jött a he­lyére a 15 éves Hidas Réka. A záró részre teljesen szétesett a vendégek játéka, ezúttal ők szenvedtek akkora veresé­get, amekkorát az ellenfeleire szoktak mérni, de legalább a vendégek közül került ki a me­zőny legeredményesebb játé­kosa, Farkasinszki Orsolya. KM-BT Elekre lecsapna a Videoton labdarúgás. Sajtóinformáció szerint Elek Ákost, a kínai Csangcsun Jataj játékosát sze­retné szerződtetni a labdarú­gó NB I-ben címvédő Video­ton. Az átigazolás létrejöttét nehezíti, hogy Eleket még egy évig szerződés köti kínai csapatához. Ugyanakkor ál­lítólag a Puskás Akadémia és a Diósgyőri VTK is szívesen átigazolná Eleket. nso.hu Kvfzmegfejtés A település lakói az 1700-as években Károlyi Sándor közeli, encsencsi birtokára költöztek. b) Nyírbéltekről Az utolsó meccs, de nem mindenkinek... A két NBII-es csapat közül a Csenger hazai pályán búcsúzik, az Ezüstcsikók idegenben játszanak. FUTSAL, A magyar futsalválo- gatott világbajnoki selejtező­re melegít, így pihenőre ítél­tettek az élvonalban szereplő együttesek. így a Nyírgyulaj is, amely legközelebb decem­ber 18-án, a Vasas vendége­ként lép pályára. Egyébiránt a nemze­ti csapattal készül Lovas Norbert, a szabolcsiak játé­kos-edzője, aki tehát addig sem marad feladat nélkül. Mindeközben az NB II-ben nem áll le a csatározás. A harmadik helyen nyomuló Csenger hétfőn este (kezdés: 19 óra) a Debreceni EAC elle­ni hazai mérkőzéssel folytatja szereplését. A hajdúságiak a középme­zőnyben bújnak meg, így a saját katlanjukban veretlen szatmáriak joggal nevezhetők az összecsapás esélyesének. Nem mellesleg a Szilágyi-ala­kulat számára ez lesz az esz­tendő utolsó bajnoki fellépé­se. Ugyanakkor a Nyíregyházi Ezüstcsikókra még három ta­lálkozó vár az idén. Két korábban elhalasztott meccsen kívül a hét első nap­ján a Berettyóújfalu D. ottho­nában mutatja meg magát Kis János legénysége. A tábláza­ton tizedik nyírségiek megle­hetősen kemény próbatétel előtt állnak, az acélos játé­Imrő László és a nyíregyházi csapat gyaníthatóan munkás meccsre szá­míthat Berettyóújfaluban fotó: pusztai Sándor koskerettel rendelkező haj- élcsoportot, ráadásul a hazai dúságiak alulról „súrolják” az közeg előnyét is élvezik, km ; " ' Labdarúgó 8. forduló Haladás - Békéscsaba 1-1 (0-0) Sombathely, 2147 néző, v.: Németh Á.Gél: Iszlai (73.), illetve Calvente Criado (65.). MTK - Vasas FC 2-1 (1-1) lllovszky Stadion, 714 néző, v.: Kassai. Gál: Torghelle (6„ 53.), illetve Pavlov (22.) Paks - Ferencváros 0-5 (Ó-í) Paks, 4113 néző, v: Szabó Zs. Gólszerzők: Lamah (20.), Sesták (56.), Bődé (75.), Busái (88.), Varga R. (90.). _________________________________________________________________ Puskás Akadémia-Honvéd 0-3 (0-2) Pancho Aréna, 1000 néző, v.: Karakó. Gól: Prasser (27.), Youla (35.), Kamber (94.) DVSC-TEVA-Videoton FC 1-2 (0-1) Nagyerdei Stadion, 3000 néző, v.: Vad II. Gól: Korhűt (62.), illetve Gyurcsó (31.), Kovács I. (69.) _______________________________________________________________________ Újpest- Diósgyőr 2-1 (1-0) Szusza Ferenc Stadion, 2000 néző, v.: Pintér. Gólszerzők: Bardhi (33.), Diagne (88.), illetve Novothny (53.) A bajnokság állása 1. Ferencváros 18 16 1 1 41-7 49 2. Paks 18 8 6 4 24-18 30 3. MTK 18 8 5 5 23-17 29 4. Újpest 18 7 7 4 26-19 28 5. Videoton 18 9­9 21-19 27 6. Haladás 18 6 8 4 15-18 26 7. DVSC-TEVA 18 6 7 5 25-21 25 8. Honvéd •18 6 6 6 23-22 24 9. Diósgyőr 18 4 5 9 18-30 17 10. Puskás Akadémia 18 3 7 8 22-29 16 11. Vasas 18 4 1 13 17-30 13 12. Békéscsaba 18 3 3 12 17-42 12 Feczesin Róbert (balra, Videoton), Dusán Brkovic (k) és Bozidar Radose- vic küzd a labdáért fotó: mti/czeglédi zsolt Nyíregyházi cég az alábbi munkakörökbe munkatársakat keres: Területi Képviseli! _________________ munkakör-------------­Amit elvárunk; • Felsőfokú végzettség, egészségügyi diploma előny : • Jó kommunikációs készség • Határozott, magabiztos fellépés • B kát. jogosítvány, min. 5 év vezetési gyakorlat • Nyíregyházi lakos • Nagy teherbíró képesség • Stressztűrő képesség • Hasonló munkakörben szerzett tapasztalat előny Amit nyújtunk: ■ • Fiatalos, lendületes munkakörnyezet • Kiemelkedő kereseti lehetőség • Alkalmazotti jogviszony • Céges autó, telefon • Karrierlehetőség Betanított munkás Feltétel: • Érettségi • B kát. jogosítvány • Jó kézügyesség • Nyíregyházi lakos • Megbízhatóság munkakör --------­Amit nyújtunk: • Fiatalos, lendületes munkakörnyezet • Versenyképes jövedelem • Karrier lehetőség • Kiemelkedő munkakörülmények « < cipőfelsőrész-készito----- munkakör Ivárás: Több éves szakmai tapasztalat 1 Nyíregyházi lakos i Precíz munkavégzés i Megbízhatóság > Jó kézügyesség Amit nyújtunk: • Fiatalos, lendületes munkakörnyezet • Versenyképes jövedelem • Karrier lehetőség • Kiemelkedő munkakörülmények Érdeklődni:+36 42 595 241 Ha érdekli a kínált álláslehetőség, küldje fénykepes önéletraizát- http://www.provaletudo.hu Állások menüpontjára HIRDETÉS

Next

/
Oldalképek
Tartalom